Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. január 6., hétfő Rajzokra és mesére Elmerengve... Rádió mellett Pályázat gyermekeknek A megye és a megyeszékhely tanácsának művelődési osztálya, a művelődési központok ez idén tizenötödik alkalommal hirdették meg a gyermekrajz-pályázatot. A kiírás értelmében a megye területén és Miskolc városban élő, 6—14 éves korú gyermekek küldhetik el alkotásaikat a következő címre: Szakszervezetek Rónai Sándor Művelődési Központja, Miskolc, Pf.: 53. A szükséges tudnivalókhoz tartozik még az, hogy pályázni csak az 1985/86-os tanévben készült, eredeti, önálló, kiállításon még nem szerepelt rajzzal, festménnyel lehet, és egy pályázó legfeljebb öt alkotást küldhet be. A pályázaton ceruzarajzot nem fogadnak el; olaj- vagy vízfestményt, krétarajzot, grafikát, színes képeket várnak a rendezők. (Az érdeklődők részletes felvilágosítást a művelődési központ munkatársaitól kérhetnek.) A beküldési határidő 1986. április 1., az elfogadott és arra érdemes műveket a művelődési központban a gyermeknap alkalmával kiállításon mutatják be. ★ Ugyancsak Miskolcról és a megye más településeiről várják 6—10 éves gyermekek pályamunkáit — mese- írásban. A Szakszervezetek Rónai Sándor Művelődési Központja a megyei és a városi úttörőelnökséggel közösen meghirdetett pályázatra az alábbi feltételek szerint fogad el alkotásokat: pályázni csak 1986-ban készült, eredeti, önálló, semmiféle versenyen még nem szerepelt művel lehet. A pályaművek tárgya tetszés szerinti, lehet kitalált mese, vagy foglalkozhat, a mai gyermekek világával is, mindennapi életükkel, környezetükkel, otthonukkal, családjukkal, az úttörőmozgalommal. Egy pályázó legfeljebb két művet küldhet be a művelődési központ címére, április 1-ig. Ugyanitt adnak bővebb felvilágosítást a mesét írni szándékozók számára. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre és a díjak átadására a gyermeknapon kerül sor. Könyv a tévéről Tévé-könyv címmel jelent meg az Idegenforgalmi, Propaganda- és Kiadó Vállalat gondozásában az a 288 oldalas kötet, amely a Magyar Televízió élete — és különösképpen kulisszák mögötti élete — iránt érdeklődő nagyközönség kíváncsiságát hivatott kielégíteni. . Legalábbis erre vállalkozott ez a kötet, nagyjából így hirdetik a televízióban, és mint a Sipos Tamás írta Előszóban olvasható, hézagpótló is kíván lenni, mert amióta önálló lett a televízió, azaz különvált a rádiótól, ,.népszerű nyelven megfogalmazott gyűjtemény nem jelent meg róla.” A továbbiakban elmondja az Előszó, hogy „ez a kötet nem tudományos tanulmány, nem lexikon, nem is időrendi táblázat, és nem oknyomozó történelem. Akkor hát mi? Egy kicsit ez is, az is, és még valami más. Bepillantás a komoly munkába és kandi pillantás a komolytalan szituációkra, pillanatokra, egy-egy markáns arcélre . . . Egyszóval valamifajta, műfaját tekintve ,franciasaláta’ kerül az olvasó kezébe." Azt hiszem, az idézet utolsó mondatában megtalálta Sipos Tamás a legfrappánsabb meghatározást a Tévé-könyvre. Franciasaláta, amelyben sok minden fellelhető, értékes anyag és kevésbé értékes egyaránt, s összetartja a kicsit nyúlós majonéz. Milyen is hát ez a Tévékönyv, amely minden bizonnyal Sokaknak az olvasmánya lesz, viszonylag borsos ára ellenére is? Olyan mint a televízió műsora. Van benne jó néhány nagyon értékes, sok ismerettel, új adalékkal gazdagító közlemény, és van benne naigyon sok kommersz, tömegcikk, van benne nem kevés önreklám, intimpistáskodás, töltelékanyag; az értékekés a kommersz áruk aránya tarlón valamivel rosszabb is, mint az adásokban. Persze «egy ilyen könyv inkább bön- gésznivaló, mintsem folyamatos olvasásra, mert nem kell benne mindent végigolvasni, mint ahogy a képernyőn sem kell minden adást végignézni. Biztosan van, aki televíziós személyiségek történetkéire kíváncsi még akkor is, ha egyik-másik történetet most ismerheti meg százhuszadszor, vagy egyik-másik személyiség e könyvben lehetséges szereplést tartja jó alkalomnak oldalvágásokra, ilyen-olyan sanda beolvasásokra, egyebekre. A magam részéről nagyon fontosnak tartom azokat a közleményeket, amelyek bizonyos tévhitek, a nagyközönség körében élő megalapozatlan ismeretek eloszlatására szolgálnak. Például a Mire költik az előfizetők pénzét? című közleményt a televízió gazdálkodásáról. Vagy a Filmet veszünk című írást, amelyből kitűnik, hogyan lehet beszerezni a filmeket. Az elektronika új híreiről szóló, A japánok válaszoltak című közleményt. Avar János írását a különböző nagy televíziós társulatok versengéseiről. És még jó néhány hasonló munkát. A kötetben levő tárcák szintje hullámzó. Az egyes visszatérő műsorokról szóló írások ugyancsak meglehetősen hullámzók. A hagyományos — ilyen jellegű kiadványokban hagyományos! — összeállítás, a Kérek egy történetet, vegyes, ismert tévések emlékezései szintúgy. (Nem találok rá magyarázatot, miért került egyik-másik írás szerzőjének a neve fekete keretbe, amikor a szerző hál’ istennek él, jó egészségnek örvend.) Igen érdekesnek tartom a „Tükröm, tükröm mondd meg nékem” című, Szecskő Tamással készült interjú mellékleteként látható grafikonokat a műsorok műfajonkénti százalékos megoszlásáról, amelyből bárki meggyőződhet róla, aki bizonyos műsorfajtákat kevesell, vagy sokall az adásban, hogy a kifogásolt műsorfajta milyen hányadot foglal el az összességben. Végül érdemes megemlíteni a kis tévélexikont, amely úgy mutatja be a különböző állandó műsorok munkatársait, hogy nemcsak azt közli, mióta dolgoznak a tévénél, hanem azt is, melyik évben születtek. Ez pedig, tekintettel arra, hogy a többség nő, meglehetősen szokatlan. Ez egyben olyan új vonás is, ami ezt a Tévé-könyvet markánsan megkülönbözteti más, hasonló kiadványoktól. (bcnedek) Akit érdekel, immár teljes képet kaphat a 14. tokaji írótáborról, mert a Napjaink januári számában olvashatók a korreferátumok és a hozzászólások is. A versrovatban ezúttal Körmendi Lajos, Péntek Imre, Büki Attila, Cseh Károly, Csorba Piroska nevét találjuk. Bar- tha Gábor riportja (Alkalmi munkások) egy sajátos életformáról — és kereseti lehetőségről ad képet. Nemcsak a szakembereket fogja érdekelni Kolozsvári G. Endre válasza Csorba Csaba vitacikkére. A történelem mindenkié — vallja a szerző — egy-egy esemény megítélése több nézőpontból is elképzelhető. Az ilyen viták haszna természetesen a majdan megírandó műveken mérhető le, amennyiben alaposabb kutatás, a téma szakszerű kifejtésére inspirálja a tudomány embereit is. Megyénk művészeti életének jeles eseménye a grafikai biennále. A legutóbbiról fejti ki nézeteit Sümegi György (Kérdések kiállításán; a 13. miskolci grafikai biennálé- ról.) Mészáros György folytatja a cigányság életét, hagyományait ismertető sorozatát (Mesterségek, cigány kézművesség, Részletek egy, a magyarországi cigányságot bemutató monográfiából). Bartók László, Fodor András, Boka István, Ruffy Péter, Móricz Zsigmond, Csorba Sándor könyveit recenzálja Kelemen Lajos, Kiczenko Judit, Keresztúry Tibor, M. Pásztor József, Kerékgyártó T. István, Kovács J. Béla, Székely András« Bertalan és Ruszoly József. A grafikákat Unen Enkch, Parádi Tamás, Somogyi Győző, Ráczmolnár Sándor, Gaál József, Perei Zoltán és Feledy Gyula készítette. h. Koncert - újévre A tavalyi, nagy sikerű kezdet után itt a folytatás: Miskolcon ismét megrendezik az újévi koncertet. A helyszín ezúttal változik, a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjét a színházban hallgathatják végig a zenerajongók ma, hétfőn^ este. A program szerint a műsorban keringők, polkák, operettrészletek, nyitányok hangzanak el, neves közreműködők segítségével. A közönség Kincses Veronikát, Takács Tamarát, Gáti Istvánt, Molnár Andrást hallhatja és láthatja. A Miskolci Szimfonikusokat Kovács László vezényli. Hangsúly Érdekes „összefüggésre” hívta fel egyszer a figyelmem valaki, összefüggést vélt felfedezni a vidéki NB I-es futballcsapatok és az irodalmi lapok megoszlása, elhelyezkedése között. A Dunántúl lényegesen jobban el van látva, mint az ország keleti része. Az állítás meghökkentő, de igazolható (Pécs — Jelenkor, Szombathely — Életünk, Kaposvár — Somogy, Győr — Műhely, Tatabánya — Űj Forrás, Szekszárd — Dunatáj, sőt van már lapja Veszprémnek is. S ha már a futballt említettem, íme a csapatok: ZTE, PMSC, Haladás, Videoton, Rába ETO, Tatabánya, Siófok.) Az Alföldön ezzel szemben van két futballcsapat (Debrecen, Békéscsaba), s háromhavonta megjelenő irodalmi lap (Alföld, Tiszatáj, Forrás). Az aránytalanság szembetűnő. Még akkor is, ha nem vesszük figyelembe, hogy a Dunán inneni rész az ország nagyobbik fele. Ez az aránytalanság, illetve hiány másoknak is feltűnt, de nem siránkoztak rajta, hanem cselekedtek. A Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójáról, illetve a Sza- boIcs-Szatmár megyében élő írástudókról van szó, akik szellemesen alkalmazták a görög mondást (ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel). Ha nincs írott (nyomtatott) folyóirat, akkor legyen hangos! A lényeg az, hogy bemutatkozási lehetőséget, fórumot biztosítsanak egyik legnagyobb megyénk írástudóinak, valamilyen módon visszacsalogassák, a szülőföldhöz kössék az onnan elszármazott alkotókat. Vonzó és praktikus célkitűzés, amelyet érdemes lenne átvenni más városoknak (stúdióknak) is! A „lapot” ugyanis, még mielőtt adásba menne, mintegy „kipróbálják” közönség előtt is, azaz Nyíregyháza havonta „kap” egy-egy nívós irodalmi estet (amelyet persze el- vihetnek más városba is). A szerkesztést hárman: Rat- kó József, Antal István és Nagy András László vállalták. Tekintve, hogy az éter hullámai könnyebben terjednek, mint az írott sajtó, azaz a műsor nemcsak a megye határain belül hallható, a szerkesztők a szerzőgárdát is úgy válogatják, azaz bevonják a szomszédos országok (Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia) költőit, műfordítóit is. A két és fél éve indult „folyóirat” túl van a 25. adásán. Kiállta az idő próbáját, megizmosodott, megtalálta a profilját. Megérdemli, de igényli is az országos figyelmet — az adáskörzeten túl is. Erre biztosított lehetőséget szerda délután (Kossuth 16.05—17) a budapesti stúdió. Antal István bevezetője után válogatást, mintegy ízelítőt kaptunk az eddigi (25) adások programjából. Egyórás műsor nem törekedhet a teljességre — nem is ez volt a cél. Amit a hallgató — távolból, ismeretlenül, s első hallásra — nyugtázni tud: az, hogy egy igen értékes, nívós irodalmi műsort kapott. Csupán ízelítőül sorolo«k föl néhány nevet — előbb az ismertebbekből: Aczél Géza, Ratkó József, Kányádi Sándor, Magyari Lajos, Gál Sándor, Szőlősi Zoltán. De nem kevésbé nívósak, érdekesek a „helyi” szerzők sem: Magyar József, Pesti Tibor, Mester Attila, Kulcsár Attila. Szerkesztett műsorról lévén szó, természetesen nem csupán a vers kap szerepet, de a zene, az interjúk, sőt a társművészetek is. Igen érdekes volt például a debreceni néprajzossal, Vajda Máriával készült interjú. Elmondta, hogy a doktori disszertációját a parasztság szerelmi szokásairól--írta, S hogy még tudományos körökben is milyen ellenállásba ütközött, ütközik ez a téma. A megye szülötte Kosa Ferenc filmrendező, aki a vele készített interjúban Nagy Lászlóra hivatkozott. Akár mottóként is érdemes idézni szép gondolatát. Az első árulást akkor követjük el (magunk és az ügy ellen) amikor megkérdezzük, hogy érdemes-e? Azaz soha nem a talmi sikerért kell dolgoznunk, de tudatában kell lenni, hogy mi a dolgunk. Nos — a hallottak alapján — tanúsíthatjuk, hogy a Hangsúly szerkesztői, szerzőgárdája tuda«tában van, s ennél nagyobb elismerést nem is kérnek, várnak. horpácsi A Ködfényesítő Vállalatnál is véget ért a munkaév. Megtartották az előírt évzáró értekezletet, amelyen Apostol Ferenc igazgató, vagy ahogy szerte az országban szakmai körökben nevezték: „a ködfényesítés apostola”, mellőzve minden protokolláris bevezetést, rövid, alig négy és fél órás beszédében tekintette át a kollektíva munkáját, illetve önmaga irányító tevékenységét, annak jó hatásait a közös munkára, ami azért is időszerű volt, mert nem régen jött a vállalathoz, ahol — mint minden apostol — mindent, ami már az ő érkezése előtt is volt, létezett, funkcionált, rossznak, csapnivalónak minősített, s minden, ami az utóbbi időben létrejött, történt, az ő munkája, az ő szellemének gyermeke. Talán éppen vele kapcsolatban kelt szárnyra hajdan az a pletyka, hogy az apostolok már eleve rossznak tartanak mindent, mert ha nem lenne megjavítanivaló rossz, akkor mit csinálnának az apostolok, és képesek elvetni egészen jó dolgokat is, csakhogy az ő szükségességüket mind fényesebben bizonyíthassák. Mindezt persze nehéz bizonyítani, az emberek sokat beszélnek, s Apostol Ferencnél az is közrejátszott, hogy ő valóban mindent elvetendőnek ítélt elődje munkájából, s már a neve is feltűnt. Hiába, nőmén est omen, mondták hajdan a rómiaiak, s Apostol Ferenc nem akarta még megkésve sem meghazudtolni őket. Nos, folyt, folydogált a tanácskozás, amennyire tanácskozásnak lehet nevezni a monológot, amit az igazgató ad elő, a legkülönbözőbb Apostoli jutalom rangú és beosztású ködfényesítők pedig hallgatnak bóbiskolva, vagy érdeklődést színlelve, tátott szájjal, vagy fogcsikorgatva, ki-ki vérmérséklete, illetve képmutató-tehetsége szerint. Hanem egyszer érdekes ponthoz érkezett a beszámoló. Olyanhoz, amely minden ködfényesítőt érdekelt, s mindközönségesen csak premizálásnak hívják szerte ebben az anyagias világban. Apostol itt felemelte hangját, s mint hajdani névrokonai sok-sok évszázaddal ezelőtt, imigyen hirdette az igét: — Mire véget ér tanácskozásunk, e hasznos eszmecsere, a munkaügyi osztály előtti lichthofban már a falon függ, blondel kerettel ékesítve az év végi prémiumlista. Sokat töprengtem, miként osszam szét azt a prémiumkeretet, amit éppen tisztelt munkatársaim várakozáson felüli jó munkája jutalmául vállalatunk kapott. Gondot adott ez nekem, nem is kicsit, hiszen év közben már any- nyi jutalmat kiosztottam ilyen, meg olyan címeken ennek, meg annak — nem is csoda, hogy amannak már nem jutott —, hogy az már sok is volt, s nem is tudtam, kinek, milyen címen adjak. Sok álmatlan éjszakát okozott ez nekem, hiszen minden szerintem számba jöhető munkát megjutalmaztam már a vállalaton belül. És akkor, ahogy az üstökös szokott berobbanni a nyugalmas égboltozatra, végigcikázott agyamon a megoldás. Bent, a munkahelyen végzendő munkáért tulajdonképpen a fizetését kapja mindenki, de ha dolgozik, közreműködik másfelé is, ha elismerést szerez, reklámot csinál ezzel intézményünknek is, legyen az külső gmk-mun- ka, másodállás, hétvégi «maszekolás, bármi, «az már olyan plusztevékenység, ami ugyebár nem fér be a fix fizetésbe. Keres «is vele, az tagadhatatlan, de az nem tartozik ránk, meg egyébként is a személyi száma alapján feljegyzik az adóhivatalban. Miránk csak annyi tartozik, hogy a dolgozónk révén a vállalatot sokfelé emlegetik, s az nekünk nem rossz. Ezért határoztam úgy, hogy a «most felosztandó jutalomkeretből őket, a gmk-ban, másod-, harmadállásokban, meg itt- ott illegálisan ügyködő kollégákat jutalmazom. Legyen ez' a pénz a vállalatot reklámozó munka jutalma. A bejelentésnek frenetikus sikere volt. A dolgozók -közül azok, akik eddig is főleg a vállalaton kívül dolgoztak, és itt jórészt csak a fizetésüket vették fel, még a tapsvihar alatt a pénztár felé sorakoztak és elhatározták: a jövőben még többet igyekeznek vállalaton kívül keresni a benti munka rovására, hogy el ne veszítsék az irántuk megnyilvánuló és prémiumban is kifejeződő bizalmat. .. Benedek Miklós ... a rádiónál. A Napjaink januári száma
