Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-03 / 28. szám
1986. február 3., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Élni és boldogulni Apósom idős ember, nem múltak el fölötte nyomtalanul az évek. Valami kosz- vény kínozza, bottal jár, a koccintó poharat vagy a cigarettát csak bal kézzel tudja fogni, s hónapszámra nem mozdul ki az utcára. De azért nem panaszkodik: televíziót néz, rádiót hallgat, minden újságot elolvas, gyógyszert nem szed, emésztése és kedélye rendben van. Megtanult együttélni a betegségével. Bölcs derűvel viseli, tűri sorsát, s 75. születésnapján roppant boldog volt, hogy ünnepelni összejött a család. Néha csodálkozom rajta, néha irigylem őt. Mintha bennünk, fiatalabbakban kevesebb kurázsi munkálna. Neki öröm, ha csenget a nyugdíjat hozó postás, s jeles napnak számít, ha valamelyik régi cimbora rányitja az ajtót. Kevésből él, kevéssel is beéri, de ez nem jelent igénytelenséget. A számára kiparceflázott világban a lehető legjobban igyékszik boldogulni. Álmai lángját nem srófolja magasra, a „nincs” nem keseríti, a „van” viszont örömmel tölti el. Szeretném eltanulni és továbbadni a receptet. Engem ugyanis nyomasztanak a gondok, rezzenéstelen arccal olvasom végig a Ludas Matyit, a politikai lapok cikkei sem vidítanak föl túlságosan, s a fizetés előtti utolsó héten én is sportolója, (Azaz; kocogok q boltba ,;gz. üresen kocogó üvegekkel az egy alkalomra való kepyér, tej, sör, cigaretta .me,g,5Z.e>zésének reményében.) Közben értesítenek arról (a televízió jóvoltából), hogy a kritikus húsz dollár alá ment az olaj hordónkénti világpiaci ára, de jelezte a hőszolgáltató vállalat is, hogy még mindig nem fizettem be a fűtési díjat. Lehetséges, hogy apósomat kevésbé érdeklik az OPEC árai, de az biztos, hogy minden adósságát időben kiegyenlítette. Hasonló a képlet a kül- és belháborúk fegyvertelenül megvívott harcainak megítélésében is. Engem éppúgy gyanakvó meggondolásra késztet a líbiai feszültség, mint a viszonylag alacsony hazai felhalmozási ráta, vagy mint a mezőgazdasági felesleggel nem boldoguló felvásárló- és feldolgozó-apparátus tehetetlensége. Valahogy úgy vagyunk ezzel mostanában, hogy a keserű keserűbb, az édes pedig kevésbé édes. Mi változott? Vagy mi változtunk? Vagy nehezen szokjuk meg a világgal való problémamentesebb együttélés új szabályait? Kevesebb lenne bennünk a vitalitás az újrakezdés, illetve a magasabb szinten való folytatás embert és tűrőképességet próbáló gyürkőzésé- hez? Számon nem a kételkedés formálódik kérdéssé. Abból az elvből kiindulva adtam közre töprengéséi met, hogy az öröm nagyobb, a bánat kisebb, ha megosztják. Bár ennek kimondására senki nem kért föl, én mégis erős hittel hiszem, hogy „lesz még ünnep a mi utcánkban”. Ezt a jövendölést egyébként egy államférfi, politikus és hadvezér tette, máskor, más időben, sokak számára iszonyúan kemény és kilátástalannak tűnő körülményék között .. . Neki lett igaza. Brackó István Tejfelvásárlás A tejipar felvásárlása tavaly csökkent az egy évvel korábbihoz képest; 3 százalékkal kevesebb alapanyagot kaptak a mezőgazdasági termelőktől. Ennek ellenére az üzemek a lakosság igényeit tejből és tejtermékből változatlan színvonalon ki tudták elégíteni, a termékszerkezet ésszerű átalakításával. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok kínálata egyaránt csökkent — az állami gazdaságoké valamivel mérsékeltebben —, míg a kistermelők 5,8 millió literrel, mintegy másfél százalékkal fokozták a tejértékesítést, ami viszont kedvező fejleménynek számít. A megyék közül Komárom, Győr-Sopron, Pest és Csongrád megye elérte az egy évvel korábbi teljesítményt, míg Bács-Kiskun, Vas, Veszprém, Somogy, Heves és Borsod megyében az átlagosnál erősebb visz- szaesés következett be. A termelőszövetkezetek közül a Győr-Sopron és Pest megyeiek termeltek és értékesítettek tavaly több tejet, mint 1984-ben. Az állami gazdaságok Komárom és Győr-Sopron megyében fokozták a tejtermelést, a többi megyében viszont ki- sebb-nagyolbb mértékben csökkentették. A kistermelők — az adatok szerint — 10 megyében több, 9 megyében pedig kevesebb tejet adtak el. Figyelemre méltó, hogy valamennyi alföldi megyében nőtt a kistermelők kínálata, a. Dunántúlon viszont két megye — Komárom és Fejér — kivételével mérséklődött. A tej 84 százalékát a tejipari vállalatok, 16 százalékát pedig a termelőszövetkezeti tejüzemek vásárolták fel. A tejipari szakemberek arra számítanak, hogy mivel 1986-ban a termelők érdekeltsége a korábbinál nagyobb, fokozatosan javulnak majd a teljesítmények. Januárban is számos termelő- szövetkezet jelezte, hogy telepén rekonstrukciót hajt végre és a korábbinál magasabb színvonalú termelésre rendezkedik be. N éhány hónappal ezelőtt történt. Nagy László, a krasznokvajdai termelőszövetkezet elnöke az egyik termelési rendszer igazgatótanácsának ülésén, tőle szokatlan hévvel kért szót. Hozzászólásában elsősorban a rendszerek szak- tanácsadói szolgálatának csökkenő hatékonyságára hívta fel a figyelmet. Az ülésen egyébként több termelési rendszer képviselője is jelen volt, akik, mi tagadás, csendben, egyetértőén bólogattak. mondván; valóban, az utóbbi időben a megfáradás jelei észlelhetők a termelési rendszerben. Pedig hajdanában olyan szépen indult minden. Igaz, akkor még a hetvenes években jártunk. Mezőgazdaságunk aranykorát élte. Fejlődése felgyorsult, az újabb és újabb korszerű, nagyüzemi módszerek bevezetése következtében az elért termelési eredmények világ- színvonalat tükröztek. Nem tagadható, ebben jelentős szerepet vállaltak az éppen most bírált termelési rendszerek, hiszen ezek adták a fejlett technológiát, s a megvalósuláshoz színvonalas szaktanácsadói szolgálatot biztosítottak. Az idő előrehaladtával pedig — azon túlmenően, hogy terjeszkedtek — a szolgáltatások körét is folyamatosan bővítették. Csakhogy, az elmúlt tizenöt—húsz év alatt a mezőgazdasági nagyüzemek a technológiákat elsajátították, és a szakemberek képzettsége is nőttön-nőtt. Ilyenformán aztán a szak- tanácsadás csendben, de rohamosan devalválódott, amit alaposan tovább tetézett az a helyzet, hogy a szaktanácsadók — mert a termelési rendszerek is nyereség-orientáltak — kénytelenek voltak kereskedelmi tevékenységet is ellátni, így hovatovább, a legtöbbjüknek az elmúlt évben például az „árusítok jelzőkrétát, szűrőpatront, alkatrészt, stb.” töltötte ki a munkaidejét. A mezőgazdasági üzemek és termelési rendszerek közötti kapcsolat diszharmóniáját váltotta ki az is, hogy a korábban lépéselőnyben lévő rendszerek az elmúlt évek során lemaradtak, esetleg csak eltávolodtak, a tényleges termelési folyamatoktól. Amíg néhány évvel ezelőtt rangot jelentett valamely rendszerbe tartozni — hiszen az a gyakorlati munkát fémjelezte — úgy az utóbbi időben egyre többen mondhatják, és tegyük hozzá büszkén: mi nem tartozunk senkihez, nem fizetünk senkinek és mégsem dolgozunk rosszabbul, mint az átlag. A pénz manapság már nem közömbös senkinek. Nem mindegy tehát, még egy jól menő termelőszövetkezetnek sem, hogy mire áldoz anyagiakat. Százezreket vagy akár csupán húszezreket. És ez az a pont, ahol a termelési rendszerek jelentős része nem volt képes akklimatizálódni. Az elmúlt öt év alatt a mező- gazdaságot sújtó, mert szigorodó, de kizárólag hatékonyabb munkára ösztönző közgazdasági szabályozók kivívásában az üzemek magukra maradtak. A csatát egyedül nekik kellett megvívni, mert a megváltozott feltételekhez nem alkalmazkodtak azonnal a rendszerek kínálta technológiák, pontosabban annyira maradt ökonómus, mint korábban, s a szaktanácsadó is nagyjából ugyanazt javasolja, mint korábban, mintha a gazdasági életben időközben nem történt volna semmi. Persze, azért számos termelési rendszer munkájában történt kisebb-nagyobb változás. Ilyen például a garanciális szolgáltatás is. S itt álljunk meg egy pillanatra! Egyrészt azért, mert a garanciális szolgáltatás még ma sem minden tevékenységi körre érvényes; másrészt viszont, mert ezek a szolgáltatások általában drágábbak. Ügy tűnik ugyanakkor, hogy a szolgáltatások körében ez az egyetlen korrekt vállalkozás. Miért? Azért, mert ha már pénzt költenek a mezőgazdasági üzemek egy-egy rendszer adott tevékenységéért, az a minimális feltételük, hogy a rendszer vállaljon garanciát a munkája eredményességére. Ha ezt ugyanis nem teszi, titkon elismeri, hogy pénzt kér olyan tevékenységért. amelynek sikerében ő maga sem bízik. Visszatérve a szaktanács- adói szolgálatra, elmondható: még ma is ez az alapja a termelési rendszereknek. Nézzük, hogyan is zajlik tehát egy szaktanácsadó napja? Bátran merem állíMegújulni .................................................................._................... ........ köte lező Ez év első napjaiban kezdődött meg a próbaüzem a Borsodnádasdi Lemezgyár horganyhulladékot feldolgozó üzemében. Felvételünkön a kokillaöntők folyékony horganyt csapolnak a tégelyes kemencéből. Példás gyorsasággal valósult meg egy ötlet a Borsodnádasdi Lemezgyárban. Két éve sincs, hogy felvetődött a gondolat: hasznosítani kellene a gyárban keletkező horganyhulladékot. A javaslatot továbbgondolták, és úgy döntött a gyár kollektívája, hogy ha már belefognak egy feldolgozó részleg építésébe, akkor a környék üzemeiben keletkező horganyhulladékot is érdemes lenne megtisztítani a szennyeződéstől. Felméréseket végeztek, amelynek eredményeként nyilvánvalóvá vált. hogy az eredeti szándék megvalósításához szükséges pénzt alig kell kipótolni ahhoz, hogy az országban az egy év alatt keletkező több mint 3000 tonna hulladék hasznosítására is képes üzemet építsenek. A kormányprogramba jól illeszkedő elképzelés megvátani, úgy, mint tizenvala- hány évvel ezelőtt. Azaz, a szaktanácsadó kimegy az adott, üzembe, szétnéz, kérdez, vizsgál. Aztán emlékeztetőt ír, amelyben javaslatot tesz. Csakhogy, gyakran előfordul, akinek javasol, az mind végzettségében, mind gyakorlati munkájában, sőt a legújabb szakmai ismeretekben is felülmúlja azt, aki javasol. Amit pedig javasol, számos esetben nem tükrözi a szövetkezet, vagy állami gazdaság érdekeit. Következésképpen, mind több mezőgazdasági nagyüzem tervezgeti, fontolgatja és talán meg is valósítja, hogy termelési rendszer nélkül gazdálkodik. És idekívánkozik még egy gondolat: Mezőgazdasági nagyüzemek buktak már meg a zárszámadás vizsgáján, termelési rendszerek még nem. Ám könnyen előfordulhat, hogy megbukik a termelési rendszer is, ha nem alkalmazkodik időben a felgyorsult gazdasági élet követelményeihez. A kérdés tehát adott: szükség van-e termelési rendszerekre? Meggyőződésem, hogy igen. A termelési rendszerek ugyanis hidat alkotnak az elmélet és a gyakorlat között. Rajtuk keresztül (is) lehet becsepegtetni a legújabb ismereteket a termelés folyamatába; megolajozni, felpörgetni a termelést előbbre mozdító kerekeket. De megújulásra szükség van, megújulni kötelező a termelési rendszereknek is. Elsősorban pedig olyan utat kell keresniük, amely mindenkinek hasznot hoz, és nemcsak pénzt von el. Hasznot az üzemnek, a termelési rendszernek, azaz a mezőgazdasági ágazatnak, végső soron pedig, az egész gazdaságnak. Balogh Andrea lósításához bankhitelt kértek. A kapott 40 millió forint azonban nem lett volna elég a beruházás befejezéséhez, ezért a vállalat saját kasszájából 30 millió forinttal egészítette ki az összeget. A közel 2000 négyzetméteres csarnok építéséhez tavaly áprilisban kezdtek hozzá. Fél év múlva már nemcsak állt az épület, hanem elkészült a technológiai sor első üteme is, amely a horganyhulladékot őrlő és osztályozó mű, egy olvasztó mű, valamint az ezekhez kapcsolódó környezet- és egészségvédelmi iberendezések beszerelését jelentette. Ezen a komplett technológiai soron lehetővé vált a gyárban keletkező és az ország minden részéből vásárolt horganyhulladék feldolgozása úgynevezett hutahorgannyá. Ez a termék 97 százalék tisztaságú, ami annyit jelent, hogy elsősorban keverőanyagként és korrózióvédelemre használható. Ennek ellenére a fejlesztésnek már az első üteme is kifizetődó, mert ilyen minőségű horganyt i$ csak a MÉH Vállalat állít elő egy helyen az országban, s csak-kis meny- nyiségben. Értékesítési gondjai tehát nem lesznek a lemezgyárnak. Már csak azért sem kell félniük attól, hogy nyakukon marad a hutaminőségű horgany, mert az évente fölvásárolt 3000 tonna hulladékból visszanyert 2000 tonna 97 százalékos minőségű termék felét tovább finomítják. Ez már egy újabb fejezet lesz a gyár életében, hiszen ehhez meg kell építeni a beruházás második ütemét. A feltételek adottak,' mivel a csarnokot úgy tervezték, hogy abban elférjenek azok az olvasztókemencék, amelyek képesek elektrotechnikai horgany előállítására is. A tervek szerint tíz darab kemencét szerelnek fel. Ezekben tovább finomítják a 97 százalékos horganyt elektrotechnikai horgannyá, amelynek számtalan a felhasználási területe és, igen nagy iránta a kérésiét. Az országban ilyen minőségű horganyt ilyen nagy meny- nyiségben sehol sem állítanak elő. A népgazdaság eddig olcsó áron adta el külföldre a horganyhulladékot és magas árat fizetette amikor visszavásárolta a- megtisztított anyagot. A borsod- nádasdiak az évente előállított közel 1000 tonna elektrotechnikai minőségű horgannyal legalább félmillió dollár értékű tőkés importot váltanak ki. A hutaminőségű horgany gyártása január 1-én megkezdődött, egyelőre csak kísérletezésként, kipróbálva, bejáratva a gépeket. Az elektrotechnikai finomságú horgany gyártásának a feltételei az év közepére teremtődnek meg. Az óvatos próbajáratás azonban nem tart sokáig, mert már ebben az évben 3000 tonna horganyhulladékot akarnak feldolgozni a Borsodnádasdi Lemezgyárban. Szöveg: Fónagy István Kép: Szabó Endre A már 97 százalékosra tisztított fémhorganyt öntik formába a kokillaöntők.
