Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-19 / 92. szám
t ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1986. április 19., szombat Ö szív gitár! öt húrral öt karddal járt át a halál Túl a réten túl az erdőn ahol az ég földet ér benn a házban tudós öreg fülesbagoly éldegél kandúr bámul föl a holdra le a földre úgy jajong rémült hangja égig száll föl füstből ácsolt tutajon a vén bagoly meg se rezdül jajdulhat kinn bár a szél patak folyik? tis'zta vize pirosodhat mint a vér jajong kinn a szél vállamba véste fogait Ma mesét mondanék én vidámat tisztát igazit Az én szép szerelmesem megállván a mohos tölgyek derekánál ha megáll és havas-fehér karjait kitárva a csillagokhoz dúdol lassú régi dalt szemeit is megmeríti égi-földi tengereknek azúros vizében Minden tölgy a földig hajtja földre ejti áhítattal bozontos nagy homlokát az én szép szerelmesem szépségének fölnyilása mint kelő nap rózsa-újjal minden szívet elszorít fölmosolygó bokáira füvek szórnak harmatot tulipánhoz hasonlatos ringó asszony-csípeje lábai mint elsuhanó könnyű szél a fák között minden árkot minden dombot olyan könnyen lépnek át madarak az út porában nyom utánuk nem marad az én szép szerelmesem szemei ha föllobbannak ezüstösek szebben égők mint az örök tűz a nap térdeinél arany-piros pillék ülnek s háta mögött éber pillantással vigyáz ró a mesebeli egyszarvú Magamba néztem én is — lelkünk végetlen sziklakút Hegyeket törtem mint a hegyi folyó mely messze fut s ím a síkon sérelmeken rágódom — nem tudom miért Kapkodok vízért levegőért cikázó semmiért s magasba nyúló két karom ha célját nem érve visszahull itt vagy! melletted változatlan minden öröm és minden új Hópehely-hintán ülnek változékony percek Szállnak mint a fény és messzebb egyre messzebb röpülnek mint a vágy sugaras melegsége ahogy egyszerre száll a földről az égbe fel az égbe Majd meg a perc-napocskák hintái földre buknak homályos könnyé válnak gödrein egy-egy útnak Kiejtette öléből őket anyjuk a tenger Fövenyre hányt medúza s rák apró magányos ember apró ember Elfelejtett hegedűk pöngésével hol nevetve hol meg sírva egyre csókolgattam én hogy fogózzon ujjaimba egyre mondogattam én öleltem míg riadozott s nem jött közelebb két szeme két okos jégcsepp láttak e szemek Hol kövekkel megsebeztem hol véremmel gyógyítottam nem jött közelebb Egyszer-egyszer egymás mellé hajoltunk mi hallgatag szemeink mint egybeömlő messzi két patak — homlokunk mint két fehér szírt hullámoktól környezett fényes sirály ha megül is mellettem fehér kezed Hogyha mégis felröppennél este tudom visszatérsz hogyha másra hagynál mégis tudom utóbb visszakérsz Papp Lajos (Részletek) hiszen napnak hiszen éjnek választottál engem — palotát is építettél szívednek a szívembefí Elmondatlan versek hírét láttam hozzád szállani Fehér sirály volt s a szárnyán levél volt vagy valami Nem tudnék én nélküled már csillagért sem hajlani Szél motoz a háztetőkön jön a tavasz lépteit ha csönd van szépen hallani Hajad színe frissen szántott földekéhez hasonló illata mint lángot vető foszló bélű friss kenyér Kezem aki mindeneknél nyugtalanabb kóborló pihentető homlokodhoz minduntalan visszatér Rajongásom keretével körülfonja arcodat — ajkad puha páros íve gyönyörűség kapuja kopogtatván rajta mindig megnyílik és elfogad Rózsaszínű nyelved hegyét őrzik fehér gyöngy-fogak ha elalszol két szemem vigyázza az álmodat vigyázok a vállóidra két soványka kisgyerek Fehér dombú melleid piros sapkás kis hegyek hajladozó nyakad íve hátad íve mint a szél fodrozódó rét fölött mint virágot úgy kísér — A te csípőd hatalmas mint szőlőtőkék ereje nyugalmas mint vizek hátán ringatózó csónakok életpróbák diadalmas búzatábla-erdeje örök bölcső mert anyánk is hasonlóban ringatott Láttalak mint messze nyúló hold-őrizte kerteket ahol rózsák illata tölti be a levegőt — Hegyek alján gömbölyödő kavicsok közt leltelek mint gyémántot lassan égő hagy tüzekből eredőt Ha kóstolgattál cseresznyét bőlevű hűvös földiepret füledbe súghatta valaki hogy rosszul tetted elsietted beérik majd a meggy a barack és a cirmos-rőt nyári alma s lesz aki szól: hova lett hát lelked fészke langyos nyugalma mérges-zöldről ha vajszínűre sárgulnak az idei körték suttoghatják: hamvasságodat goromba kézzel letörölték — Ha te latolgatsz visszafordulsz és elmégy tőlem nemsokára Magasba tartlak mint kalászát a gabona sárguló szára Mint a híves szép patakra csöndes szél ha ráhajol: tudom minden rezdülésed minden titkolt csobbanásod tudom hogyha másnak intesz másra nézel valahol — Mini a szép híves patakban elsuhanó gyöngy-halak: mi lesz ha már nem foghatom erősen a válladat ha dobogva föllobogva szíved másik parthoz ér kiszárad a friss kenyér? kialszik a tiszta vér? Mikor szálló pernye közt láttál én voltam szikra egyedül másodszor amint rám találtál voltam két kéz mely megkerül harmadszor minthogy megtartottál körötted vagyok foglalat S hitvány kő vagy páratlan ékszer? énekbe én foglaltalak Bújtasd magad a két szememben . rejtőzködj el a két karomban Úgy összetartozunk mi már könnyünk ha hull egyszerre koppon Égő muskátlik nyílnak kitárt ablakokban Kezed örvény el ne kapja s lábaid a félelem — inert a gyorsan megriadó menekülni képtelen inkább ne menj a Dunára arcom hogyha nem kísérhet kagylók között hínárok közt elveszítlek attól félek tüske szúrhat üveg vághat ne indulj ha baj is érhet minden ösvény biztonságát őrizni van két szemem azért aki örömében s bánatában szertelen a vízen is veled tartok ne menj tovább ne ússz beljebb hideg a víz elszorítja vasmarokkal gyönge melled sebes a víz elsodorna ha keresnek rád se lelnek jószándékra kényszerítő varázslat a hatalmad nincsen aki nálam jobban igazabban akarhat Ez a kulcs az otthonunknak kulcsa lesz majd kedvesem helye is van — ott épül majd túl a sűrű kerteken kő is van már fa is van már mész is van meg homok is három markos kőművesnek éppen elég dolog is — virág is lesz sok-sok virág tágas fehér ablakok Estelente mikor írok vagy épp verset olvasok vagy javítom az osztályom magyar dolgozatait . hallgatom majd türelmesen zsörtölődő szavaid — tíz forintot adtam tegnap hova tetted? elfogyott? csak egy duplát ittam kedves Csak egy duplát? szép dolog máma csak egy dupla S holnap? jaj istenem! ... én szamár S én dühösen ródkióltok: asszony! legyen vége már Mire te: úgy! óbégass csak! ébreszd föl a gyereket! Mintha te nem kiabálnál szivem éppen eleget... Így élünk mi ha még élünk túl az óperencián! tegnap este míg egy hosszú fontos konferencián csak a lakásproblémáról vitatkoztak pro és kontra én virágos versemet rajzolgattam papírosra s míg a dallam szára nőtt a rímét-szirmát bontogattam varázsoló sámán-hangon magamban ezt mondogattam — kő is van már fa is van már mész is van meg homok is három markos kőművesnek éppen elég dolog is Hallgatózó messzi lámpák eközben a csillagok Bezárt ajtó-táblák között gyöngy-betűkkel írt lopok síkján kéken olvad el a csönd a halvány éjszaka Vágyaimnak holdfénye vagy felfog álmom ablaka ha elalszol rád fonódnak hosszú hűvös ujjaim mint eljátszott halkuló dal ama hárfa húrjain S kettőnk álma egybeömlik végül mint a tengerek Szél vagyok ha vitorla vagy Karod messze integet Utolérlek kézen foglak s szavam kicsit visszaránt gyere! játsszunk eget játsszunk s végtelen nagy óceánt A sötétlő vizek tükre maholnapra be is fagy már Tüzet vízzel összetartó hídnak magad gyöncfe vagy már Melegedni ülj hát mellém lélek-tüzek pásztorához ülj a tiszta decemberi éjek csillag-jászolához Csitítgatni vedd öledbe kisdedek hars ijedelmét terítsd rájuk anyáskodva hajad ezt a drága kelmét Orruk szel\d bökdösését szeretettel szótlan tűrd el és a három királyokat és a három királyokat ha jönnének hamar küldd el A költőt 50. születésnapján köszöntjük ezzel az összeállítással.
