Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-20 / 16. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. január 20., hétfő Éjfljlpi pP 1 i| ff ^ ^ ||-J' a békéért? t A pedagógusok küldötte Két puszival és azzal a hírrel fogadták, amikor 1971-ben friss diplomásként munkára jelentkezett a Tiszabábolnai Általános Iskolában, hogy ő az igazgatóhelyettes. Merthogy az igazgatón és rajta kívül nem volt más végzett pedagógus a faluban. Két év múlva már igazgató volt. Azt mondja most Báli István, tíz kilót fogyott az első igazgatói évében. A hejőkeresztúri igazgató (1981-ben cserélt iskolát és lakhelyet) a leninvárosi körzet pedagógusait képviseli majd az ágazati szakszervezeti kongresszuson. Már a második ciklusban szavaztak neki bizalmat, mint a leninvárosi körzeti szak- szervezeti bizottság titkárának. — Nem panaszképpen, tényként szeretném mondani, hogy akkor még minden tekintetben utolsó helyen jegyezték a járást. Sorolhatnám az ellátottságot, a képesítés nélküliek számát, a bukást. Hogy mást ne mondjak például, az alatt a tíz év alatt, amit Tiszabábolnán töltöttem, tízen tanultak. De siránkozás helyett inkább azt kellene elmondani, hogy milyen feladatokkal álltunk szemben, amikor például a járást összevonták Leninvárossal. A körzetben és a városban is más-más, de mindenképpen feszítő gondok voltak. A városban például — gondolta volna? — az elmúlt év december 31-én 78 pedagógus fizetése a bérminimum alatt volt. Ne keressen különösebb magyarázatokat. Azokban az iskolákban volt ez tapasztalható, amelyek 5—6 évvel ezelőtt szerveződtek, s ákkor a kezdő pedagógusbér 2400 forint volt. Most, úgy tűnik a művelődési osztállyal közösen sikerül javítanunk ezen az áldatlan helyzeten, ami azért is jó, mert a pedagógusok érzik, hogy a szakszervezet valóban az érdekeiket képviseli. A bizalom, s azt hiszem erről őszintén kell beszélnünk, az utóbbi években megingott egy kicsit, a pedagógusok nagyon sok kedvezményt elvesztettek, s nem mindenki értette meg azonnal, hogy a megmaradt kedvezményekért is milyen sokat tett a szakszervezet. Gondolok arra például, hogy az óraszámok csökkentek, a 33 százalékos kedvezmény csak megmaradt. hogy mindennek ellenére van egy használható bérrendeletünk. a kitüntetések száma megduplázódott. Persze, az ideális az lenne, ha azt tudnánk mondani. hogy folytatni lehet a pedagógus-bérrendezést. Én mégsem hiszem, hogy ezt ezen a kongresszuson így ki lehet mondani, tekintettel az ország, a népgazdaság helyzetére. De nagyon sok minden mást lehet tenni az életszínvonaluk megőrzéséért. munkakörülményeik javításáért. — Mire gondol például? — A túlmunkát a pedagóguspályán is végezhetik. Erre egyébként is szükség van, hiszen a pálya elnőiesedése miatt az is gyakori, hogy a helyettesítő helyettesítőjét is helyettesíteni kell, mert gyesre megy. Ez nagyon komoly gond, vannak iskolák, ahol egy-egy törzsstátuson hárman, négyen dolgoznak. A rendeletek például nem tiltják, hogy ne túlóradíjat fizessünk a pedagógusnak helyettesítés esetén, hanem szerződést kössünk velük. Így például nem csak azt lehet elvárni, hogy leadja az órát. De a magunk részéről például örömmel fogadtuk, a leninvárosi művelődési osztálytól, hogy leadta a bérgazdálkodási jogot. Ez jobban fegyelmez a gazdálkodásban; a nagy kalapból köny- nyebben költik a pénzt. — A pedagógustársadalmat érthetően foglalkoztatja a pálya megbecsültsége (az anyagi megbecsültsége), de talán nem tévedek, ha azt mondom, a szakszervezeti munkának ez csak egy részét jelenti. — A látszat ellenére a pedagógusok is így gondolkoznak. Még a beszélgetés elején azt mondtam, más gondok feszítenek minket a városban és mások a körzetben. A körzetben a személyi ellátottság, az iskolák felszereltsége hagy kívánnivalót maga után. Mondok példát. Van olyan húsz éve igazgatónk, akinek semmiféle kitüntetése nincs. Nem gondoltak rá. Ha nem jó igazgató, le kell váltani, de ha igen, akkor el is kell ismerni a munkáját. Mi szeretnénk elérni, hogy a községek vezetői kérjék ki a véleményünket, hallgassák meg azt, ha jutalmazásról, kitüntetésről van szó. A bizalmikon keresztül részletesebben, alaposabban tudunk tájékozódni, mint sokszor ők, a helyben levők. Nekünk őszintébben megnyilatkoznak. De hadd mondjam el azt is, hogy a gondok ellenére nagyon sok pozitív változás van területünkön. Szakszervezeti bizottságunk például nagyon jónak tartja, hogy egy rendkívül alapos helyzetkép és fejlesztési terv készült a körzetre, amelynek alapján lehet dolgozni., — Erről kíván szólni a kongresszuson? — Ha szót kapok, akkor három dologról szeretnék beszélni. Legelébb is arról, hogy mit tehetnek a pedagógusok a békére nevelésért. Én ennek fontosságára akkor döbbentem rá, amikor főiskolásként megláttam egyik tanárnőm szanitéc egyenruhás fényképét az iskola folyosóján. A Háború és békéről beszélt nekünk, ő értette meg velem ezt a csodálatos könyvet, s az jutott eszembe, hogy talán sohasem jutok el a regény lényegéhez, ha ő akkor, ott, a háborúban elesik. A másik dolog az általános művelődési központokkal kapcsolatos. Nálunk, Hejőkeresztúron egy igazgatás alatt van az iskola és a művelődési ház. De nagyon sok minden szabályozatlan ebben, holott valóban jó kezdeményezésről van szó, hiszen az iskolában nagyon sok feltétel adott, s falun ma is a pedagógustól várják a kultúra tér-- jesztését. Azonkívül még a kollégiumi nevelők helyzetét szeretném felvetni, mert azt hiszem, ez ugyancsak feszítő kérdés. Csutorás Annamária Balaton-fejlesztés Balatonfüreden ülésezett a Balatoni Intéző Bizottság el nö'ksége. Megtárgyalták ; Balaton-vidék fejlesztésével kapcsolatos határozat végrehajtását és a középtávú kon cepciót. Rosta Sándor, a BIB főtitkára arról tájékoztatta a testületet, hogy a VI. ötéves tervidőszakban végrehajtották a kormányprogram előírásait, és az elmúlt évben több mint 170 millió forintot használtak fel fejlesztésre. Az összeg jó részét a vízminőség védelmével összefüggő gondok megoldására költötték. A VII. ötéves tervkoncepció szerint továbbra is elsőbbséget élvez a vízvédelem, folytatják a már megkezdett munkálatokat. A többi között rendezik Keszthely csatornarendszerét, 11 üdülőtelepen oldják meg a szennyvíz-elvezetést, és kiépítik a balatonalmádi és a balatonföldvári Séd-patak medrét. Siófokon, Csopakon és másutt gondoskodnak az utcai vízelvezetésről. Újabb szennyvíztelep építését kezdik meg Tapolcán, vízrendezéshez látnak hozzá Siófokon, Balatonkenesén, Tihanyban és még több kisebb üdülőhelyen. A köztisztaság technikai feltételeit is javítják, újabb gépeket vásárolnak. Megkezdik az egész vízgyűjtő területre kiterjedő meliorációs program végrehajtását. A kereskedelmi hálózat a Balaton vidékén 5 év alatt 16 ezer négyzetméterrel bővül. Rádió mellett Vannak az életnek pillanatai, helyzetei, amikor hirtelen éles megvilágításba kerül a jellem, az eddig megtett életút. A dráma- és a tragédiaírók ezekre építik a kompozíciót, de a jó epika sem nélkülözheti. Illés Endre írásaiban (legyen az dráma, novella, esszé, vagy hangjáték) mindenkor ezt a metszőén éles fényt, a pontos és finom megfigyelést, az elemző intellektust és az ábrázolás plasztikusságát csodálhatjuk meg. Néhány vonással rajzolja meg az alaphelyzetet, amelyben a hősök a matematikai képletek szigorával csak egyféleképpen cselekedhetnek. Azaz a jellemük szerint, de hogy milyen is ez a jellem, az éppen a cselekmény során világosodik meg az olvasó, néző, rádióhallgató előtt. Két kishangjátékára is áll ez, amelyet hétfőn (január 13., 3. műsor, 22.02— 22.30) ismételt meg a rádió. (Január elsején hallhattuk először, de ki hallgat a szilveszteri mámor után rádiójátékot? ...) Mindkét rádiójáték (Ök ketten, Kötélhúzás) főhőse nő, s a tét a gyerek. De hogyan? A Biblia s Brecht (Kaukázusi krétakör) óta ismerős, tehát ősi a dilemma, hogy ki is a jó, az igazi anya. Illés Endre, ha szabad így mondani, még „csavar is egyet” az alapszituáción. Ha hivatás az anyaság — ki merné vitatni? —, akkor erre is fel keli készülni. Lélekben is vállalni a kis jövevényt. Igen, de ehhez vállalni kell az apát is. Aki — ugyebár — „akárki lehet”. Az „ök ketten” szülőanyája (Csomós Mari alakítja kicsit harsányan) viszont nem tudja, hogy kié is a megszületendő gyereke, s ezért már előre gyűlöli. Az „előtörténetet” ezek után ki lehet találni, öt éve él a férjével, de nem szereti. Közben megismerkedett az „igazival” is, s most nem tudja, hogy kitől fogant a gyerek. A jámbor férj (Papp Zoltán) gyanútlanul, virággal várja a megszületendőt. Illés Endre a nő és az orvos (Hirtling István) párbeszédébe sorsokat sűrít. A gyerekét is. Mintha folytatása lenne ennek a történetnek a Kötélhúzás. Az elvált szülők kamaszfia eltűnik a lakásból. Mostohaanyja (Bánsági Ildikó) kétségbeesetten ve- télytársához, a fiú anyjához (Béres Ilona) rohan. Amint az később kiderül, ezt tette a fiú is, aki míg a két asz- szony vitatkozik, alkoholmámorát alussza ki a másik szobában. A drámaian indult történet tehát groteszkbe, majd líraiba fordul. Kinek van igaza? Béres Ilona alakítja az anyát, akit — még meg sem tudjuk az igazat — ellenszenvesnek tartunk. Miért nem akarja megengedni a mostohának, hogy beszéljen a fiával? Tapintatból. A fiú ne tudja meg, hogy a mostohája is tud szégyenletes kalandjáról. Mert a bajunkkal, szégyenünkkel mindig az igazihoz, az édesanyánkhoz szaladunk. Berényi Gábor rendezése feszes volt, mint Illés Endre novellái. horpácsi Vázlatok címmel 68 festményét állította ki Barczi Pál a Mini Galériában. Meglep» a műfaj, hiszen a művészt eddig grafikusként ismerte a közönség. Igaz, a művészettörténetben nem ismeretlen jelenség ez; a reneszánsz korában természetes volt, hogy valaki rajzol, fest, szobrászkodik. Barczi Pál nem tagadja meg grafikus múltját és mivoltát most sem. Festményeinek fontos eleme a szín, de a kompozíció lényege mégis az alaprajz, a kontúr. Csak néhány festményén fedezhető fel impresszionisztikus hatás, igaz, éppen ezek tűnnek elnagyoltnak, vázlatosnak. Ez utóbbi, azaz egyfajta elsie- tettség, kidolgozatlanság ezúttal az egész tárlatra jellemző. Valóban, mintha valaminek az előkészülete lenne ez a kiállítás. Lehet, hogy éppen a műfaj- és stílusváltásnak? Vagy csupán az erőgyűjtés állapotát rögzíti? Azt, hogy a művész fogékony a táj, a természet hangulataira, eddig is tudtuk. A miskolci tárlatlátogató örömmel fogja felfedezni városunk negyedeit, környékét (Diósgyőr, Diósgyőri est, Kilián, Perecesi domb, Szarkahegy), azt, hogy van itt felfedezni való szépség is. A művész eljutott távolabbi vidékekre is (Veszprémi völgy, Vologdai öregházak, Kapuvári ház, Kiri- lovi reggel, Pálfalai táj). Csendéletein, tájképein sem a színek ragadják meg először a nézőt, hanem a formák belső ritmusa (Fasor, Kora tavasz, Aranyeső). A táj és az ember kapcsolatát az urbanizáció jelei tükrözik. Lírai — nosztalgikus például az Emlék otthonról című képe, amely két lovat, s előttük három figura elmosódott kontúrját ábrázolja. Tömören fogalmaz a Küszöbön, az öregapám, a tánc örömét fejezi ki a két Csárdás című képe. összegzésül mégis azt kell mondanunk, hogy nem a festészet Barczi Pál igazi műfaja. Még akkor sem, ha részeredményeiben figyelemre méltó ez a kirándulás a színek világába. h. s. Igen érdekes jelentést hallgatott és vitatott meg a közelmúltban Miskolc Város Tanácsának művelődési és ifjúsági bizottsága, valamint a Hazafias Népfront munka- bizottsága. A jelentés címe és egyben témája: A lokálpatriotizmusra nevelés az alsófokú oktatási intézményekben. Az alapos felmérőmunkáról tanúskodó jelentést Hegyaljai Lászióné, a bizottság tagja terjesztette elő. Anyagának összegyűjtésében — érezhetően — nagyszámú társadalmi aktivista munkálkodott. A nagyon részletes, igen sokirányú jelentés, amely bőségesen élt a felmérés közben a gyermekekkel íratott dolgozatok, illetve kérdőívekre adott válaszok idézésével is, képet adott a jelentés címében megfogalmazott téma napi helyzetéről, noha nem kevés idézett válaszból érződött, hogy abban a tiszta gyermeki érzések mellett erősen közrejátszottak a tömegkommunikációból átvett sablonok, sematikus meghatározások, vagy éppen a környezettől hallott, néha bizony ijesztő állásfoglalások, megfogalmazások, amikre még vissza kell térnem. Ettől függetlenül a jelentésből nagy lelkesültség sütött és úgy tűnt, a lokálpatriotizmusra nevelés Miskolcon „sínen van”, mégpedig jó vágányon, jól halad. A bizottság egyik tagja felszólalásában azt fogalmazta meg, hogy a jelentés tükörkép a városról, gyermekszemmel nézve. A nagy, átfogó jelentés igazságainak elfogadása mellett azonban érdemes a vita néhány más gondolatát is feljegyezni. Például azt a több felszólalásban elhangzott észrevételt, amely a szülő, család e vonatkozásban is jelenlevő felelősségét hangsúlyozta, mivel sokan hajlamosak az ez irányú nevelést kizárólag iskolai feladatnak tekinteni. Vagy azt, amit egyik gimnáziumunk nagy tapasztalatú igazgatója mondott el — utalva a jelentésben idézett válaszokra —, miszerint a gyermek ne csak kritizálni tanuljon meg, hanem azt is, hogy tenni tudjon és akarjon a városért. Én ezt nagyon-nagyon fontos észrevételnek tartom. Igen érdekes és elgondolkoztató, amiről egyik bizottsági tag, egy szociológus beszélt. Nevezetesen azt vitatta, hogy a lokálpatriotizmusra nevelés már megfogalmazásában megkérdőjelezhető. A lokálpatriotizmus ugyanis magában foglalja a túlbecsülést, a túlhajtott szerete- tet, az elfogultságot, a kisebb jelentőségű helyi érdekeknek az országos ügyek elé helyezését is. Éppen ezért jogait és kötelességeit ismerő városi polgárt kell nevelni az iskolákban és nem lokálpatriótákat. Ezen is érdemes elgondolkozni, és talán azzal is meg kellene próbálkozni, hogy megvonható legyen, hol az egészséges lokálpatriotizmus határa, meddig progresszív az, s mikor csaphat át más vidék, tájék oktalan lebecsülésébe, indokolatlan elsőbbségi tudatba, vagy akár már emberi méltóságot is bántó gondolkodásba. Itt kell visszatérnem arra a gondolatkörre, amit már bevezetőben említettem, a gyermekek válaszaiban nagy számban jelentkező aggodalomra okot adó állásfoglalásokra, megfogalmazásokra. Igen sok gyermek ugyanis úgy képzeli el Miskolc szebb jövőjét, úgy érzi, akkor lesz jobb lokálpatrióta, ha a város életéből egy bizonyos lakosságréteget, egy etnikumot kizár, annak emberi jogait korlátozza, szinte gettóba szorítja annak tagjait, sőt sajnálatosan sok válaszban ezzel az etnikummal szemben súlyosabb intézkedés terve is felmerül, mint Miskolc boldogabb jövőjének egyik feltétele. Borzong- va hallgattam és hasonlóan borzongva gondolok vissza rá most is. Ezek a gyerekek tizennégy éven aluli fiatalok, és mindenféle otthoni és egyéb környezeti hatásokra úgy gondolkodnak, hogy a jobb jövő megteremtéséhez bizonyos embertársaiknak a társadalomból való kirekesztése szükséges. Ezekből a gyerekekből lesznek négy év múlva a néphadsereg katonái, az egyetemisták, a szakmunkások, egy évtized múltán irányító posztokra kerülhetnek, és igen sokan kerülnek. Ezzel a gondolkodással! Nem tudják, bár jó lenne, ha tudnák, hogy nem is olyan régen uralkodóvá vált egy ilyenfajta gondolkodás, amely Európában hatmillió ember megsemmisítését jelentette, s a második világháború sok-sok szenvedéséhez, sokmilliós katonai és felmérhetetlen anyagi áldozatához vezetett. Ök még ártatlanul hallgatják környezetükben a bizonyos lakosságréteg, etnikum — mondjuk ki végre: a cigányság — elleni általánosító véleményeket, amelyeket nemritkán e népréteg egye- dei is provokálnak, és sok buta kalandfilm történéseinek, meg a környezetben hallottaknak hatására természetesnek tartanának embertársaik ellen végletes intézkedéseket is. Nem tartok attól, hogy ezek az ártatlan gyermekek, akik a kérdőívekre válaszoltak, többségükben fajgyűlölőkké válnak, mégis idegesít a gondolkodásuk, mert abban környezetük alapállása is tükröződik. És ha erre gondolok, már nem is tűnik annyira örvendetesnek, annyira tisztának a tükörkép a városról, gyermek- szemmel ... Benedek Miklós Barczi Pál kiállítása a Mini Galériában Illés Endre kishangjálékai
