Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. február 26., szerda Csontváz, tipikus helyzetben, hátánál kerámiaedény, amelyben valószínűleg pálmabor volt (baloldalt). Gazdag sírlelet: 33 edény eredeti helyzetben (jobboldalt). Gazdag régészeti lelet Katangában Szépen megmunkált kerámiaedények a leletből. Közép-Afriika egyik # sokat emlegetett területe Zaire (ia régi Belga Kongó) egyik délkeleti tartománya, Katanga, újabb nevén Shaba; ez utóbbi szuahéli szó, jelentése: réz. Az elnevezés jogos, mert itt található a tőkésvilág ásványkincseinek számottevő része. Zaire bányatermékeinek és azok exportjának mintegy négyötödét a tartomány adja. A nagyrészt külszíni fejtéseken kitermelt ásványkincsekre épült színesfémkohászata és fém- feldolgozó ipara, amely azonban csak kis részét dolgozza fel a termelésnek. A területen talált régészeti leletek régi kultúrára, fejlett kézművességre utalnak. Igen korán ismerték a fémművességet, a vas- és rézfeldolgozást is. Több állam létezett itt már az i. sz. 6—8. század körül, bár ezen időszak történetére vonatkozó ismeretünk inkább csak f eltevéseken nyugszik, annál is inkább, mert a gyarmati időkben a gyarmatosítókat jobban érdekelték a föld mélyében levő ércek, mint a régi sírok és azók tartalma. Nemrégiben szerencsés körülmények között nagyobb, régi agyagedényekből álló gyűjtemény került elő. Mint kiderült, a bennszülöttek a sírokban talált kerámiákat elrejtették egy katangai Sanga nevű helységben. Hasonló leleteket messze eső ásatásoknál több helyen 'találtaik. Az érdekes leletek hozzájárulnák a régi kultúrák mar ad ványainak a megismeréséhez. Az elisa- bethville-i egyetem és a múzeum Tervuren-be küldött egy expedíciót. Ez az expedíció feltárt 60 sírt. A legtöbb sírban észak—déli irányban feküdtek a tetemek, fejjel északi irányba eltemetve, oldalukra fektetve, egyik karjuk a fej alá volt igazítva. A melléjük tett edények a csontváz hátánál voltak elhelyezve. Napvilágra került számtalan réz- és vastárgy, üvegdísz és kagyló. Feltűnő, hogy gyakran sok — egy esetben 33 darab — edényt tettek a sírba. Ez olyan nagy szám, amely csak az európai történelem előtti sírok tartalmához hasonlítható. A kerámiák jól kidolgozottak, szépen díszítettek, de nem forgó korongon készítették őket. A leletek korát egyelőre csak hozzávetőlegesen becsülték meg, pontosabb, természettudományos méréseket még nem végeztek rajtuk. Ügy vélik, hogy a Sanga melletti ásatási sírmező az európai középkor idejére tehető. A tudósok azt is nagy eredményként értékelik, hogy ezzel megkezdődött a Kongó-vidék régészeti feltárása. „Egy kicsit...” Diákok a színházban Rendhagyó színházi est volt hétfőn a Miskolci Nemzeti Színházban. A Földes Ferenc Gimnázium növendékei hívták meg ide, egyestét betöltő bemutatkozásra szüleiket. A decemberi Földes Kulturális Napok legjobb produkcióit mutatták be. A Földes-esteknek hagyományuk van, miként más középiskolák is törekszenek hasonló megmutatkozásra. A cél minden esetben az, .hogy a szülők valamiféle tájékoztatást, bepillantási lehetőséget kapjanak az iskola életébe, azokba a nevelési törekvésekbe, amelyek a tanórán kívül jellemzik a pedagógiai munkát. Ügy gondolom, ez a lényeg, s nem szabad, nem lehet más mércét állítani akkor sem, ha egyikmásik produkció, egyik-másik diák szereplése, teljesítménye kimagaslik a többiek közül. A színpad, a világot jelentő deszkák csak a helyszíne egy ilyen bemutatkozásnak, hiszen iskoláink nincsenek olyan helyzetben, hogy saját környezetükben tudják a szülők közösségének bemutatni tudásukat. Viszont, és erről többször szóltunk már, a szülő—iskola kapcsolatiban rendkívül fontos, hogy minden lehetőséget felhasználjanak az együttműködésre. Az elmúlt napokban például e gimnázium több formában is próbálta e kapcsolatok erősítését. A szülő—tanár—diák találkozók egy-egy osztályközösség belső életébe engedtek bepillantást. (Hasonló rendezvények persze nemcsak ebben a miskolci gimnáziumban vannak.) Akár úgy, hogy a gyerekek műsorát megnézve a sokoldalúságukról győződhettek meg a szülők, akár úgy, hogy mód nyílott személyes és közös beszélgetésekre. Kötetlenebb formában, mint a szülői értekezleteken vagy a mindig zsúfolt fogadóórákon. De nyilvánvalóan jól szolgálják az ilyen rendezvények az iskolához való kötődés erősítését. Nem a kivagyiságot, a félreértések elkerülésé végett, hanem azt a nevelésben rejlő, ma még meglehetősen kihasználatlan lehetőséget, amely úgy ad tartást, hogy teljesítményre sarkall. Nekem például személy szerint szimpatikus, ha egy iskola igazgatója mondjuk a téli szünet előtt azzal engedi el diákjait, hogy soha ne feledjék, ennek és ennek az iskolának a diákjai. Viselkedjenek ehhez méltóan! A követelek szemlélet sajnos elég sokáig „persona non grata” volt. Éppen ideje, hogy visszaállítsuk jogait. De meglehetősen messze kalandoztam a hétfői Földesesttől. Bevallom, nem véletlenül. Nem az egyes produkciókat szándékozom értékelni. A szülők sem ítész szemmel fogadták, nézték azokat. Azt viszont a „jól éreztük magunkat” minősítésén túl talán megkockáztathatom: ezekben a produkciókban nemcsak a gyerekek váltakozó tehetsége, hanem nagyon sok tanári munka is van. A kötelezőn felüli pedagógiai munka. Ami nélkül egyetlen iskola sem érhet el eredményeket. (cs. a.) 100 éve született Rácz Aladár Hangversenyekkel, az életét és munkásságát felidéző rádió- és televízióműsorokkal emlékeznek a közeli napokban a 100 esztendeje született Rácz Aladárra. A Kossuth-díjjal, Érdemes és Kiváló Művész címmel kitüntetett muzsikus, a virtuóz technikájáról világszerte híres cimbalomművész, zeneszerző és főiskolai tanár születésének centenáriumán — február 28-án — Budapesten, a XII. kerület róla elnevezett utcájában, egykori lakóháza falán emléktáblát helyeznek el a magyar zenei élet képviselői. A rádióban február 27- én, a televízióban március 2-án sugároznak összeállítást a muzsikus életéről és munkásságáról. Film és ankét T aktaharkányban Egy kicsit vitatkoztak is a szót kérők, egy kicsit egyet is értettek. A falusi filmnapok rendezvényeinek sorában Taktaharkányban Gyar- mathy Lívia Egy kicsit én, egy kicsit te... című filmjét vetítették le, s rendeztek ezt követően ankétot a látottakról. Szigorú északi szél szaladgált ezen az estén a harkányi utcákon. Éppen ez volt az az idő, amikor a duruzsoló kályhás szobánál jobbat elképzelni sem tud az ember. Bizonyosra vehető — korábbi tapasztalatok mondatják —, hogy az időjárás volt csak oka: „félházas közönség” figyelte a képsorokat. Hogy vígjátékot láttunk volna, annak a figyelő fül is alig-alig fogta jelét. Szó esett erről azon a beszélgetésen, amely Lázár B. István vita- vezető bevezetője után kialakult. Volt, aki úgy vélte, a film készítői nem szerencsésen válogatták meg a színészeket; volt, aki a játékban elénk tárt helyzeteket, sor- sokat-személyeket látta inkább elkeserítenek, mint mu- latságra-nevetésre ingerlőnek. A filmet el- és befogadók („szerintem pontosan a valós helyzetet, napjainkat mutatta Ibe a film, nekem tetszett és elgondolkodtatnak a felvetett problémák”) megfelelő, jó alapnak tekintették ahhoz, hogy önmagunk és környezetünk, egymáshoz való viszonyaink milyenségét elemezzük, értékeljük. Mikről lehetne-kellene beszélni ? A generációk együttéléséről, a lakásproblémákról, a fiatalokról, a munkahely és az otthon (család) viszonyáról, a gyerek—szülő kapcsolatról ... A filmet fenntartással fogadók sem vitatták, hogy szól ezekről is a film. De — nem igaz, hogy ez a fiatalság ilyen negatív bemutatást érdemel; a film nevelőhatása, éppen mert nem ad megoldást, nem minden réteg számára lesz pozitív; a film nemcsak a fiatalokat mutatja negatívan, a nagyszülőket, az időseket is, ezek a film torzulásai; olyan sűrítve, élesen és sarkítva mutatja a film a problémákat, hogy nehéz vele azonosulni, a saláta összekevertetett, ám a szósz nem sikerült... Hinni lehet azért: akik az igen szigorú időben is a filmet és az ankétot választották Taktahairkányban, nem bánták meg. (t. n. j.) „Parzik” az éri Csak a falvakban, városokban latyakosak az utak. A bükki és a zempléni erdőségek szinte érintetlenül őrzik a februári tél varázsát. A napokban hullott hó tenyérnyi vastagon ráfagyott a fák ágaira, a lombjavesz- tett bükkösökben, tölgyesekben csakúgy, mint a Bükk-fennsík fenyveseiben. A vadak vándorlása során valóságos hózuhatagok jelzik 'a vadváltókat, amint az őzek, szarvasok, a déli fekvésű sziklákon tanyázó muflonok az etetőket felkeresik. Ilyenkor mondják a hegyi falvak lakói, hogy „porzik” az erdő. A több araszos, néhol fél méternél is vastagabb hóban megnehezült a vadak járása. Ezért a vadászok terepjárókkal, vontatókkal töretik az utat az etetőkhöz, sózókhoz, hogy a jegesre kérgesedet! hó ne sértse fel a nemes vadak lábát. A társaságok tagjai rendszeresen feltöltik a területükön felállított mintegy 700 etetőt. Széna, lucerna, olajos magvak, kukorica kerül azokba. A rendszeres ellátás eredménye, hogy a télen nem éheztek a bükki és a zempléni erdőségek vadjai. A megye déli, alföldi jellegű vidékén csakúgy, mint a bodrogközi apróvadas területeden a fácán, a nyúl! és a Mezőcsát környéki, sza- vannás jellegű pusztán aj hazánkban már ritkaság-; számba menő túzokok télil táplálásáról is gondoskod-{ nak. A táblákat elválasztó > erdősávokba, a ligeterdőkbe,! csendesekbe szórják részük-! re a táplálékot. Ügyelnek arra is, hogy a mind na-i gyobb számban feltünedező! kóbor kutyák kárt ne tegye-j nek a nagy hóban nehezen: mozgó, a téli hidegben el-: gémberedett apróvadakban. Nem büszkélkedni akarok vele, csak éppen elmondom, hogy nem ritkaság postámban a névtelen levél, vagy a szerkesztőség vezetőihez küldött olyan episztola; amely engem, illetve valamelyik megjelent publikációmat érinti. A hosszú évtizedek során ehhez hozzá is lehet szokni, edzetté válik az újságíró az effajta írásokkal szemben, legfeljebb olyankor meditál a névtelenül való levelezés rejtelmein, amikor az írásműből kitűnik. hogy annak írója jó ismerője, kisebb-nagyobb szokásainak tudója, esetleg közeli ismerőse lehet, akár rendszeresen találkozhat és barátságosan parolázhat is vele. Arról is lehet töprengeni, vajon miért ír névtelenül a levélíró? Ez sokszor nyilvánvaló, hiszen az esetek nagy hányadában személyéi felfedve nem lenne bátorsá-» ga elmondani mindazt, amit rejtve harsog. Kollégáim is nagyjából hasonlóan vannak a névtelen levelekkel, küldeményekkel. Reflektálni se nagyon szoktunk rá. Csak, ha valami általános tanulsággal is járnak. Kár haragudni... Mint az a kis küldemény, amiről most szólni kívánok. A minap Kiss J. Miskolc feladói jelzéssel és KJ aláírással kaptunk egy kivágott újságközlemény szélére írt üzenetet. A február 5-i számunkból vágta ki az isme-1 rétién olvasó azt a képet és a hozzá tartozó aláírást, amelyen az aznap este képernyőre kerülő egyik műsorrá hívtuk fel a figyelmet. Történetesen a Liszt Ferencről szóló sorozat ismétlésének kezdetére, megkockáztatva: „adódnak, akik szívesen nézik meg ismét”. A levélírót ez háborította fel. Csillaggal jelölte meg ezt a szövegrészt és ehhez fűzte mondandóját: „Na, nem!!! Ezt ön sem gondolhatja komolyan drága Uram! (Vagy hölgyem) ... (Itt a műnek és főszereplőjének olyan minősítése következik, hogy annak közzététele bírósági eljárásokat vonna maga után) ... Szívesen? Elkeserítő, hogy ezzel töltenek ki ismét egy csomó értékes műsoridőt. Drága Uram! Vezeklésül a cikkért azt adnám fel önnek, hogy első résztől a nyolcadikig, az első perctől az utolsóig végig kelljen néznie. Olvasói üdvözlettel KJ.” Az üdvözletét köszönöm, szívesen viszonoznám is, de nem tudom kinek küldeni, mert a Kiss J. jelzés alighanem hamis, álnév. Nem is ezért írok az esetről. Engem az bosszant, ha emberek azon háborodnak fel, ha a személyes ízlésükkel nem egyező műsort kínál a képernyő. Nem a konkrét művet védem, nem amellett török ládzsát, hanem azt szeretném, ha a magyar tévénézők körében több megértés mutatkoznék más nézők műsorigénye iránt. Mert hallottam már a heti egyszeri ötperces Vers mindenkinek; című műsor miatt háborog- ni, s nem ritka a tömegekre hivatkozó felháborodás egyes magvasabb műsorok jelentkezése miatt. A műsort kifogásoló névtelen jelzések, olykor a névvel jelzettek is, általában a tartalmasabb adások ellen irányulnak a se- kélyesebbek érdekében. Pedig, amíg a Magyar Televíziónak csak a jelenlegi másfél csatornán lesz módja műsort sugározni, a lehetőséget meg kell osztani Derrick, Petro- celli, a legkülönbözőbb játékfilmek, ismeretterjesztő adások, zenei műsorok, életrajzfilmek, egyebek között, így hát a nézőnek el kell viselni, hogy az ő személyes ízlésével nem egyező művet is sugároznak. Ha nem akarja nézni, úgy átkapcsol a másik műsorra, vagy a kikapcsoló gombhoz nyúl. Van, aki a Liszt-filmnél kapcsolja ki a készüléket, s van1, aki a kriminél, vagy a labdarúgásnál. De azért kár haragudni a másfajta műsorok nézőire, vagy akár ajánlóira .. . (hm)
