Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. április 12., szombat A filmnél a legfontosabb: Kalaposok. (I—II—III.) „Szép volt Jenő” Kamarás-fotók között — Technika, technika ... — hajtogatja fotós kollégám. — Gondolat, gondolat.. . — hajtogatom ellenében a magamét. S ha valaki arra a következtetésre jutna hirtelen, hogy ellenkezik egymással a kép és a szó embere, akkor tévedne. A képi megörökítés masináját „cipelő” és a tollat forgató kollégák ugyanazt mondják az első megindulás eltérő fogalmazásában is. így lehet(né)nek ezzel mindazok, akik éppen egy kiállítás képei közül távozva még az utcán is foglalkoznak a témával. Kamarás Jenő fotóit már sokan láthatták Miskolcon (a Borsod-miskolci Múzeum épületének földszinti kiállítótermében), és még sokan láthatják e hónapban. A lóláb úgyis kilógna, nem hátrány tehát megmondani: ismerőst, munkánk során igazi segítőpartnert, kitűnő fotóst (a Herman Ottó Múzeum munkatársát) mentünk ezúttal tetten érni: munkáiban. Természetes, hogy fotós kollégám legelébb is a technika megjelenését—alkalmazását szűri a szemén által. S hogy lehetne másképp? Magam a megjelenő képek szavait-monda- tait, gondolatait ízlelgetem. Fölvezethető lenne éppen a témák gondolati közlésének listája. Mond-e ez valamit azoknak, akik nem látják a képeket? Több-e a semminél, ha leíródik: Kamarás A restaurátor bosszúja Jenő szeme és gondolata; keze és gépének optikája előtt nincs'„témahatár”? A mozdulatokban megfogható sejtelem, vagy rejtelem; a mesterek keze munkáját dicsőítő fémkészítmények merev szépsége; az emberi találkozások csak egyszer megtörtént pillanatai (és még mi minden a lábunk és a fejünk alól, meg felől, testközelünkből) ott van a képekben. Nem a képeken — hanem a technika, gondolatot legjobban közvetítő erejében van. Erőről kellene tehát inkább szólni e kiállítás ürügyén. A vendégkönyv — ott- jártunkkor — legutolsó bejegyzése így szól: „Szép ez Jenő!” De van itt más is a vendégkönyvből, és igazán reményteljes az, ami itt következik:. „Én soha nem tudtam az ilyen dolgokat értékelni, tudom, ezzel nem vagyok egyedül. De azért szeretném, ha valaki megszerettetné velem, hiszen mindent meg lehet idővel érteni. Tudja, még csak 16 éves vagyok, és az életet nem tudom még igazán felfogni. Azért igazán örültem a kiállításának.” Ez a tizenhat éves kislány Berzéken lakik, és megnézte ezt a fotókiállítást Miskolcon. Azt hiszem, azt hisszük Jenő, ez azért már valami. (laczó—ténagy) miről szól és hogyan Gyermek-segélyalap Változásra van szüksége az iskolának. Nem akármilyenre, persze. És legfőképpen nem újabb reformra, mert abból talán túlságosan is sok jutott ki a pedagógusoknak az elmúlt háromnégy évtizedben. Tucatszor volt kisebb-nagyobb reform az iskolában, s ez bizony — noha többnyire sürgősen szükségesek voltak — megtépázta a pedagógusok biztonságérzetét, és nem használt túlságosan az iskola presztízsének sem. De akármennyire óhaj a stabilitás, a minőségi változtatást nem lehet elkerülni. Ki kell mondani: az iskolának a mainál sokkal jobban felkészített fiatalokat kell kibocsátania falai közül. Többet, s a többet jobban tudó fiatalokat! Olyan iskolára van szükségünk, amely nem általában oktat és nevel, hanem ismereteit a gyerekek képességeihez is szabja. Többet ad annak, aki többre képes, s nagyobb segítséget annak, aki nehezebben bontakozik ki, s akitől az alaptudás megszerzése is képességei maximumát követeli. Az uniformizáló iskola zsákutcáját megtapasztaltuk már, keserű tanulságként levonható belőle a következtetés, az átlag az oktatásban egyet jelent a lefelé nivellálással. Ezt fenntartani olyan luxus, amelyet a mai magyar társadalom nem engedhet meg magának. Az országos pedagógiai tanácskozáson az iskola minőségi változása volt tulajdonképpen terítéken akkor, amikor a képességfejlesztésről, a tehetséggondozás mikéntjéről vitatkoztak gyakorló pedagógusok és elméleti szakemberek. A tehetséggondozás hatékonyabb ki- terjesztése ugyanis elválaszthatatlan attól, hogy az iskola minőségi követelmény- rendszere is változzék. Ügy, hogy nemcsak többet követel, hanem mélyebb, alaposabb ismereteket nyújt. Lehetne úgy is fogalmazni, hogy egyénre szabottan állít mércét. Nem kiválogat a szó rossz értelmében, hanem hozzásegít az adott képességek legteljesebb kibontakoztatásához. A mai gyakorlatban az általános iskola tulajdonképpen uniformizál. Minden gyereknek ugyanazt az ismeretet adja ugyanazzal a módszerrel, ugyanannyi idő alatt. S van még egy sarkalatos gondja a mai iskolának : a korszerűséget lényegében azon méri, hogy a legújabb ismeretekből menynyit sikerül belegyömöszölni a tantervekbe. A két különböző probléma eredője azonos. Miközben túlterheltek a gyerekek is és a pedagógusok is, a fiatalok egyre kevésbé felkészültek a felsőbb szinten való továbbtanulásra. Erről panaszkodnak már a középiskolák is, és egyre hangosabban az egyetemek. Nyilvánvaló, hogy fordítani kell, lefelé nivellálás helyett felfelé. Ezt a változtatást az alapfokú intézményben, az általános iskolában kell kezdeni. Nem valamiféle szelekcióval, már csak azért sem, mert nagyon ritka alkalmakkor tűnik ki, s csak néhány területen a rendkívüli adottság. A tehetséggondozást, a képesség-, fejlesztést a „tömegoktatás” keretein belül kell elkezdeni. Ehhez kreatívabb pedagógiai munkára van szükség, s e munka feltételeinek megteremtésére. A feltételek ma hiányosak. Lehet, hogy Két hónapja már, hogy megtartották a XVIII. magyar játékfilmszemlét, az olt bemutatott új magyar filmek egy része már a nagy- közönség elé is került, a szemle során, annak nagyobb vitáiban és kötetlen beszélgetéseiben felvetett kérdések azonban még ma is gyűrűznek és különböző filmes ösz- szejöveteleken újra meg újra terítékre kerülnek. így volt ez a minap is, amikor Kőhalmi Ferenc, a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának vezetője találkozott a filmkritikusokkal. hogy egy új magyar film bemutatásához kapcsolódva a hazai filmművészet időszerű kérdéseiről cseréljen gondolatot velük. A film címe: A nagy generáció, alkotója András Ferenc és igen időszerű társadalmi kérdésekről is szól. Nevezetesen arról, hogy az a generáció. amely 1968-ban itthon a világot akarta megváltani, majd eléggé szétszóródott, nagyrészt a nagyvilágban, tizennyolc év után hol tart, mit csinál, mi lett azokból a fiatalokból. Szükségtelen itt a film történetét akár csak érinteni is, hiszen a művet csak az ősz elején tűzik műsorra a premiermozik. Arra azonban kiválóan alkalmas volt a film megtekintése, hogy mai filmművészet és filmforgalmazás gondjairól beszélgessünk. Az első feljegyzésre érdemes gondolat, hogy a magyar filmnek szerencsére sokkal szélesebb körű közönsége van, mint azt hisszük, illetve mint az a köztudatban él, különösen ahogyan azt egyes hivatásos viccelődök, meg kabarétréfa-gyár- tók tudatosítani igyekeznek. Nemcsak az elmúlt évi látogatottsági statisztikák mulatják ezt, hanem a XVIII. játékfilmszemle is tanúsítja, ahol a hatalmas kongresz- szusi terem minden filmnél tele volt. Természetesen számolni kell a magyar filmeknél — mint ahogy sok más területen is — viszonylagos színvonalcsökkenéssel, hiszen a gazdasági adottságok, illetve Felosztották a Magyar Üt- törők Szövetsége novemberben meghirdetett „Gyermekek a gyermekekért” elnevezésű szolidaritási mozgalmának alapjára eddig befolyt összegeket. Az összegyűlt pénzt á magyarországi hátrányos helyzetű gyerekek. keménynek, lehet, hogy túlzónak tűnik ez a fogalmazás. Udvarias megfogalmazásnak azonban nincs helye már csak azért sem, mert valóban sorsdöntő kérdés a társadalom számára, hogy ezt a minőségi változást végre tudja-e hajtani az iskola, melynek belső tartalmi megújulására van szükségünk. Ahhoz, hogy ez reális cél legyen, végrehajtható program, az oktatás tárgyi, személyi feltételeit az eddiginél is erőteljesebben kell javítani. A demográfiai terjedéstől függetlenül az alapképzésre koncentrálva, mert ha itt, ebben nem tudunk hatékonyan változtatni, illúzióvá foszlik a felsőbb szintekhez fűzött minden reményünk. Az elkövetkező évtizedekben tíz-tizenkétezer új tanteremre van például szükség, s arra, hogy a penehézségek eléggé hatnak a színvonal alakulására. Szükségtelen itt most felsorolni az alkotótól megkövetelt, gazdasági kényszer szülte megalkuvásokat, amelyek végül is a színvonaleséshez vezethetnek. Ugyanakkor megállapítható, hogy e relatív nívócsökkenés ellenére is eredményes a magyar filmművészet. A szemle után rendkívül nagy hangsúlyt kapott az értékelésekben, hogy bizonyos generációváltás van a filmalkotóknál. Valóban, az idősebb generáció ezen a szemlén szinte teljes egészében hiányzott. Még a derékhad is. Jelentkezett egy harmincas-negyvenes korosztály, többségben figyelemre érdemes művekkel, de sajnálatos, hogy kiemelkedő, különösebben megragadó nem nagyon akadt közöttük. Mint mondjuk, több mint húsz évvel ezelőtt az akkori fiataloknál, Szabó István és társai jelentkezésekor. Sok szó esik — és szerencsére több, mint korábban — arról is, hogy a filmeket el is kell juttatni a nézőhöz, a magyar filmet a magyar nézőhöz is. Viszont filmet nézni csak a mozi taníthat meg. Magyarországon a mozik állapota tulajdonképpen kriminális. Sajnos éppen a mi megyei székvárosunkban, Miskolcon szinte ijesztő. Nem vonzók a mozik. Márpedig a Filmfőigazgatóság véleménye szerint ebben az országban legalább 800, vagy ezer olyan mozi kellene, amely szinte magához vonzza. otthonaiból kimozdítja a filmművészet iránt érdeklődést tanúsító embereket. S olyan mozikat kellene építeni, amelyeket a további hálózatfejlesztésnél etalonként tekinthetnénk. Az alkotók többsége is ezt szeretné, hiszen a magyar filmet elsősorban a magyar közönségnek szánja minden rendező, még ha külföldi fesztiválok díjaira sandít is. Érdemes megjegyezni, hogy ü film- forgalmazásban a szovjet és illetve a világ különböző részein, a tragédiák, háborúk sújtotta vidékeken élő kicsinyek megsegítésére fordítják. A szolidaritási akció számlájára eddig mintegy 1 millió 200 ezer forint érkezett. dagógusképző intézmények tizenkétezerrel több tanítót, tanárt adjanak. A pedagógus-továbbképzési rendszerbe is be kell építeni az erre való felkészítést, a módszertani megújulást. Meg kell nyerni a pedagógusokat. Cselekvő részvételük és akarásuk nélkül a változás nem valósítható meg. Ehhez azonban sokkal nyugodtabb légkörre van szükségük, olyan társadalmi közegre, amely nemcsak tolerálja az iskola törekvéseit, de inspirálja is. Nagyon világosan kell látni: a minőségi változás, a tehetséggondozás, a hatékonyabb tudásra való törekvés általánossá tételéhez az iskola munkája, a pedagógusok erőfeszítése elkerülhetetlenül szükséges. Az országos pedagógiai tanácskozáson ezt úgy fogalmazták meg, hogy a tehetséggondozás pedagógiai feladat, de nemcsak pedagógiai probléma. összefügg a munka- megosztás pozícióival és azok társadalmi megbecsültségével. Azaz érvényes azokra is, akiknek kulturális háttere, indíttatása, ösztönzése csekély. Viszont a változás csak a két egymástól távol eső tanulóréteg együttes segítésével valósítható meg. Csutorás Annamária a magyar filmek nézettségében jelentős előrelépés van, s ez hozzátartozik a bevezetőben említett gondolathoz, miszerint szélesebb körű közönsége van a filmnek, mint hinnénk. A mozikban a nézőszám megtartása mellett tartalmi átrétegződés mentés megy végbe. Nem érdektelen az a gondolat, hogy magyar filmet ^ közönség nemcsak moziban láthat, hanem a képernyőn is. s az a néző, aki moziba szinte sohse jár, a televízió közbejöttével minden, a lakásába továbbított filmet megnéz. Több magyar film, kifejezetten mozifilm kellene a képernyőre is, azaz szélesebb lehetőséget kellene biztosítani a magyar mozifilm és a tévénéző találkozására. Érdemes feljegyezni, magam is tapasztaltam, hogy egy-egy mozifilm tévébeli bemutatása után sokan kérdezik, mért nem vetítették a mozik ezt a magyar filmet, mikor a televízióban olyan jól szórakoztatott, vagy any- n.yira izgalmas volt. S nagyon elcsodálkoznak a válaszon, hogy ez a magyar film pedig ekkor és ekkor szerepelt a mozik műsorán, csak éppen a televízióhoz láncolt néző nem figyelt fel rá. És ha már a televízióról esett szó, azt is jó tudni, bogy gyakorlatilag a film, a mozifilm termékenyítette és termékenyíti folyamatosan a televíziófilm-alkotást is. A magyar film iránti figyelem természetesen nem adhat felmentést a gyenge, rosszul sikerült műveknek. Éppen ezért kell a magyar filmművészetre, a magyar filmre még nagyobb gondot fordítani, mert napjaink filmművészetében és film- forgalmazásában az most a legfontosabb, hogy az új filmek miről szólnak és hogyan. Ettől viszont elválaszthatatlan annak ismerete, hogy melyek napjainkban a társadalom nagy kérdései, mikre kell a filmművészetnek is ügyelni, válaszolni. Benedek Miklós A népfront a zenekultúráért A Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő művelődéspolitikai bizottság legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy ebben az évben a korábbinál fokozottabban részt kíván venni kulturális életünk fejlődésének előmozdításában, ezen belül is zenekultúránk értékeinek védelmében, zenei életünk fellendítésében. A bizottság tervezi, hogy a HNF más szervek, egyesületek bevonásával évente egy alkalommal megrendezi a magyar kultúra napját. A Magyar Rádió és Televízió kulturális munkáját is szívesen segítenék népfrontaktivistákként neves szakemberek, művészek, írók, zenészek. Utalva a HNF VIII. kongresszusának szép mozzanatára, a nemzeti himnusz közös éneklésére, a bizottság szorgalmazza, hogy más társadalmi rendezvényeken is, ahol annak helye és szerepe van, színesítse a „vox hu- mana”, az emberi hang a rendezvények hangulatát. A testület úgy véli, hogy az országos és a helyi ünnepségek zenei keretét és aláfestését is újra meg kell vizsgálni, korszerűbbé, egyben ünnepélyesebbé és emelkedettebbé kell tenni. A népfront védnökséget készül vállalni a nyári zenei táborok felett. A HNF kulturális díj alapítását is tervezi, amellyel településeket és kulturális intézményeket támogatna. az iskolában
