Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. április 12., szombat ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG 3 Tanácsok a vállalatok élén Számítógépeket az iskoláknak! Amikor két évvel ezelőtt megjelent a Minisztertanács 33/1984. (X. 31.) számú rendeleté, hogy újabb demokratikus fórumokat teremtsen a vállalatoknál, korszerűsítse a vállalati irányítást, s növelje annak önállóságai, akkor három részre szakadt az ország közvéleménye. Az egyik csoportba tömörültek csak legyintettek az egészre, a másik csoport tagjai még erre sem méltatták a dolgot, annyira nem érdekelte őket, a harmadik csoportban levők viszont a demokrácia kiszélesedését, a tulajdonosi szemlélet, az érdekeltség, a vállalkozó szellem megújhodását remélték a törvénytől. Két év alatt — különösen az elmúlt esztendőben — sorra alakultak meg a vállalati tanácsok, s emellett több helyen vette át a gazdálkodó egység irányítását a másik két demokratikus fórum: a közgyűlés és a küldöttgyűlés. A két utóbbi forma működésére évtizedes tapasztalatok álltak rendelkezésre, mivel a szövetkezetek megalakulásuk óta ilyen irányítás mellett dolgoznak. A vállalati tanácsok azonban teljesen új színfoltot jelentettek az irányítási palettán. hiszen az ipari gazdálkodó egységek — mert elsősorban itt kerültek megválasztásra — eddig a központi irányítás elvei szerint működtek. Ráfoghatnánk a tapasztalatlanságra azt, hogy az eddig megalakult fórumok nagy hányada felemásan működött rövid léte alatt. Mert felemásan működött. Volt, ahol a tagok döntései fölforgatták a vállalatot, nagy vihart kavarva ágazati szinten is. Akadt viszont olyan testület, amelynek megalakulásáról csak hallomásból szereztek tudomást a dolgozók. Mindkét szélsőség veszélyeket rejt magában. A túl gyorsan cselekedni, változtatni akaró, a lehetőségeit túlértékelő, tanács kapkodva, előkészületlenül hoz döntéseket. Egy időben másról sem beszéitek az országban, mint egy-egy igazgató megbuktatásáról, vagy ennek az ellenkezőjéről: fizetésének több ezer forinttal való megNéha az az érzésem, hogy az emberek többféle órát használnak. Némely hivatalnokot a munkaidő alatt nem érdekli az idő, sem az ügyfél idegrendszere, ám a bűvös négy óra után számon kéri a percet is a közlekedéstől. a kereskedelemtől, a vendéglátóhelytől. Ez nyilván azért van így, mert más időméről használ munkaidőben és munkaidőn kívül. Fura helyzet ez, s alighanem többféle kronométerhez igazodik az órabéres szerelő fizetéses állásában, mint a teljesítményhez kötött gmk- ban. írjuk, mondjuk, tapasztaljuk. hogy nem tudunk jól bánni az idővel, s nem használjuk ki a munkaidőt. Mielőtt az önostorozásba kezdenénk. újólag meg kell ismételnem néhány tényt. Közgazdászok, szervezők, statisztikusok, lipszterek állítják, hogy a társadalmilag hasznosítható munkaidőalap egynegyede-egvötöde elvész. Pompás számítások készültek ebben a tárgyban megyénkben is, s fehéren-feketén kimutatható, hogy az S. O. S. felhangoktól sem mentes, kétségbeesett munkaerőhiány lényegesen kisebb a véltnél, egyszerűen azért, mert a gyárkapun belül sok a tétlenkedő kéz. Az persze természetes. hogy a szabadság jár, s az állampolgári joggá lett betegellátás is megillet minden dolgozót. Az úgynevezett táppénzes napok száma — a korábbi tapasztalatokból — kalkulálható, s ezt a tényt— nemcsak alkalmi járványok motiválhatják, hanem a kiskertben végzett alkalmi munka sürgőssége is. Á táppénzes napok száma tavaly megyénkben megköemcléséről. Mi ill a baj, hiszen a tanácsok mindkét esetben jogaikat gyakorolták? Igen ám, de néhány hónap múlva ugyanaz az igazgató került vissza a vállalat élére. Ez megzavarta a dolgozókat, akik nem tudták eldönteni, hogy a tanács működik rosszul, vagy a volt főnöküknél jelen pillanatban nincs jobb az országban. Az igazgatói bérek ..rendezése” sem nevezhető bölcs döntésnek, mert biztos. hogy nem ez a kérdés a legaktuálisabb a vállalatnál, különösen akkor, ha a fizetésemelés mögött nincs produktum. Ezek a nem kellő körültekintéssel hozott döntések ártanák a tanácsok presztízsének és nem használnak a törvényben megfogalmazott szándék megvalósulásának sem. Még mielőtt a tanácsok törvénybe foglalt jogait csorbítanám, leírom: váltsák le azt az igazgatót, aki felkészületlensége miatt nem képes képviselni a kollektíva érdekeit, alkalmatlan a vezetésre, kifogásolhatók a közösséggel való kapcsolatai, és még sorolhatnám a súlyos kizáró okokat, amelyekből — tegyük hozzá — egy azért ne lehessen elegendő a menesztéséhez. Mégis születtek ilyen döntések, mért akadtak személyek és csoportok, akik fölismerve a lehetőségeket, visszájára fordítva, gúnyt űzve a demokráciából, a maguk pecsenyéjét akarták sütögetni a paragrafusokból rakott tűz fölött. Megtehették, hiszen — ha jól belegondolunk — a vállalati tanács nem a legtökéletesebb demokratikus fórum, mivel például az igazgató megválasztásához nem elég az egyszerű, tehát az ötvenszázalékos többség, hanem kétharmados kell, azaz- minőségi többség szükségeltetik. A minisztertanácsi rendelet megjelenése óta megyénkben ez év márciusáig ötven vállalatnál vette át az irányítást valamelyik demokratikus fórum. Az igazgatói választásnál pontosan ötven százalékuk egyhangúlag megerősítette posztjában a vezetőt, a többi helyen a szavazati arányok azt mutatták, hogy a kollektíva — zelítette az 5,4 milliót, naponta mintegy 21 ezer ember. a foglalkoztatottak 6,7 százaléka volt maródi. (Ez az arányszám két évvel ez- előtt alacsonyabb volt. Betegebbek lennénk? Aligha.) Érdemes még bogarászni a foglalkoztatottsági adatokban. Az anyagi ágazatokban kenyeret keresők száma 1985- ben, 1984-hez képest négy százalékkal csökkent. Az iparban stabilizálódott, a mező- és erdőgazdaságban mintegy 13 százalékkal, az építőiparban hat százalékkal csökkent a létszám. Viszont, s ez a nagyon elgondolkodtató. hogy megyénkben a ledolgozott órák száma az iparban és az építőiparban a foglalkoztatottak számának csökkenésénél is jobban visszaesett. Azaz a termelékenység romlott. És most még csak korábbi önmagunkhoz mértünk, ez pedig kevés egy nyitott gazdaságú, terveiben, jelszavaiban, szándékaiban a nemzetközi élvonalhoz felzárkózni akaró országban. Tíz esztendővel ezelőtt szakmai és nem szakmai körökben nagy feltűnést és meghökkenést keltett a Központi Statisztikai Hivatal 404. számú kötete, amely megkísérelte összehasonlítani Ausztria és Magyarország ipari termelési és termelékenységi színvonalát. Az adatok tízévesek, tehát elvagy csak a tanácstag! — nem sorakozott fel egy emberként az igazgató mögött. A megyében mindössze négy helyen nem kapott újra bizalmat a régi vezető, más megyékben viszont jóval magasabb ez a szám. Nem kérdőjelezhetjük meg e döntések helyességét, mert bizonyára többségük megalapozott volt. Ahol viszont nem, ott a tanács állásfoglalása komoly zavarokat okozott a vállalat érdekében. Tehát ott se vállaljon rizikót a tanács, ahol az igazgató alkalmatlan a vezetésre? Hunyjon szemet az elkövetett hibák, a szervezetlenség, az elherdált milliók és egyebek fölött csak azért, mert ez a kényelmesebb? Ennek sem lenne értelme. Mindegyik tanácsnak magának kell megítélnie a vállalat helyzetét és az igazgató alkalmasságát. Azt viszont tartsák szem előtt, hogy ez a választás csupán egyik aktusa öt évre szóló működésüknek. Tehát semmiképpen nem kell eltúlozni jelentőségét, mert bár fontos állomása az új vállalatvezetési forma tevékenységének, emellett olyan horderejű feladatokat is meg kell oldaniuk, mint a gazdasági önállóság megteremtése, a tulajdonosi szemlélet erősítése, az új feltételekhez való rugalmasabb alkalmazkodás és a piac által nyújtott lehetőségek okos kihasználása. Egyenként is komoly feladatok ezek, összességükben pedig olyan követelményeket támasztanak a tanácsokkal szemben, amelyeket csak akkor képesek az elvárható eredményességgel megoldani, ha tagjaik felkészülten, körültekintően, értve a kollektívától kapott megbízatásukat, adják véleményüket, voksukat a döntésekhez. így kap értelmet a rendeletben megfogalmazott szándék: kollektív vezetéssel erősíteni a vállalati összefogást, javítani a cégek gazdálkodását, hogy több juthasson valamennyiünknek. avultak, de a pillanatnyi helyzeten túl tendenciát, számunkra feladatként jelentkező tennivalót is jelentenek. Tehát: tíz évvel ezelőtt Ausztriában a megfigyelt ágazatokban a termelékenység színvonala 75 százalékkal volt magasabb, mint Magyarországon. Kissé részletezve: ha száznak vesszük a hazai, egy foglalkoztatottra jutó termelést, akkor ez a szám a „sógoroknál” a bányászatban 221, a textilgyártásban 151, a kohászatban 114, a gépgyártásban 190. A téma és az okok kifejtése meghaladja e cikk kereteit, de nagy kivágású képet kell kivetíteni ahhoz, hogy a részleteket is jól lássuk. Önmagában ugyanis édeskevés csak a munkaidő-kihasználást elemezni, vagy csak pálcát törni a vélt vagy valós lógósok feje fölött. Ha akadozik az anyagellátás. ha késik a terv, ha nem megy flottul a termelésszervezés. ha a piac nem eléggé felvevőképes, akkor ez ott csapódik le. ahol valamely mulasztás leginkább tetten érhető, a munkaidő-kihasználásnál. Áll a gép, malmozik a kéz, potyára szivárog el a drága energia. Azt nem állítom, hogy a precízség és a kifogástalan munkamorál receptjéért a japánok hozzánk jönnek. A2t sem állítom, hogy munkaidőben senki sem jár fodrászhoz, kozmeA középiskolai számítógépes program folytatásaként a tanév elején néhány nagyobb, központi általános iskola is számítógépet kapott. A kulturális kormányzat, s végső soron az állam is soksok milliót áldoz az ország nemzeti jövedelméből erre a célra. Nem azért, hogy elmondhassuk, európai mércével mérve is figyelemre méltóak a számítástechnika iskolai oktatásában, elter • .feszítésében elért eredményeink, hanem azért, mert a lépéstartás igénye kényszerít bennünket. Ha nem akarunk jobban lemaradni a technikai fejlődésben, ha végre akarjuk hajtani elhatározott gazdaságszerkezeti változtatásainkat, ha korszerű, versenyképes termékekkel akarunk a piacra lépni, akkor meg kell teremteni az ezt előállító korszerű technikát. Ez az elektronizáció, s erre tikushoz, hogy dologidőben senki sem ügyintéz vagy éppen kocsmázik. De, mint a természetben, úgy a társadalomban és a gazdaságban is: minden mindennel összefügg. Tapasztalataink önmérsékletre intenek. Vannak jó példáink, vannak „húzó” ágazataink, vannak aranykezű mestereink, zseniális ötletembereink, s van egy nagy közös vágyunk is. Szeretnénk jobban élni és joo- ban boldogulni. Aligha a kollektív és az egyéni szándék harmóniájával van baj. Ám még mindig nem találtuk meg az ösztönzésnek, a fegyelemnek, a hatékonyságnak azt a hármas arany- szabályát, amely jobban gya- rapít, amely megadja az alkotás örömét, s amely erősíti a tulajdonosi tudatot. Keressük, kutatjuk, vitatjuk a módszereket. Egységes, uniformizált recept nincs, nem is lehet. De az nyilvánvaló. hogy egy ésszerű szigorral szervezett gyárban vagy intézményben — már csak a hely szelleme miatt is — nagyobb a figyelem és a fegyelem, s az emberek nem hordanak többféle módon járó órát, hanem csak egyet, s az mindig a pontos időt mutatja. Túl ezen. az sem árt. ha — mint támadás előtt a harcosok — a vezetők és vezetettek, főnökök és beosztottak, fehérköpenyesek és kékoverállosok naponta összeigazítják az órájukat... Mert nemcsak az a kérdés, hogy mi fér egy műszakba, hanem az is. hogy hány meddő perc röppen el ebből a mindenkinek kiporciózott életből. Brackó István fel kell készíteni a fiatalokat. Ügy. hogy az ezredfordulón, s még utána is érvényes1 legyen tudásuk, mert a mai iskolásai lesznek akkor a munkabíró derékhad. Ügy gondolom, ezt az is látja, belátja, akinek ma is egyszerűbb papírért, ceruzáért nyúlnia egy számítás elvégzéséhez, mint a néhány esztendeje még szenzációnak számító, ma már hétköznapi számológéphez. A mai felnőtt lakosság többsége nem ért a chip-ek, a mikroprocesszorok nyelvén, de tapasztalja, hogy az új technika lépten-nyomon utat kér és utat tör magának: a robottechnika, a számítógép vezérelte termelési folyamat ... De segítségül hívják tervezők, hogy kevesebb anyagból jobb gépeket készítsenek, anyagraktárak milliós tételeivel is jobban gazdálkodunk általa, mintáz ember rakosgatta kartonokkal. Már ma is, és nem kétséges, a jövőben még inkább életünk része lesz a számítógép. Használata másfajta gondolkodást, másfajta tudást kíván, mint amit ma birtoklónk. S hogy mi mindenben segíthet minket, az akkor derül majd ki, ha tömegesen megtanulunk „számítógépül'' gondolkodni. Ha a közműveltség részévé válik! Ezt indítja az állami számítógépes iskolai program, s e cél elérését szeretnék segíteni, felgyorsítani azok. akik megfogalmazták a megyei összefogásra való felhívást. Bizonyára sokan hallották már, s végiggondolták céljait, s beszélgettek is róla. Otthon és a munkahelyeken. öt év alatt három társadalmi munkanap bérének felajánlását kérik azoktól. akik megértik és hajlandók segíteni abban, hogy ne csak a család pénztárcájától vagy áldozatvállalási készségétől függjön, hogy kik Péntek délelőtt befejeződött Miskolcon a 27. alkalommal megrendezett Szakma kiváló tanulója verseny országos döntője a húsfeldolgozó szakmában. A háromnapos seregszemlén az ország különböző mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkásképző intézeteiből 34-en álltak rajthoz. A miskolciak nemcsak jó házigazdának bizonyultak, hanem a versenyben is nagyszerűen helytálltak, hisz az aranyplakett mellé az 5. helyezést is megszerezték. tudnak valóban közel kerül- j ni a kor technikájához. Mert azt tisztán látni kell, hogy csak állami eszközökből — jóllehet súlyos mil- I fiókról van szó! — túlságo- j san hosszú idő alatt érhe- j tünk el átütő eredményt. Pontosabban: amíg csak 1—2 gép van az iskolákban, addig csak a számítógépes kultúra ízlelgetéséről beszélhetünk. Az új műveltség befogadásához, elterjesztéséhez az is kell, hogy lehetőség 1 szerint minden gyerek, s ne csak ritka kivételes alkalmakkor — géphez jusson dolgozni tudjon rajta. Akinek a gyereke jött már haza csillogó szemmel, az egyetért velem. S talán az is. akinek csalódott fiát. lányát kellett vigasztalnia, mert ő még nem jutott a billentyűk közelébe. Most. még talán csak a játék kedvéért, de ne feledjük, a játékon át vezet az út a munkához is. S a gyerekek olyan fogékonyak mindenre, ami új! Borsodban hagyományai vannak a közös összefogásnak. Olyan erő ez, amely most is sikerre vezethet. Az állami eszközökből megkezdődött — és még folytatandó — iskolai számítógépes programból valóban tömegkultúrát teremthetünk, méghozzá belátható időn belül, i.tt Borsodban. Ha a felhívás megértő visszhangra talál, mindenki saját gyermekétől, unokájától értesülhet arról, hogy a segítőkészég nem volt hiábavaló. A városi tanácsok erre a célra elkülönített csekkszámlájára bejfizetett forintjainkból ott, helyben maradnak a megvásárolt gépek, a megyei tanács csak a vásárlást bonyolítja. A megyei társadalmi védnöki testület már dolgozik, ezekeben a napokban a városi védnöki testületek is megalakulnak. S rövidesen megkapja a megye a Nemzeti Banktól azokat a számlaszámokat is — természetesen ismertetni fogjuk őket —, amelyekre a társadalmi összefogás forintjait befizethetik a kollektívák. A forintok a gyerekekért, az ő jövőjükért gyarapodnak majd. A Szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjének végeredménye: 1. Lipták Péter (Miskolc), 2. Székely Miklós (Nyíregyháza), 3. Só- ti István (Gyöngyös), 4. Jäger János (Budapest), 5. Csengő Tamás (Miskolc), 6. Farkas István (Gyula). A verseny első hat helyezettje az értékes díjak és tisz- teletdíjak mellett nagyszerű produktumuk elismeréseként megkapja a szakmunkás-bizonyítványt is. Fónagy István Csutorás Annamária Miskolci siker
