Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
1986. május 1., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 V endégeink előtt — otthon is, fehér asztalnál — nemigen szoktunk gondjainkkal, netán kudarcainkkal előhozakodni. Ilyenek vagyunk: szeretünk sikeres embereknek tűnni, munkában, emberi kapcsolatokban, szerelemben, otthonépítésben — hadd ne soroljam. Ez alighanem természetes, örök emberi tulajdonság, akkor is, ha olykor vágyainkat összekeverjük a valósággal, netán amolyan na- gyotmondásokkal színezzük a szürke hétköznapokat. Teljesen más azonban a helyzet, ha szűk családi, baráti körben beszélgetünk dolgainkról. Itt nyilván kendőzetlen rukkolunk ki keserveinkkel. Megvan a maga etikája a munkahelyi, ha úgy tetszik „hivatalos” megbeszéléseknek, a vezetőkkel való találkozásoknak is. Évek, évtizedek alatt sajnos kialakult egy negatív előjelű beidegződés, amely azzal járt, hogy egy-egy gondunkat csak tiszteletkörök után, eredményekbe csomagolva bátorkodtunk elővezetni. Mára sokat változott ez a kép. Társadalmi szinten immár harmincéves gyakorlat, hogy szembenézünk a valóság kihívásaival, a negatív tendenciákkal, és változtatunk, ahol szükséges és ahol az objektív körülmények lehetővé teszik. Nem mindenütt és nem mindenkor, de a magyar valóság egészében ez, ezek a jellemző tendenciák ebben a három évtizedben. A vezetői látogatásoknak óhatatlanul vannak protokolláris vonzatai. Vendégnek, vendéglátónak nem mindig sikerül eltalálni azt a közvetlen, emberi hangvételt, ami feloldja az esemény ünnepélyességét, esetleg feszélyezettségét. Az elmúlt napokban olyan találkozásoknak lehettem részese, amelyeken ez sikerült és nagyon közvetlen, fesztelen beszélgetések alakultak ki vezetők és vezetők, úgyszintén vezetők és beosztottak között. Lapunkban részletesen beszámoltunk Németh Károlynak, a párt főtitkárhelyettesének megyénkben tett látogatásáról. A tudósítások keretei, az események diktálta gyorsaság azonban nem teszik lehetővé, hogy a maga árnyaltságában adjuk visz- sza az ilyen találkozások finom árnyalatait, hangulatát. Nos, a látogatás ilyen szempontból is tanulságos volt. Özdon, a Pártoktatók Házában körülbelül harmincán voltak hivatalosak a város és a vonzáskörzet párttitkárai, aktivistái a főtitkárhelyettessel rendezett eszmecserére. Molnár László, a városi pártbizottság első titkára bevezető tájékoztatójában szeretettel szólt a városról, a messzi múltat, a hagyományokat idéző emlékekről, majd realizmussal, racionálisan fölvázolta: miként élnek napjainkban a nagy múltú kohászvárosban. Örömök, remények és jócskán gondok is szerepeltek mind a tájékoztatóban, mind az azt követő hozzászólásokban. Simon Géza, Mészáros János, Elek József és Fónagy Istvánná azt fejtegették, hogy a jó közérzetet, munkakedvet, a bizakodást hellyel-közzel bizony aggodalmak is zavarják. Így a kohászat, a kohászok jövőjével, a főmunkaidő megbecsülésével, a lakáshoz jutással kapcsolatban. S a főtitkárhelyettes nagyon közvetlen szavakkal válaszolt. Kitért arra, hogy nemcsak akkor érdemeltek figyelmet az ózdi vasasok, amikor gazdasági, politikai csaták élén voltak híresek, hanem most is, amikor több nehézséggel birkóznak. Elmondotta azt is, hogy teljesen egyetért a főmunkaidő jobb megbecsülésével, olyannyira, hogy szerinte nincs létjogosultsága a melléktevékenységnek ott, ahol szervezetlen a főmunkaidő. Majd szólt országos gondokról, nehézségekről, amelyeken csak akkor tudunk változtatni, ha az őszinte szembenézés után ki-ki a maga posztján jobban végzi dolgát. Mindezekről úgy zajlott a beszélgetés, hogy mindenki érezte: ebben a felelősségben valóban mindenkinek részesednie kell, gondjaink csökkentésében mindenkinek van feladata. A Politikai Bizottság tagjainak, a Központi Bizottság titkárainak a látogatásai a kisebb-nagyobb közösségekben már hagyományosak. Németh Károly mostani látogatásakor elmondotta, hogy a jövőben még gyakoribbak lesznek. A Miskolci Rádiónak adott interjújában kifejtette: ezzel az a cél, hogy jobban megismerjék a helyi emberek véleményét, hogy az állampolgárok, párttagok és pártonkívüliek még közvetlenebbül hozzájárulhassanak a politika alakításához, kritikai észrevételeikben felhívhassák a figyelmet olyan dolgokra, amit a központi szervek nem látnak elég jól. Az ilyen találkozások közös célja és értelme a tapasztalatszerzés, a végrehajtás ellenőrzése; tájékozódás és tájékoztatás. Ä gyakoribb találkozás több alkalmat' ad ahhoz, hogy vezetők életközeiben, frissen tájékozódjanak a döntések fogadtatásáról, s mi több, ezen a csatornán is kérjék a „helyi emberek” észrevételeit, javaslatait a készülő döntésekhez. S ok ilyen jó hangulatú, életközeli beszélgetésre van szükség. A jóízű és emlékezetes beszélgetéseknek egyszerű az oka: őszinteségük és időszerűségük. Nagy Zoltán Talán nem tűnik ünneprontásnak, ha kijelentjük, hogy valószínűleg ünneptelen lesz háromnevű megyénk fiataljainak kétnapos ünnepe. Pénteken és szombaton tanácskoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megye ifjúkommunistáinak küldöttei. Két kongresszus, két számvetés között hosszú az idő. Hosszú, mert közben felgyorsultak a dolgok, s így még hosszabbnak, még nehezebben áttekint- hetőnek tűnik az elmúlt néhány év. Gondoljunk csak bele, hogy mi minden történt! Emelték a Trabant és a benzin árát, drágább lett a távfűtés és a cseresznyepálinka, viszont lehet kapni római cserepet, garantáltan szigetelt ajtót és ablakot, valamint Made in Finnland színes televíziót. Kevesebb lakás épül, s átíródott a lakás- lista. A korábban mennybe menesztett panelgyárak csak félgőzzel működnek, a Skála olcsó paradicsomot árul, a KISZ-titkár a vállalati tanácsban arról dönthet, ki legyen, vagy ki ne legyen az igazgató. Miskolcon megnyílt a Spaten sörbár, Tokaj város lett, Leninváros saját újsággal dicsekedhet. Továbbá: megyénknek aligha lesz első osztályú futballcsapata, viszont az idén itt rendezik a közgazdász vándorgyűlést. Az elmúlt évben a Miskolcon tanácskozó tokaji író- tábor résztvevői a fiatalok helyzetéről cseréltek eszmét, de a kétszázezres megyeszékhelyen valahogy nem jött össze az a népszavazás, amelyet a településfejlesztési hozzájárulás megajánlásáról hirdettek meg. Az iskolák zsúfoltak, a bölcsődébe protekció nélkül is felveszik a gyereket. Üj fogalmakat is tanultunk az elmúlt öt év alatt. Csak úgy tételesen, magyarázat nélkül: sponsor- vállalat, gmk, szamizdat, egyet-nem-értők, szipózók, maszek panzió, ólommentes benzin, ötsebességes Skoda ... Nem soroljuk tovább. S különben sem erről lesz szó a borsodi KISZ-esek kétnapos eszmecseréjén. Vagy mégis? Mivel minden mindennel összefügg, úgy véljük, hogy a szekcióülések mélyebbre és messzebbre ásnak. Ez persze a résztvevőkön, a fiatalok küldötteinek vitakészségén és vitakedvén is múlik. Nem kicsi a tét. S nem keseríteni, hanem biztatni szeretnénk megyénk ifjúságának képviselőit. Kívánunk jó munkát, boldog együttlétet, békés-harcos muníciót a kongresszusra! Áruforgalom A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint a kiskereskedelem forgalma az év első negyedében 121,6 milliárd forint volt; folyó áron 8,2, összehasonlítható árakon 2,8 százalékkal többet értékesítettek, mint egy évvel korábban. Mennyiségben az élelmiszerek és a vendéglátás forgalma gyarapodott a legnagyobb mértékben, összességében a kiskereskedelem forgalmának növekedése az első negyedévben mind folyó, mind összehasonlítható árakon meghaladta a tervezettet. A márciusi áruellátásról a jelentés megállapítja, hogy az előző időszakhoz képest lényeges változás nem volt tapasztalható, az alapvető igényeket kielégítette a kereskedelem. A fővárosi szabadpiacokon a burgonya, zöldség, és gyümölcs felhozatala 6.1 százalékkal kisebb volt a tavaly márciushoz képest, az árak pedig 15,4 százalékkal magasabbak voltak. A primőrök közül az előző év azonos időszakához képest olcsóbb volt egyebek között a karfiol, a saláta, a sóska, a hónapos retek, viszont lényegesen drágább a paraj. A ruházati kereskedelemben javult az ellátás pamutszövetekből, gyermekkabátokból, férfi-, női, és gyer- mekzoknikból, illetve harisnyákból, számos felsőkonfekcióból. A vegyesiparcikkek közül márciusban valamelyest javult a szilárd tüzelésű kályhák, a gázbojlerek, a hűtő- szekrények, a magnetofonok, a lemezjátszók és a zománcozott edények választéka. Ugyanakkor változatlanul kevés az automata mosógép, s hiányos a televízió-választék. A parancsnok: Sághi János Kaikén Aki az ujjúval mutat, Sághi János. A „tanítvány" tekintetével követi a mozdulatot. Nem lehet tudni, hogy most, amikor e sorok nyomdafestéket látnak, melyik arcát mutatja az idei Janus- arcú tavasz. Azon a napon, amikor e riportunk készült, sajnos, a zordabb arcfelével fogadott bennünket, rá nem szólt volna az össze-v.issza szaladgáló, az ember üstökét nevetve cibáló szélköly- kökre. Sőt, a komor arc mögött talán még élvezte is, hogy e vásott vadócok heccből újra és újra szemünkbe hintik a szántóföld porát. Persze, úgy vettem észre, hogy őket ott, a 3-as főút mellett, Szikszó—Ongaűjfalu között az úgynevezett Hatos táblában nemigen zavarta a természet efféle játéka, őket, mármint Sághi János erőgépvezetőt és társát, Csenge Sándort. Az igazság az, hogy az élete nagyobb részét határban leélő ember nagyon sok mindent köny- nyedén kibír. Régen megszokta például az időjárás szélsőségeit is. Még talán akkortájt, amikor nem klima- tizált fülkében ülve kellett róni a végeláthatatlan táblák kilométereit. Ma viszont már ilyen erőgép várja a traktorost! A vezetőfülkében a hőmérséklet szabályozható, a pilótát a szél soha nem éri, s ha úgy akarja, csak egy gombcsavarás, és szól a rádió. Lám, ez a Rába—Steiger, amivel ők dolgoznak is ilyen masina. Termetében is tekintélyt követelő alkalmatosság, miként hangjának döreje is erőt sugároz. Szinte eltörpül mellette az ember! Ám, mégis, ha úgy akarja, egy-egy kézmozdulatára, egyetlen parancsára mint a legszelídebb kezesbárány engedelmeskedik ez a behemót szerkezet. Ennek a gépnek a parancsnoka Sághi János. Társa, Csenge Sándor — tanítványként — épp ottjártunk- kor ismerkedett a Rábával. Bár neki is kitanult szakmája a mezőgazdasági gépszerelés, konkrétan ennek a géptípusnak a csínját-bínját csak most tanulja. Sághi mindent aprólékosan elmagyarázott, s Csenge fogékony tanítványnak bizonyult. Az oktatás ott, a Hatos táblában természetesen termelési feladat teljesítése közben történt. Az 50 hektáros szántó kukoricavetés alá való előkészítése volt a feladat. Laikusabb nyelvezettel: a talaj finomítása, szerkezetének még morzsalékosabbá tétele. Mindebben az erőgéphez kapcsolt különleges szerkentyű, a Hamkmó ásóborona segített. Tavaly még lucerna volt e táblában. Ezt törték fel őszszel, s most tavasszal — megfelelő, sőt igen gondos talajelőkészítés után — kukoricát vet bele a gazda, a Nagymiskolci Állami Gazdaság. Teszi mindezt az erre az ötéves tervre korábbinál is merészebb célokat kitűző országos gabonaprogram keretében. A Rába és a hozzá kapcsolt ásóborona napi 12 órás programjába belefér ez az 50 hektáros tábla talajelőkészítése, sőt még a szomszédos 15 hektáré is. Igaz, hat órát mutat délután az óramutató, amikor e sárga mamutgép elcsendesedik. — S akkor haza? — kérdeztük a traktorost otthona felől. Bólintott, hogy igen. — Akkor már épp ideje. Szerencsére, tizenöt perc alatt hazaérek. A gazdaság gépkocsija ugyanis ennyi idő alatt futja be az utat Ócsa- nálosig ... Találkozásunkkor a traktor parancsnokának arca borostás volt, s Szimfóniát szívott. Az előbbiről nem faggattuk, az utóbbiról viszont azt mondta, nem sokat szív, de hát reggeli után csak jólesik néhány mély slukk. Amikor odaérkeztünk, épp akkor fejezték be a reggelit. Talán beillett volna már tízórainak is, mert bizony, a nagy- és kismutató éppen felezte a délelőttöt. Ügy látszik, a korai ébredéssel nem jár együtt a korai étvágy. — A mai früstökre mit csomagolt az asszony? Nevetve mondta a parancsnok: — Most jól élünk! Szombaton odahaza disznót vágtunk... Vágtunk — így mondta. Természetesen beleértve az egész családot. A feleségét, aki ugyancsak az állami gazdaságban dolgozik a keverőüzemben. a két gyermekét, a kisebbik, de ugyanakkor „kotnyelesebb” 11 éves lányát és a nagyobbat, a 14 éves fiát, aki — apján is túltéve — repülőgép-szerelő akar lenni. Fia elhatározását egyetértő mosollyal említette. Nem kizárt, fiatalabb korában az ő fejében is megfordult .ilyen gondolat. — Jó már nekem ez a traktor is — jegyezte meg később, és tekintetét simogatón hordta körül a gépén. Mint mondtam, arca borostás volt, de nem csak az! Napbarnított is, mint a korán strandra járóké! Ám, kézszorításkor keze kérge eloszlatta az ezzel kapcsolatos kételyt. Ilyen egészséges színt nem csak strandon lehet szerezni! A kézszorítás egyben a búcsú. Majd ... ... egy mozdulat, egy kar, vagy gomb érintése, s a Hamkmó kétoldalt „felhajtott szárnyát” a hidraulika méltóságteljesen leengedte, széttárta. Távolról visszanézve: gép és ember úgy halad, mint egy alacsonyan repülő nagy madár. Hajdú Imre Fotó: Fojtán László Rába az ásóboronával. Távolról nézve, mint egy alacsonyan repülő nagy madár. Üdvözlet a KISZ ■ ' :::
