Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-19 / 271. szám

1985. november 19., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Gondolatok a műszaki fejlesztésről A csontozó. Képünkön Simon András és Kurmai László a húsokat továbbfeldolgozásra készíti elő Számos tanácskozás témá­ja volt az utóbbi években gazdaságunk teljesítőképes­ségének helyzete. Sokan tet­ték fel és teszik fel most is a kérdést-: képesek va­gyunk-e jelentős megújulás­ra? A téma fontosságára fi­gyelmeztetnek a párt XIII. kongresszusának különböző dokumentumai is. A gazda­sági építőmunka megítélésé­ben a párt legfelsőbb fóru­mán is kifejezésre jutott az igény, miszerint az intenzív gazdasági fejlődésnek lénye­gi feltétele a tudományos­technikai előrehaladás üte­mének meggyorsítása. „... Ezt kell elősegíteni megfelelő ösztönzők kialakí­tásával, a termelő és a kuta­tó-fejlesztő szervezetek együttműködésének javilásá- \ val, az erőknek és eszközök­ének a legfontosabb felada­tokra való koncentrálásá­vá!,. ..” — olvasható egye­bek között a pártkongresszus ./anyagában. Gyökeres fordu­latot kell tehát elérni a mű­szaki fejlődés szerepének, je­lentőségének társadalmi meg­ítélésében. Több mint másfél évtized óta szerepel napirenden a gazdaság műszaki fejleszté­sének fokozása. Csakhogy nem megy ez olyan simán, mint azt gondoljuk. Az em­ber tudása ugyanis önmagá­ban még nem elégséges: az előrehaladáshoz elengedhe­tetlen a megszerzett tudás hasznosításának képessége is. A fentieket azért tartottuk szükségesnek hangsúlyozni, hogy bizonyítsuk, mennyi feltétele, összetevője van an­nak, hogy a kívánatos mű­szaki fejlesztés zöld utat ka pjon. Az iparnak az intenzív fej­lődési pályára való állítása és a megújulási folyamat meggyorsítása egymással szo­rosan összefügg. S bizonyos­ra vehető, hogy az ipari fej­lődésben végbemenő nagy versenyfutásban a jövő azo- ké az országoké, iparágaké és vállalatoké, amelyek a le­hető legnagyobb mértékben hasznosítják az emberi al­kotóképességet, a műszaki fejlődés útján gyorsan rea­gálnak a társadalmi igények­re. S mert műszaki színvo­nalunk alakulása döntően meghatározza versenyképes­ségünket, ezért feltétlenül meg kell gyorsítani azokat a folyamatokat, amelyek a mű­szaki fejlesztés irányába hatnak. Ez természetesen történhet a saját kutató- fejlesztő bázis eredményé­nek hasznosításával, de szó­ba jöhet a licenc- és know- how-vásárlás is. Hogy példával is alátá­masszuk mondandónkat. Az Autóvillamossági Felszerelé­sek Gyárának kövesdi gyár­egységében az utóbbi tíz esztendő nagy változásokat eredményezett a gazdaságos termékszerkezet kialakítását illetően. Ennek köszönhető, hogy ma már csak jól el­adható, magas műszaki pa­raméterekkel rendelkező au­tóvillamossági termékeket gyártanak ebben az üzem­ben. Persze ehhez jó takti­kai érzék, előrelátás és per­sze pénz kellett. Nem utolsó­sorban olyan, az új iránt fogékony műszakiakra, szak­emberekre is szükség volt, akikben megvolt a készség az új technika, technológia elsajátítására. Az Aulóvillben, mint az a vállalat, illetve a gyár ne­vében is benne van, autó­villamossági részegységeket, alkatrészeket gyártanak. Eh­hez tudni kell, hogy külföl­dön, főként a fejlett nyuga­ti országokban igen nagy ha­gyománya van ennek a te­vékenységnek. Így hát ha a gyár versenyképes indítómo­torokul, generátorokul szán­dékszik piacra dobni, ahhoz olyan gyártmányok kelle­nek. amelyek megfelelnek a velük szemben támasztott magas műszaki követelmé­nyeknek. Magától értetődő volt tehát, hogy nemcsak a technikát, a technológiát kel­lett az élenjáró külföldi cé­gektől megvásárolni, hanem a működtetéshez szükséges szakmai ismereteket is töké­letesen el kellett sajátítani. S hogy milyen jól válasz­tottak, amikor az önindíló gyártásához megvásárolták a nyugatnémet Bosch-licencet, ama á Mezőkövesden immár több éve készülő autóvilla­mossági gyártmány magas műszaki színvonala a leg­jobb bizonyíték. Túl azon, hogy kiváló műszaki para­méterekkel bíró termékről van szó. a Boseh-licenc alap­ján gyártott önindító előál­lítási költsége is lényegesen csökkent, azaz nyereségeseb­bé vált a termelés. Ehhez persze kellett az is. hogy korszerű, nagy termelé­kenységű gépeken, berende­zéseken folyjék a termelés. Egy kis ízelítő erről is. Egye­bek közölt Nyugal-Németor- szágból megvetlek egy, 12 millió forint értékű Diskus márkanevű .síkköszörűgépel, amely teljesen automatizált. Ez a berendezés műszakon­ként 3—4-szeres többlettel­jesítményre képes. De meg­említhetjük a Bulgáriából vásárolt öntőgépeket, ame­lyek ugyancsak részét jelen­tették a magas műszaki szín­vonal szinten tartását célzó mintegy hetvenmillió forin­tos gépi beruházásnak, fej­lesztésnek. Igencsak büszkék az Autóvillben dolgozó fia­tal műszakiak például az idén üzembe helyezett nyu­gatnémet Gildemeister CNC- vezérlésű automata házmeg­munkáló berendezésre is, amely rendkívül nagy pon­tossággal, megbízhatóan dol­gozik. Igaz, a gép sem volt olcsó, csaknem 20 millió fo­rintba került. De megérte, hiszen világszínvonalon ter­mel. ha értő kezek irányít­ják. S ebben sem voltak hí­ján Mezőkövesden. Megkönnyítette a gyárve­zetés helyzetét a műszaki- technológiai fejlesztési kon­cepció és a legkorszerűbb termelésszervezési program végrehajtásában, hogy bát­ran támaszkodhattak a fia­tal műszakiakra, s a közép­vezetőkre, akik rendkívül- kedvezően fogadták az új megoldásokat. Környezetünk szokásaink, ízlésünk, kulturáltságunk tükre. A rendetlen műhe­lyek, irodák, raktárak, eladó­terek, a piszkos járművek bizonyítványok rólunk, akár­csak a gondozott üzemcsar­nokuk, irodaépületi folyosók, szobák, a tisztán szolgálatba állított tömegközlekedési esz­közök. De hol van erre em­ber, s energia? Talán éppen ott a baj, hogy egyből ez a kérdés vetődik fel mindannyiunkban, ma­gyarázatot keresve, csak az a bökkenő, hogy ettől még nem lesz rend, tisztaság. Mi­lyen szokatlan, már-.már fel­tűnő, ha olyan helyre lépünk be, ahol minden a „helyén van”. Azonnal látszik az ilyen munkaihelyeken — és ebben termelőüzemek éppúgy adnak példát, mint iskolák, tanácsi irodák, egészségügyi intézmények —, hogy akik ott dolgoznak, azoknak fon­tos. milyen környezetben tel­nek napjaik, éveik. November a Kertész Áruházban Ezekben a hetekben lé­nyegesen kisebb a miskolci Kertész Áruház forgalma, mint nyáron vagy a tavaszi hónapokban. Most a leg­több vásárló műtrágyát ke­res, illetve olyan magvakat, amelyek télre kiüllethetök és ennélfogva korai ter­mést ígérnek tavaszra. Az áttelelö zöldborsóból napon­ta jelentős mennyiségű fogy, keresik a téli ültetésű dug- hagymát is, ami viszont már nem kapható, mert a közeli napokban elfogyott. Az elmúlt hónapban, ami­kor még száraz volt a talaj, sok ásó és ásónyél eltörhe­tett: erre utal a szokásosnál jóval nagyobb kereslet. Az idén nagy pusztítást végez­tek a csigák a kertekben. Hatékony csigaölőszer he­lyett most biológiai eszkö­zöket, csalit javasolhatnak az áruház dolgozói. Az ösz- szegyűjtött csigák elpusztí­tása utón az idei invázió megismétlődésével már nem kell számolni. Agrár újságírók Borsodban A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének szö­vetkezetpolitikai szakosztálya kétnapos, Borsod megyei ta­nulmányutat szervez az or­szágos és megyei napilapok­nál, valamint a szaklapok­nál dolgozó, mezőgazdaság­gal. .szövetkezetpolitikával foglalkozó újságíróknak. Kol­légáink ma, kedden délelőtt Miskolcon, a TESZÖV szék­hazában Hartman Bálintnak, a TESZÖV titkárának tájé­koztatóját hallgatják meg a megye szövetkezeteinek hely­zetéről, eredményeiről, gond­jairól. Délután pedig Mádon, a helyi Rákóczi Szakszövet­kezet munkájával ismerked­nek. Holnap, november 20-án Sátoraljaújhelyen, a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát központjában folytatódik a szakmai prog­ram. Előbb Mitró László ve­zérigazgató tart tájékozta­tót a kombinát borászati te­vékenységéről, az idei szü­ret tapasztalatairól, majd ezt követően bemutató kereté­ben ismerkedhetnek meg a sajtó munkatársai a gaz­daság néhány területének munkájával. A kétnapos lá­togatás Tolcsván fejeződik be. ahol a helyi áfész szőlő­termesztő szakcsoportjának tevékenységébe nyerhetnek bepillantást. Lépjünk tovább. Bizonyos, sokan vagyunk olyanok, akik feszengve álltunk, ültünk már ilyen, olyan amolyan váróhelyiségekben, főnöki előszobákban, s tagadhatat­lan, némelykor a nevethet­nék kerülgette az embert, annyira kiütközött a felszí­ni máz alól az erőlködés, a fontoskodás. Amint az sem ritkaság, hogy már az elő­szobában látottak, hallottak meggyőzik a várakozót: itt rendben, szervezetten men­nek a dolgok, ki-ki tudja a feladatát, a bútorok a mun­kát szolgálják, s nem azért kerültek ide, hogy hirdes­sék, akinek az előszobájában ilyesmi áll, az nem akárki. Ez a kivagyiság — bár a Minisztertanácsnak, a célsze­rű takarékosság jegyében több határozata is van a kö­zületi költekezés kordában tartására — nehezen kive­sző, lassan gyógyuló beteg­ség. Persze, nem hazai nya­valya. A nemrégiben megje­leni sajátos iróniájú Murphy — Néhány évvel ezelőtt, egy didergető hideg télen nagy hófúvások is nehezí­tették életünket. Az utak .járhatatlanok voltak, a pék­áru természetesen nem ér­kezett meg. A gyerekek ott álltak vacogva a bolt előtt, várták a kenyeret. Már el­múlt nyolc óra, iskolaidő, ők pedig nemigen mozdultak. 'Néztem a toporgó. fázó kis gyerek embereket és gondol­koztam. A tagaknak igazuk van. a szövetkezetnek meg kell építeni a péküzemet. Mindezt csak azért mond­tam el, hogy megértsék: miért is kezdtünk neki a húsfeldolgozónak. Egyébként jövet vagy menet vannak? — kérdezi tőlünk Semsei András, az elnök. Mert ér­demes ám megnézni az új üzemünket. Pontosan egy év­vel ezelőtt raktuk le az alap­követ, ma pedig már üze­mel és nem is akárhogyan! Ez az első, igazán a mező- gazdasági termeléshez kap­csolódó szakcsoportunk. * A faluközponttól ötperc­nyi, kanyargós út vezet az új épületig. Az ideérkező fi­gyelmét először a szolid, de jól olvasható felirat köti le. „Tiszaimente Termelőszövet­kezet Húsfeldolgozó Üzem”. állítja: „a főbejárat pompá- zatossága fordított arányban áll a cég alapvető fizetőké­pességével”. Ebben — hazai tapasztalatok szerint is — rengeteg az igazság. Némelyek mintha szinhá- zasdit játszanának, a kulisz- szák — fényűző bútorok, vastag szőnyegek, dús leve­lű szobanövények — mögé rejtik a szellemi szegényessé­get, löldhözragadtságot, bíz­nak abban, hogy megtéveszt­hetik azt, aki kívülről jön. Akik azonban birtokon belül vannak, az ott dolgozók, va­jon hogyan vélekednek e színházasdiról? Elkerülve a félreértést: a tüntető kopott­ság, a nemtörődömséget bi­zonyító szegényesség termé­szetesen nem azonos az egy­szerűséggel. a célszerűséggel, a hivalkodás mellőzésével. De hát nincsen középút? Van bizony, hiszen — pél­dául — az országban ezer- hétszáz állami iparvállalat, ipari szövetkezet, kisvállalat. Az elmúlt hónapok lázas építkezésének nyoma sincs. Sehol egy elhagyott tégla, sóderkupac. A bágyadt őszi eső a járdáról csendesen az üres virágágyásokra folydo- gál. Fazekas József, a prügyi húsüzem szakcsoportjának elnöke örömmel mondja: — November 7-e tisztele­tére avattuk az épületet és egy nappal később már dol­goztunk. Napi ötven sertés vágását és feldolgozását vál­laltuk. Hogy ez sok vagy ke­vés, azon érdemes egy ki­csit elgondolkodni, összesen ugyanis negyvenen vagyunk. Szakmunkások és betanított munkások, férfiak és nők, egy műszakban. A kábitás- véreztetés, perzselés után egy férfi nyúzza le a bőrt a ser­tésekről. Ha ő lassan dolgo­zik, áll a szalag, ha viszont gyorsan, úgy mindenkinek iparkodni kell. Summa sum- márum, kevesen vagyunk, de a szakcsoport jövedelemérde­keltségű. Az elvégzett mun­ka mennyisége és minősége határozza meg a hó végi bo­lt isszövetkezet, 1527 tanács- háza, 2500 művelődési ott­hon. negyven színház van, hosszú tehát a sora azoknak, akik fogadnak és akiket fo­gadnak valahol, valamilyen környezetiben. Ez a környe­zet legtöbbször átlagos, se nem vonzó, se nem taszító, híján van az eredetiségnek, de rendezett, elfogadhatóan gondozott. Ezért szúrnak szemet kivagyiság és ápolat- lanság, nevetséges külsősé­gekkel takaródzó felfuvalko- dottság — „hát ugye ide kül­földiek járnak” —, vagy ép­pen lomtárral vetekedő ter­mek. amelyekbe belökték a méregdrága, korszerű mérő­műszereket. nem sokat tö­rődve vele: a kisebb vagyon, amit kifizettünk értük, il­lőbb elhelyezést érdemelne. Az illő elhelyezést — s per­sze, nem kizárólag a mérő­műszereikre, számítógépekre, hanem elsősorban az embe­rekre ügyelve — nem az „adjuk meg a módját” elvé­nek tisztelete diktálja, ha­nem a szükségszerűség felis­merése. Szükségszerű ugyan­is. hogy adott környezethez adott munkomagatnrlás. tel­jesít ményszín vonal tartozik. riték vastagságát. A napi öt- venet viszont mindenképpen le kell vágnunk, hiszen a szakcsoport érdekén túl a szövetkezet igényét is figye­lembe kell vennünk. __; 777 — Arról van szó, hogy a prügyi termelőszövetkezet régi, sertéstartó hagyomá­nyokkal rendelkező gazda­ság, ahol nemcsak kiváló minőséget produkálnak, de évente tízezres a hízókibo­csátás nagyságrendje is. Az új vágóhíd megkívánta az állattenyésztő ágazattól, hogy az eddigiektől eltérő ütem­ben neveljék az állatokat. Vagyis, eddig az volt a cél, hogy egyszerre sokat, most pedig, hogy keveset, de min­dennap adjanak. És termé­szetesen mi vágjuk a kör­nyező települések háztáji sertéseit is. Szóval nemcsak a munka, hanem hogy úgy mondjam, a lecke is fel van adva. Mert még ismeretlenek vagyunk a piacon, amelyen gyenge minőségű áruval .megjelenni sem lehet, nem­hogy győzni. Mi pedig hódí­tani akarunk! De nézzenek szét az üzemben is. Győződ­jenek meg, hogyan dolgo­zunk, milyen itt a munka. Mihalik Gábor, termelés- irányító szegődik mellénk kí­sérőnek. Megtekintjük az ál­latszállást, a vágóvonalat. Megnézzük azt a bizonyos bőrfejtést, a korszerű Tau- rina hűtőkamrát, aztán a melegkonyhát, a kolbásztöl­tőket, a füstölőket, szárítót és raktárhelyiséget. Az em­berek gyorsan dolgoznak. Végül eljutunk a fekete-fe­hér öltözőkbe, ahol glédá- ban függnek a kabátok, so­rakoznak az utcai cipők. A mosdóhelyiségben egy auto­mata mosógépet is látunk. — Itt mossuk a bepiszko­lódott munkaruháinkat. Mu­száj spórolni ott, ahol tu­dunk. Olcsóbb, mint a Pa­tyolat, hölyben van és ak­kor még nem említettem az időmegtakarítást — mondja Varga IstvánIng, s már megy is vissza a teakonyhába, hogy elkészítse az ebédet társainak. * A szakcsoport munkáját a kapcsolódó szövetkezet ha­vonta szigorúan elszámol­tatja. Költségeit, árbevétele­it „házon belül” pedig Sze­gő Béla. a szakcsoport gaz­dasági vezetője naponta kü­lönböző táblázatok gyártá­sával, mutatók kimunkálá­sával méri. — Az állandó ellenőrzés oka az, hogy nekünk nem szabad elbuknunk, mint annyi más szakcsoporti tár­sunknak. Persze, igazából fel sem merült bennünk ez a gondolat, hiszen tudjuk, hogy szükség van ránk, s bízunk magunkban, a mun­kánkban — mondja búcsú­zóul Fazekas József. A prügyi húsüzemnek még nincs múltja. Eddigi törté­nete csupán 25 milliónyi forint előteremtése és fel- használása. A jövőjét az itt dolgozók szorgos munkáján túl az is táplálja, hogy az áru feldolgozva többet ér. Vagyis, hogy képesek ver­senyképes, jó terméket elő­állítani. Elsősorban a minő­ségi, a magasabb feldolgo­zást igénylő, házias jeli“"’" termékek gyártására gon­doltak, ami ínycsiklandó illatával, tetszetős formájá­val a vevők pénztárcáját ic megnyitja. E pénztárca- „megnyitást” egy dolog mindenképpen elősegíti: a prügyi húsüzemben készülő hurka, kolbász, disznósajt, el sősorban az alacsonyabb árkategóriájú termékek csa­ládjába tartozik. (boa) Foto: Cs. ily. Lovas Laj^s Környezet — és ami mögötte van törvénykönyve például azt

Next

/
Thumbnails
Contents