Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-28 / 50. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. február 28., péntek Széchenyi nyomdokain Miképp újul meg az agrár-felsőoktatás ? A sivatag hajója Tevék és gépkocsik pában. S a környezetvédeSzéchenyi István mondása szerint a nemzet boldo- gulásához vagy váll. vagy velő kell. A magyar mezőgazdaság legutóbbi fél évszázadának változásai is bizonyítják ezt, hiszen számottevően megfogyatkozott a mezőgazdasági termelésben részvevő „vállak” száma, s gyarapodott a „velő” aránya. A harmincas években még a foglalkoztatottaknak a fele mezőgazdaságból élt, de mindössze néhány ezer mérnök Az agrár-felsőoktatás gyökerei persze sokkal mélyebbek, Keszthelyen és Mosonmagyaróváron már a XVIII. század végén elkezdődött a mezőgazdasági szakemberek képzése. Nagy múltja van az állattudományi egyetemnek is, hamarosan kétszáz éves jubileumát ünnepli. Később több új egyetem is létesült az országban, de mindvégig megőrizték azt a sajátosságot, hogy sok helyen viszonylag kis intézmények jöttek létre. Ennek előnye, hogy egy-egy egyetemen nagy a lokálpatriotizmus, igyekeznek megőrizni a hagyományúkat. s ezekre építeni a korszerű tudást; az elszigeteltség viszont hátrányos az agrár-felsőoktatásban. Jelenleg három agrártudományi egyetemen — Keszthelyen, Gödöllőn, Debrecenben — tanulnak a hallgatók, ezeken kívül van a kertészeti, az állatorvos-tudományi és az erdészeti egyetem és dolgozott az agrártermelésben. Jelenleg a foglalkoztatottaknak már csak ölödé él a mezőgazdasági termelésből, de közöttük megközelítően 30 ezer az egyetemet és a főiskolát végzett szakember. Számuk különösen a hatvanas években gyarapodott gyorsan, amikor is a mezőgazdaság kollektivizálásával egy időben egyre több szakember kellett az országnak, s ezt az igényt igyekeztek kielégíteni az egyetemek. három főiskola. Az intézményekben évente 1600-an kezdik meg tanulmányaikat, az évi beiskolázásnak ez a tíz százaléka. A legutóbbi néhány évtizedben az agrár-felsőoktatás többször változott, korszerűsödött, most megint a megújulás előtt áll. Az MSZMP Politikai Bizottsága 19(11. évi határozata megjelölte a változás . irányát, s ennek szellemében az úgynevezett rektori kollégium — az egyetemi, főiskolai rektorok testületi ülése — részletesen is kidolgozta a megújulás módjait. Alapvető célként fogalmazták meg, hogy az egyetemi, főiskolai képzésben az elméleti tudás gyarapodjék, korszerű, tudományos alapokra épüljön a gyakorlati készség. Másképpen fogalmazva ez azt is jelenti, hogy az egyetemeken, főiskolákon megszerzett tudás könnyen átváltható, fejleszthető legyen. Az arab országokban nem ritka eset, hogy az életét addig jórészt tevéháton töltött pásztor vagy jobb módú földműves szinte egyik napról a másikra „nyergei át” a XX. század közlekedési eszközére, a gépkocsira. A japán furgonok, kisteherautók ma már Marokkótól Észak-Jememig mindenhol közkedveltek, s előfordul, hogy az újdonsült sofőrök gyakorlatlanságának épp a kétpúpúk esnek áldozatul. (Tavaly csak az Egyesült Arab Emirátusokban körülbelül 300 tevét gázoltak el — nem sokat segített az ilyenkor kirótt tetemes, ezer dollárnak megfelelő büntetés sem.) A borsos bírság egyébként teljesen érthető. A sivatag ■hajóját nagy becsben tartják. Nemcsak munka- és tűrőképességével tűnik ki, hanem — bármilyen furcsán hangzik — élelmezési és környezetvédelmi szempontból is hasznot hajt. Igénytelenebb a szarvasmarháknál (közismert, milyen sokáig elviseli a szomjúságot), teje gazdagabb proteinben, s hozama sem alacsonyabb: egy jól táplált állat ugyanannyit adhat naponta, mint egy átlagos fríz tehén Eurólom? Nos, a teve sokkal szárazabb, tüskésebb növényzettel is megelégszik, kevesebb kárt okoz legelésé- vel. Sok szakértő azt javasolja, hogy a félsivatagos, pusztuló növényzetű régiókban, ahol tartami kell a zöldterületek további gyors visszahúzódásától, változtassák ■meg az állatállomány összetételét, s részesítsék előnyben a hagyományos tevetartást. A gépkocsik térhódításán, s az ezzel szorosan összefüggő életmód-változáson persze minden ilyen „agrár- haszon” édeskeveset módosít. Az arab országokban — különösen a tehetős, olajtermelő államokban — az automobilizmus terjedése kiugró ütemű. Másfél évtizede Ománban öt (!) kilométer bosszú aszfaltút volt, Kuvaitiban negyven éve még semennyi — míg napjainkban a kisebb sejkségeket is korszerű autósztrádák hálózzák be. S a változás még gyorsabb lehetne, ha vallási és szemléleti okokból a gépkocsivezetés nem lenne szinte kizárólag az „erősebb nem” előjoga. Sz. G. A megszámlálhatatlan arcú természet köszönt vissza ránk tegnap óta a Képcsarnok miskolci Szőnyi István- termének falairól. Karsai Zsigmond festőművész negyvenhat festménye sorakozik az érdeklődő előtt, hogy bemutasson egy, a Képcsarnok galériáiban még nem szerepelt, ám nagy múltat maga mögött tudó és a szakmában meglehetősen jól ismert alkotót. Mintegy két évtizeden át volt Karsai Zsigmond a tokaji nyári művésztelep egyik vezetője, az e táborozásokon ihletet merítő művészek, szák körvezetők és az ország legjobb szakköri tagjainak egyik patrónusa, mestere. Hajdan Berény Róbert, Papp Gyula és Poór Bertalan voltak a tanárai a főiskolán, kiállításai voltak az elmúlt évtizedekben szerte az országban. Megyénkben legutóbb néhány hónapja szerepelt: a sátoraljaújhelyi művelődési központban volt gyűjteményes tárlata. Most látható az első képcsarnoki kiállítása. Azzal kezdtem, hogy a megszámlálhatatlan arcú természet köszönt ránk a falakról. Igen, a mintegy huszonöt esztendő terméséből válogatott negyvenhat kép elsősorban a természetet szemlélő, annak ezernyi megnyilvánulásán eltöprengő, az embert körülvevő mindenséget csodáló és azt visszaadni kívánó Karsai Zsigmonddal ismerkedhetünk e tárlaton. Két képe van mindössze, amely táncolókat ábrázol, ahol főszereplő az ember (Jó tudni, hogy a festő néptáncos is, gyakorta tart bemutatókat, s a tánc — mint téma — festészetében is jelentős szerepet tölt be, csak éppen ebben a válogatásban nem domináns.) Valamennyi más képén a természetet látjuk, az ember „mellékszereplőként” van jelen a legtöbb festményen. Vagy legalábbis olyanként, aki elki- csinyül a természet mellett. Ám mindenütt jelen van. Ha olykor láthatóan nem is, de az általa létrehozott létesítményekben, látványban. Sok képen van jelen Tokaj és környéke egy-egy jellegzetes szelete, jelen vannak a természetközeli népélet jellemző motívumai, a természet sok-sok szépsége, vagy akár haragos felhős jelentkezése. Egy Maros menti falucskában, Lörincrévén született a festő, ma sem nagyvárosban él, hanem Pécelen, kapcsolata a természettel töretlen. Ez határozza meg környezetlátását, ezért veszi észre a táj olyan vonásait, ami mellett más talán elmegy, és ezért ábrázolja elunhatat- lanul mindezt, mert mindazt a szépséget, amit a természet sugároz, örökkönvalóvá akarja tenni, és ecsetje segítségével másokat is részeltetni szeretne e sokféle szépben. Képei külön-külön is meg- ragadóan értékesek, ám egymás mellett látva őket — minden alkotói szándékoltság nélkül is — a tárlatlátogatóban kialakul egyfajta lánc képzete, a témák közötti folyamatosság érzete, s ezért érzi úgy, mintha a természet ölelné körül a Szőnyi István-teremben. Ám külön- külön kell néznünk a képeket, hiszen a Képcsarnok műkereskedelmi intézmény, s a vásárlók darabonként veszik meg a műveket, hogy otthonaikat díszítsék, gazdagítsák velük. Bizonyára sok otthonba kerülnek el most Harsai Zsigmond festményei innen, mert széles közön,jégrétegek igényeivel találkozhatnak, értékes kiegészítői lehetnek az otthonoknak. * Karsai Zsigmond kiállítását tegnap, február 27-én délután nyitotta meg dr. Bánszky Pál művészettörténész, kecskeméti múzeumigazgató. A tárlat március 8-ig látogatható. Szívesen hívjuk fel rá a figyelmet. (benedek) Regionális központok Átváltható tudás Szakszervezeti nagyaktíva Kazincbarcikán Az iskolapadokban megszerzett ismeretek bővítése a jÖVőben a gyakorlatban is folytatódik, és elsősorban az utóbbi helyen kell bővíteni a szakmai képzést. A jövőben ugyanis minden mérnökkel szemben követelmény lesz, hogy szakmérnöki képesítést szerezzen. Ezt persze rendeletek még nem fogalmazták meg, de lehet úgy irányítani az anyagi ösztönzést, az előrejutási lehetőségeket, hogy minden mérnök fontosnak érezze a szakmérnökké válást. A rektori kollégium egyetértett abban is. hogy a kutatás-képzés-gyakorlat mostaninál magasabb szintézisét kell kialakítani. Ez azt is feltételezi, hogy egy-egy egyetem valamely ágazatnak a szellemi központjává váljon, vagyis az integráció ne csak területileg, hanem szakági módon is létrejöjjön. Megváltozik tehát az egyetemi, főiskolai hálózat, de a módosításoknál a tartalmi követelményekből indultak ki. Dunántúlon keszthelyi központtal egy egyetembe töKutatómunka Az ugyancsak a tartalmi változásokat mutatja, hogy az agrár-felsőoktatásban erősödik a nyelvi képzés és a testi nevelés egyaránt. A nyelv- oktatásban a legutóbbi években már érzékelhető a fejlődés, három éve például a végzett hallgatóknak csak 2,8 százaléka beszélt valamilyen világnyelvet, jelenleg pedig 5 százalékuk. A testi nevelés fejlesztésében persze nem elsősorban a tornaórák számát akarják szaporítani, hanem az egyetemhez kötődő sportolási lehetőségeket tágítani. A jövendő változások szinte mindegyike pénzigényes, a tervek szerint azonban a költségvetésből lényegesen több pénzre nem számörül a mosonmagyaróvári és a kaposvári intézet. Tiszántúlon Debrecen lesz a központ, de a hódmezővásárhelyi és a szarvasi főiskolákat is onnan irányítják. Kö- zép-Magyarországon gödöllői központtal szervezik a képzést. Ez ugyan területi elhatárolódást jelent, ám ehhez igazodik a képzés tartalma is. Csak példaként említem: Gödöllőn a biotechnológia, a gépesítés és az agrárközgazdász-képzés lesz a fő irány, Keszthelyen meg leginkább az állattenyésztéssel foglalkozók kaphatnak speciális ismeretet. A tananyag persze mindhárom egyetemen azonos lesz, de az intézmények kutatómunkája, szellemisége, s erre épülve a a szakmérnökök képzése is specializálódik. Az állatorvosok és az erdészek képzésénél alig lesz változás, lényegesen módosul viszont az élelmiszeripari mérnökképzés. Ez utóbbira a kertészeti egyetem tartósítóipari kara, illetve a szegedi főiskola rendezkedik be.- bevételekkel míthatnak az intézmények. Inkább arra serkentik őket, hogy a vállalatokkal alakítsanak ki a korábbinál jobb kapcsolatokat, olyan tudományos kutatásokat vállaljanak, amelyek növelik bevételeiket, vagyis az oktatás fejlesztéséhez szükséges pénz egy részét az intézmények keressék meg. Persze nem maradnak teljesen magukra az anyagiak előteremtésében, hiszen a költségvetés eddig is jelentősen támogatta a kutatást és az oktatást, s pályázat útján a jövőben is pénzhez juthatnak az állami fejlesztési forrásokból az egyetemek, főiskolák. V. F. .1. Megyei nagyaktíva-értekez- letet rendezett tegnap Kazincbarcikán, a városi művelődési központban a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Borsod Megyei Bizottsága. A megye városaiból, községeiből. üzemeiből és vállalataitól érkezett aktívákat, valamint az elnökség tagjait, köztük Básti Jánost, a Szak- szervezetek Borsod Megyei Tanácsának vezető titkárát és Újhelyi Tibort, az MSZMP Kazincbarcika- Városi Bizottságának első titkárát Molnár János, a HVDSZ Borsod megyei titkára köszöntötte. Ezután Sáli Ferenc, a SZOT Elnökségének tagja, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének főtitkára tartott előadást a szakszervezeti munka időszerű kérdéseiről. Ismertette a szakszervezeti kongresszuson elhangzott főbb feladatokat, elképzeléseket, hangsúlyozva a tisztségviselők elkötelezettségének jelentőségét. Mint mondotta. a szakszervezeti mozgalom jobbítását célzó javaslatokat széles körben megvitatták az aktívákkal, akárcsak a kongresszus dokumentumait. Számos fórumot. értekezletet tartottak, amelyek alkalmat adtak a közösen vállalt tervek egyeztetésére, az egységes ajánlások megfogalmazására. Az előadó kiemelte a kongresz- szus kritikus és önkritikus hangvételét, amelyen a felszólalók éltek a bírálat és az önbírálat gyakorlásával egyaránt. Szükség is van erre a nyílt, őszinte és eredményes mozgalmi munka érdekében. Ezt a módszert kell folytatni és továbbfejleszteni a szakszervezetekben a jövőben. A teendők körében említette a közszolgáltatási tevékenység színvonalának emelését, a rugalmas szolgáltatási hálózat mielőbbi kiépítését. Hiszen „a szolgáltató vállalatok vannak a lakosságért és nem pedig fordítva”. A főtitkár végezetül az eddiginél jobb érdekeltségi rendszer megteremtéséről, a kisközösségekben meglevő értékek kiaknázásáról, azok érvényre juttatásáról szólt. (monos) Szolidan korosodó generációm talán még emlékszik — egyedül elheveredve mondjuk egy nagyképernyős színes televízió előtt — a hatvanas évek legelejére. Amikor is a családi kupaktanács hosszas morfondírozás után úgy döntött, megveszi a Kékes televíziót. (Mondhattam volna éppen az ötvenes évek végét is, ám a „házimozik” elterjedése a falvakban inkább a hatvanas évek elejére tehető.) Istenem, micsoda szép idők voltak azok! Mert a lakásokban a Kékes megjelenése után alkalmanként már a híradó kezdésekor összegyűlt a fél utca, egy jó film odavonzotta az alvéget, felvéget, a szilveszteri műsorra pedig már hetekkel előre lefoglalták a háziaknál a küszöb mögötti tíz métert is. Bizony, így ment akkoriban a televíziózás. — Az anyját! — rikkantott fel Józsi bácsi a kishokedlin egy félhomályos, ártatlan csókjelenet láttán (hol volt akkor még az ágy és egyebek ...), Mari néni pedig sikkantva födte el a szemét (no csak az egyiket, hogy azért lásson is valamit), és magában lázasan fejszámolt, vajon hány év múlva telik nekik is majd erre a varázsdobozra. Az esti televíziózás nekünk, gyerekeknek volt talán a legizgalmasabb élmény, hiszen a szellőztetés, hamutálak eltörlése, a vendégek kikísérése a szüléinkre maradt, a miénk a szóraHokedli és video... kozás volt. És nem is akármilyen! Estéről estére vártuk, ma vajon ki kopog be hozzánk, telt házzal megy-e a film, és persze sikerül-e majd leselkedni. Békés traccspartik is voltak ezek az esték, ahol a íilmvárás előtt meghányták-vetették a világ, és a világban nyilvánvalóan központi helyet elfoglaló falu sorsát, s a műsor végeztével együtt szidták a tanácselnököt, hogy itt van ni, már megint koromsötétben kell hazabotorkálniuk. (Később ez a műsoridő bővültével any- nyiban módosult, hogy a műsort is szidták, meg az elnököt is . . .) Nosztalgiázom, nem is tagadom. De végül is tehetem, mert ifjonti, tehát élénk és éber megfigyelője, sőt részese ennek a pezsgő kollektív életet élő korszaknak, az „együttes élménybefo- gadásnak”. Hála egy elnyűhetetlen konstrukciónak, amelynek termékei lefogadom, még ma is működőképesek. (Ugyan melyik típusra, szériára mondhatnánk ma ezt el?) És annál is inkább tehetem, mert mostanában ismét valami hasonló jelenségnek vagyok a részese. Hála a videónak. Kucorgók huszad- magammal egy panellakás aprócska szobájában, és estéről estére bámulom, mint verik egymást agyba-főbe a videofilm pergő képsorain a gengszterek, bámulom a mozikban egyelőre még nem látható kalandokat, szexjeleneteket, természeti és tömegkatasztr rófákat, miközben a háziasszony üdítőt és bort tölt a poharakba, huszadszor zavarja be a kisszobába a gyerekeket, s a harmadik kazetta cseréje után a szusszanásnyi szünetben mi, az összegyűlt nézők és a lakásukat feláldozó háziak lelkesen együtt szidjuk az árakat, a tömegközlekedést, és a mindenkori főnököket. A tizedik alkalommal már a negyvenedik filmet is bízvást szidhatjuk, hiszen az új „tömegkommunikációs média megjelenése és elterjedése lassacskán már a vizuális és esztétikai kultúránkat is átformálta”. A liftben ismét megfogadjuk, hogy ekkora bornírtságra nem áldozzuk többé a drága estéinket, aztán néhány nap múlva mégis becsöngetünk. Átkos, áldásos video, melyből óvatos becslések szerint nyolcvanezret számlálhatunk jelenleg hazánkban! Vajon mivé formálsz minket? Keresztény Gabriella Karsai Zsigáiul képei között
