Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-08 / 33. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1986. február 8., szombat A Diósgyőri Gépgyárban Q Sztahanov-mozgalomra emlékeztek Gazdaságpolitikai pártnapok fiorsod-Abaúj-Ze mplén megyében Szerencs Városi Tanács el­nöke. Legyesbénye: február 17., Kopp LászLóné osztályveze­tő, országgyűlési képviselő. Édesipari Vállalat: febru­ár 17., Szalai István, az SZMT titkára. A megemlékezésen részt vett egykori sztahanovisták érdeklődéssel hallgatták a műszaki igazgató szavait, aki a múlt felidézése mel­lett ismertette az utóbbi évek fejlődésének eredményeit, az újabb ötéves tervfeladat fő célkitűzéseit. Hazánkban, szovjet példa nyomán, 35 évvel ezelőtt bon­takozott ki a Sztahanov- mozgalom. Technikusok, mér­nökök és a dolgozók széles rétegei keresték az új mun­kamódszereket, a műszaki haladást elősegítő megoldá­sokat. A hazai szocialista munkaverseny előfutáraiként kapcsolódtak e mozgalomba a Diósgyőri Gépgyár akkori dolgozói. Erre emlékeztek február 7- én, tegnap délután 2 órakor a vállalat kultúrtermében, ahol Murányi Gyula műsza­ki igazgató mondott ünnepi beszédet. Többek között szólt arról, hogy 35 évvel ezelőtt alapvető cél volt a háborús károk felszámolása, a békés termelőmunka megindítása. Az 1981—1985 közötti idő­szak munkáját aktívaérte­kezleten értékelte tegnap délután a Magyar Honvédel­mi Szövetség Miskolc városi vezetősége. A tanácskozáson a megyeszékhely és vonzás- körzete MHSZ-klubjainak, vezetőségeinek képviselői mellett részt vettek a párt-, állami és társadalmi szervek, a "társ-fegyveres erők és tes­tületek képviselői. Az aktí- vaértekeziet munkájában részt vett Kalóczkai István­ná, a Miskolc Városi Párt- bizottság titkára és Éles Gá­bor alezredes, a honvédelmi szövetség megyei titkára. Az elmúlt öt esztendő gyakor­lati feladatainak végrehajtá­sáról Viskevics Elemér, az MHSZ városi vezetőségének titkára tartott beszámolót. A nemzetközi helyzet és belpolitikai életünk fonto­sabb kérdéseinek tömör át­tekintése után a honvédelmi szövetség miskolci és város- környéki szervezeteinek munkájáról szólt. Eredmé­nyes és javuló tevékenység­ről adott számot — amelyhez — a szövetség dolgozóinak, társadalmi aktíváinak jó munkája mellett — jelentős mértékben hozzájárult a S ebben váltak élharcosokká a sztahanovisták, akik helyt­állásukkal példát mutattak az utódoknak. Elsők voltak a munka mennyiségi és mi­nőségi teljesítésében és ön­zetlenül vállalták a kocká­zatot is. Példamutatásukat ma sem lehet elfelejteni, s a gépgyár dolgozóinak népes tábora méltó utóda kíván lenni azoknak, akik annak idején megteremtették jelen­legi tevékenységük alapjait. Az ünnepi beszédet köve­tően dr. Énekes Sándor ve­zérigazgató felolvasta dr. Kapolyi László ipari minisz­ter köszöntő levelét, majd a meghívott 116 veterán dol­gozónak emléklapot nyújtott át. pártszervek irányító, segítő munkája. A vállalatokkal, a társ-fegyveres erőkkel és testületekkel jó együttmű­ködésben törekedtek céljaik elérésére. Fejlesztették veze­tési, irányítási rendszerüket szélesítették atkívahálózatu- kat. Üj vezetőség alakult a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, a kereskedelem és a vendéglátóipar terüle­tén. Eredményesen segítették a. hazafias és honvédelmi ne­velést, a sorkötelesek elő- és a tartalékosok utóképzését. Több mint tízezer ember vett részt a miskolci MHSZ-ren- dezvényeken, szép eredmé­nyeket értek el a különböző MHSZ minőségi és: tömeg­sportokban. A feladatokról szólva egyebek között el­mondta: az elkövetkezendő időszakban nagyobb gondot fordítanak a városkörnyéki települések klubjai, vezetősé­gei munkájának segítésére. A miskolci MHSZ-tanács- kozás: az elmúlt évek mun­káját értékelő beszámoló _és az azt követő gondolatcsere hasznosan segítette az elkö­vetkezendő időszak felada­tainak még eredményesebb végrehajtását. EDELÉNY: Szendrő, Állami Gazdaság: február 11., Szabó Pál, az Edelény Városi Pártbizottság első titkára. Edelény, SZÜV: február 17., dr. Balogh Bertalan, az Edelény Városi Pártbizottság titkára. Szendrő, pedagógus: feb­ruár 20., Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyette­se. ENCS: Encs, Zója Tsz: február 10., Siska András, az Encs Városi Pártbizottság első tit­kára. Ináncs, Vörös Csillag Tsz: február 11., Simaházi György tsz-elnök, a megyei párt-vég- rehajtóbizottág tagja. Encs, BUBIV-gyáregység: február 11., dr. Miklós: Imre, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője. Vizsoly: február 12., dr. Lipusz György, az Encs Vá­rosi Pártbizottság titkára. Selyeb, tsz: február 13., Lipcsey Attila, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese. Büttös: február 18., G. Nagy László tsz-elnök, or­szággyűlési képviselő. Városi tanács: február 21., dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, országgyűlési képviselő. Encs, pedagógus: február 21., Kövér Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Vizsoly, Lenin Tsz: febru­ár 25., Nagyházi Gyula, az Encs Városi Pártbizottság titkára. KAZINCBARCIKA: BVK, nitrogénműtrágya- gyár: február 10., Mérten János, a BVK pártbizottsá­gának titkára, a megyei párt-végrehajtóbizottság tag­ja. BVK, műanyag-feldolgozó: február 11., dr. Tolnai La­jos, a BVK vezérigazgatója. ÉRV: február 14., dr. Vé­kony Ernő, az ÉRV igazgató­ja. Kézműipari Vállalat: feb­ruár 19., Kecskés László, a Kézműipari Vállalat mb. igazgatója. Borsodi Hőerőmű Vállalat: február 19.. Stock Béla, a BHV igazgatója. Kazincbarcika, pedagógus: február 20., dr. Illés Pál, a Kazincbarcika Városi Párt- bizottság titkára. Kazincbarcika, egészség­ügy: február 21., Űjhelyi Ti­bor, a Kazincbarcika Városi Pártbizottság első titkára, LENIN VÁROS: TVK, vezérigazgatóság: február 11., dr. Barta Imre, az ÁFB Területi Igazgatósá­gának osztályigazgatója. Városi rendőrkapitányság: február 17., Simon Péter gyárvezető, országgyűlési képviselő. TVK, műszer- és aut. fő­osztály: február 18., Básti János, az SZMT vezető tit­kára. L eninváros, pedagógus: február 20., dr. Bukta László, az Állami Bér- és: Munka­ügyi Hivatal elnökhelyettese. TVK, Beruházási Igazgató­ság: február 24., dr. Kádár László, az ÁFB Területi Igazgatóságának igazgatója. Mezőcsát, művelődési ott­hon: február 24., Baráth Re­zső, a Leninváros- Városi Pártbizottság titkára. Városi tanács: február 28., Hegedűs György, a Leninvá­ros Városi Tanács elnöke. Tiszakeszi tsz: február 28., Végh József, a Leninváros Városi Pártbizottság: titkára. MEZŐKÖVESD: Mezőkövesd, pedagógus: február 12., Makó József, a Mezőkövesd Városi Pártbi­zottság első titkára. Városgazdálkodási Válla­lat: február 12., Elek Osz­kár igazgató. Matyó Népművészeti HSZ: február 13., Herkely György, a Mezőkövesd Városi Ta­nács elnöke. Bükkzsérc: február 19., Kiss Imre, áfész-elnök, or­szággyűlési képviselő. Mezőkövesd, egészségügy: február 20., Nagy László, a Mezőkövesd Városi Pártbi­zottság titkára. Mezőkövesd, Matyó Tsz: február 25., Eperjesi József, a Mezőkövesd Városi Pártbi­zottság titkára, MISKOLC: Diósgyőri Gépgyár, „H” forgácsoló: február 11., Ju­hász Péter, a: megyei pártbi­zottság titkára. _ Miskolc, pedagógus: febru­ár 11., dr. Dobránszky Mi­hály, a Miskolc Városi Párt­bizottság osztályvezetője. Lenin Kohászati Művek: február 12., Kovács Zoltán, a megyei pártbizottság titká­ra. Városi rendőrkapitányság: február 12., Kalóczkai Ist­vánná, a Miskolc Városi Pártbizottság titkára. Városi tanács: február 13., Nagy Ervin, közlekedési mi­niszterhelyettes. Felsőzsolca: február 17., Szűcs Ferencné, az SZMT titkára. Nyékládháza, községi: feb­ruár 17., Tímár Vilmosi, a Miskolc Városi Pártbizottság titkára. Városi Művelődési Köz­pont: február 19., Kovács Jó­zsef, a Miskolc Városi Párt- bizottság titkára. Nehézipari Műszaki Egye­tem: február 20., Fejti György, az MSZMP KB tag­ja, a megyei pártbizottság el­ső titkára. BÁÉV-központ: február 20., dr. Kovács László, a Mis­kolc Városi Tanács elnöke. I. Sz. Ipari Szakközépisko­la: február 24., Alföldi László, a Miskolc Városi Pártbizott­ság osztályvezetője. Miskolc, művészek: febru­ár 25., Dudla József, a Mis­kolc Városi Pártbizottság el­ső titkára, országgyűlési kép­viselő. Nyékládháza, kavicsbánya: február 27., Csinos József, az SZMT titkára, ÓZD: Ózd, egészségügy: február 11., dr. Kun László, a me­gyei pártbizottság titkára. Ózdi Kohászati Üzemek: február 12., Barát: Józsefné, az MSZMP KB munkatársa. Ózd, pedagógus: február 12., dr. Kárpáti József ny. főiskolai docens. Borsodnádasd: február 17., Madarasi Attila, pénzügymi­nisztériumi államtitkár. Ózd, ruhagyár: február 20., Rév Lajos, az MSZMP KEB tagja, az OKISZ elnöke. Városi tanács: február 20., Varga Dezső, az Gzd Városi Tanács: elnöke. ÓKU, RDH: február 20., dr. Lotz Ernő igazgatóhelyet­tes1, országgyűlési képviselő. ÓKÜ, ÜFGY: február 21., Fürjes Tibor, az Özd Városi Pártbizottság titkára. Ózd, Kun B. Művelődési Ház: február 24., dr. Molnár László, az Özd Városi Párt- bizottság első titkára. Putnok: február 24., dr. Vancza János, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. Domaháza: február 24., Elek József hengerész, or­szággyűlési képviselő. SÁROSPATAK: Sárospatak, Csepel Művek Gyáregysége: február 11., Bosch Ferenc, a gyáregység igazgatója. Sárospatak, Petőfi S. Ál­talános Iskola: február 17., Pásztor András, a Sárospa­tak Városi Pártbizottság tit­kára. Sárospatak, Kossuth Tsz: február 17., Szaniszló Sán­dor tsz-elnök, a TESZÖV el­nöke. Városi tanács: február 17., Takáts Gyula, a Sárospatak Városi Tanács elnöke. Comenius Tanítóképző Fő­iskola: február 26., Kővári Tibor, az MSZMP KB al­osztályvezetője. SÁTORALJAÚJHELY: Cigánd: február 11., Ska- pinyecz Gyula, a Sátoralja­újhely Városi Pártbizottság első titkára. Sátoraljaújhely: február 17., Fejti György, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára. Sátoraljaújhely: február 18., Varga László, a Sátoral­jaújhely Városi Pártbizott­ság titkára. Sátoraljaújhely, Sütőipari Vállalat: február 19., dr. Fo­dor László, a Népszava fő- szerkesztője, országgyűlési képviselő. Alsóberecki: február 20., Hutka Vendel, a Sátoraljaúj­hely Városi Pártbizottság tit­kára. SZERENCS: Cukorgyár: február 12.. Sárkány Imre, a Szerencs Városi Pártbizottság titkára. Szerencs, egészségügy: feb­ruár 12., dr. Kövér László, a Városi tanács: február 19., Török László, a Szerencs Vá­rosi Pártbizottság első tit­kára. Cukorgyár: február 19., Faragó Károly, a megyei ta­nács elnökhelyettese. 118. Sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet: február 20., Major Károly, a MÁV-üzem- főnökség vezetője. TOKAJ: Pedagógus: február 13., Szi­lágyi Dezsőné dr., az Oktatá­si Igazgatóság tanszékvezető­je. ÉVIZIG: február 21., Sári László, a II. számú szakasz- mérnökség vezetője. BORSODI SZÉNBÁNYÁK VÁLLALAT MSZMP BIZOTTSÁGA: Miskolci Bányaüzem: feb­ruár 11., Kovács Lajos, a BSZV pártbizottságának tit­kára. Ormosbánya: február 12., Seper László, a BSZV párt- bizottságának első titkára. Borsodi Szénbányák Vál­lalat központja: február 20., dr. Nagy Sándor, a SZOT titkára. Farkaslyuki Bányaüzem: február 26., Kiss Dezső, a BSZV vezérigazgatója. MEGYEI RENDÖR­FÖKAPITÁNYSÁG MSZMP BIZOTTSÁGA Forradalmi Rendőr Zászló­alj: február 12., Lábas Jó­zsef, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Megyei Rendőr-főkapitány­ság: február 14., Begyik Já­nos, a megyei pártbizottság osztály vezető j e. MEGYEI TANÁCS MSZMP BIZOTTSÁGA Megyei tanács: február 21., Kovács Árpád, az ÉVM fő­osztályvezetője. EMÖD: Pedagógus: február 17., Faragó Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezető-he­lyettese. Tv-állomás: február 18., Nagy Zoltán, az Észak-Ma- gyarország főszerkesztője. SAJÓSZENTPÉTER: Tanács: február 17., dr. Péter András, a Sajószent- péter Nagyközségi Tanács elnöke. Üveggyár: február 21., Ju­hász Elemér, az üveggyár igazgatója. SZIKSZÓ: Pártbizottság: február 11., dr. Járai János, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Asztalos- és Építőipari Szö­vetkezet: február 19., Szöllő- sy István, a Szikszó Nagy­községi Pártbizottság titká­ra. cs. gy. — Az elmúlt öt év munkáját értékelték MHSZ aktívaértekezlet Miskolcon í í A legfontosabb cél: a jobb acél Már a pályaválasztásnál gondoljanak arra, hogy széles körű képzési, továbbképzési lehetőségekkel és betanító tanfolyamoktól várja a Felvilágosítást ad: a személyzeti és oktatási főosztály telefon: 52-402 és a munkaügyi főosztály telefon: 52-760 Lenin Kohászati Művek az érettségizett, a szakmunkás és a szakmával nem rendelkező dolgozókat.

Next

/
Thumbnails
Contents