Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám

NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Egy jó, egy rossz Uj jogszabály a személyi igazolványokról ézdem talán a rosszabbik hírrel, bár igazából az sem a legrosszabbak közül való. Mégis legyünk túl rajta: Esik a hó. rendkívüli hómunkásokat vesznek jöl is­mét a falragaszokon feltüntetett helyeken. Ezt fújja a rá­dió is, nyomban közölve a munkabért is. Nos, hiába épül- getett az autópálya immáron Gyöngyösig, Miskolc nem ke­rült közelebb Budapesthez egy szemernyit sem. Ott, idén éppen úgy, mint már évek óta, most is magasabb a hó­munkások bére. Valószínűleg csak más hó eshet a fővárosban, azért fize­tik a hóval bíbelödöket másképpen. Csak így lehet, hiszen egyébként — gondolom —, érvényesülne az azonos munká­ért azonos bért elve. * Persze azért a hóesés a vakációzó gyermekeknek mégis csak jó dolog. I)e még az ablakból szemlélve is más a világ fehéren. Ilyenkor az ember fia még az élet aprócska örö­meinek is képes örülni. Mini például a hírnek, miszerint bíróság elé kerül a kulcsos mosóport gyártó vállalat. Ilyen­kor hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem éltünk hiába, hiszen annak idején elsők közölt adtunk hírt a félrevezető reklám tényéröl. S lám, alig telt el egy fél esztendő, az ügy bíróság elé került, mégpedig a Fogyasztók Tanácsa jóvoltából. Lám, ha igazságos Mátyás távozott is az árnyékvilágból, azért van, aki vigyázzon az átlagos magyar vásárló érdekei­re. Végül is, ez sem kevés. Cs. Cs. Sportolásra alkalmas a hó Az időjárás a téli szünet végén kegyeibe fogadta a va­kációzó gyerekeket. A vár­va várt hóesés következté­ben előkerülhetnek a szán­kók és a sí lécek. A hét vé­gén a téli sportok felnőtt kedvelői is a szabadban töit­— Az energiaracionalizálási program keretében a Borso­di Vegyi Kombinátban be­fejeződött a sósavüzem kor­szerűsítése. Az új technoló­gia bevezetése az üzemben évente 12 ezer megawatt elektromosenergia-meglaka- ritást eredményez. — Megyénkben az elmúlt öt évben növekedett a gyermek- és diákétkeztetésben részt vevők száma. Napjainkban az óvodások, az általános és középiskolásoknak mint­egy 63 százaléka részesül ilyen ellátásban. Gondot je­-lent, hogy elmaradt több vál­lalati konyha és étterem kor­szerűsítése, ezért a kultúrált étkeztetés feltételei több he­lyen elmaradnak a követel­ményektől. — A Bodrogközben az ál­lami gazdaság 600 hektárnyi gyümölcsöseiben az enyhe időjárás folytán korán meg­kezdték és egész télen foly­tatják az almafák és körte­fák metszését. A munkával a tavasz megérkezése előtt végeznek, aminek az az elő­nye, hogy a tavasz nyíltával jobban átjárhatja majd a napfény a gyümölcsfák meg­ritkított ágait. — Teljesítette áru- és sze­mélyszállítási tervét a Bor­sod Volán Vállalat. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évben több mint 13 millió tonna árut juttattak el rendelteté­si helyére és távolsági autó- buszjárataikon több mint 100 millió utast szállítottak. Eszak-Magyarország. — Az MSZM1- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon : 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahi­vatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és c Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 l'orint. egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655 ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: W1RTH LAJOS. hetik idejüket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tá­jékoztatása szerint a hó vas­tagsága : Farkasgyepű 14 cm, Árpádtető 14, Kékestető 13, Szabadság-hegy 12, Dobogó­kő 12, Galyatető 13, Király­rét í! cm. — Eredményes esztendőt zárt az Északmagyarországi Ve­gyiművek. A sajóbábonyi nagyüzem kollektívája gaz­dálkodásuk szinte minden mutatóját túlteljesítette. így például a tervezettnél több növényvédedő szert állítottak elő, mintegy 20 százalékkal teljesítették túl szállítási kö­telezettségeiket, s 8 millió dolláros árbevételt is elértek a tőkés piacokon. A gyár mintegy 450 millió forintos nyereséget ért el. Útban az etetőhöz Fotó: Pásztor Károly A személyi igazolványról szóló új belügyminiszteri rendelet lépett hatályba ja­nuár 1-én. A korábbi ren­delkezések többségét megha­gyó rendelet egyszerűsíti, gyorsítja a személyi igazol­ványokkal kapcsolatos ügy­intézést, csökkenti a szemé­lyes megjelenési kötelezett­séget. A rendelet a többi között újraszabályozza a személyi igazolvány érvényességi ide­iét. Ennek megfelelően az állampolgároknak 14 és 50 éves koruk között a korábbi hat helyett csak négy alka­lommal — 14, 20, 35 és 50 éves korukban — kell meg­jelenniük a rendőrségen sze­mélyi igazolványuk kiváltá­sa, érvényesítése vagy ki­cserélése végett. A személyi igazolvány kiállításának dí­ja az eddigi 20 forintról 30- ra emelkedett. Ha az új személyi igazolvány kiállítá­sát a tulajdonos gondatlan­sága teszi szükségessé — megrongálja, illetve elveszti igazolványát —, a 30 forin­ton felül 50 forint külön- díjat is kell fizetnie. Ugyan­akkor július 1-től díjmente­sen válthatják ki első sze­mélyi igazolványukat a 14. életévüket betöltő fiatalok. Az új szabályok előírják a munkáltatóknak, hogy ér­tesítsék a rendőrkapitánysá­got, ha a dolgozó munkahe­lyéről kilép és munkaviszo­nyának megszűnését nem je­gyezteti be személyi igazol­ványába. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint az 1. játékhéten a lottó­nyeremények a nyereményil­leték levonása után a követ­kezők. 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 1 833 S24 forint. 4 találata 146 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 50 244 forint. 3 ta­lálata 10 261 fogadónak volt, nyereményük egyenként 447 forint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 252 250, ezekre egyenként 23 forintot fizet­nek. Derült, szélcsendes idő O volt december 18-án este Miskolcon, ami­kor az óra háromnegyed he­tet mutatott. Sötét volt már, de az utcai lámpák tökéle­tesen megvilágították a Klap­ka György utca nyílegyenes szakaszát. Kiss László csa­ládjával bolti bevásárlás után indult hazafelé Jósika utcai otthonukba. A mind­két irányban jól belátható osztottpályás úttesten halad­tak át, amikor közeledő jár­mű sehol sem látszott. A féri ment elöl, kisfiával, míg egy lépéssel mögötte a fele­sége és kislánya haladt. Már csak néhány lépés hiányzott ahhoz, hogy átérjenek, ami­kor a külső forgalmi sáv­ban feltűnt egy nagy sebes­séggel közlekedő Wartburg személygépkocsi. Vezetője mintha nem is látná a gya­logosokat, fékezés nélkül ha­ladt tovább, s elütötte az út­test szélétől már csak 60 centiméterre levő gyermeket, valamint édesanyját. Az au­tó magával ragadta a gyalo­gosokat, akik az elütés he­lyétől mintegy negyven mé­terre estek le az úttestre. A baleset következtében Kiss Katalin olyan súlyosan meg­sérült. hogy a helyszínen meghalt, míg Kiss Lászlóné nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gázoló járművezető Bí­ró Sándor, a Tszker 37 éves üzletkötője, Miskolc, Déryné Ködben a zebrán Fotó: Laczó József Tavaly ilyenkor dohog­tunk egy keveset, hogy a kuikásemberék lakásról la­kásra járnak boldog új évet kívánni. Adtunk ne­kik valamit cserébe vagy sem, mindez reánk bíza­tott, munkaadójuk minden­esetre -elhatárolta magát a tarhálástól. Idén — legalábbis mife­lénk — az áramszolgálta­tó emberei jelentek meg. Ök nem boldog új évet jöt­tek kívánni, és hogy őszin­te legyek, mi sem teljesen azt kívántunk volna nekik, no de ez más lapra tar­tozik. Az áramot jötték ki­kapcsolni. Hogyan jutott idáig a helyzet, magam sem tu­dom. hiszen rendes hóna­pokban jönnek, számlát hoznak, fizetünk, s cseré­be szólhat a rádió, dohog­hat a mosógép, éghet a lámpa. Most — meglehet, a kü­szöbönálló szilveszter ha­tására —, változtattak a taktikán. Jöttök, hozták a számlát, s vele együtt egy másikat, amely némelyek­nek ötven, másoknak száz forintokról szólt. Ök állították, hogy díj­beszedő emberük már megkísérelte a pénz besze­dését, mi állítottuk, hogy színét se láttuk. Ök állí­tották. hogy ittjártukról értesítést hagytak, mi állí­tottuk, hogy színét sem lát­tuk. Ök állították, hogy ha nem fizetünk ötven-száz forint büntetést, úgy meg­szabadítanak bennünket az ; áramtól, hogy estére egé­szen beiefeketedünk. Mi — mit tehettünk, hiszen már esteledett —, elhittük az állításukat, s fizettünk. El­végre, újév környékén már megszoktuk, hogy fizet­nünk kell. Tavaly a kuká­sokat kárhoztattuk. Idén, az áramszolgáltató hata­lommal szemben, visszasír­juk őket. S közben kísérletezünk, miként lehetne házi bio­erőművel megoldani önál­ló áramszolgáltatásunkat. Mert, ha a kifcapcsolósdi nem csak szilveszteri tré­fa volt, év közben is meg­ismétlődhet. önálló erőmű nélkül pedig egészen véd­telenek vagyunk. (csendes) utca 16. szám alatti la­kos, aki ittas állapotban ve­zette GC 53-02 rendszámú személygépkocsiját. A bal­eset előidézőjét a rendőrség halált okozó ittas járműveze­tés bűntette miatt előzetes letartóztatásba helyezte. Bártfai Pál rendőr száza­dos, az ügy vizsgálója is­mertette a körülményeket. Eszerint a Tszker központjá­ban fél öt körül Bíró Sán­dor és három munkatársa mevivott fél liter vodkát, maid nem sokkal később au­tóba ült. A Klapka utcá­ban haladva látta ugyan, hogy a bal oldali terelőszi­geten gyalogosok állnak. El­mondása szerint nem gon­dolt arra, hogy át akarnak menni, ezért nem fékezett. A gyalogosok továbbhaladását nem észlelte, mert jobbra nézve parkolóhelyet kere­sett. Munkatársaitól tudta, hogy az itteni boltba banán érkezett, ebből akart két gyermekének vásárolni. Csak a koppanásra lett figyel­mes. és ezután kezdett fé­kezni. Megállás után kiszállt, ekkor látta meg, hogy két személy fekszik az úttesten. A rendőrségi vizsgálat so­rán az ittasság megállapítá­sára vért vettek a, járműve­zetőtől, amelynek eredménye már megérkezett. Eszerint Bíró Sándor közepes fokú alkoholos állapotban vezette gépkocsiját. Papp Zsolt Utánpótlás tűzifából A hazai erdőgazdaságok tavaly minden eddiginél több tűzifát adtak a belkereske­delem megrendelésére. AZ igény, az egy évvel korábbi­hoz képest kereken 180 ezer tonnával volt nagyobb, és ez jelentős erőfeszítést követelt a gazdaságoktól. Huszonhárom hazai állami erdőgazdaság termel tűzifát. A múlt évi előirányzatot no­vember végére teljesítették, s addig összesen 780 ezer tonnát termeltek ki és küld­tek a megrendelőkhöz. Mivel további igények jelentkeztek, az év utolsó hónapjában 60 ezer tonna fát adtak terven felül, nagyrészt az idei szál­lítások terhére. Naptár _______ 1 936. JANUÁR 6., HÉTFŐ A nap kelte 7.32, nyugta 1G.08 órakor. A hold kelte 2.51, nyugta 12.23 órakor. Névnap: Boldizsár Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1891. január 6-án született, és 82 éves korában, 1973- ban hunyt el Tim Buck kanadai kommunista mun­kás, a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő alakja. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Ma változóan felhős idő várható, Jtöbb órás napsütés­sel. Holnap fokozatosan be- borul az ég és sokfelé lesz újabb havazás. A 'mérsékelt, változó irányú szél holnap déli, délkeleti irányból ismét megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents