Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-11 / 290. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. december 11., szerda Emlékezetes pillanat a Savaria együttestől Gyermekankét az Adyban avagy Nehéz volt-e megtanulni a szerepet? Vártuk, eljött, gyönyör­ködtetett és sajnos már le is zárult. Hozott sok újdoni ságot és kellemes órákat szerzett. Péntek este, az el­ső előadásra a délelőtti pró­bák, az egész napos hurcol- kodás ajtónyitogatásai után kissé lehűlt sportcsarnokba ülhettek be a nézők. A gá­lán telt ház volt, ami tavaly mindhárom előadást jelle­mezte. Csökkent az érdek­lődés, vagy a jegyek árai tartottak vissza sok embert? Mindenesetre, aki eljött, az nem bánta meg. Tánc- és szinkavalkádban volt része, tombolán nyerhetett, a gálán nyolcszínű lézerfényt szór­tak szét a csarnokban, a Fa­ta György tervezte remek plakát ezüst domborművű párjával díszített háttér pa­raván és _,az ötletes, ál­mennyezeten látható fény­alakzatok fokozták a hangu­latot, tették még élvezete­sebbé az előadásokat. Egy fesztiválhoz illően csi­nos, mosolygós lányok, a miskolci majorettek felvo­nulásával vette kezdetét a XIX. Országos Formációs Táncfesztivál. Dunaújváros jazz-formációja következett, melyben a legnépesebb cso­porttal ismerkedhettünk meg. A Ködmönön kívül modern táncot a magyarok közül egyedül ők adtak elő. Sir- takijukban is elsősorban a sokaság érvényesült, mivel görög lépés alig volt fellel­hető táncukban. A tavaly is látott Hello Rio karneválos felvonulásuk jól illett a fesz­tiválhoz. A régi társastáncok vilá­gába kalauzolt el minket több társulat. A palotás szí­vet melengető taktusaira járták korabeli öltözetben a miskolci Főnix tagjai sze­met gyönyörködtető táncu­kat. Gazdag és eredeti lé­pésanyagát bizonyára sokan, megcsodálták. Kár, hogy a kaposváriak ugyanezt a tán­cot versenytáncruhában ad­ták elő, melynek színössze­állítása sem volt szerencsés. Jászberény francia négyese, nagyon szép kidolgozású, jól kihangsúlyozta a tánc négyes jellegét. A Ködmön örökzöldje, a Régi táncrend igen bájosan idéz fel né­hány táncot nagymamáink korából. Zenéje, változatos­sága, összetűzése magával ragadó. Nekünk új és ötle­tes polkát adott elő a két csehszlovák csoport. A kas­saiak évelődő, játékos pro­dukcióját a zenéjükben le- lehetfinoman csilingelő kis- harang-ihang tette roppant kedvessé, míg a jiciniekét a szembekötéses párkeresés. A Miskolcon először sze­replő csapatok közül Kapos­vár kapta a Balogh Sándor vándordíját. Nagy bátorság volt tangót választaniuk. Jó, változatos formációt alakí­tottak ki, meglátszik Bozó- ki Lajos irányítása. A ren­geteg keringő közül három bécsi emelkedett ki: a kas­saiaké, a Ködmöné és a Sa- variáé. Mind más volt, hi­hetetlenül változatos nehéz figurációkkal, gyönyörű pó­zokkal és roppant elegáns ruhákban. Többször nyílt taps csattant fel. Érdekes volt a jiciniek két modern tánca, melyben megmutat­ták, hogy kellő fantáziával egy szám sugallta ötletet ho­gyan lehet megvalósítani és ráültetni a zenére. Mit láthatott még a kö­zönség? Versenytánc-bemutatót tar­tott a professzionista cseh­szlovák páros. Műsorukban szlovák csárdás is szerepelt, ami ott is verseny anyag ugyanúgy, mint nálunk. Érdről jött a 18 éves Ké­kesi Attila, aki break-tán- cával olyan sikert aratott, hogy visszatapsolta a hálás közönség. Másfél éve tanul­ja a breaket, s produkció­jában most már sok a sa­ját ötlet, így tudott újat mu­tatni az ismétlések során. Az. Artistaképző Intézet négy lánynövendékének akroba­tikus kán-kánja volt az utolsó szám, mely szintén tetszett a publikumnak. Mit nyújtott a két nap a csoportoknak, pedagógusok­nak ? A fellépők egy igen han­gulatos hétvégét tölthettek városunkban. Amíg a tánco­sok ismerkedtek a várossal, vezetőik konferencián érté­kelték ki az egész rendez­vényt. Pedagógiai díjat kapott a dunaújvárosi, békéscsabai, hódmezővásárhelyi, jászberé­nyi, kaposvári csoport, a Sa­varia és a Ködmön vezető­je. Koreográfiái díjjal ju­talmazták a Savaria bécsi keringőjét, Kaposvár tangó­ját és a Főnix palotását, va­lamint a tatabányai, a bé­késcsabai és a dunaújvárosi együttest. A legszebb, leg­több munkát végző csapaté az előadói díj. Ezt a Sava­ria együttese érdemelte ki. Észrevehetően sokat fejlő­dött táncmozgalmunk ezen ága, s örvendetes lenne, ha még több csapat indulna, versenyezne és ez inspirál­ná láncpedagógusainkat, hogy többet foglalkozzanak a cso­portos munkával. Újdonságok tették színe­sebbé a fesztivált és remél­jük, jövőre még több lesz. A közönségtől mindenesetre nagyobb érdeklődést érde­melt volna meg a rendez­vény. Gál Péter Fotó: Csákó Gyula A Gyerekrablás a Palánk utcában című új magyar gyermekfilmet vetítették a minap, éppen Mikulás nap­jának délelőttjén Miskolcon, az Ady Művelődési Ház mo­zijában. A széksorokat — természetesen — gyerekek töltötték meg, s olyan lett volna az egész mozielőadás, mint máskor, ha a vetítés kezdete előtt a Borsod Me­gyei Moziüzemi Vállalat kép­viselője nem jelenti be a gyerekeknek, hogy az előadás végére itt lesz a film két gyerekszereplője, meg az írója, hogy találkozzanak ve­lük, a nézőkkel, s utána majd beszélgessenek is min­denről, amire csak kíváncsi­ak. A vállalat minden de­cember 6-án kedveskedik valamivel a gyerekeknek — vetítésekkel, külön bemuta­tókkal, mesefilm-összeállítá- sokkal —, most éppen egy­beesett ez a nap az új ma­gyar gyermekfilm országos bemutatásával, így az aján­dék, vagy meglepetés ez a találkozó volt, amit az Ady.n kívül a mezőkövesdi Petőfi moziban is megrendeztek aznap délután. Amikor vége lett a vetí­tésnek, amit sokszor kísért a hangos derű, az őszinte kacagás, tetszésnyilvánítás, kórusban zengett a néző­tér: „Vissza! Vissza!”, de persze a film kockái nem térhettek vissza, viszont megjelent a vászon előtt Nógrádi Gábor, a film alap­jául szolgáló, Hecseki és a gyerekrablók című ifjúsági Az MHSZ Miskolc Városi Vezetősége ma délután fél 3 órai kezdettel a Vasas Mű­velődési Központban meg­rendezi a tartalékosok hon­védelmi értekezletét. A megyeszékhely honvé­delmi klubjai tartalékos szak­osztályainak képviselői előtt Gáti Sándor ezredes, a TIT megyei szervezete külpoliti­kai szakosztályának elnöke előadást tart az űrhadvise­regény írója, meg két nyol­cadikos gyermekszereplő: Nyirsy Imola és Vass Gá­bor. Ott volt még, bár csak később, a beszélgetésen lé­pett a gyerekék elé, Csó- csics Zsolt, a Mokép mun­katársa. A megyei mozivál­lalat képviselője bemutatta a gyerekeknek a vendége­ket, átadta a vendéggyere­keknek a mikulási ajándé­kokat, majd Nógrádi Gábor szólt az ifjú nézőkhöz az eddigi találkozókról és hív­ta, hogy az érdeklődőbbek jöjjenek át a tanácskozó te­rembe. Az eredetileg hetven sze­mélyre méretezett tanácsko­zó terem bizony kicsinek bi­zonyult. Pótszékeket hoztak be, sokan álltak is, s azért csak mintegy kilencven-száz gyerek vehetett részt a be­szélgetésen, mert többen nem fértek be, kénytelenek voltak elmenni. Nem soká­ig kellett biztatni a részve­vőket, hogy kérdezzenek. A legelső kérdés természetes volt: hogyan választották ki a gyerekszereplőket? A be­szélgetés — noha Nógrádi Gábor igen aktívan részt vett benne, s nem csak ve­zette azt — igen hamar a hasonló korú gyerekék — nézők és szereplők — kö­tetlen eszmecseréjévé vált, s ez igen jó volt, hangulatos­sá, feszélyezettségtől men­tessé tette a találkozást. Ne­héz volt-e megtanulni a sze­repeket? Első filmszerep volt-e és szeretnének-e még szerepelni? Mennyit kaptak léssel 'kapcsolatos, időszerű katonapolitikai kérdésekről. Ezt követően honvédelmi jel­legű filmet mutatnak be a résztvevőknek. A rendezőség a Miskolc 41 évvel ezelőtti felszabadí­tásában fegyveresen részt vett MOKAN-szervezet, va­lamint a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége tag­jait is tisztelettel várja az értekezletre. a szereplésért? Mi volt köz ben az iskolában, amíg for gattak? Szeretnének-e színé szék lenni? Mit szóltak : mulasztásokhoz a tanárok és mit az osztálytársak' Könnyű volt-e megnyerni ; filmnek a rendőrséget, mej a Hungarooamiont? Miér éppen ezt a regényt válasz­tották? És még nagyon sol apróság után érdeklődtek í film friss élményének hatá­sa alatt álló ifjú nézők éí még azt is megkérdezték a: írótól, mennyit kapott c ezért a filmért. A vendégek igen részlete­sen feleltek minden kérdés­re. Olykor már úgy érző­dött, hogy bizonyos rutin­nal is. Mint később hallot­tam a gyermekszereplőktől nem először kapták ezeket e kérdéseket, máshol is ha­sonlókat kérdeztek. Nógrádi Gábor pedig 'kitűnő pedagó­giai érzékkel tudott „súlyoz­ni” a témák között, nagy­szerű beszélgető partnere lett a gyerekhadnak — a legjobb beszélgetőket meg is ajándékozta könyvének de­dikált példányaival —, s nem maradt megválaszolat­lan kérdés egy sem. Szük­ségtelen itt a válaszokat sor­ra venni. A leglényegesebb, hogy a jelen volt gyerekek megtudhatták: a film készí­tése igen komoly és nehéz munka volt a gyerekszerep­lőknek is, akik párhuzamo­san tanultak is, s tanulmá­nyi előmenetelük nem rom­lott. Megtudhatták azt is, hogy nem akarnak színé­szek lenni, miután köze­lebbről megismerhették ezt a pályát. Gazdagodtak ezzel a be­szélgetéssel a részvevő gye­rekek. Biztosan másképpen látják utólag filmet és más szemmel nézik majd a később eléjük kerülő műve­ket is. Jó lenne gyakrabban így találkozni a gyerekné­zőnek a neki szánt művel. Jól -tette a megyei mozivál­lalat, hogy ezt a találkozó­val egybekötött bemutatót — meg a másikat Mezőkö­vesden — megszervezte. (bcncdek) Jegyzetek egy lengyelországi utazás benyomásairól (III.) Délutánra meghívásom van a poznani, Liszt Ferencről elnevezett Lengyel—(Magyar ■Baráti Társasághoz. Kalau­zom és tolmácsom Aleksan- der .Nawrocki, aki a magyar irodalom lengyelországi nép­szerűsítésének elkötelezettje — legutóbb Krúdy-elbeszé- léseket fordított bravúrosan lengyel nyelvre — s egyiben kitűnő költő mutat be a vendéglátóknak egy új lakó­telep klubjában. Ötven-hat- van érdöklődő ül az aszta­loknál, teáznak. Én verset ■mondok magyarul, s Naw- rockli kapásból, prózában próbálja lengyelül reprodu­kálni az elhangzottakat. Mégis, megértenek, figyel­nek és kérdeznék. A kérdé­sék azt mutatják, nemcsak rokonszenveznék velünk, de ismernek is bennünket, ma­gyarokat, olvassák a ma­gyar irodalmat. Olyanok, mint egy hazai író-olvasó találkozón. S amikor kér­deznek, mit olvastam, mit szeretek a lengyel iroda­lomból, s említem Miickie- wicze't és a Krími szonette­ket, Julius SloWaoklif és a Pestisesék apja című elbe­szélő költeményét, Sienkye- wicz és Reymont regényeit, érzem, még közelebb kerül­tünk egymáshoz. Azt kérik, mondjak el egy rímes, kö­tött formájú verset. A vers dallamára, zenéjére kíván­csiak. S ők is beszélnek. El­mondják, jártak már több­ször is Magyarországon, egyebek közt Miskolcon is. Voltaik Tapolcán és Lillafü­redén. A kör tagjai kapcso­latban állnak, leveleznek ré­gebbi és új magyar barátok­kal, ismerősökkel. Régebbi és új barátok... A poznani Lengyel—(Magyar Baráti Társaságot harminc évvel ezelőtt Zdzislaw Antoniewicz alapította meg, s annak tisz­teletbeli elnöke volt tavaly bekövetkezett haláláig. Sok­szor, szívesen jött Magyaror­szágra, rendszeresen vezetett hozzánk lengyel turistacso­portokat Poznanból s más­honnan is. Először 1938-ban járt Magyarországon a Ku­rier Poznanski sportriporte­reként, s nyilván nem gon­dolva, hogy egy év múltán menekültként tér vissza, s lesz otthona, második hazá­ja ez az ország, egészen 1947-'ig. S hogy akkor majd magyar feleséget visz magá­val. Felesége, Meks Teréz Ilona — Teréz mama — él, egészséges, eljár a társaság összejöveteleire. Nekem is üdvözletét küldte; eljönni nem tudott, megfázott s ott­hon kúrálta magát, ahogy a társaság vezetői, Maria Rad- zimska tanárnő és Zbigniew Krasniekíi mérnök elmond­ták. Itthon vagyok, s egy könyvben lapozgatok ... A könyv címe: Barátok a baj­ban. Lengyel menekültek Magyarországon, 1339—11945. A könyv közli Zdzislaw An- toh'iewicz visszaemlékezését is. Igaz barátok között cím­mel. így Ir benne kettejük­ről: ........Akkor a Ráday ut­cában laktam, szemben egy tej csarnokkal, amelyet Meks Teréz Ilona vezetett. Napon­ta bejártam hozzá tejért, vajért, kenyérért. Tudta, hogy lengyel vagyok, és mint szegény menekültet, sokszor meghívott ebédre. így szö­vődött közöttünk az a köte­lék, amely végül egész éle­tünkre összekapcsolt ben­nünket. És meg kell .monda­nom, hogy a legjobb felesé­get találtam meg benne, aki többször is megmentette az életemet.” Az esküvőjük 1944. már­cius 19-én volt, a német megszállás napján. Antonie­wicz és több társa, barátja így kerülte el a Gestapo el­ső letartóztatási hullámát, s tudott idejében illegalitásba vonulni. Ö és a kötetben szereplő rpás emlékezések szerzői sokát írnak arról, mennyi szeretet, figyelem, megértés és együttérzés fo­gadta s vette körül miind a lakosság, mind a hatóságok részéről a lengyel menekül­teket. Ez a helyzet csak a német megszállás után vál­tozott lényegesen, amikor a lengyelek és az őket segítő ■magyarok egyaránt ki vol­tak téve a német hadsereg és a Gestapo üldöztetésének, erőszakos atrocitásoknak. Dr. Antall József belügyminisz­tériumi államtitkárt is le­tartóztatták, csakúgy, mint Henryk Slawikot, a Lengyel Polgári Bizottság elnökét. Slawikot szánták koronata­núnak Antall ellen, bizonyí­tandó, hogy az államtitkár tudott a lengyel tisztek és katonák Franciaországba való szöktetéséről, ahol azok beléptek a Sikorski tábor­nok szervezte lengyel had­seregbe. Slawik azonban nem vallott Antaill József ellen a verések, a kínzás ellenére sem. Egy alkalommal együtt vitték vissza őket vallatás után a Sváb-hegyről a Fő utcai börtönbe. Antall meg­ölelte az összevert, meggyö­tört Slawikot s megköszönte neki a segítséget. Slaw.ik ek­kor azt válaszolta: Polonia semper fidelis (Lengyelor­szág mindig hűséges), s hoz­zátette, a lengyelek annyit köszönhetnek heki, hogy ő sem cselekedhetett másként, mint hogy védeni próbálja. Slawik koncentrációs tábor­iba került, és ott meggyilkol­ták. Dr. Antall József túl­élte a német megszállást és a háborút. Polonia semper fidelis ... Szózatos súlyú mondat. S mögötte a két nép évezre­des rokonszenve, barátsága, mögötte emberi életek, sor­sok. Magyarok és lengyelek sorsa. Isten tartsa so­káig épségben, egészségben Teréz mamát, akiről ven­déglátóim elmondták, hogy még ma sem beszél egészen lengyelül, de akiről olyan szeretettel beszéltek, mintha saját édesanyjukról szóltak volna. * A poznani listopad eredeti és sajátságos eseménye az ún. „költőmaraton”. Este 8- ■kor kezdődött ugyanabban a teremben, ahol délelőtt a megnyitó és a konferencia volt. Ezúttal még több fiatal zsúfolódott a hátsó székso­rokba, s mögéjük és kétol­dalt az „állóhelyekre”. A maraton szabályszerű „dal- nokverseny”. A benevező ■költő egy maximum 3 per­ces időtartamú verset mond­hat el. A zsűri értékeli a vers tartalmi és formai szín­vonalát, s az előadás mód­ját is. A három legjobb verset díjazzák. Ezúttal mint­egy nyolcvan költő nevezett. Tizenegykor, amikor vissza­indultam a szállóba, még tartott a maratoni versmon­dás. Mint másnap megtud­tam, eredményhirdetéssel és az azt követő „ünnepléssel” együtt hajnali három óráig. Nawroéki közvetítésével sok mindent megértettem az el­hangzottakból. Mégis, fon­tosabb, - amit megérzett az ember a fiatalok feszült fi­gyelméből, a tapsból. A tár­sadalmi-közéleti töltésű, a „politikai” verseket általá­ban hevesebb tetszés fogad­ta, mint a magánlíra da­rabjait. Az ifjúság Lengyel- országban is választ keres, választ vár problémáira, s többek között éppen az iro­dalomtól várja a Választ. Nem speciálisan „magyar” dolog töhát az irodalom, a költészet társadalmi-politi­kai elkötelezettsége, ami nemcsak hagyomány, de élő, jelenkori elkötelezettség is kell legyen. Ma és holnap, bánmikor a jövőben is. Ugyanezt éreztem másnap este a Poznaúi Népszínház­ban rendezett költői esten, áhol mi, „vendégek” is szó­hoz jutottunk. Különös ér­zés volt a színház művészé­nek tolmácsolásában lengye­lül hallani „Reformerek lo­von” című versemet, s az­tán odaállni a rivaldába s elmondani magyarul, halla­ni a tapsot érte, meghatot- tan meghajolni, megköszön­ni. A színház megtelt, főleg fiatalokkal, de voltak szép számmal idősebbek is. A fi­gyelem, amely a verseket fogadta, mindenképp el­gondolkodtató, s példaadó egyben. Mit tehetnénk mi itthon, mai magyar költők, hogy visszaszerezzük a köl­tészet tekintélyét, hogy újra ■legyenek nekünk is „telt házaink”? (Folytatjuk) Papp Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents