Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-20 / 298. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. december 20., péntek Ne csak kiszolgáljon! Orszái lustái lácska as A művelődési házak materiális és művelődéspolitikai alapjait az ötvenes években rakták le. Azóta jelentős változások történtek társadalmi életünk számos területén. A megváltozott feltételek miatt több megújulási kísérletet tettek ezek az intézmények, de megmerevedett elképzeléseik hátráltatták ennek megvalósulását. Ma különösen a kis művelődési házak jó részére jellemző, hogy légritka térbe kerültek, működési zavaraik vannak. Többek között ezért tartotta fontosnak és időszerűnek Rátkai Ferenc miniszterhelyettes a napokban összehívott országos művelődési otthoni tanácskozást. Hasonló eszmecserére 13 évvel ezelőtt került sor, így a kulturális közélet várakozással tekintett e tanácskozás elé. A csaknem 300 résztvevőből — akik között a gyakorló népművelők mellett az irányítást végző tanácsi és szakszervezeti szervek képviselői is ott voltak — több mint százan mondtak véleményt előzetesen írásban, vagy felszólalva a tanácskozáson. Izgalmas, szélsőséges véleményektől sem mentes tanácskozás volt. Sok kérdésben nem sikerült közös nevezőre jutni, de a megújulás körvonalai kezdenek kirajzolódni. Ennek megismerése nemcsak a népművelőknek, hanem a művelődési házak használóinak is érdekes lehet. Abban egyetértettek a felszólalók, hogy a deklarált célok és a feltételek között egyre nagyobb a szakadék. Az emberek életének tárgyi feltételei rohamosan fejlődtek az elmúlt évtizedekben, de a művelődési házak ezt nem tudták követni. Ez a fenntartók egyre sürgetőbb feladatát jelzi. De több példát találunk arra is, hogy a jól felkészült, a közművelődés iránt elkötelezett népművelők ott is meg tudták teremteni a pénzügyi, tárgyi feltételeket, ahol az másnak nem sikerült. Az előkészítő vitaanyag szerkesztői odáig is elmentek, hogy azoknak a művelődési házaknak a bezárását javasolták, amelyek egy minimális tárgyi feltételrendszernek nem felelnek meg. Elkerülendő ezzel, hogy az eredménytelenségért a népművelőket tegyék felelőssé. A felszólalók többsége ezt a javaslatot elvetette, hiszen így pontosan azok a települések maradnának közművelődési intézmény nélkül, amelyekben többnyire ez az egyetlen közösségi használatú, művelődést szolgáló helyiség. Ez az itt élők több szempontból hátrányos helyzetét csak tovább rontaná. A művelődési házaknak különösen a kisebb településeken van (kellene, hogy legyen) jelentős szerepe, hiszen nemcsak közvetlenül a művelődés, hanem a közösségi élet fejlődését is szolgálja. Éppen ezért nem megszüntetésükön, hanem tárgyi feltételeik és működésük tartalmi elemeinek mielőbbi megújításán kell gondolkodni: gondolkodni és tenni a népművelőknek, a helyi tanácsnak és más fenntartóknak, a művelődésért felelős országos hatáskörű szerveknek, és nem utolsósorban az intézmény használóinak. A közművelődés feltételeinek megteremtése során azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez elsősorban állami feladat, mivel ezt a közművelődési törvény is egyértelműen megfogalmazza. Egyes művelődési házak elnéptelenedését nagyrészt az okozta, hogy annak munkatársai nem vették eléggé figyelembe a környezetükben élők érdekeit, igényeit. A tanácskozáson felszólalók sürgették, hogy az intézmények folyamatosan hangolódjanak rá a lakosság igényeire. A helyzet pikantériája, hogy a népművelők ebben már évekkel ezelőtt is egyetértettek, de a gyakorlat ettől még nem sokat változott. A lakossági igények némileg növekvő figyelem- bevételét elsősorban a fokozott bevételre törekvés váltotta ki. Továbbra is nyitott kérdés, hogy meddig szabad elmenni az igények szolgai kiszolgálásában a bevételek érdekében. Többen figyelmeztettek arra, hogy ha a művelődési ház csak kiszolgál, nem tölti be jól funkcióját. A már meglevő művelődési igények mellett újak felkeltését és kielégítését is vállalni kell. Ehhez viszont a népművelőknek a mainál alaposabb ismertekre van szükségük, hogy biztonságban el tudjanak igazodni a kulturális javak terén, ismerjék azt a kultúrát, melynek terjesztése és fejlesztése a feladatuk. Ma a népművelők 40 százaléka szakképzetlen, s ez komoly gondot jelent az értékválasztás terén, de a köz- művelődés ügyének társadalmi súlyát is hátrányosan befolyásolja. A Művelődési Minisztérium tervezi a felsőfokú népművelőképzésben részt vevők számának növelését, de a bérek, a munkáéi életkörülmények lényeges javítása nélkül ez nem oldja meg a problémát. Ma, néhány száz forint hiánya miatt elhagyják a pályát népművelői végzettséggel rendelkező fiatalok is, mert a művelődési házban elvégzendő munkáért csak bántóan alacsony anyagi és erkölcsi elismerést kaphatnak. A művelődési házaknak nem egyedül kell felvállalni a közművelődés szervezését, irányítását, de ebben jelentős szerepük van. A tanácskozáson az fogalmazódott meg, hogy ezt a feladatot akkor tudja ellátni ez az intézményhálózat, ha tárgyi-pénzügyi feltételei érzékelhetően javulnak, a népművelők pedig szakszerűbben, demokratikusabban és nyitottabban, de fontos minőségi követelményekből nem engedve végzik munkájukat. Kása Béla Több mint 1600 szolgálati lakás Több mint 1600 szolgálati lakással rendelkeznek megyénk községi tanácsai, melyből 100-on felüli az üresen állók száma, holott ezek célja a lakosság alapellátása szempontjából feltétlenül szükséges szakemberek letelepítése. A közelmúltban intézkedések születtek a szolgálati lakásállomány nagyarányú csökkenésének a megakadályozására és a megfelelő kihasználtság biztosítáAhogy tetszik Shakespeare Ahogy tetszik cimü vigjátékát próbálják papjainkban a Miskolci Nemzeti Színházban. Ez lesz 1986-ban a színház első bérleti bemutatója. (Bérleten kívül a Kamaraszínházban kerül közönség elé a Huszárok című tragikomédia.) Képünk az Ahogy tetszik próbáján készült: Somló István és Bre- gyán Péter egyik jelenetét láthatjuk. (Fotó: Jármay) Az SZMT felhívása! A Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa a „Szabadság! Tégy gazdaggá minket!” című, 1983 és 1984-es években meghirdetett és megrendezett jubileumi vetélkedők eredményeit értékelve kezdeményezi a sorozat folytatását a szocialista brigádok és munkaközösségek között 1986. január 1-től 1988. április 30-ig. Célja változatlanul — a szocialista brigádmozgalom hagyományaira, eddigi sikereire alapozva —, hogy segítséget nyújtson az általános, politikai és szakmai ismeretek bővítéséhez, bővítse a kulturális vállalások skáláját. A tervek szerint a vetélkedőt három szakaszban bonyolítják le. Január 1-től 1987. április 30-ig a felkészülésre, a munkahelyi vetélkedők lebonyolítására kerül sor. 1987. május 1-e és december 31-e között a szakmai középdöntőket tartják meg, illetve a megyebizottság nélküli üzemek középdöntőit. 1988. január 1-e és április 30-a között rendezik meg a megyei középdöntőket, és a megyei döntőt. Mindhárom szakaszban az alábbi témakörök felvételét és feldolgozását javasolják a résztvevőknek: a kül- és belpolitika időszerű témái; a hetedik ötéves terv feladatai, gazdaságpolitikai alapkérdések, középtávú és éves tervfeladatok; a SZOT kongresszusának és a szakmai küldöttértekezleteknek az anyaga; művészetek, mindennapi kultúra. A vállalati, munkahelyi döntők lebonyolításához, témaköreihez a szakmai megyei szervek ajánlásokat adnak. De megjelölik azokalt a témaköröket is, melyeket a munkahelyeik saját belátásuk alapján dolgozhatnak fel. A vetélkedő későbbi szakaszaiban — 1986. december 31-ig — a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa az említett öt témakörre részletes ajánlást, irodalomjegyzéket, módszertani útmutatóit készít és ad ki, hogy segítse a vetélkedő brigádokat. A sorozatba egyébként • a résztvevők az 1983-as módszertani útmutatóban javasolt írásos és szóbeli formákkal, játékokkal és minden olyan vetélkedőformával bekapcsolódhatnak a közösségek, amelyeknek hagyománya van. Ajánlatos lenne, ha a szakszervezeti művelődési otthonok és könyvtárak — de a tanácsi intézmények is — segítenék a vetélkedő közösségeket. A szakmai döntőkön legjobbnak bizonyult brigádok részére — várhatóan — két megyei középdöntőt és egy megyei döntőt szerveznek majd 1988. áprilisáig. Ezek témaköreit, ajánlott és kötelező irodalmát az SZMT megjelenteti. A vetélkedő munkahelyi szakaszában az elismerést a munkahelyi, intézményi szakszervezet és a gazdasági vezetés biztosítja, a szakmai középdöntők legjobbjainak elismerése a megyebizottságok, a területi szervezők döntése alapján történik. A megyei döntőbe — a fináléba — bejutott brigádok közül a legjobb hatot jutalmazza a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa. Az első helyezett közösség 30 ezer, a második 25 ezer, a harmadik 20 ezer forint jutalmat kap. A IV—VI. helyezett közösségek 15—10—5 ezer forint jutalomban részesülnek. A Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa szeretné, ha a szocialista brigádok és munkamozgalmak tagjai mind nagyabb számban neveznének be a vetélkedőbe, hogy minél több közösség legyen aktív résztvevője a két és fél éves vetélkedősorozatnak. Az érdeklődő brigádok, közösségek, a szakszervezeti bizottságok minden kérdésre — e felhívásban nem szereplőkre is — telefonon, írásban és szóban részletes tájékoztatást kapnak az SZMT kulturális, lagitáoiós és propagandaosztályán. (Tel. 61-177/184.) A megyei Vöröskereszt vezetőségének tanácskozása Kibővített ülést tartott a napokban Miskolcon a Magyar Vöröskereszt Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Vezetősége. A találkozón részt vett dr. Alföldi Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese is. A megyei vezetőség számot adott az 1985. évi terv végrehajtásáról és egyúttal javaslatot tett a következő esztendő teendőire. Az egészségvédelemben megyénk vöröskeresztes aktivistái kimagasló eredményeket értek el. Kiemelten foglalkoztak a szűrővizsgálatokkal. Felvilágosító, szervező munkájukat az előre meghatározottak szerint végezték. Esetenként nem is ragaszkodtak túlságosan az előírtakhoz, hiszen a szűréseket olyan területekre is kiterjesztették, amelyek az eredeti programjukban nem szerepeltek. Sikeresek voltak a tanulók körében megtartott előadások, melyeknek célja a káros szenvedélyek kialakulásának megakadályozása. Népszerűek voltak az egészségnevelési napok, hetek, hónapok elnevezésű rendezvénysorozatok. A családvédelmi és szociális munka fontos része az ifjúság felkészítése a felnőtt életre, a családalapítással és a gyermekvállalás felelősségével együttjáró teendőkre. Ma már a családtervezéssel, a párválasztással, az időskor problémáival foglalkozó fel- világosító előadások az egészségnevelés szerves részévé váltak. Nem kis érdemük volt ebben a vöröskeresztes aktivistáknak. Javult a megyei Vöröskereszt együttműködése a gyermekés ifjúságvédelemmel foglalkozó gyámügyi szervekkel, a tanintézeti felelősökkel. Tovább fejlődött az elmúlt évben a megyei véradómozgalom. Befejeződött a vértranszfúziós állomás építésével kapcsolatos gyűjtési akció. Ennek során a megye lakói 23 millió forinttal járultak hozzá az új létesítmény mielőbbi megépítéséhez. A vöröskeresztes akciókból származó bevétel ösz- szege meghaladja a kétmillió-háromszázezer forintot. A megyei vezetőség ülésén szó volt még az elsősegély- nyújtó tanfolyamok tapasztalatairól. a vezetőség mellett működő bizottságok tevékenységéről, valamint a munkájukat népszerűsítő propagandáról is. (monos) Beszélgetni is nehéz A cím első olvasás után talán meglepő. Péohy Blanka és Deme László népszerű rádióműsorára utal, ám Hegyi Béla könyve tovább is viszi, ki is fejti az ő gondolatukat (Beszélni nehéz). Miért nehéz (ma) beszélgetni? A válasz szomorúan egyszerű is, bonyolult is. Az esetek egy részében nincs kivel, azaz nincs partner hozzá. Korunk az elmagányosodás és elidegenedés korszaka. Ez értendő úgy is, hogy még soha nem volt ennyi el- magányosodott, magára maradt ember (többnyire idősek, de fiatalok is — őket sújtja a legérzékenyebben ez a kór), de értendő úgy is, hogy a családon belül, a munkahelyeken is egyre kevesebb az idő és az alkalom a jóízű, feloldó, az embereket egymáshoz közelebb hozó beszélgetésre. Nem lennénk kíváncsiak egymásra? Bizony nem mindig. így aztán marad a felszínes fecsegés, amely egyrészt nem mond semmit, megreked az udvariasságnál, a jelenség- szinten, másrészt oda se figyel a másikra. Az ilyen beszélgetések pedig inkább fárasztóak, mintsem hasznosak, vagy üdítőek. Hegyi Béla arra vállalkozott, hogy olvasmányélményei és saját (írói, interjú- készítői) tapasztalatai alapján összefoglalja a fentebb említett válságtüneteket, ugyanakkor néhány gyakorlati tanácsot adjon. Ezek (Pé- chy Blankáék említett műsorához hasonlóan) egyszerre nyelvi-retorikai, ugyanakkor lélektani jellegűek. Azaz nevelni is akarják az olvasót. A beszélgetésre? Igen, mert ránk fér ez is. Tanulni kell a tapintatot. Azt, hogy kivel, miről, mikor és mennyit beszélgessünk. Azt — s ez. talán a legfontosabb —, hogy mindenkor tartsuk tiszteletben a másik ember személyiségét, meggyőződését, érzékenységét. Ez nem azt jelenti, hogy eleve le kell mondanunk a partner meggyőzésének esélyéről, de azt igen, hogy soha ne durván, „direkten”, lehengerlő módon, mert az csak bizalmatlanságot és ellenállást vált ki. Régi (népi) megfigyelés, hogy az agresszivitás, a durvaság mindig belső bizonytalanságot, gátlásosságot leplez és kompenzál. A nagy tudás, a szilárd világnézet, hit, elhatározás mindenkor türelmes, mert nem fél attól, hogy megingatják, ugyanakkor nyitott, kíváncsi a másik ember véleményére. Manapság azért keveredünk sokszor rosszízű (és fölösleges) beszélgetésekbe, mert egymás szavába vágva meg se hallgatjuk a másikat. A magyar nyelv csodálatosan különbséget tud tenni az igékötő- vel a hallgatás és a meghallgatás között. Halljuk a másikat, de nem értjük, mert (érdemben) oda se figyelünk rá. Pedig sokszor eny- nyi is elég lenne ahhoz, hogy embertársunkat átsegítsük a depresszióján, válságán. visszaadjuk az életbe, az emberekbe, a közösségbe vetett hitét. Azért emelendő ez ki, mert Hegyi Béla a kötet második felében néhány társadalmi devianciáról ír, mint pl. az öngyilkosság. Hogy ez nem csupán orvosi kérdés (H. B. orvos ...), arra már rég rávilágított a szociológia. A vallás — esetünkben a kereszténység — erkölcsi kérdésként kezeli, azaz bűnnek tartja az öngyilkosságot. Hogy mekkora volt ennek a visszatartó ereje, azt ma már nehéz lemérni, hiszen itt, Közép-Európában mindig nagyobb volt az öngyilkosságok száma, mint máshol. Tény viszont, hogy az elmúlt évtizedekben ez a szám megsokszorozódott, s a szomorú az, hogy éppen a 16—30 év közti korosztályban. Magyarázható ez a vallásosság hiányával? Értékválsággal, elbizonytalanodással mindenképp. Végül is a meggyőződéses marxisták sem öngyilkosok, tehát azok sem, akiknek valamilyen szilárd világ- és jövőképük van. Csak az európai kultúra rangsorolja az emberi életet minden más fölé, Az ázsiai (hindu, buddhista) minden életet tiszteletben tart, azaz tiltja az elpusztításukat. A mi gondunk azonban ma éppen az, hogy az európai kultúra értékei, fogalmai üresedtek ki, illetve ezekben rendült meg a XX. század második felében született, felnőtt generációk hite. Hegyi Béla mindennél fontosabbnak tartja ezeknek az értékeknek a hitelét visszaadni, visszaszerezni. Ügy véli — s ebben nincs ma már egyedül —, hogy az idealista-vallásos, valamint a materialista-marxista világnézetű gondolkodóiknak, embereknek közeledniük kell egymáshoz, párbeszédet kell folytatni ezekről az értékekről és a közös érdekekről. Abban ugyanis egyik részről sincs vita, hogy a legnagyobb érték az ember, illetve a humánum. E nélkül üressé és fenyegetetté válik maga a lét, s ez senkinek nem lehet érdeke. Egyéneknek, közösségeknek, országoknak, birodalmaknak tehát azt kell keresni, ami összeköt, s nem azt, ami elválaszt, szembefordít. A vallás terminológiájában a szeretet ez az erő, de végül is ezt az érzést nem kell szégyellnie, megtagadnia semmilyen világnézetnek sem. Különösen nem, ha maga az értelem is ezt igazolja. A beszélgetést Hegyi tehát a dialógus jelentésében is értelmezi. Tanulva Platóntól, Socratestől, Erasmus- tól, Goethétől, sőt Lenintől is, azaz az európai kultúra nagyjaitól. A dialógusnak — értelmezése szerint — nemcsak az a haszna, hogy a feltárás-tisztázás által fel is oldja a kibékíthetetlen ellentéteket (ezek természetesen soha nem ideológiaiak), de az is, hogy a másik érveinek ismeretében mindkét fél gazdagodhat, sőt meg is erősödhet saját meggyőződésében. Áll ez persze az egyénekre, ránk is. Rajta hát, beszélgessünk! (Gyorsuló idő, Magvető Kiadó, Bp., 1985.) Horpácsi Sándor
