Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-04 / 79. szám

1986. április 4., péntek

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15

Az év jelentős részét, 120-130 napot tölt távol a hazájától. Nem azért, hogy rekordot javítson, munkája magával hozza az utazásokat. Természetesen korántsem oda utazik, ahol még nem járt, az első számú szempont mindig az elvégzendő tevékenység. Mint nemzetközi sportszövetségi tisztségviselő, gyakorta használja a telefont és a telexet, ám olykor a személyes jelenlét elengedhetetlen. A kulturális programokból azonban rendszerint kimarad, mert a repülőgép a tárgyalások kezdetére érkezik, s ahogy végez, már indul is hazq. Legutóbb például Szíriában 12 órás villámlátogatást tett, a felesleges órákat rendre lefaragja. Úgy tartja: a felelősségteljes itthoni munkáját becsülettel szeretné ellátni. Dr. Aján Tamás, az Országos Testnevelési és Sporthivatal egyik elnökhelyettese, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (International Weightlifting Federation) főtitkára. Nem volt egyszerű feladat időpontot találnunk a beszélgetéshez, szerencsére a Pannónia Kupát megelőzően néhány napot itthon töltött, s alkalom adódott, hogy szót váltsunk a nemzetközi és hazai sportélet jó néhány kérdéséről.

— Mi az itthoni feladata?

— Hozzám tartozik a szabadidő- és iskolai sport, valamint az utánpótlás-nevelés és a természetjárás. A felsoroltakkal kapcsolatos munkát irányítom, felügyelem. Állíthatom, hogy az egyik legszebb szakterületet „szignálták” rám, tennivaló pedig jócskán akad.

— A sportújságírók legutóbbi országos tanácskozásán úgy fogalmazott, hogy a világ sportja vízhez hasonlít, amelyen buborékok jelentek meg. Hogyan értelmezi ezt?

— Az utóbbi években a sport társadalmi tényezővé vált, s ezt nem lehet senkinek figyelmen kívül hagyni. Befolyásolni tud politikát, gazdaságot és kultúrát, megnőtt a szerepe, s ezt az 1972 óta rendezett olimpiák tovább erősítették. Sokan a sportot a gazdaság részének tekintik, s a színfalak mögött roppant kiélezett harc folyik a társadalmi szerepét illetően. Napjainkban is kormányok által irányított sportról beszélünk, szerintem az elkövetkezendő 15 —20 esztendő igen jelentős időszak lesz a nemzetközi sportéletben. Pillanatnyilag három fő alapról beszélhetünk. A NOB mozgatja, a nemzetközi szövetségek irányítják, a nemzeti olimpiai bizottságok pedig szervezik a sportot. A munka koordinált, állandó a párbeszéd. Tudomásul kell venni, hogy a sport sok pénzt hoz, de nem szabad a pénznek mozgatnia a sportéletet.

— Jut-e elegendő energiája a külföldi tárgyalásain a magyar érdekek képviseletére?

— Természetesen egyetlen pillanatig sem tévesztem szem elől a hazai érdekeket, úgy gondolom, ez magától értetődő. A nemzetközi szövetség főtitkáraként viszont a semlegességre kell .törekednem. A korrektség határain belül úgy dolgozom, hogy ne lehessen megvádolni elfogultsággal. Talán azzal sem árulok el titkot, ha kimondom: olykor némi ügyességet, diplomáciai fogást is be kell vetni.

— A tapasztalatok szerint nincs kellő párbeszéd a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok között. Miben látja ennek az okát, és hogyan lehetne változtatni?

— Ezzel az állítással nem értek egyet, mert a világ sportját jelentő „oszlopok” között igenis rendszeresek a konzultációk. Valamennyi érdekelt tisztában van azzal, hogy az ÜGYET csakis így lehet előrevinni. Elismerik, becsülik egymás munkáját, de az együttműködést a jövőben lehetne határozottabbá is tenni. 1981-ig működött az úgynevezett hármas bizottság, amely hasznos feladatot látott el.

Buborékok keletkeztek a víz felszínén

Beszélgetés Aján Tamással

sport

Tért hódított az üzleti szellem

— Hogyan látja az üzleti szellem kétségtelen térhódításának a veszélyét?

— A sport a politikai kérdések sorába emelkedett. Ehhez nagymértékben hozzájárult a televízió elterjedése és fejlődése. Ma már milliái'dok lehetnek közvetlen részesei egy-egy világversenynek. Az érdeklődés ilyen mértékű növekedésével a pénz is érthetően beszivárgott a sportba. A multinacionális cégek észrevették, hogy a sport támogatása, a sporttal való különféle üzleti kapcsolat, a hirdetések rendkívül kifizetődőek. Ezzel kezdődött és folytatódott a pénz beáramlása a sportba. Egy bizonyos pontig ez mindenképpen jó dolog, elő kell segíteni. hiszen pénz nélkül képtelenség a sport szervezése. A kérdés az, hogy hol a határ? Megítélésem szerint a baj akkor kezdődik, ha fennáll annak a veszélye, hogy a pénz lép fel meghatározóként, beavatkozik a sport belső ügyeibe. A sportnak szakmai érdekei alapján saját magának kell meghatároznia, hogy a kapott pénzeket mire fordítja. Mivel a határt roppant nehéz megtartani, ezért nőtt meg a sportvezetők felelőssége.

— Az említett határt mégsem tartja mindenki tiszteletben. A televízió például azt követelte, hogy az 1988-as olimpián az Amerikában sugárzandó adások számára kedvező időpontban kezdődjenek a viadalok ...

—. Nem lehet engedni ebben a kérdésben még akkor sem, ha ezzel egy sportági nemzetközi szövetsége több millió dolláros pluszbevételtől esik el, hiszen ettől sokkal fontosabbak a versenyzők érdekei.

— A súlyemelés nem olcsó mulatság. A nemzetközi szövetség hogyan, milyen módon szerzi szponzorait, támogatóit?

— Céltudatos, kitartó, szívós munkával. Szükség van a személyes kapcsolatokra, a tehetős üzletemberek megnyerésére. A legnagyobb szponzorunk a televízió, melynek segítségével a világ legeldugottabb sarkaiba is eljut ez a sportág. A tévétársaságok sokat fizetnek az IWF kasszájába. Érzékeltetésül egy számadat: a szöuli olimpián a súlyemelő versenyek közvetítése alatt egy harminc másodperces hirdetés ára 300 ezer (!) dollár lesz. A befolyt pénzekből jut a fejlesztésre, népszerűsítésre, felszerelésekre és így tovább. Azaz szükségünk van az anyagi forrásokra, de elveinket nem adjuk fel. Sokat teszünk a támogatóinkkal való további kölcsönösen előnyös kapcsolatokért, melyekkel alapvetően elégedettek vagyunk.

— A súlyemelés elsősorban a szocialista országokban népszerű, a világversenyeken többnyire versenyzőik viszik el a pálmát. Úgy tűnik, a tőkés országokban kevesebb figyelmet fordítanak erre a sportágra ...

Ez a megállapítás helytálló, de kicsit azért sántít is. Az IWF-nek 124 tagországa van, a „piac” csaknem telített. Leszögezhetem: a súlyemelés az egész világon népszerű. A szocialista országok azért szerepelnek eredményesebben, mert a sportágat nemzeti alapra helyezték. Joggal vetődhet fel a kérdés: ha 124 tagországgal rendelkezünk, a világbajnokságokon miért csak 40 ország képviselői indulnak? A magyarázat egyszerű. A szövetségek akkor neveznek valakit, ha a jelölt egy VB szemszögéből elfogadható teljesítményre képes. Annak semmi értelme, hogy mondjuk az első és utolsó között nyolcvan-kilencven kilós különbség legyen. Nem szabad megfeledkeznünk a költségekről sem, az edzőtáborok, a felszerelések, az utazások nem két fillérbe kerülnek. Viszont azok az országok, amelyek távol maradnak a világbajnokságoktól, regionális versenyeken, bajnokságokon, kupaküzdelmeken mérik össze erejüket. A területi alapon szerveződő események az utóbbi években igencsak megszaporodtak, ennek mi egyértelműen örülünk.

— Ügy értesültünk, hogy rövidesen súlyemelő-iskola nyílik Uruguayban. Honnan az ötlet?

— A sportág népszerűsítése összefügg azzal, hogy hol találunk .törekvéseinkhez partnereket, mert egy-egy ember meghatározó tud lenni. Dél-Amerikában problémákkal küzd a súlyemelés, ezért határoztunk úgy, hogy bolgár szakemberek közreműködésével hamarosan megnyitjuk ezt az iskolát. A környező országokból is odakerülnek majd a legtehetségesebbek, s együtt készülnek. Tudott dolog, hogy arrafelé kritikus a helyzet, nagy a szegénység. Az uruguayi szövetség elnöke viszont határtalanul szereti sportágát, innen eredt az ötlet, amelynek gyakorlati megvalósításában közreműködtünk. Reméljük, akciónk segít a tehetségek felkarolásában, s a világversenyekre való juttatásukban.

— Ellenőrzi a Magyar Súlyemelő Szövetség tevékenységét?

— A szakszövetségek kollégám, Páder János elnökhelyettes hatáskörébe tartoznak. Ha az MSSZ-nek valamilyen gondja, problémája támad, azzal hozzá kell fordulniuk. Arra különösen vigyázok, hogy más munkájába ne szóljak bele. Ez viszont nem jelenti, hogy magára hagyom a testületet. Gyakorlat nálunk: az OTSH vezetői patronálják a szövetségeket, s az természetes, hogy a súlyemelőket én támogatom. Szoros a munkakapcsolatom vezetőikkel és rendszeresen konzultálok velük. Meg kell jegyeznem: az MSSZ jól szervezett, önálló munkára a legmesszebbmenőkig alkalmas, azaz semmiféle gond nincs vele.

— Milyen a kapcsolata Gottfried Schödl úrral, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökével?

— Nagyszerűen megértjük egymást, azonos hullámhosszon vagyunk. Szükség is van erre, mert csak így tudunk eredményesen dolgozni. Gyakran találkozunk, és telefonon is rendszeresen szót váltunk. Budapesti lakásomtól Schödl lakhelye — Bécs mellett — pontosan 245 kilométerre van, s ez nem távolság, mivel tevékenységünk rendszeres „randevút” igényel.

Harc a dopping ellen

— Ezek után pedig váltsunk témát. Aján Tamás 1976-ban Montrealban lett az IWF főtitkára. Akkor harcot hirdettek a dopping ellen. Hol tart ez a küzdelem?

— Montrealban hét versenyző került doppinglistára. Önmagunkban azt mondtuk: rendet kell csinálni, 'mert ellenkező esetben veszélybe kerülhet a sportág. Egyes körökben még az a vélemény is elhangzott, hogy törölni kell az olimpia műsoráról a súlyemelést. Mindez indokolta a sürgős intézkedést. A mi sportágunk különösen érzékeny a doppingra, hiszen az erő fejlesztését különböző szerekkel elő lehet segíteni. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy minden sportágnak megvan a maga ilyen jellegű gondja, de mivel ők nem nagyon beszélnek róla, tiszták maradnak. Folyamatos harcunknak máris vannak eredményei, de még nem értünk célba. Sok energiát és pénzt emészt fel, jelzi ezt, hogy vannak országok, ahol többet költenek a küzdelemre, mint a versenysportra. Teljes stábot, költséges műszerezettséget igényel, de a modern sporttal alighanem együttjáró dologról van szó. Felkészültünk az örökös, hosz- szan tartó harcra, igyekszünk fékező rendszert kialakítani.

— Hallhatnánk ezzel kapcsolatban néhány példát?

— Tavaly a világbajnokságon felhívást adtunk ki valamennyi tagország részére. Ennek aláírásával kellett kötelezettséget vállalni az egyes országoknak arra, hogy az IWF különleges doppingellenőrző bizottságának tagjai az egyes világversenyek előtt nyolc héttel beutazhatnak és minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy a versenyekre előzetesen benevezett sportolókat vizsgálatnak vethessék alá. Kiterjesztettük tehát az ellenőrzést, megnöveltük az időtartamát, s így lassan értelmetlenné válik a dopping szedése, hiszen a szervezet két- három hét alatt kiürül, s a szer nem fejtheti ki hatását. Södertaljéban 205 indulóból 96-ot vizsgáltunk meg. Tavaly 1000 versenyzőt ellenőriztünk, valamennyi jelentős viadalon felléptünk. Aki keres valamit, az rendszerint talál is. Mi az indulók ötven százalékát néztük meg, nyilván nagyobb az esély, hogy valakit elcsípünk. Mindent elkövetünk, hogy rávegyük a versenyzőket a becsületes készülésre.

— Mibe kerül egy vizsgálat?

— Körülbelül 100 dollárba.

— Amit elmondott, az tulajdonképpen egyet jelent az állandó ellenőrzéssel?

— így is fogalmazhatunk. Való igaz: lehet egy ember tudatára hivatkozni, de ha valaki rátesz mindent az eredmény elérésére, akkor előbb-utóbb olyan eszközökhöz nyúl, amelyek tiltottak. Ezért igen nagy az edzők felelőssége, akiknek nevelni, oktatni kell a gyerekeket. Bízunk abban, hogy előbb-utóbb eredménnyel jár majd az emberformáló tevékenységük.

— Milyen büntetésekre számíthatnak a doppingon ért sportolók?

— A közelmúltban Rómában ülésezett a nyári olimpiai játékok műsorán szereplő sportágak szervezete (ASOIF). Ott új javaslatot terjesztettem elő, amelyhez csatlakozott Samaranch elnök és a NOB nevében egyetértését nyilvánította. Nagy szükség lenne a büntetések egységesítésére. Egyes nemzetközi szövetségek tizennyolc hónapra, mások két évre, mi, súlyemelők, örökre tiltjuk el a rajtakapott sportolókat. Tudunk olyan esetekről is, amikor elmaradt a felelősségre vonás. Áz előzetes egyeztetések alapján 1988-ban tizennyolc hónapos kényszerpihenőre számíthatnak az olimpián rajtakapott sportolók, az esetleges visszaesők pedig örökre szóló eltiltást kaphatnak.

— Olimpia. Köztudott, hogy Üj-Delhi pályázott az 1992-es nyári játékok rendezési jogára, ön a NOB megbízásából járt az országban és tanulmányozta az előkészületeket, majd hazaérkezését követően, írásban tájékoztatta a NOB-ot. Nem sokkal később meglepő hír adta tudtul, hogy Üj- Delhi visszalépett... Mi áll a döntés hátterében?

— A pénz és a belpolitika. Egy olimpia megrendezéséhez dollármilliók kellenek, melyekből létesítményeket, szállodákat, utakat, olimpiai falut, sajtóközpontot építenek. Indiában a súlyos milliók beruházásával ellentétben ott áll a szegénység, s ezen a kontraszton elgondolkodott a kormány. Úgy ítélték meg, hogy nem vállalhatják az esetleges hatalmas beruházást.

— A soron következő nyári olimpia rendezési jogát a NOB Szöulnak ítélte. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság azonban szeretné, ha a versenyeket közösen bonyolítanák le. A KNDK-beliek kérését helyesli néhány más nemzet is. Várható, hogy a NOB hozzájárul a kettős rendezéshez?

— Az olimpia rendezési jogát soha nem egy ország, mindig egy város kapja. A NOB döntése alapján tehát 1988-ban nem Dél-Korea a házigazda, hanem Szöul. Megítélésem szerint a NOB-nak nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia a szavazáskor, ugyanis köztudott: feszült a térség politikai helyzete. A kettős rendezést a NOB nem támogatja, s kitart a korábbi döntés mellett. Az elképzelhető, hogy egyikmásik sportág képviselői „látogatást” tesznek a KNDK-ban — a versenyek közben —, gondolok például a kerékpárosokra, vagy a maratoni futókra. Ebben a kérdésben a színfalak mögött az elkövetkezendőkben valószínűleg tárgyalások kezdődnek, melyek kimenetelét nem lehet megjósolni.

— Párizs pályázik az 1992-es nyári olimpia rendezésére. Bejelentette, hogy vállalná minden résztvevő költségét. Calgary, az 1988-as téli házigazda ezt már vállalta is. Hogyan fogadták ezt a nemzetközi sport* szövetségek, hozhat-e ez esetleg reformokat?

— Ez az a példa, amikor a bevételből származó pénz jó ügyet szolgál. A Los An- geles-i szervezők a több mint 200 millió dolláros haszonból utólag visszatérítették azokat az összegeket, amelyeket az egyes résztvevő országok az ellátásra fizettek. 1992-től minden bizonnyal általánossá válik az ingyenes részvétel, de ez az előnyök mellett gondokat is jelent. Különösen azoknak az országoknak jelent ez roppant sokat, akik képtelenek az éves tagdíjuk kifizetésére. Calgaryban 309 millió dollárt hoz a televíziós közvetítés, aztán a szponzorok, a szerződések további összegeket biztosítanak.

— Várható-e a részvételi szabályzat módosítása?

— A NOB szeretné az olimpiát a legnagyobb eseménnyé tenni a világon. Ez a törekvés nem mindig jár sikerrel, hiszen a labdarúgó-világbajnokság összehasonlíthatatlanul jelentősebb, mint az olimpiai labdarúgótorna. Samaranch híve a változtatásnak, de mivel a profik életét szerződések és menedzserek határozzák meg, ezért aligha várható gyors áttörés. Rómában az derült ki a jelenlevők szavaiból, hogy 1988-ig semmiféle változtatást nem kívánnak a részvételi szabályzaton. Igényt tartanak viszont arra, hogy a szabályzat alkalmazkodjon az egyes sportágak hagyományaihoz.

— Köszönjük, hogy szakított időt a beszélgetésre.

Doros László Kolodzey Tamás