Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
1986. március 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Megbecsülni a munkát, megbecsülni az embert II szakszervezetek kongresszusa Mii Interjú Básti Jánossal, az SZMT vezető titkárával Miközben hallgatom a jelenlevő mintegy kétszáz résztvevővel együtt az elnöki beszámolót (mely annak ellenére, hogy negyven gépelt oldal, mégsem tűnik hosszúnak. unalmasnak pedig pláne nem), s az abban rögzített tényeket mérlegelem, egy furcsa történelmi párhuzam ötlik fel bennem. Itt a Sajó mellett, ezen az egykor fontos átkelési ponton, Sajóhíd- végen (s persze a környéken) csaknem 750 évvel ezelőtt a teljes magyar állam képtelen volt kivédeni a tatárok képében megjelenő veszedelmet, sorscsapást. Ezzel szemben napjainkban e síkon akad egy maroknyi közösség, amely az évek óta itt lebegő, közgazdasági szigorítások, mindenféle szabályzók, elvonások képében jelentkező „veszedelmeken”, szó szerint gigászi küzdelemben újra és újra képes felülkerekedni. Hogy a mai gazdasági harc nehézségi fokát tekintve hasonlítható-e a tatárjáráshoz, nem tudom. Az mindenesetre tény, hogy éppen e tájon, Borsodban, tavaly is sok gazdaságunk „vérzett el” fegyverzet híján e csatamezőn. Rákóczi neve alatt sokadik alkalommal talpon maradt ez az — állományi létszámot tekintve — mindössze 224 fős sajóhídvégi „sereg”. Sőt olyannyira talpon maradtak a mindössze csak 1600 hektárnak gazdái, hogy eredményüket, a 6 millió forintot meghaladó nyereségüket nagyon sokan megirigyelhetik napjainkban e tájon. Az említett 40 oldal, Vadas József elnök beszámolója alaposan elemezte mikor, mit, miért és hogyan tettek. Szóval, hogy nekik hogyan, miért sikerült. Tavaly is, azelőtt is. Nekem tetszett ez a beszámoló! Elsősorban természetesen a tartalmáért, de másért is! Mindenekelőtt mert fegyelmezett volt. Az értékelésben, a stílusában, az egész hangnemében. Fegyelmezett és józan. (Ez jellemezte az ellenőrző, a nő- és döntőbizottság beszámolóit is.) Nem dicsekedtek, nem sírtak, józanul értékelték a tényeket, a tennivalókat. Még az eredményeket is, annak ellenére, hogy a jogos öröm természetesen kicsendült belőlük. A bevezetőben katonai példával hozakodtam elő, s nem véletlenül. Zrínyi Miklós, a neves poéta és legalább oly kiváló hadvezér mondotta hajdan: „Fegyelem nélkül a had nem had, hanem zűrzavar”. Ritkán megfordult vendégként nekem. Sajóhídvégen mindenekelőtt a fegyelem tűnt fel. A zárszámadás egész menetében, az elnök és a többiek beszámolójában, a hozzászólásokban, de a szünetek kötetlen beszélgetéseiben is. Nem, nem! Nem vakfegyelem ! Tudatosan, kellő íealitással megfogalmazott helyzetelemzés, helyük és szelepük pontosítása, a lehetőségek megragadása, mégpedig mindenekelőtt abból kiindulva: ők ott élők, ott dolgozók, mit tudnak tenni. Tudják: nem Sa.jóhídvég a magyar mezőgazdaság, de még Borsod mezőgazdaságának sem a meghatározó üzeme. De eltartottak, csak az államra szorultak nem akarnak lenni! S bizonyítják: nem is voltak, nem is lesznek! Tudják, nem idejönnek a „magyar csodát” tanulmányozni, de ha nagyon belegondol az ember, itt is van látni-, elsajátítanivaló. Például, hogyan lehet ilyen kis gazdaságban rugalmas termelési szerkezetet kialakítani, hogyan lehet megteremteni a közös és a háztáji harmóniáját, miként lehetséges a tavaly még semmiesetre sem kedvező pozíciójú állat- tenyésztést több év eredménytelensége után eredményessé tenni . . . Sőt egészen mást is, az ember becsületét! Mert mint jó krónika, a zárszámadási beszámoló tartalmazott olyan megállapításokat is, amelyek fölött sokfelé gyakran elsikkad a figyelem. A 162 nyugdíjas — évről évre kimutatott — megbecsüléséről épp úgy jólesett hallani, mint arról, hogy itt a nagy-nagy termelési feladatok. kötelességteljesítések közepette sem vész el az alkotó, érző, a napi problémáival küszködő ember. Aki mellesleg nő, anya, férj. törzsgárdatag, vagy esetleg rövid időre munkaképtelen beteg. Ez legalább annyira fontos — én úgy vélem —, mint a jó agrotechnika, a gyors információ-áramoltatás, a korszerű szaporodásbiológia. Megbecsült munka, megbecsült ember — ez a sajóhídvégi recept. Sokkal-sokkal eredményesebb, mint IV. Béla majd 750 évvel ezelőtt épített szekértábora. Bizonyítják az eredmények, az arcok. Hajdú Imre Nagy érdeklődés kísérte a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusát. Básti János csupán néhány hónapja tölti be a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkári tisztségét. Ezért megkérdeztük: milyen benyomásokkal, tapasztalatokkal gazdagodott a kongresszuson, mint új tisztség- viselő? — Azt kaptam a kongresszustól, amit vártam, nem okozott meglepetést, szenzációt. Vártam a kongresszustól, hogy tárgyilagos képet ad az ország társadalmi és gazdasági helyzetéről. Ügy érzem, hogy ezt megtette. Vártam, hogy hasonló szenvedélyességgel, mint az alapszervezetekben, és a különböző szakszervezeti fórumokon történt, szól a beszámoló és a vita a szak- szervezeti mozgalom erényeiről és hibáiról. Azt hiszem, sem szenvedélyben, sem a mulasztások, hibák ostorozásában nem volt hiány. Nálunk ma már természetes, hogy a dolgozó ember, a szakszervezeti tagság visszaigazolva látja, hallja a maga gondolatait, problémáit a felsőbb fórumokon. Szerintem a sok nehézség ellenére is meglevő jó társadalmi közérzet alighanem legfontosabb forrására találunk itt rá, amikor is azt tapasztalja a szak- szervezeti tag, hogy küldöttei ugyanúgy beszélnek az életről, a munkáról, a nehezebbé vált életvitelről, mintha saját maga állna ott a nagy nyilvánosság előtt. Az is jó, hogy ez nemcsak a szakszervezet stílusa, hangvétele, hiszen ugyanezt éreztük, tapasztaltuk a párt XIII. kongresszusán. — Szakszervezeti tisztségviselőként először voltam ilyen kongresszuson. Tisztségemben ugyan újnak számítok, de a szakszervezeti mozgalmat régóta ismerem, korábbi pártmunkámból, üzemi munkámból is. Ügy vagyok vele — sok más szakszervezeti tisztségviselővel együtt —, hogy egységes folyamatnak látom azt a nagy kampányt, amely az alapszervezetekben kezdődött és a kongresszussal zárult. Frissességet és életerőt sugároztak ezek a fórumok. Ezt örömmel nyugtázhatja minden szakszervezeti tag. Most az a dolgunk, hogy az alapos helyzetelemzés, a jó határozatok után a lendületes cselekvés területén a napi aprómunkában éljen tovább ez a frissülés, a sok jó ötlet és akarat. — Szűkeb b hazánkban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 320 ezer tagja van a szakszervezeteknek. Hogyan minősíti munkájukat, miként álltak helyt a termelésben, a mindenapi gazdasági munkában? — Az elmúlt öt évben a szakszervezeti munka középpontjában Borsod-Aba- új-Zemplén megyében is a termelési, gazdálkodási feladatok megoldásának sokoldalú segítése állt. A szak- szervezeti alap- és középszervek, a tisztségviselők, a tagság egyaránt részese az elért eredményeknek, a meglévő gondoknak. Mint ismeretes, termelő gazdálkodó egységeink — hasonlóan az országos helyzethez — küzdelmes, nehéz öt esztendőt tudhatnak maguk mögött. Vegyipari vállalataink, a TVK, a BVK, az ÉMV évről évre eredményesen tevékenykedtek, jól alkalmazkodtak a piaci — mindenekelőtt a külpiaci — feltételekhez. A megye gépipara lényegében eredményes öt évet zárt. Csak példaként említem meg a Diósgyőri Gépgyárat, ahol közel f-T százalékkal növelték a termelékenységet. Kohászati vállalataink közül kiemelkedő eredményeket ért el a December 4. Drótművek, de az LKM, ÓKÜ, a Borsodná- dasdi Lemezgyár kollektívái is nagy erőfeszítéseket tettek kötelezettségeik teljesítéséért. Ipari vállalataink kiemelt fontosságot tulajdonítottak a népgazdaság külső egyensúlyi helyzetét javító export növelésének. A világpiacon elérhető ár, az ingadozó kereslet kohászati vállalatainkat nehéz helyzetbe hozta. Ennek ellenére úgy gondoljuk, megyénk ipari üzemeinek, beleértve a vaskohászatot is, jelentős szerepük van abban, hogy most, 1986 elején azt mondhatjuk: népgazdaságunk külső egyensúlyi helyzete javult, fizető- képességünk biztosított. Az elért eredményekben meghatározó volt a közel 11 ezer szocialista brigádban tevékenykedő mintegy 130 ezer brigádtag munkája. Az elmúlt évben — elsősorban a kemény tél miatt — a széntermelés, a szénbányászat a figyelem középpontjába került. Sok bírálat érte a szénellátást a lakosság, a fogyasztók részéről. Sajnos, a borsodi szénbányák ma már nem tudnak annyi szenet termelni, mint korábban, s fejlesztések, új bánya nyitása nélkül még a mainál is kevesebb termelésre van lehetőség, annak ellenére, hogy például 1985- ben egy év alatt 13 hónapot dolgozott a bányászok többsége. A megye területén jelentős a kitermelhető szén- vágyon, célszerűnek tartjuk ezért új bánya nyitását. A vaskohászat, a szénbányászat jelene és jövője közel 50 ezer embert érint megyénkben. A problémák egy részének megoldására már születtek kormányzati döntések, de a megnvustató megoldáshoz további központi döntésekre van szük- ség. Ehhez kértük és kérjük a Szakszervezetek Országos Tanácsa támogatását. — Hogyan Ítéli meg a dolgozók életszínvonalának, munka- és életkörülményeinek alakulását? — Megyénk dolgozóinak helyzete, életszínvonala az országos átlagtól kedvezőtlenebbül alakult az elmúlt öt év során. Mind az átlagbérek, mind az átlagjövedelmek növekedése kisebb volt az országosnál, az országos átlagtól való elmaradásunk nem csökkent. Az átlagjövedelmeknek az országos átlagtól való elmaradása megjelenik a nyugdíjakban is, közel 100 ezer nyugdíjas 3500 forint alatti nyugdíjat kap. A Szakszervezetek Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsának az a véleménye, hogy megyénk dolgozóinak döntő többsége tisztességesen, becsületesen végzi munkáját, nem kisebb nálunk sem a munka intenzitása, mint az ország más területein. A szakszervezeti testületek alapvető fontosságúnak tartják, hogy a dolgozók életszínvonala javuljon, mégpedig munkájuk, tevékenységük népgazdasági fontossága, eredményessége arányában. Ezt mindenekelőtt a hatékonyság, a termelékenység növelésével kell megalapozni. Ennek érdekében szorgalmazzuk a korszerűsítő fejlesztéseket, a korszerű technikát megvalósító beruházásokat. Egyértelműen támogatjuk a kedvezőtlen adottságú térségek fejlesztésének kormányzati programját, amely megyénket is érinti. Ez segíthet a foglalkoztatási gondok megoldásában, a nők munkavállalási lehetőségeinek bővítésében is. Közismert, hogy a korábbi ötéves tervek során az ipari létesítményekre nagy összegeket fordítottunk, illetve fordított a népgazdaság, viszont mind az ipari, mind a lakossági infrastruktúra fejlesztése elmaradt a szükségletektől, a tanácsi szervek erőfeszítései ellenére. Megyénkben a lakáshoz jutás feltételei különösen kedvezőtlenek, Miskolcon és Özdon például a három- és többgyermekesek igényeit sem lehet 3 éven belül kielégíteni. A jövedelmi helyzet és a kiegészítő jövedelemszerzés korlátozott lehetőségei miatt a személyi tulajdonú lakások építése is nehezebb, különösen rossz a családalapító fiatalok helyzete. Csak jelzésként említem például, hogy megyénkben a lakosság takarékbetét-állománya kisebb, mint a hitelállománya, és az egy főre jutó beiét nagysága is az országos átlag alatt van. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa mindezeket figyelembe véve. több állami bérlakás építését tartja szükségesnek, ezt javasoltuk a megyei tanácsnak is a VII. ötéves terv előkészítése során. Ügy látjuk azonban, hogy pénzügyi forrásaink, lehetőségeink nem elegendőek a feladatok megoldásához. E téren változatlanul nagy szükség van a vállalatok erőteljes közreműködésére. valamint a lakosság társadalmi munkájára. A dolgozók hangulatát, közérzetét. életszínvonalát jelentősen befolyásolja az áruellátás színvonala, az árak alakulása. Az elmúlt évben az egy lakosra jutó kiskereskedelmi forgalom, fogyasztói folyó áron országosan 48 808 forint, míg megyénkben 40 634 forint volt, tehát az elmaradás jelentős. A fogyasztás tehát valószínűleg még inkább elmarad az országos átlagtól. A lakossági szolgáltatás területein is jelentős az elmaradás, különösen a minőség tekintetében. A magas szintű egészség- ügvi ellátás a dolgozók egészsége, mint társadalmi cél, alapvető fontosságú, de alanvető a termelés oldaláról is. A dolgozók tenni akarásának szép példája, hogy közvetlen társadalmi összefogással megépült a Gyermekrehabilitációs Központ, s épül a Vértranszfúziós Állomás. Gondunk, hogy megyénkben a betöltetlen, orvosi körzetek aránya 7,4 százalék, míg országosan ez 3.8 százalék, és hiány van szakorvosokból is. Túd.juk, hogy megyénk dolgozóinak a termelésben való helytállásával, az országosan is jelentős ipari állóeszköz-állomány hatékony működtetésével lehet növelni lakosságunk életszínvonalát. Gondjainkat azért jer lezzük szakszervezeti és más fórumokon is, mert ezek a szakszervezeti tagságot közvetlenül érintik, és megoldásuk kezdeményezését, szorgalmazását várják a szak- szervezetektől is. Az itt jelzett problémák megoldásához természetesen szükség van a népgazdasági összefüggések figyelembevételére. — A helyzet sokoldalú ismerete természetesen nagyon fontos, nem kevésbé lényeges azonban, hogy miként próbáljuk megváltoztatni az adott helyzetet, miként sikerül biztosítanunk a pozitív folyamatok felerősödését? — Meggyőződésem, hogy céljaink elérése, a dolgozók jogos igényeinek közvetítése, a megoldásuk keresése közös feladatunk. Együtt kell dolgozni ebben az iparágiágazati szakszervezetek alap- és középszerveinek, a központi vezetőségeknek, a Szakszervezetek Megyei és Országos Tanácsának. Erőnket megsokszorozhatja, ha azt keressük, hogyan oldhatók meg a dolgozók, a tagság problémái, s nem azon vitatkozunk, hogy kinek, milyen joga, hatásköre van, vagy nincs egy-egy kérdésben. Mi, a szakszervezetek egységes cselekvését, összefogását tartjuk egyik legfontosabb erőforrásunknak. Amikor aláhúzom az egységes cselekvés fontosságát, szeretném, ha jól értenének. A nézetek ütközése, vita nélkül igazi egység nem képzelhető el. Az vagy látszategység, vagy kiforratlan bizonytalankodás. Szerintem is az a jó üzemi légkör, az az összeforrott közösség, amely számol a csoport, az egyéni érdekek különbözőségével és befogja az ebben rejlő húzóerőt a közös célok megvalósításának folyamatába. A szakszervezeti szervek is azon munkálkodnak, azt követelik környezetükben, hogy mindenütt teremtsék meg a jobb munka feltételeit. Tudjuk, hogy van lazaság is, fegyelmezetlenség is, de nagyobbrészt ezt a szervezetlenség, a megfelelő feltételek biztosításának hiánya, a laza követelmények teszik lehetővé. Érdekünk, hogy a jól szervezett, a jó minőségben végzett munka pártján legyünk. Érdekünk, hogy emelkedjen a tisztességes munka anyagi és erkölcsi ösztönzése, valamint megbecsülése. Ezt nagyon fontos feladatunknak tartjuk. Ha ebben előbbre léptünk, megvan az erkölcsi, no meg az anyagi alap is ahhoz, hogy szorgalmazzuk az életszínvonal, az élet- és munkakörülmények javítását. Az érdekek természetesen nemcsak a munkahelyen jelennek- meg, hanem a lakókörnyezetben is. Közérzetünket alakítja a munkahely, de a lakóhely is azzal például, hogy miképpen segítik az idős embereket, a fiatalokat, milyen a város, a község rendje, hogyan érvényesül a demokrácia, milyenek a művelődési lehetőségek, szélesebben az emberi viszonyok. E téren sok lehetőségük van a szakszervezetéknek, konkrétan a helyi szakmaközi bizottságoknak is. A szakszervezeti választások jó alkalmat adtak ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben erősítsük az egyetértést, a szemléleten túl a cselekvés frontján is. Mindennapi feladatunk, hogy a továbbiakban valóra váltsuk helyes elhatározásainkat. Nagy Zoltán
