Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-07 / 32. szám
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. február 7., péntek Milliomos Nápoly Eduardo de Filippo-bemuiató előtt Régen volt, csaknem három évtizede, amikor a régi Miskolci Kamaraszínházban bemutatták Eduardo de Filippo olasz színpadi szerző, író, színész fergeteges komédiáját. Vannak még kísértetek volt a címe, Horvai István rendezte az előadást, a legfőbb szerepekben pedig Molnár Tibort, Latinovits Zoltánt, Némethy Ferencet, merheti a mi történelmünk egy sorsfordító szakaszának némely vonását, vadhajtását, Nem politikai vadhajtásokról van szó, hanem az emberi magatartásnak bizonyos társadalmi körülmények kényszerítésére történt alakulásáról. E darabban egy olyan nápolyi családot ismerünk meg — egy, a háborús körülmények között A darabbeli nápolyi család. Jelenet a próbáról: KSrtvélyessy Zsolt, Zsolnai Júlia, Somló Ferenc, Zubornyák Zoltán és Egerszegi Judit. (Fotó: Jármay) Erdélyi llát láttuk. Azóta sem hallatszott olyan kacagásorkán a teremben, se az utódjában. Ez a régi, de kellemes, kedves emlék arról jutott eszembe, hogy a Miskolci Nemzeti Színház most újra Eduardo de Filippo egy másik darabjának bemutatására készül. Színházi családból származik a szerző, egész életét a színház töltötte ki. írt, játszott, rendezett színpadon és filmen, színházat alapított és igazgatott. Sok-sok filmből is ismerhettük színészként, íróként, vagy éppen rendezőként is. Most az 1945-ben írt Milliomos Nápoly című színműve kerül 'miskolci színpadra. A darabot hazánkban már játszották: a Madách Kamaraszínház mutatta be 1957 őszén, parádés szereposztással. Csaknem harminc éve már ennek is. Indokolt hát, hogy a — Sólyom László fordította — darabot most Miskolc színházlátogatóinak kínálják. * A Milliomos Nápoly olyan korrajz is, amelyben a felnőtt hazai lakosság is felísmunkanélkülivé lett villamoskalauz népes famíliáját —, amely a háborús nyomorban, mint sokan mások, úgy segít magán, ahogyan tud: mindenféle áruval kezd feketézni kicsiben, majd Amalia asszony kezében ez a tevékenység bizony csúnya üzleteléssé válik, s amikor már amerikai katonák vannak Nápolyban, a kisvállalkozás sokoldalú nagyvállalkozássá alakul, amely nem mentes a bűnös cselekményektől sem. Csak a náci koncentrációs táborból vísz- szatérő családfő ébred tudatára, hogy ez az élet tarthatatlan. — „Aki ebből a háborúból hazajön, az jó, az nem akar többé rosszat senkinek”, — mondja és azon van, hogy családját visszavezesse a kisemberek tisztes, becsületes útjára. * A Miskolci Nemzeti Színházban Szűcs János rendező állítja színpadra a Milliomos Nápolyt. ' A minapi próba szünetében beszélgettünk a két legfőbb szereplővel, Somló Ferenccel, aki Genna- ro Javinót, a férjet és Zsolnai Júliával, aki feleségét, Donna Amáliát játssza. — „Minél, jobban elveszőben a család, annál inkább a családfőé a felelősség!” Ezt mondja Gennaro a darab vége felé. Hogyan értelmezi alakjának ezt a megnyilatkozását Somló Ferenc? — Gennarónak ez a megállapítás új. Korábban nem eszerint élt. A háborús években, a hazatérése után tapasztaltak alapján jön rá ennek igazságára, keserű élményei érlelik meg ezt benne. Korábban kicsit kívül élt a családon, talán nem is vették komolyan, nem tartották teljes értékű embernek, amiben közrejátszott az első világháborús légnyomás is. Még a háborús feketé- zéshez is csak asszisztál, s éppen e tevékenysége közben, közvetlenül az amerikaiak érkezése előtt áruért megy, amikor a németek elfogják és másfél évet tölt náci koncentrációs lágerben. Hazajövet nem érti a megváltozott világot, a környezete sem akarja elfogadni, hiába próbálja hirdetni szenvedéseinek, a háborúnak tanulságait. Ekkor ébred rá lassan, hogy családjának az élete nem folytatható, családfőre van szükség. Ügy érzem, meglehetősen összetett szerep ez a Gennaro: egy apró felelőtlenségek között élő ember tisztulásának drámája. — Napközben ezt a szerepet próbálja, s esténként? — Amikor Shakespeare vígjátéka, az Ahogy tetszik van műsoron, akkor játszom: Corinnus vagyok, a pásztor. Messze eltérő szerep ... — Zsolnai Júlia milyennek látja Donna Amáliát? — Kemény asszony, üzlet- asszony, akinek megvan a magához való esze. Tulajdonképpen eredetileg nem ilyen alkat, a körülmények teszik üzletasszonnyá, mert valamiből meg kellett élni a nagy családnak a háború alatt. Valójában a fordulat, a háború vége, az amerikai katonák jelenléte, az akkori állapotok teszik mássá, s ő él a lehetőségekkel. Valamiféle sajátos bosszúállás vezeti, fizet a múltért, korábbi nyomorúságos életéért, ezt tartja igazságosnak, ez változtatja meg. Ugyanakkor mater familias, gondos családanya, aki a családjáért is teszi, amit tesz. — A mesedarabon kívül régen láttuk Zsdlnai Júliát.... — Igen, elég hosszú kihagyásom volt. Annál nagyobb örömmel készülök most erre a szerepre. * A Milliomos Nápoly premierje február 20-án — kivételesen csütörtökön! — lesz. (bcnedek) 1844 februárjában — ama kegyetlen tél közepén — gyalogosan vágott neki Petőfi Sándor a Debrecentől Pestig tartó útnak, hogy tarisznyájában őrzött verseivel bekopogtasson a reformkor nagy költőjéhez: Vörösmarty Mihályhoz. A Tisza zajló áradása miatt nem a szülőföldjén, az Alföldön keresztül koptatta a mérföldeket, hanem Tokaj irányába fordulva, Borsodon átvágva, a hegyek lábai mentén érkezett meg végül is nagy hírű költőtársához és egyben a magyar irodalomba. Ugyanezen az útvonalon gyalogol végig két fiatal költőtárs, a közeli napokban, kettős hagyományőrzést gyakorolva. G. Nagy llián és Sz. Kima László febr. 14_én indul majd Debrecenből és a Hortobágyot átvágva Tokajhoz kanyarítják útjukat, majd Tárcái, Mezőzombor, Szerencs, Bekecs, Legyesbé- nye, Megyaszó, Alsódobsza, Onga, Felsőzsolca, Miskolc, Mályi, Nyékládháza, Ernőd, Vatta, Bükkábrány, Mező- nyárád érintése után Mezőkövesdnél lépnek ki Borsodból. Miért nevezhető kettősnek ez a hagyományőrzés? Mert a két fiatal tarisznyájában — saját verseik mellett — ott sorakoznak majd Ószabó István „Vak géniusz” című kötetének darabjai (melyet lapunk is bemutatott), amit a Göncruszkán álló Kazinczy- kúria felújítási, restaurálási költségeinek fedezésére adtak ki. Ebben az épületben szeretnének otthont teremteni a fiatal, pályájuk elején álló íróknak, költőknek és más művészeknek, hogy a nyugodt, történelmi és irodalomtörténeti szellemű helyen minél több értéket teremthessenek. Napjainkban, amikor minden értékmentő és hagyományőrző gesztust, tettet különösen támogatnunk kell, amikor hajlamosak vagyunk két kézzel pazarolni szellemi és egyéb javainkat, végtelenül szimpatikus — még ha nem is mindennapi — ez a vállalkozás, mondhatnánk azt is: ez egy tett, aminek támogatásához — ezt felismerve — társultak a Petőfi útvonalába eső megyék KISZ- bizottságai. Borsodban például több találkozót, beszélgetési alkalmat szerveztek a két gyalogló költőnek, így Szerencsen, Mezőkövesden már biztos, hogy létrejön a disputa s remélhetőleg, a többi érintett településeken is lesznek fiatalok, akik Petőfi, Kazinczy, vagy mindkettő szellemi örökségéhez vonzódva, azt ápolva szívesen szorítanak majd kezet a Pest felé tartó poétákkal. (szendrci) A 9—10 éves gyerekek így vallanak arról, miért szeretik falujukat, Hercegkútot? — „Azért, mert a rokonaim is itt élnek. Itt van a hazám és én szeretek itt élni, remélem, továbbra sem megyünk el ebből a szép faluból máshová lakni .. . Azért, mert szép hegyek vannak és a faluban sok érdekes intézmény. Szeretem az iskolát, mert sokat tanulok. Mert itt élnek a szüleim és a rokonaim. S van egy szép művelődési ház is . . . Mert új épületek vannak. Jártam már vidéken is és nekem jobb itt Hercegkúton. Azért is, mert régen még Trautsondorfnak hívták.” Hát ez volt a régi... Ház a falunak, jövőnek Az elnök arra mutat, ahol volt... Természetesen azt is megkérdeztem — két évvel ezelőtt az elnök elvtárstól —, van-e valami reményük arra, hogy jobbá csinálják a házat maguknak? Azt mondta akkor — két évvel ezelőtt —, hogy nem kell félni, mert az emberek belenyúlnak a zsebükbe. Most már látható, hogy belenyúltak. Ebben a másfél ezer lakosú községben olyan művelődési ház van (kétnyelvű felirattal: Kulturhaus), amelyre városokban is büszkék lehetnének. De hogy ilyen van, az az emberek áldozatkészségének következménye és tárgyi megjelenése.' Megkerestünk két házaspárt, hogy mondják el, miért fizettek hatezer meg ötezer forintot azért, hogy legyen a falujuknak új művelődési háza. Ifjú Espák Bálint és felesége, a következőket mondta: — Én néptáncos voltam évekkel ezelőtt, mindig az volt a probléma, hogy se fűtés, se kulcs nincs, be sem tudtunk menni, a mozira kinyitották az ajtókat, akkor is állni kellett, annyian voltunk. Ezért tehát mi nagyon szívesen megszavaztuk az ezer forintot — mondja a férj. — Meg semmi program nem volt. Szeretnénk, ha a fiatalok itt maradnának, de eddig nem volt semmi lehetőség a művelődésre — mondja a feleség. (Egyébként azért fizettek ötezer forintot, mert itt élnek még a szülők is és a nagyszülők, és Hercegkúton úgy döntöttek, hogy minden keresőképes ember ezer forintot ajánl fel a művelődési ház megépítésére.) Következő helyszínünk, néhány házzal arrébb, Hoffmann Józseféké, idősebb korú emberek fogadnak itt minket. — Mi igazából csak akkor tudunk kimozdulni, amikor rossz idő van, amikor nem dolgozhatunk. A művelődési ház felújításához természetesen mi is hozzájárultunk, hiszen a magunkénak érezzük, a gyerekeink, unokáink fogják majd előnyeit élvezni — mondják —, a leszerelő fiú lakodalmát is az új házban szeretnénk majd megtartani. Nagyon szép a hercegkúti művelődési húz. Újjáépítették a jelenben — a jövőnek. Szöveg: Ténagy József Fotó: Fojtán László „Miért szeretem Hercegkutat?” Azt, hogy új művelődési háza van Hercegkútnak, minden gyerek természetesen elmondja és leírja. Beszélnek róla felnőttek is. Hogy miért került az utóbbi időben a figyelem, a beszéd központjába ez az intézmény? Elég talán, ha egy pillantást vet a kedves olvasó e szövegkörben közölt két fotóra: az egyik jó két éve készült. Hoffmann János tanácselnökkel jártuk körülbelül az igen árva épületet. Hogy a rossz helyzetben sem hagyta el humoruk az itt élőket, arra bizonyságul szolgálhat, hogy az elnök így „kalauzolt”: — Tudja-e, milyen öröm számunkra, hogy hétvégeken lakodalmat csinálnak ebben a házban?! — És amikor nem tudtam mit mondani, akkor kijátszotta az adut: — „Azért igazán jó, mert a konyhához felácsolt szerkezetek legalább összetartják a falakat és azok nem dőlnek szét.. A fiatalok a fiatalokért aggódtak... Az idősebbek a fiataloknak akarnak jó helyet...
