Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
1986. május 19., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A gyerek pénze Nyári programjukról faggatja a riporter a diáklányokat. így, az éteren át is, érződik jókedvük áradása, tengerparti nyaralásról, balatoni leruccanásról csevegnek. Megy-e valaki dolgozni? - kérdi azután, amire pillanatnyi csend áll be. De azután kiderül, ketten is néznének valami munka után, két-há- rom hétre, talán egy hónapra is futja még az idejükből. No ez derék, bólintok magamban a rádió előtt, s csavarok a hangosító gombon, érdekel a miért is. A kislány ugyanolyan csevegő hangra vált, mint amilyenen a tengerparti napok várható élményeit ecsetelte, s mondja, hogy ez nem is olyan könnyű (mármint munkát találni). Mert éppenséggel volna egy, tavaly is ott dolgozott, de hát az számításba sem jöhet. Mert igaz, ami igaz, a munka nem volt nehéz, azt a napi hat órát is el lehetett viselni három héten át, de a pénz az irtózatosan kevés volt, 1500 forintért még egyszer semmi pénzért... Milyen munkát szeretne? - tapogatódzik tovább a kérdező, mire gyorsan a válasz, „szóval valami olyat, amivel három vagy hat összejön .. .” Nyilván ezresekben gondolta a kislány. A többit már meg sem hallom, valamin jót nevetnek, azután már zene szól. Eszembe jut viszont, hogy néhány évvel ezelőtt (no nem nagyon régen, talán három éve) egyik pedagógus ismerősöm mesélte, hogy egyik-másik gyerek milyen fenomenális keresetről számolt be. Igaz, borravalós szakmában ügyködött, de nyolcezer forintokkor is sok - háborgott -, s hozzátette, hogy ö ezt nem érti... Jobban mondva, nem szívleli, mert az egyébként nagyon csinos kislány, mosolyogva beszélt a spicces, kedves vendégek közvetlenségeiről is... Tudom, tudom, lejárt lemez a „bezzeg a mi időnkben” kezdetű. A mai gyerekek többségének (hál1 istennek!) nem cipőre, ruhára, tankönyvekre kell a nyári kereset. Még csak nem is divatos cuccra. Apu, anyu azt is megveszi, ha nem saját jószántából, hát kisírják, ki- hisztizik a lányok. „Van a barátnőnek, az osztálytársnak, csak neki nincs, mit szólnak a többiek, mit gondolnak, hogy nekünk még erre se futja? ..." - adják be a derekukat az anyák, s az esti szóváltáskor az apák is. És a nyári kereset megmarad zsebpénznek. „Elég lesz majd szegénykének beosztani a forintjait, ha a maga lábára áll!" Én tudom, hogy a nyári épitötáborokban derekasan helytállnak a fiatalok. És tudom, hogy örülni kell annak, hogy nem a muszáj viszi dolgozni a gyerekeket a szünidőben. Természetesnek tartom, hogy gyerekének minden ember könnyebb, szebb életet akar teremteni, s hogy ebben benne van a szép ruha is. De azt is tudom, hogy a számolatlanul adott pénz, a minden kívánság teljesítése még nem tett hosszú időre boldoggá senkit. Sőt... Nem tanított meg senkit gazdálkodni a pénzzel, okosan beosztani... Ismerek - ki ne ismerne? - kétségbeesett, elégedetlen embereket, akik azért is kerülnek rossz helyzetbe, mert diákként majd annyi zsebpénzük volt, mint amennyi kezdő diplomás fizetésük. Abból csak szórakozásra kellett, ebből a megélhetésre. Zötykölödünk a villamoson, csúcsidőben. Akaratlanul is kihallgatom a beszélgetést. Férj, feleség.- Mennyit adtál a gyereknek?- Ötszázat. A válaszra a férj arca picit megrándul. De az asz- szony csititólag megfogja a kezét.- Azt mondta, a többiek is ennyit visznek a három napra. Hármat hazahoz ... Csutorás Annamária Gyors segítség az LKM-ből A Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatója, dr. Énekes Sándor köszönetét fejezte ki a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatójának, Drótos Lászlónak és a kohászati acélöntöde dolgozóinak, szocialista brigádjainak, mert egy kérésüket az elmúlt napokban rekordidő alatt teljesítették. A gépgyáriak azt kérték a kohászoktól, hogy soron kívül gyártsák és szállítsák le számukra egy kanadai exportra készülő sorjázó sajtó acélöntvényeit. A jelenlegi feszes gazdasági körülmények között rendkívül fontos a vállalatok számára, hogy a megrendeléseket gyorsan és pontosan teljesítsék, különösen, ha exportról van szó. Jól tudják ezt a kohászatban is. A hagyományosan jószomszédi kapcsolatok szellemében tehát az öntészek gyorsan munkához láttak és a kért határidő előtt egy héttel legyártották és leszállították a 7 darab nagyméretű acélöntvényt. Műszak a műszak után A Lenin Kohászati Művekben ebben az évben is két alkalommal szerveznek kommunista műszakot — határozta el a vállalat brigádvezetőinek tavasszal megtartott küldöttértekezlete. Ez ideig 11 558 dolgozó 91733 munkaórát teljesített. A résztvevők egy része — 4440- en — már februárban, a SZOT XXV. kongresszusa tiszteletére szervezett műszakokon dolgozott. I Május 5-én, 12 nap és 8 órára tervezett nagyjavításra leállították az Ózdi Kohászati Üzemek finomhengerműi finom- és gyorsdrót- sorának meghajtóműveit. A karbantartásban részt vevő mintegy 600 dolgozó jó munkaszervezéssel a 8,5 millió forintos ráfordítással végzett munkát 24 órával korábban fejezte be, melynek eredményeként a két hengersoron megkezdik az üzemszerű termelést. Így a hengerészek több, mint 600 tonna termelési értékben elszámolható készterméket tudnak gyártani. Nemcsak a technika üdvözít A sikeres üzletmenetnek nem föltétlenül kritériuma a világszínvonalú termelési technika. Élni, megélni, boldogulni úgy is lehet, hogy az áru nem szuperprodukció ugyan, de a piac elfogadja, s honorálja a benne megtestesülő munkát. . . Egy nyugatnémet gazdasági szakember szavai ezek, a Magyar Rádióban hangzottak el a minap. A tétel általánosságban is igaz,, de a hazai viszonyokra is érvényes. Nem azért idézem, mert a „mesz- sziről jött ember azt mond, amit akar”, hanem azért, mert megszívlelendő tanácsot, tippet ad. Az interjú- alany, aki nyilvánvalóan jól ismeri a magyar viszonyokat, a hazai ipar felszerszámozottságára, s a népgazdaság nyitott jellegére utalva azt mondotta, hogy mi, mint kis ország, csak akkor tudunk labdába rúgni a világpiacon, ha kelendő portékákat állítunk elő, a rendelkezésre álló szellemi és technikai potenciál jó kihasználásával. Orvoselektronikai termékeink, komplett kórházaink például keresettek a világpiacon. A nemzetközi gyógyászati iparban nem ez számít ugyan a csúcs-technológiának, de műszereink a célnak — a vevők egy bizonyos körében — megfelelnek, s viszonylag ol- csóak is. A szándékról természetesen nem mondhatunk le, hogy a nemzetközi mércével mért színvonalhoz közelítsen gyártási kultúránk. Fejlődni, fejleszteni kell, de nem mindenáron. Számtalan olyan lehetőséget kínál a piac, ahol az adott készségünk érvényesítésével is versenyképesek vagyunk. Csak néhány példa, találomra. A Mercedes, vagy a Volvo bizonyára jobb kamionokat, tetszetősebb autóbuszokat készít, mint a magyar ipar, de azért a Rába és az Ikarus is piacképes. A Philips igényesebb híradás- technikai termékek gyártására képes, mint két nagy hazai gyárunk, de azért a Videoton és az Orion is boldogul. Más cégek a téma értelmezésének másfajta megközelítését kínálják. Az utóbbi évtizedben sokat korszerűsödött diósgyőri kohászat anyagi gondokkal küzd, viszont a korábban a „válság- ágazathoz” sorolt borsodi vegyipar reprezentáns gyárai jól prosperálnak. A technológiától független gyors alkalmazkodóképességre példa a DIGÉP és a December 4. Drótművek huszárvágása. Tavaly, a piaci viszonyok változása miatt a gépgyár exportjában a dollárelszámolású részarány kereken harminc százalékkal esett vissza, ami körülbelül 800 millió forintos árbevétel-kiesést jelentett volna. Ám a termelést nem kellett visszafogni, mert a gyár a hazai és a szocialista országok piacán is megtalálta a számítását. A drótgyár termékei iránt viszont a hazai kereslet mérséklődött, ám növelni tudták a külhoni értékesítés/ mennyiségét. A fentiekből, egyebek mellett az is kitűnhet, hogy nem egyedül a szupertechnika, a méregdrága beruházás, a „kerül, amibe kerül” elv hajszolása üdvözít. Gazdasági sikert eredményezhet a józan mérlegelés, az adottságok és lehetőségek bölcs számbavétele, a merészebb és alkalmazkodóbb piaci munka is. Bracltó István Nemcsak a dolgozók körében, a gazdaságirányítás berkeiben is egyre többször kerül szóba, hogy a gazdálkodó szervezetek a hét végi túlórákkal, a vállalati gazdasági munkaközösségekben vagy a főmunkaidőben biztosítsák a nagyobb kereset lehetőségét. Nem lehet kétséges, a jó megoldást a fő- munkaidőben végzett munka bérezése jelentheti. Ez nem csupán az embereknek jelent előnyt, de a népgazdaság egésze is profitálhat belőle. Ahol csak lehetséges, keresni kell a változtatás lehetőségét. Erre a dolgozók által is igényelt változtatásra vállalkoztak a közelmúltban a Kismotor- és Gépgyár Mezőkövesdi Gyárában. Április 1-től — negyedéves időszakra —, kísérleti jelleggel új bérezési rendszert vezettek be. A kompresszorhengereket gyártó munkaterületre azért esett a választás, mert ebben a zárt ciklusban az átlagostól nagyobb a dolgozók leterheltsége, s a folyamatos munkára megvan a lehetőség. A bevezetéstől eltelt több mint egy hónap. A tapasztalatokról érdeklődtünk. Beszélgetőpartnereink, Kinczel Miklós gyárigazgató, Kovács Istvánná üzem- gazdasági osztályvezető, Po- zsa István üzemvezető és Sidlóczki Zoltán csoportvezető. — Korábban meggyőződhettünk arról, hogy a Kismotor- és Gépgyárban nem riadnak vissza az új lehetőségek keresésétől. Elég csak arra utalni, hogy nemrégiben egyes részterületeken áttértek a számítógépes programvezérlésre. Most pedig egy igen érzékeny területen, a bérezésben vállalkoztak az újításra. Mi tette szükségessé mindezt, s mi a lényege az új bérezési formának? — Kovács Istvánná: — Az év elején megrendezett termelési értekezleteken és munkásgyűléseken előtérbe került, hogy főmunkaidőben teremtsük meg a nagyobb kereseti lehetőséget. Mindezt természetesen az egész gyárra kiterjeszteni lehetetlen. de több olyan zárt termelési ciklus is van, ahol megvalósíthatók az új elképzelések. A választás ezúttal a kompresszorhengerek gyártórészlegére esett. Ezen a területen kellő munkával és megfelelő munkaerővel rendelkezünk, így adott a lehetősége a folyamatos mérésnek. Kinczel Miklós: — Általános tapasztalat gyárunkban, hogy a dolgozók nagy része fél a teljesítményszázalékos munkarendtől, mert úgy tartják, hogy ha a százalék emelkedik, akkor normarendezésre kerül sor. Az új „felállásban” a norma- rendszer nem mutatja ki a teljesítményszázalékot, csak az elkészült munkadarabok mennyiségét. Ennek alapján részesedik a csoport a bérezés során. — Első hallásra úgy tűnik, a darabszámos elszámolási rendszer kedvezőtlenül hat a minőségre! Pozsa István: — A látszat valóban ez, a gyakorlatban viszont az ellenkezője történik. Erre biztosíték, hogy a csoport tagjai a selejt után nem kapnak bért. így nem éri meg csak a mennyiségre figyelni. A minőség az elsődleges szempont, hiszen csak a kifogástalan munkáért jár a Bér. — A dolgozók hogyan fogadták az új bérezési forma bevezetését, s hány embert érint? Sidlóczki Zoltán: — Meglepett bennünket, féltünk az új formától. Mégis vállalkoztunk a kísérletre, összesen 21-en részesülünk a jelenlegi elosztásban. Döntő és fontos, hogy a hangsúly a csoportmunkán van. A végső elszámolásnál az összteljesítmény alapján osztjuk el a személyenkénti jövedelmet. Csak akkor érhetünk el kedvező eredményt, ha mindenki lelkiismeretesen dolgozik, s önmagunknak teremtjük meg a folyamatos termelés feltételeit. — A bevezetéstől eltelt egy hónap, milyen tapasztalatokról adhatunk számot eddig? Kinczel Miklós: — Az idő ugyan még rövid a reális értékelésre. de az eredmények már most jelentkeznek. A kimutatások szerint jelentősen nőtt a munkaidő kihasználtsága, emelkedett a dolgozók teljesítménye, s ami a növekvő bér mellett ugyancsak fontos, tetemesen csökkent a selejt. Sidlóczki Zoltán: — Az április 12-i fizetés alkalmával már a borítékban is több volt. Átlagosan 500 és 1000 forinttal nőtt a csoport tagjainak a havi bére, s így az emberek már kezdik elfogadni az új rendszert. Az elosztás egyébként a kollektíva dolga: a teljesítmény alapján kiutalt bér összegéből elsőként mindenki az órabére szerinti összeget kapja. A fennmaradó pénz elosztásáról pedig közösen döntünk. Az elmúlt hónapban a 21 dolgozó között 23 830 forintot osztottunk szét, kinek- kinek a teljesítménye szerint. Akadt, aki csak 500 forinttal vihetett többet haza, de nem volt ritka az ezer- forintos többletjövedelem sem. — Bár még lesz kisebb módosítás az új rendszeren, de elmondható, hogy az eredmények, a tapasztalatok kedvezően alakultak. Várható-e szélesebb körű bevezetése? Kinczel Miklós: — Erről ma még korai beszélni. Azt viszont már most elmondhatom, hogy az új teljesítménymérésnek és bérezésnek csak ott van értelme, ahol adottak a feltételek. Legfontosabb szempont a szervezett anyagellátás, a folyamatos munka biztosítása és nem utolsósorban az elkészült munkadarabok folyamatos értékesítési lehetősége. Gyakorlatilag: ha any- nyit gyártunk le. amennyit értékesíteni tudunk, akkor érdemes a csoportbérezéssel foglalkozni, de ha elszaladunk a gyártással, s raktárra termelünk, abban az esetben futhatunk a pénz után. A megfelelő arányt kell tehát megtalálni, amely a mai szabályozórendszerben alkalmazott bérszabályozási feltételeknek is megfelel. Kép és szöveg: Csákó Gyula Ültetik a pritaminpaprikát Csongrád megyében, a szatymazi Finn-Magyar Barátság Tsz-ben pénteken megkezdték az egyik legkeresettebb zöldségnövénynek, a pritaminpaprikának ültetését. Hat géppel láttak munkához. A szatymazi közös gazdaság szakemberei arra számítanak, hogy az idei legfőbb árbevételi forrásuk a 100 hektáron termesztett, „C”-vi- taminban rendkívül gazdag pritaminpaprika lesz. A tsz együttműködési szerződést kötött a Szegedi Konzervgyárral. Tízmillió forintért két feldolgozó gépsort szereztek be, s ezekkel félkész terméket készítenek. A paprikát felszeletelve adják majd el a konzerviparnak, megkönnyítve ezzel a gyár munkáját, ugyanakkor növelve saját bevételüket. A háztáji termelők és a környékbeli tsz-ek árujának feldolgozására is vállalkoznak. A dolgozók döntenek az elosztásról Egyéni elszámolás helyett WÉKIMMMM i
