Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
cSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. december 4., szerda Három a kislány Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Verseny után A számítógép - gyerekszemmel Megyei szakkör a tehetséges gyerekeknek Médi és Schubert: Körei Katalin és Vadász István (Fotó: Jármay) Régen nem látott, már- már viharos ünnepléssel zárult a premier november '29-én, pénteken, este a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás végén a függöny elé lépő színészeket hatalmas taps köszöntötte és megsokszorozódott ez a népszerű Máthé Éva és Varga Gyula kettősnél, de ez is messze felfokozódott a színház új tagjainál, Körei Katalinnál és főleg Vadász Istvánnál. Az ünneplés megérdemelt volt. A bemutató nemcsak a Három a kislány című daljáték első előadása volt, hanem egyben a színház néhány új énekes művészének debütálása, első miskolci szereplése is. Ezek a bemutatkozások pedig — többségben — igen jól sikerültek. A Három a kislány című daljáték meglehetősen ismert, egyes dalai a rádióban folyamatosan jelen vannak, de a szó legszorosabb értelmében közszájon is forognak. A múlt század elejének tragikusan rövid életű, óm annál gazdagabb életművet maga után hagyó zeneszerzője, Franz Schubert életének egy töredéke képezi a történet magvát és dalai köré csoportosul minden. A zeneszerző halála után. nyolcvannyolc esztendővel Henrik Berté bécsi karmester és komponista alkotta meg a Három a kislányt Schubert dalaiból és életrajzi adataiból. Az 1916-os bemutató óta e darab világsiker. Miskolcon utoljára 1951. december 22-én volt bemutatója, a jelenlegi előadás szereplői közül Máthé Éva szerepelt az akkori előadásban, Édit játszotta, a három kislány egyikét, a rendező pedig az az Orosz György volt, aki most — immár vendégművészként — újra színpadra állította ezt a művet. Három hét híján harmincnégy év telt el a két bemutató között, a kortárs néző ma is szép emlékei között őrzi e régebbi bemutatót. Orosz György a mostani előadással alapjában hű maradt az eredeti — a korábbi bemutatón látott — műhöz, de igen szerencsésen mellőzte annak néhány apró, az akkori igényekhez igazodó mozzanatát, viszont helvette Schubert életrajzának, feljegyzéseinek, a ró vonatkozó dokumentációnak pár olyan adalékát' dolgozta bele a szövegbe, illetve játékba, amely erősítette a mű életrajzi vonalát, hitelesebbé tette a történést, támpontot ad a nézőnek a zeneszerző élete jobb megismerésére. (Például, hogy ő is gyermekkórusban kezdte, vagy hogy megpályázta, de nem kapta meg az udvari má- sodkarnagyi állást stb.) Ez a kis módosítás a korábbi helyenkénti sziruposság helyett inkább a reális valóság felé tolja el a hangsúlyokat, amit talán ilyen jellegű darabnál a néző nem is követel, de ha már életútról, vagy annak egy lényeges epizódjáról van szó. nem baj, ha markánsabban van jelen a hitelesség. A játék valójában itt csak keret, Tschöll Keresz- tély üvegfestő mester Médi lányának és Schubertnek rövid életű szerelme és az akörül pergő játékos történetke az összetartó matériát képezi Schubert halhatatlan muzsikája, a szebbnél szebb dalok, kettősök, szólók köré. Schubert-dalgyűjtemény hangzik fel, ám nem koncertszerűén, hanem hangula-' tos romantikus történet, élvezetes, helyenként harsányan vidám játék keretében; sok-sok derű, jól komponált jelenet, humoros szituáció oldja-színesíti a dalos-zenés részeket, az egymást váltó szólók és kettősök sorát. Látványban, hangban egyaránt élvezetes az élmény, operettrajongók és a nemesebb zene kedvelői egyformán örömüket lelhetik. Ennek jegyében állította Orosz színpadra a darabot, a frissen bedolgozott mozzanatok feltűnés nélkül simulnak a játék szövetébe. Az eredetihez hűen három felvonásban, három díszletben pereg a játék. Forray Gábor (mint vendég) a hagyományoshoz közelítő, ízléses, hangulatos: és főleg nagyon jó játékteret tervezett; Fekete Mária szép, látványos, korhű jelmezei jó hatású képek kialakítását segítik. Somoss Zsuzsa (mint vendég, de korábban miskolci művész) koreográfiája ugyancsak a legjobb hagyományokhoz igazodó, szép, látványos, bár a körtánc kevesebb, mint a néző várná, de az a színház adottságainak következménye. A harmadik felvonásbeli kartánc megérdemelten arat sikert. A játék zenei vezetője, betanítója, az előadás, a zenekar dirigense Kalmár Péter; a muzsika igen szépen szól, a komponista iránti tisztelettel, mindvégig kitűnően szolgálja a színpadot, az énekeseket. A rendező szerencsés kézzel és nagy értéssel ötvözte a nagyoperettek látványosságát és a magasabb igényű dalmű eszközeit, s talán csak a második felvonásban, az egymást követő kettősöknél csendesült le a játék sodra valamelyest — a darab szerkezeti adottságaiból folyóan! —, de egészében mindvégig igen jóiramú játékot produkált. Amiben persze nagyszerű színészgárda segítette. Azzal kezdtem ezt a kritikát, hogy a bemutatón a közönség melegen ünnepelte a játszókat, kiemelten az új énekeseket. Kezdjük a szereplők méltatását velük, az újakkal. Vadász István, alakítja Schubertét. Kiváló énekest ismerhettünk meg bemutatkozásakor. Szólói, kettősei a legmagasabb zenei igényeket kielégítő élményt jelentenek; operai jellegű hangja, magas szintű énekes tudása mellé a későbbiekben bizonyára markánsabban zárkózik ! fel az oldottabb játékosság. Sok szépet, értékeset várhatunk tőle. Partnere a premieren Tschöll Médi szerepében Körei Katalin volt. Remek, méltó partnerként állt helyt kitűnően, s nagyjából az mondható el róla, mint Vadászról. Nála már valamivel több játékosság is jelen van az énektudás mellett, valamivel oldottabb, ami talán annak is betudható, hogy az elmúlt nyáron már iátszotta-énekelte néhányszor Tapolcán A certaldói vásár egyik szerepét. (Ezt a szerepet felváltva játssza Körei és Hagy Ibolya, öróla később tudunk csak megemlékezni.) Ugyancsak új a Hédit alakító Lévay Jolán; kedves lányalakot formálva, ígéretesen mutatkozott be. S debütáns Mezey Róbert, aki Gumpelwieser rajzoló, nem nagy szerepében is felhívta a figyelmet szép tenorjára. Az újak méltatása után essék most már szó a régebben itt működő színészekről is. Huszonhat szereplőt említ név szerint a színlap, nehéz mindenkit méltatni. Ábrahám István nagyszerű Schoberje kívánkozik az élre: vonzó megjelenése, kitűnő énekhangja, oldott, élvezetes játéka az előadás nagy értéke. A Tschöll házaspárt Varga Gyula és Máthé Éva játssza. Varga kedves öregúrrá lényegíti Tschöll papát, játékát sok humorral fűszerezi. Máthé Évának kevesebb a lehetősége, de azt nagyszerűen használja fel, kedves, derűs, emlékezetes alakot hoz. Kettejük reminiscenciái, a magába maradt szülők jelenete a játék legszebb érzelemdús perceit adják. (A premieren meg is kellett ismételni az „Árva a ház, nincs kacagás ...” számot.) Kátay Zsuzsát látjuk Édiként; kedves, rokonszenves, játékában, énekében érettebb.. Sallós Gábor vidáman formálja Novotny titkosrendőr örök humorforrást jelentő, ám igen sokszínű szerepét, olcsó eszközök nélkül komédiázik, igen jól, minden mozdulatával derűt fakasztva, Komá- romy Éva Grisi színésznőként színes, érdekes, figyelmet érdemlő; külön megjegyzendő Kulcsár Imre udvari énekese, a két ifjú férj bohókás alakjában Dézsy Szabó Gábor és Dóczy Péter, feljegyzendő Mátyás Jenő festője, Varga Tamás karmestere, Palóczy Frigyes nagykövete, Szabados Ambrus vendéglőse. Egy-egy jó színfolt Máhr Ági, Horváth Zsuzsa, Csabai János, Gruiz Anikó, a három utcai énekes — Pécskay Tibor, Vass László, Bodor László —, egy-egy villanás Dutkon Mária és Osváth Tibor. S elismerés iár a tánckarnak is. Nem lebecsülendő nézőtömegek várták ezt a produkciót. Nem fognak csalódni benne. Benedek Miklós Karosai Zsigmond kiállítása Karcsai Zsigmond festőművész ugyan nem megyénkben, hanem Pécelen él, Borsodhoz mégis igen. erős szálakkal kötődik: húsz éven át ő volt a vezetője a tokaji nyári művésztelepnek, nagy része van annak kialakításában, megerősítésében, Tokaj egész országot átfogó kisugárzásának megteremtésében. Most alkotó- művészként mutatkozik be: december 5-én, 17 órakor a sátoraljaújhelyi művelődési központ kiállítótermében nyílik meg tárlata. Bevezetőt Ratkó József költő mond. A kiállítás január 7-ig tart nyitva. Novemberben Sátoraljaújhelyen rendezték meg az első megyei középiskolai számítástechnikai versenyt. Iskolánként átlag két tanuló vett rajta részt — ötvenkilenc versenyző és húsz kísérőtanár ment el Sátoraljaújhelyre. Bár korábban is voltak számítástechnikai versenyek, amelyek megyei kezdeményezésre szerveződtek, lényegében mégis először volt teljes a „hatókör” — s először épült az iskolai számítógépprogramra. — Tulajdonképpen miért van szükség egy ilven versenyre? Nemcsak a versenyzési alkalmak számának szaporítása ez? Dusza Árpád tanár, a verseny egyik főszervezője: — Úgy gondolom, sose elég' a lehetőség, hogy a gyerekek összemérjék képességüket, tudásukat egymással. Ez az egyik. A másik, hogy a versenyfeladatokkal orientálni lehet továbbhaladásukat. Mi lényegében erre törekedtünk. Ezen a versenyen kifejezetten az iskolai számítógépekre készítettek feladatokat, programokat. Olyanokat, amelyek az iskolai oktatásban is előfordulhatnak. A második fordulóban például egy fizikai feladatot kellett megoldaniuk. — Ez csak a gyerekek versenye volt? —- Annyiban, amennyiben a jutalmakat ők kapták. Nyilván fontos a versengés is, de olyan lehetőséget is láttunk benne, hogy a felkészítő tanárokat, az iskolai számítógépprogramban részt vevő pedagógusokat is orientáljuk. Többek között ezért is volt nyilvános az értékelés, a különböző megoldási lehetőségek összevetése. Ilyen értelemben a továbbképzés egyik formájának is felfoghatjuk, és minden bizonnyal kamatozódik a további munkában. Egyébként így nyilatkoztak a résztvevő pedagógusok is, s ezért is szeretnénk évente megrendezni. Van még egy eredménye ennek a versenynek: létre szeretnénk hozni egy megyei szakkört, ide az igazán kiváló számítógépes gyerekeket küldhetnék el az iskolák. , — Ügy tudom, a versenyen remekeltek a kisiskolák. — így van. Az első és a harmadik helyet miskolci, Földes-tanuló nyerte el, de a második helyezett a szikszói gimnázium tanulója, Szobeczki Zsolt lett, s a negyedik helyet tokaji gimnazista, Pozsár István szerezte meg. Nem lehet véletlen, ezekben az iskolákban a személyi és a tárgyi feltételek is jók, különösen a szikszóiak fordítottak jelentős összegeket a számítógép- park létrehozására. A versenyről és a számítógépről három fiatalt is megkérdeztünk. — Mit jelent az, hogy ez a verseny az iskolai számítógépekre épült? Szilvásy Zoltán, a győztes: — Azt, hogy különböző géptípusok vannak. Mindegyik tudja az alapprogramot, de például a hanggenerátor, a grafika már specialitása. Egy verseny abból is áll, hogy ki mennyire ismeri ezeket a specialitásokat, mit tud kihozni belőlük. Itt azok voltak előnyben, akik a HT-gépekkel dolgoznak. — De ha adott egy gép specialitása, akkor azt mindenki ismeri! — Ez azért nem egészen így van. Akármilyen leírás van — ezek egyébként főleg akkor hiányoznak és drágák, amikor még új a gép — végül is mindenkinek önmagának kell kiderítenie, hogy mit, mire és hogyan használ. Ezért nincsenek ugyanolyan megoldások ugyanolyan feladatra. Azt hiszem, ez pontosan olvan felfedező tevékenység, mint amikor a hegymászó elhatározza, hogy életében először megmássza a Himaláját. Mondjuk, hogy a jövő, de már a jelen kultúrája is elképzelhetetlen számítógép-ismeret nélkül. Most már iskolai program is. De azért a vélemények megoszlanak erről a „hobbiról”. Balogh István, harmadik- helyezett: — Ügy tudom, most a technikaórákon ismerkednek meg a diákok elsőben és másodikban az alapfogalmakkal, de a jegy nem nagyon függ tőle. Mi elsősorban szakkörön ismerkedtünk meg vele, és nagyon sok olyan feladatot is kaptunk, amelyek közvetlenül kapcsolódtak egy-egy tantárgyhoz. Az iskolai fogadtatás? Ha nem tiszteletlen, amit mondok, tanára válogatja. Leginkább a matematikatanárok szokták ellenezni, de szerencsére a mi tanárunk nem ezt tette. Sőt, tippeket adott, hogy milyen feladatokat lehetne megpróbálni megoldani, a számítógépre átültetni. Ügy gondolom, ez azért fontos, mert abban segít, hogy rá- érezzünk, a számítógép nem játék, hanem segédeszköz. — Te mondtad ki a játékot. Végül is szerinted nem a játéklehetőség a vonzó benne? — Először azért biztosan. Ezt kár lenne letagadni. Nekünk is voltak játékkorszakaink. Személy szerint én már ritkán játszom, azt hiszem, azt kinőttem. Persze, ha valami érdekes, vagy új programot hoznak, kipróbáljuk. Azt hiszem, sokan azért ellenzik ma is az iskolában, mert attól félnek, hogy a számítógépes játékkal nagyon sok idő megy el. Ez végül is igaz. Legalábbis kezdetben, a fölfedező időszakban. Gondolom, itt tényleg szükség van a jó irányításra. — Személy szerint benneteket mi vonzott a számítógéphez? Pozsár István, a negyedik helyezett: — A kíváncsiság. Az, hogy valami új volt. Ismeretlen. Aztán érdekes. Gondolom, ezzel mindenki így van. Az csak később jön, hogy izgatni kezdi az embert egy feladat, hogy mit tud kommunikálni egy géppel? — Kommunikálni inkább az emberek szoktak ... — Persze, igaz. Akkor inkább úgy mondom, hogy mit tud kezdeni a géppel és a feladattal. Elsőnek úgy, hogy időt spórol meg vele magának, mert a gép gyorsabban és hibátlanul elvégzi, amire neki hosszúhosszú percekre, vagy órákra van szükség. Mondjuk egy matematikapélda megoldásához. Aztán, ha jobban megismerkedik vele, akkor már a segítségével olyan ismerethez jut, amihez egyedül nehezen. Végül is ez a fontos benne, hogy használni tudjuk, a magunk munkáját könnyítsük meg vele. — Van tervetek a számítógéppel? Balogh István: — Nagyon szeretnék majd bejutni a villamosmérnökire. Ott egészen biztosan tudom hasznosítani ezeket az ismereteket. Pozsár István: — Automatizálással szeretnék majd foglalkozni, ez ha úgy tetszik, egészen szoros kapcsolatban van a számítógéppel is. Szilvásy Zoltán: — Én sem kifejezetten számítógépes pályára készülök, de azt hiszem, akármilyen mérnök leszek is, jó, ha a gépet tudom majd használni' a munkámban. Nemcsak operátorokra, programozókra lesz (van) szükség. Azt hiszem, az sem árt majd, ha a mérnök tud számítógépes fejjel gondolkodni. — Most a verseny után mire készültök? Szilvásy Zoltán: — Eljárunk a szakkörbe, próbálunk megcsinálni egy-egy programot. Olyan ez, hogy látunk egyet, az ötlet tetszik, de van valami benne mégis, amit mi másként oldanánk meg. így végül is egymástól tanulunk. Csutorás Annamária Ma este a képernyőn Szovjet művek Ma 17.30-tól 22.40-ig # — a hagyományos nemzeti estek sorában - szovjet művek peregnek a képernyőn, színes, sokszínű ízelítőt kínálva szovjet televízió- és egyéb művekből. Rajzfilmek, kisfilmek vezetik be az összeállítást, majd a híradó után Varázslatos táj címmel rövidfilmet láthatunk a Puskint is megihlető Krímről, hallhatjuk Jevtusenko és Jeszenyin verseit. Előreláthatólag 20.35-kor kezdődik a Kergetőzés című, Vlagyimir Popkov rendezte tévéfílm vetítése, amely egy szobrászművésznő és egy vegyész-* mérnök véletlen találkozásáról és az ebből kisarjadó emberi kapcsolatról szól. E filmből való képünk a két főszereplővel, Marina Nyejo- lovával és Juozasz Budraj- tisszal. Az est további részében balettfilm, tévéjáték és könnyűzenei műsor látható.
