Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
1986. január 6., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A halandóságunkról A lig néhány nap pergett még csak le az új naptárunkból. Ilyentájt az emberek többsége telve van tervekkel, elképzelésekkel, vágyakkal, dolgoznak azok az indulatok, álmok, melyek valóra váltásához erő, egészség . . . élet szükségeltetik. Talán mégsem bárdolatlan, meghökkentő, ízléstelen, vagy pesszimista dolog éppen ennek az életnek a végességén eltöprengeni, akkor, amikor nemcsak a naptár, hanem terveink is megújultak. Mert, aki számol a holnappal, az nem egy esetben gondol a holnaputánra is, amikor - talán — már nem ö élvezi munkája gyümölcsét. Ingmar Bergman nyilatkozta egyszer, hogy valamennyi filmjét úgy készítette, mintha az utolsó lenne. Természetesen soha nem készült a svéd filmrendező a halálra, de számolt a halandósággal. A szilveszteri mulatságra hangolódva döbbentette meg az egész országot, hogy az óév utolsó hajnalára elhunyt Márkus László Kossuth-dijas színművész, milliók kedvence. A trombitás, pezsgős, virslis évbúcsúztató után megjelenő első újságok vezető hasábjain találkozhattunk ismét a halálhírrel. S a nekrológot olvasva, eszembe ötlött az a beszélgetés, amikor Márkus László hálás szavakkal köszönte meg a betegsége fölött aggódó közönsége sze- retetét, majd felvillant emlékeimben a Kék fény riportere, aki a színész lakásába betört tolvajok „mestermunkáját’’ ítélte el. Szeretet áramlott mindkét esetben oda-vissza. Ez a szeretet, megértés ölelte a nagybeteg embert, aki utolsó leheletéig dalolt, nevetett, mókázott, táncolt... végezte a dolgát, nem gondolva a leselkedő halálra. És eszembe jutottak a kevésbé ismert emberek, a reflektor fényén kívül állók, akik jóval kisebb nyilvánosság előtt dalolnak, nevetnek, mókáznak... rakják a téglákat, aratják a búzát, formázzák az anyagokat, róják az utakat, és a sorokat. Ök is tervekkel, álmokkal, vágyakkal vágnak neki minden új esztendőnek, s ahogy épülnek a házak, telnek a magtárak, fogynak a kilométerek, új tervek, új búzamezők, új utak alakulnak a gondolatokban, mert holnap és holnapután is élnünk kell. Az élet pedig csak alkotással, teremtéssel teljes, s aki alkot, teremt, mindig gondol valakire. Feleségre, gyermekre, barátra, kisebb és nagyobb közönségre . . . erre az egész nagy közösségre: tízmilliónyi magyarra. Nem dekadencia tehát, ha azzal is számolunk, hogy életünkön túl is felelősek vagyunk magunkért, vagyis — miként őseink, eleink java tudta — nekünk is tudnunk kell, hogy csak akkor nem vész semmibe az egyszer megadatott életünk, ha nemcsak magunknak, hanem utó dóinknak is éljük azt. Rakosgatom az év eleji üdvözlő kártyákat. Színesek, vidámak, bizakodóak. A szabványszövegek mögött valódi érzelmek húzódnak. Minden egyes kártya, levelezőlap erős kézfogás. Életre, alkotásra, egészségre, boldogságra biztató kézfogás . . . üzenet halandótól halandóhoz. Szendrei Lőrinc llj Zalahús-szalámi Hosszú szavatosságú szalámi gyártására rendezkedik be a Zala Megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat. Az új termék íze hasonlít a téliszalámira, az ára viszont lényegesen olcsóbb lesz. Nagyrészt abból a jó minőségű, de formai okok miatt már nem exportálható nyesedékhúsból készítik, amelyet jelenleg kényszerűségből még alacsonyabb értékű áruk előállításánál használnak fel. Az újfajta szalámi az év második felében jelenik meg az üzletekben. Gyártására az Állami Fejlesztési Bank támogatásával évi 600 tonna teljesítményű, klima- tizált érlelőtereket magába foglaló részleget építenek és szerelnek fel Zalaegerszegen. Festékszóró kocsik Svájcba Háromszáz darab festékszóró kocsit gyártott tavaly a móri Vértesalja Ipari Szövetkezet a svájci Plastilute cég megrendelésére az üzletfél licence alapján. Az ötesztendős termelési kapcsolat és kooperáció során nemcsak a berendezések gyártását tanulták el a svájci partnertől, hanem a festékszórást is. A szövetkezet gyártmányai egy részéért cserébe festéket kap a Plas- tiíute-től, és idehaza vállalja közúti útburkolati jelek felfestését, valamint sportpályák játékterének vonala- zását. Igényesen végzett munkájuk és a kitűnő alapanyag mind több megrendelést hoz számukra. 1986 első negyedévében ök végzik többek között a Ferihegyi repülőtér parkolójának teljes felfestését is. Mocsárfelújítás a Hortobágyon A Hortobágyi Nemzeti Park szakembereinek a tervei alapján elkészítették a puszta egyik legféltettebb részének. a kunkápolnási mocsárnak a rekonstrukciós tervét. Ha az időjárás megfelelő lesz, akkor januárban hozzá is kezdenek a munkálatokhoz a vízügyi építő vállalatok szakemberei, s a tervek szerint 1986-ban be is fejezik a rekonstrukciót. A kunkápolnási mocsár 8000 hektárnyi területe magába foglalja mindazokat az élőhely-típusokat, amelyek valaha jellemzőek voltak a Hortobágyra. A hatalmas kiterjedésű nádasok között néhol vízfelületek csillannak meg. de ezeket többnyire teljesen beborítja a ibuja vízi növényzet. A mocsarat széles gyűrűként réti zóna öleli körül, átmenetet alkotva a vizivilág és a száraz puszta között. A munkálatok során megoldják a mocsár friss vízzel való ellátását a Tiszából. Mélyítik a vizvezető csatornákat és az úgynevezett halágyakat. Egyes részeket megtisztítanak az elhalt vízinövényektől, s elvezető rendszereket is építenek arra az esetre, ha túl sok víz lenne a védett területen. Félreeső völgy ölében ■it — ■>.. A természet templomába — elfogult • vagyok, amiért azt gondolom? — gyalog kellene jönnünk. Így kívánná a tisztesség! Hiszen még olyan lakásba, ahol dohányfüsttől mentes a levegő, sem illik cigarettával beállítani. Benzinfüstöt behozni ide, még inkább szentség- törésnek számit. S mégis! Miért nagyobb a kényelmünk, mint az önfegyelmünk ? Szerencsénk van, amiért a fák nem szólnak. Pontosabban amiért nem értjük, mit susog a fenyő a tölgynek. Pedig lehet, hogy éppen azt kommunikálják: ezekre is ráférne a jónevelés. Mentségünk — hogy nagyon sietünk, hogy ennek ellenére, ha csak rövid időre, de szeretnénk látni ezt az Ösva völgyi szép tájat — nem tudom, elegendő érv-e a bűn- bocsátáshoz? Kétlem, hogy igen. Éppen azért vagyok e kérdésben pesszimista, mert minden látszat ellenére gyerekkorom óta nagy tisztelője, csodálója voltam félreeső völgyek ölében a fák seregének, az erdőnek. S ugyanígy az erdő valamennyi lakójának, rovarnak, madárnak, kisebb-na- gyobb négylábúnak, s természetesen az erdő gazdájának, az erdésznek is. Szóval éppen ezért úgy vélem, a gépkocsit, a rohanást az erdő nem bocsátja meg. Illetve csak nagyon nehezen, ha. .. ha megígérjük, hogy újra eljövünk, s kellő tisztességgel. áhítattal csodáljuk, élvezzük fenségét. Mert az erdőhöz idő kell! Ide nem illik se rohanás, se neurózis, se zaj. Igazolás gyanánt hozakodom vele elő: az Ösva völgyi erdőgazdát, Fajger István kerületvezető erdészt — nekem legalábbis így tűnik — afféle bölcsek nyugalma jellemzi. Pedig hát még nem ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelynél a nyugalom tulajdonképpen a korlátozott mozgásképességgel függ össze. Hiszen fiatal ember, huszonnyolc éves. Azt hiszem, az ok valahol máshol leledzik. Erre a szakmára részben születni kell, illetve e szakma művelőit maga az erdő alakítja, formálja. Nyugodt- tá, türelmessé, fegyelmezetté. Az erdő az emberség iskolája. Meg még sok másé. Ebben az iskolában sok egyéb mellett a magány pszichológiáját is el kell sajátítani, és a lehető legnagyobb önállóságot, a döntés meghozatalától kezdve a végrehajtásig. Tulajdonképpen e pályát legtudatosabban az választja, akinél van otthoni indíttatás. Aki — a nagyapja személyes példája alapján — elejétől fogva látja a romantika mellett a természet, a munka- körülmények, e pálya társadalmi jelentőségének zordságait is. Am mindezekkel együtt, ezeket nap mint nap elviselve is irigylésre méltó, szép pálya Fajger Istváné. Bár ő — igaz, nagyon szereti szakmáját, az erdőt — nem érzi annak, mármint irigylésre méltónak. No lám, de sok mindennek csupán akkor tudjuk meg igazán az értékét, amikor elveszítettük! Egyszer két írónk, ha jól emlékszem, Karinthy Ferenc és Déry Tibor utaztak a vonaton. Álltak az ablak előtt némán, miközben mellettük suhant a táj. Egyszer a nagy-nagy pusztaságban feltűnt egyetlen apró lakóház. Egyedül állt a nagy- nagy természetben. S ekkor megszólalt Déry rezignáltan (mondta, vagy kérdezte?!): lehet, hogy abban a házban lakik a boldogság? Itt, az Ösva völgyében hétszáz hektár erdőbirtok „közepében”, itt is magányosan áll egy ház, az erdész háza. Fajger Istváné. Lehet, hogy ebben a házban lakik a boldogság? Szomszédságában bükkök, fenyők, tölgyek suhognak. Jó szomszédok. Abból gondolom, hogy kedvenc fájaként a fenyőt említi. Apja erdőmunkás volt. Mit volt, az most is! Hát nem furcsa, most éppen az ő keze alatt. A bükk felújító vágását végzik. Valahol távolabb, mert ide, hol állunk, se a motorfűrész berregése, se a balta csattogása nem hallik. Csend van a természet templomában. Ezzel együtt szép az erdő. — Nyáron, meg ősszel még szebb — mondja. — Ilyenkor is szép, de nehezebb . .. Az erdész hazája ott kezdődik, ahol a köves út véget ér. A tél próbára teszi a fát, a vadat, az embert. — Ilyenkor hosszabb a munkaidő? Mosolyog. — Én úgy tanultam, hogy az erdész munkaideje január 1-én 0 órakor kezdődik és december ál -én éjfélkor ér véget. Elárulja, hogy Mátrafüreden végezte a hároméves Erdőgazdasági Szakmunkásképzőt, majd utána levelezőn Egerben az Erdészeti Szakközépiskolát. Sőt, azóta már a technikusi minősítőt is letette. Milyen érdekes, hogy sokunkban az erdész szakmából csak a zöld egyenruha, a vadászkalap, nyakban lógó távcső, s a vállra akasztott puska rögződött. Meg a szinte kirándulóként erdőt járó erdész képe. Pedig, e nekünk sétának tűnő kirándulások is fontos ellenőrzések, tanulmányok. Akár az orvos ellenőrző kőrútjai. Itt, a telkibányai Ósva völgyében — szentségtörően gépkocsival — rövid időre robogtunk be megcsodálni a téti természetet. Véletlen találkozásunk az erdésszel, majd az azt követő diskurzus sem tart soká. Ám azt e rövid idő alatt is megtudjuk, hogy az erdész sétája mellett van feladat, tennivaló sok egyéb. Egész évben a fakitermelés irányítása, tavasszal a telepítések, a csemetekerti magvetések, nyáron az erdősítések ápolása, ősszel-télen a vadásztatás, beleértve a vadvédelmet is, szóval sok-sok teendő. Nem beszélve olyan kellemes, szórakoztató kötelességről, mint felismerni egy madárfüttyöt, egy zörejt, egy állatnyomot, mert ez is az erdész dolga. Már túl a falun, erdők közt áll az erdész háza. Gyermekei álmát az Ösva csörgedező vize, a fák suttogó serege ringatja. Vannak értékek, melyek megfizethetetlenek ! Hajdú Imre Tovább javítják a minőséget Aki vonattal, vagy közúton Sajószentpéter és Kazincbarcika között jár, már megszokhatta, hogy a Köny- nyűbetongyár telephelye előtt a műszak kezdéstől a -zárásig, ott sorakoznak az építőanyagra várakozó tehergépkocsik. Így van ez az év valamennyi időszakában, és nem volt ez másként december utolsó napjaiban, illetve most az új évben sem. — Minket is meglepeti, hogy még a két ünnep között is itt álltak az igénylők és vásárolták a termékeinket — mondja Gaál Miklós, a Kazincbarcikai Könnyűbe- tongyár műszaki igazgatóhelyettese —, ez egyúttal azt is jelentette, hogy az építőanyagpiacon szilárdan tartjuk a pozíciónkat, és az általunk készített szilikátbe- ton ma is éppoly keresett, mint a nyári hónapokban, vagy a korábbi években. A rekonstrukciók során az elmúlt években fokozatosan növelve a termelést, 1985ben 400 ezer köbméter szi- likátbetont gyártottak. Ez azt jelentette, hogy a termelőeszközök maximális kihasználásával lehetett csak teljesíteni a tervet. Ez a mennyiség mindenképpen kellett, hiszen ezért a termékért Szombathelyről éppúgy eljöttek a vásárlók, mint Békéscsabáról, vagy Nyíregyházáról. De így lesz ez az idén is? Ugyanis ismeretes, hogy ebben az évben már megkezdi a termelést a Mátra Gázíbetongyár, ahol ugyancsak szilikátbe- lont készítenek. Így részben tehermentesítik a kazincbarcikai üzemet, részben konkurense lesz a Kazincbarcikai Könnyűbetongyárnak. — Elemeztük ezt a helyzetet — mondja Gaál Miklós — nyilván nem számíthatunk arra, hogy. mondjuk a Nyugat-Dunántúlról idejönnek majd Kazincbarcikára gázszilikátért a vásárlók, hiszen hozzájuk a Mátra üzem közelebb van és onnan lényegesen olcsóbb a fuvar, mint innen. És természetesen az sem mellőzendő, hogy a korszerű, új technológiával ez az üzem kiváló minőségű terméket gyárt majd. Ezt tudjuk, és természetesen tovább javítjuk a termékeink minőségét, bár ezzel eddig sem volt baj. Elsősorban a méretpontosság tekintetében kínálkozik lehetőség a javításra, és ezt a feladatot meg is oldjuk. Ezenkívül 1986-ban körülbelül 10 ezer köbméterrel tovább növeljük majd a termelést, és megcélozzuk a 410 ezer köbmétert. Erre a növekedésre azért van szükség, hogy a dolgozóink bérét emelni tudjuk 1986-ban. — Versenyképes-e ez a termék hosszú távon is? — A szilikálbeton kiváló hőtechnikai tulajdonságait valóban nem kell propagálni, ezt ma már minden vásárló tudja, hiszen ez a termék a legszigorúbb hőteoh- nikai szabvány előírásainak is megfelel. Mint mondtam, a fejlesztési koncepcióknak elsősorban a küllemre kell hatni, és ennék alapján a 23 éve dolgozó gyár termelő berendezéseit úgy újítjuk fel, hogy a mi késztermékünk külső megjelenésben is nagyjából hasonlatos legyen a Mátra Gázbetongyár termékeivel. És persze, minőségben is azonos lesz vele, mivel az alapanyag is azonos. A megújulás során egyik továbblépési lehetőségünk az, hogy mintegy másfél millió forintos költséggel kijavítjuk a 850 méter hosszúságú pneumatikus anyagátadó rendszert, amelyen az üzemünk számára a Borsodi Hőerőműből az alapanyag érkezik. Erről a pneumatikus rendszerről annyit el kell mondani, hogy az a maga nemében legnagyobb Európában. Nem tudunk róla, hogy ilyen hosszúságú berendezés más országokban üzemelne, és ennek a rendszernek a tervezése és beruházása is a magyar szakembereket dicséri. Nos, ezt a rendszert az idén átalakítjuk, így alkalmassá válik az eddiginél nagyobb feladatokra is. Nevezetesen arra, hogy több alapanyagot fogadjon az üzem, és növelhetjük a termelést más termékek tekintetében. Ez azért fontos, mert a több mint húsz év alatt a mi dolgozóink mindent megtanultak, ami a technológia kezelésére és az ismert termékek gyártására vonatkozik. A továbblépés így a számunkra abban az irányban lehetséges, hogy a megszerzett tudást a jövőben jobban kamatoztassuk, és minőségben, versenyképességben tovább javuljunk. Hajdú Gábor
