Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. december 24., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Ady Endre: Ugyanabban az időben, mikor Nazár etben nem volt szabad Mária nevét kiejteni szemérmes leányzónak, áldott állapotban volt Betlehemiben egy boldog asszony. Nem tudom az írásokból ki- bötűzni régen elcsengett nevét. Gondolom, hogy teának hívták, mert szép ez a név, s Uea nevet csak boldog asz- szony hordhat. Názáretből vette az ö ura Leát, s laktak Betlehemben együtt vígasságban. És lakománál ült a szép, viselős asszony az ö urával, miikor jötték a szolgák, s beszéltek e szavakkal: — Urunk és úrnőnk, balgatag szolgáitokra ne haragudjatok. Mi elvegyültünk a vásáriban délután, s a barmok istállóját elfelejtettük. Hazajöttünk, és igen megijedtünk. mert a barmok ugrándoztak, s az üres jászolban egy asszonyi állat jajgatott. A vásárosok azt mondják, hogy ez egy Mánia nevű némibeír Názáretből. Csak idegenek voltak az asszonyi állát mellett, kä nagyon szenvedett. Ne 'haragudjatok reánk, hogy nem vittük őt ki az utcára. Mire az alkony beállott, ez a Mánia fial szült az istállótokban. Uea ura fölugrott a dús asztal mellől átkozodva: — Kutyák és diisznók, hát igy vigyáztok ti az én udvaromra? Most menjetek, s dobjátok kii ama céda asz- szonyi állatot a szemétre. Meg van gyalázva az én kapum tájéka ezzel. Ám halványan s tüzes szemekkel fölkelt Uea, és szólt az ő aráihoz. pali fényiben is. A pásztorok égi hangokat hallottak. Vonta lelkűk őket az Istái lóbeli gyermek mellé. De Uea ura kísérte őket, s ők elfordított fejjel mentek el az istálló előtt. iKar.iótbeli Simonnak pedig terhére volt már Mária és gyermeke. De Uea könyör- gött őérettük. Különös tájakról különös idegenek érkeztek. Ezek hódoltak a jászol mellett a szőke, szép gyermeknek, kit Jézusnak hívott már Mánia. De mikor kijöttek, lesett rájuk Uea ura, s elvitte őket bőséges asztalához, majd az ágyhoz, melyen Uea és Júdás pihenték. Az idegenek pediig elfeledtek. hogy őket istenes jelek mely gyermekhez küldöttek. Júdásnak szőtték a szép jövendőt, melyről már próféták is beszélnek. Egy napon kavargóit Betlehem mezejében minden. A kis város népe összecsődült. Idegen királyok érkeztek fényes kísérettel a városiba. Kariótfoeli Simon elébük ment az idegen fejedelmeknek. Szólt egy lovag a fejedelem kíséretéből: — Mimiket Isten költött föl álmainkból, hogy a királyok királya született Betlehemben. E nagyszerű csecsemő tiszteletére jöttünk. Válaszolt erre a Uea ura igy: — Az én fiam az, akiit ti kerestek. És porba borült a fényes királyok előtt a kariótbeli Simon. A lovag azonban folytatta hideg beszédét: — Ama fényes csillag alatt szüleitett a királyok királya. — Én jó uraim, kérlek, ne bántsd azt az asszonyt és az ő fiát. Muzsika zeng az én szívemben most, s úgy érzem, fiat szülök neked az éjjel, ha irgalom száll a telkedbe. Fiú született a palotában még hajnal előtt, s Uea ura futkosott víg eszeveszettként: — Jéhova megáldotta az én házamat. Adott nekem fiút, ki fölragyogtatja családom dicsőségét. Királyi palotákban járni már látom, s Júdásnak fogják hívni a hódoló emberek. Ének zendült az udvarban. Pásztorok énekeltek az istálló előtt. Uea ura ámulva hallgatta, mit énekeltek az együgyű pásztorok. Hogy született megváltó Betlehemben, s békességet nyernek az emberek. Ágyában a pásztorok énekéi Uea is meghallotta. A csecsemő Júdás úgy sirt, mintha túlnőtt ifjú lett volna. Az udvar fölött megállott egy nagyon fényes csillag. Az istállóban a barmok hangosan bőgtek, s Mária aludt a kicsiny Jézussal. Uea ura odakiáltott a pásztorok elé: — Én a kariótbeli Simon vagyok. Ez a díszes ház az én házam. Ez az istálló is az enyém. Magtáraim élelemmel telvék, s kincseim számosak. Jehova kegyelméből fiam született. Ti egy csecsemőről énekeltétek az előbb. Mondjátok meg nekem. kariótbeli Simonnak, ki tenne ez a csecsemő? A pásztorok legidősebbike pedig váláSzolt: — Az bizonyosan a te fiad, kiből tesz a zsidóknak királya. Hogy tog a te fiad neveztetni, ó hatalmas kariótbeli Simon? — Az én áldott fiam Júdásnak fog neveztetni. — A pásztorok örvendező dalba fogtak, s reggelig énekelték a kis Júdás dicsőségét. ki mosolyogva szunnya- dozott. Reggel pedig elmentek a pásztorok gazdagul megajándékozottam Ragyogott az istálló fölött a csillag a napUijjongva kiáltott Uea ura: — Az a csillag az én udvarom fölött ragyog. 'Mégis a királyok az istállóba mentek. Könnyeikkel öntözték a jászolt, melyben Jézus anyja ölében szender- gett. Aranyat, tömjént és mirhát tettek a jászolba. 'Estig imádkoztak a királyok az istállóban. Kariótbeli Simon átkozódott egész napon. A csecsemő Júdás pedig úgy zokogott, mint egy felnőtt férfiú. Mikor az alkony leszállt, Uea ura szolgáival el-lopQtta a jászolból az aranyat. A királyok estig imádkoztak. Estére megéheztek, s fejüket sem volt hová hajtsák. Odament hozzájuk Uea ura: ‘ — Hatalmas királyok, ne vessétek meg 'hajlékomat, asztalomat és boromat. Kariótbeli Simon palotájába mentek be a királyok és lovagjaik ekkor. Dús lakoma alatt erős borokat ittak. Az egyik fejedelem a bői mámorában így szólt: — Júdás lehet az isteni csecsemő, s nem az istállóbeli gyermek. És bő ajándékokat raktak Júdás ágyára, mielőtt eltávoztak. Másnap már lábadozóban voltak az asszonyok. Máriáért eljött Názáretből egy József nevű ács, hogy hazavigye az anyát és gyermeket Názá- rebbe. .Éppen künn játszott a csecsemő Júdással a bágyadt és szép Uea. Mária sírva ült a szamárra. Gyönyörű arca remegett, vonaglott. Félt a szégyentől, mely őt otthon fogadja. De Jézus víg volt. És mikor elindultak, előttük szállt a csillag. Pompás pólyájából a palota tornácáról látta ezt a csecsemő Júdás. Sírni kezdett, és úgy sírt, mint egy öreg ember, A sza- maras kolduskaraván messze járt. De az előttük szálló csillag látszott. És a csecsemő Júdás kezeit nyújtogatta, mintha te akarná verni a magasságiból azt a csillagot. .. KALÁSZ LÁSZLÓ: Áhítat kéne gyermeki csodálkozás havakkal hulló kék látomás midőn nőnek a háztetők a lehullandó drága éjbe: megjelenne házunk fölött a fény: széttárt szárnyon a Béke suhogó gyönyörű madár sóhajtásom halk röppenése kísérné csak hol a Madár? a Látomás? hol itt a Béke? hóból vastagra püffedt dunyhák paskolódnak az Újszülöttnek teknőjét azok bábáskodjék aki'k hányszor befünösztöttek szegény Gyermek meg is fulladhat tömjén-, mirha- s aranyfüst szálldos a barmok nagyokat durrantanak s karácsonyunk is gőzös-gázos mindent el tudnak rontani: a csillagot fenyőnk hegyéről felnyújtóznak roppantani s kitárolják Jézust helyéről Gáspár Menyhért és Boldizsár s minden barom és kiskirály forgolódik csak sürgölődik — látványosan: érdemük őrzik áhítat kéne gyermeki csodálkozás havakkal hulló kék látomás. G. NAGY ILIÁN: Igéim szerint Add, hogy igéim szerint legyek tiszta, és az éber fény szememből el ne fogyjon, árnyékba hajló életem csillaga ne fakuljon, gyopár-bársony mélységben remegjen a szív. Add, hogy szavaim tolvaja ne legyen homályba húzó idő. Amíg vad közönnyel fakir ágyára von a kínomat penge-mosollyal figyelő tompa értelem, őrizd csillagvérből való véremet. Add, hogy kelő Nap imája leikemig sújtson, húrozd idegeimet harcra egy sebzett holt-úton át, halál jelenése ostorozzon, és óvd meg bennem reményre gyújtó, örvénylő titkaim honát. LAKATOS ISTVÁN: Vi I I. Egy köre Ha szólnod kell, szólj. Mindegy, hogy kinek, örülj, ha találsz megértő szívet. De hogyha nem, végy egy követ elő, és mondd annak, csak mondd. Hallod, te kő? II. Tükör Tükröd voltam. Egységben ragyogott világod bennem: felhők, fák, galambok. Zúztál ezer darabra, most ezer szilánk villogja vissza arcod. III. Üzenet Nincs senkim, csak te. Csak te, aki nem vagy, beláthatatlan és határtalan! Halálrasebzett madár — hull a porba, lábadhoz, utolsó szavam. I PAPP LAJOS: AGNUS Térdeinél arany-piros pillék ülnek s háta mögött mindig éber pillantással vigyáz rá a mesebeli egyszarvú „házat építettem magamban tenéked köröskörül virágok illatosak kékek köröskörül madarak énekesek szállók én hittem úgy hittem ahogy ma még várak” Eső járja most a rétet: hová rejted homlokod? kövek alatt így kereslek valaki ellopott? zúg a szél és szürke-szürke utak porát hinti szét fejünk alatt kemény párna hideg föld a messzeség kerestelek lombok alatt kutatlak a fü között hajad arany suhogása elköltözött „ne vedd el tőlem, ne vedd el tőlem kezedet ne vedd le rólam szemedet homlokod ne fordítsd messze nem szabad nem szabad hogy karunk ma egymás megszokott terhét eleressze" S ha a reggel végigballag égi hidak karcsú hátán ajtók nyílnak ajtó nyílik felhő-falakon szivárvány BIHARI SÁNDOR: Itt téged írnak a betűk Ahol éppen nem vagy, mindig hiányzol onnan. Hívlak, mint a papírra a verset, önmagámban, és öntudatlan is, akár a sejteket a sejtek. Úgy írom, mint csillagot az éjszaka: szeretlek. Ó, ha tovább tudnám azortképp mondani, amit s ahogy elkezdenek újra meg újra tested vonalai! Mint kívülem a csontjaimra szabott egyedüllét, te légy eszméletemre tapadva bévü'l a húség, és ha kiállítanak egymagad a Sarkcsillag alá, nem hagyom, hogy kikezdjen veled a halál. Már eltakarna, ahogy zsúfolódik körül a köd, feléd tolong az ősz elnévtelenedő virága, bokra közt. A betűkhöz betűket írsz. Itt téged írnak a betűk. Most ahol jársz, ahol állsz, a Nap idesüt. a n á s o k IV. Palinódia Milyen gyilkos, visszhangtalan magány fojtott körül, milyen mély sivatag - hogy sorsom sivár égboltozatán valaha is Te lehettél a Nap! V. Vadászat Futsz, szép vad, egy perc és eltűnsz az erdőn. Utánad csend, homály, gonosz hideg. Megborzadok. Versem hajszálkeresztjén utólszor még felsötétlik szíved. VI. Epitáfium Költészet! álmok, emlék temetője; holt fény, Ágnes, egy sírkő sikolya. A végtélen - örökre fáj - legyőzve. Nem támad fel semmi, soha.------------------------—__1
