Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-19 / 271. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. november 19., kedd Patak Nevetni lenne jé... Színes, sokléiét kínáló a televízióműsor, ezt aligha lehet vitatni. Lehet informálódni, lehet borzongani, lehet izgulni, lehet bosszankodni bárgyú sorozatokon, lehet elandalodni, lehet okosnak ismert emberek gondolatcseréit követve sok mindenről tudomást szerezni, meg lehet ismerni verseket és drámákat, tévéíilmeket és mozifilmeket visszamenőlege­sen ötven esztendőre, de az egyik legtermészetesebb emberi kívánalomnak csak a legritkább esetben tud eleget tenni a televízió. Nevetni lenne jó, vagy legalábbis nevetni is jó lenne időnként. Jó lenne értékes, tartalmas, vidám tévémű­sorokat látni, jó lenne, ha a nívós kabaré és a hozzá ha­sonló műfajok legalább annyira rendszeresen visszatérően honosak lennének a magyar képernyőn, mint a különböző módon nyomozó detektívek primitív kalandjai, a tonna számra vásárolt Starsky és Hutch, a Tetthely, a Derrick és egyéb sorozatok, az ásatag, az értékek között sehol nyilván nem tartott játékfilm-matuzsálemek. A televízió szeretne is szórakoztatni. Egy egész főosztá­lya is van erre a célra. És voltak sajátosan ezt szolgáló, hosszabb-rövidebb életű műsorai is. Akadnak még ma is, elvétve. Volt még Humoristák klubja is, meg egyéb neveken társult humorfakasztó törekvés, nem is egy. Mégis, a televí­ziós szórakoztatás és azon belül is a kabaré, a szatirikus adások ügye talán egyik legneuralgikusabb pontja az MTV műsorainak. Amikor e jegyzetsorokat írom — vasárnap délután — ép­pen az Elmebajnokság újabb fordulójának döntőjét közve­títik. Ezt azért említem, mert ez a vetélkedő jellegű játék tulajdonképpen szórakoztató ismeretterjesztés, amelynek né­zése közben lehet együtt érezni és izgulni a versenyzőkkel és lehet szórakozni. Nekem legalábbis szórakoztató ez a műsor is. De, amikor azt írtam heti jegyzetem címéül, hogy „Nevetni lenne jó”, nem erre gondoltam. S nem gondol­tam a Parabolára, a Politikai Adások Főszerkesztősége Ár­kus József írta-vezette adásaira sem, noha azok közben is lehet olykor mosolyogni, sőt felnevetni, de e műsornak me­rőben mások a céljai, mint az önfeledt kacagásra csábítás, csakúgy mint korábban Komlós János műsorainak sem a nevetőizmok csiklandozása volt a célja. Sorolni lehetne ta­lán még néhány visszatérő műsorfajtát, amelyek szórakoz­tatnak. talán nevettetnek is, mégsem elég a televíziós ne­vettető akarás, illetve a sikeres nevettetés. Nem gondolok most a régi Chaplin, vagy Stan és Pan, Blister Keaton és egyéb filmburleszkekre, egyáltalán nem az importált humort várom, hanem mai hazai életünk ér-i dekességeinek, fonákságainak tükröztetését kabarészámok­ban, miniatűr kis vidám jelenetekben, szatirikus kisjáté­kokban, hasonlókban. Gondolom, erre is kész a válasz: itt van a Szeszélyes évszakok, még itt a Telepódium. Igen, ta­gadhatatlanul itt van mindkettő. A Szeszélyes évszakok változó, de sosem magas szintű, szűk körben mozgó tema­tikájú humoros összeállítás, Antal Imre nem minden eről­ködéstől mentes átkötéseivel, egészében igen leszállított igények kielégítésére. Jellemző, hogy évek óta a legnívósabb számai ennek az összeállításnak azok az ötperces animációs filmek, amelyeket a Pannónia Filmstúdió produkál, s sok­szor állatok a szereplői. Ritkán villan fel valami újszerű ezekben a műsorokban, gyakori a visszaköszönő, régi viccek újraöltöztetése. De annyira gyakori, hogy már az újszülött­nek sem új. Egyes villámtréfái igyekeznek menteni a szín­vonalát. És itt a Telepódium, amely többnyire a Vidám Színpadon .születik, néha meg kirándul ide-oda. legutóbb például a Nyugati pályaudvarra. Most szombaton Mindent egy helyen! címmel szokványos színpadi kabarét kínált. A legjobb az volt benne, hogy a meghirdetett hetvenöt perc helyett csak hatvankét percig tartott. Ezt is a sokoldalú Antal Imre vezette, szavai szerint „járványszerű kacagást szeretnénk fertőzni”, s a nyitó kép, noha akadt benne némi önreklá­mozás is, azt ígérte, hogy az MTV önkritikáját kapjuk majd egy olyan kerettel rendelkező műsorban, amelyben a külön­böző nézőrétegek képviselői elmondják véleményüket, mint­ha csak a Szecskő-féle intézet kérdéseire válaszolnának. Az­tán ez a keretnek vélt indítás eltűnt, s következett a vál­tozó szintű kabarétréfák, egyebek sora. Szó volt egy ízlés­telen csattanójú tréfában a túlóráról (Dugovics Titusz), nem volt túl ízléses az ifjú házasok ágybéli diskurzusa sem, agyonrágott téma a segédmunkás felvétele a munkaügyi irodán. Legváltozatosabbnak a Gálvölgyi János főszereplé­sével látott magyar „horror” tűnt, de például a kacsa­marionettet jobb gyorsan elfelejteni; az-ógörög drámaparó­dia, az üldözéses villámtréfaszerű jelenet, vagy az olasz újságírónő látogatása magától is feledésbe megy. ... Pedig mennyi kitűnő színész fáradozik ezekben a műsorokban! . . . S milyen kevés eredménnyel!. .. Nehéz nevetni rajtuk . .. Pedig nevetni lenne jó!. . . Benedek Miklós ' A vár két arca (Pt) Burkus József kiállítása az egyetemen Első kiállításával jelent­kezik szülővárosában Bur­kus József, a Nehézipari Műszaki Egyetem galériájá­ban. Csoportos kiállításon már több városban bemu­tatkozhatott, ám az igazi megméretés mindenkor az önálló tárlat. Érezhető is volt némi „vizsgadrukk” (ci­vil foglalkozása rajztanár), 14-én. csütörtökön délután, a kiállítás megnyitóján. Hol­ott erre a jól ismert izga­lomra semmi oka: már is­meri a szakma fogásait. Raj­zain. festményein, tűzzomán­cain egy markáns egyéniség jegyeit fedezheti fel a tár- íatlátogató. Fiatal kora elle­nére érett. sőt. komor-ko­moly mondandót fogalmaz meg a világról. Formái ta­karékosak — s különösen a festményein — zártak. Ked­veli a vastagon kiemelt, sö­tét kontúrokat, s ezzel képei az ikonok egyszerűsítő vo­nalvezetésére emlékeztetnek. A hatalmas, rémülettől kitá­gult szemek, kiáltó szájak fejezik ki a művész szoron­gását. aggodalmát századunk fenyegetett emberéért, érté­keiért. Színvilága is takaré­kos. sőt szűkösnek mondha­tó. hiszen csak néhány folt­ban alkalmazza a melegebb színeket. Fiatal kora ellené­re súlyos és megdöbbentő élményekről tudósítanak ezek a festmények. Valame­lyest oldottabb hangulatot sugároznak a tűzzománcok. Érzésem szerint a fiatal mű­vésznek szüksége is van még arra. hogy tágítsa látókörét, illetve ehhez alkalmazva az eszköztárát is. A gyakorlott tárlatlátogató tudja, hogy manapság ritka a kiegyen­súlyozott. harmonikus világ- szemlélet. A rajzok, festmé­nyek a forma felbontásával kívánják kifejezni zaklatott korunk emberének szorongá­sát. Burkus József több mun­kájának a címe is utal erre. Nincs okunk és jogunk vi­tatkozni ezzel a szemlélet­tel. világlátással. Annyit azonban megjegyezhetünk szolid kritikaként, hogy a világ — még az atomfenye­getés árnyékában is — szí­nes, sőt sokszínű. Érdemes felfedezni, illetve olykor tu­datosan keresni az öröm for­rásait. amelyek erőt adhat­nak a továbbéléshez, a szo­rongás leküzdéséhez. (horpácsi) Tudományos konferencia Encsen Tudományos konferenci­át tart Encsen a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod Megyei Tagozata és a MAB neveléstudományi munka­bizottsága. A kétnapos ta­nácskozáson többek között a pedagógiai innovációról, a pedagógusjelöltek értelmi­ségivé neveléséről lesz szó. Borsodi felszólalás Az elmúlt hét végén má­sodik küldöttközgyűlését tar­totta Budapesten a Magyar Népművelők Egyesülete. Me­gyénket. területi szerveze­tünket. 8 küldött képviselte a nagy reményekkel várt eseményen. A közgyűlésről kértünk „azon melegében” rövid tájékoztatást Kása Bé­lától, az egyesület Borsod megyei területi szervezetének titkárától, aki szót kért és kapott az eseményen. — Nem csalatkoztunk a közgyűlésen, megfontoltan és felelősséggel szóltak kollégá­ink a közművelődés és a népművelők helyzetéről, az egyesületi munkáról, az első évek szélsőséges megnyilat­kozásait a higgadtság váltot­ta fel. — Miről szólt a borsodiak nevében? — Valóban nevükben szól­tam, küldött-társaim egyet­értésével beszéltem az álta­lunk fontosnak tartott kérdé­sekről. Elmondtam. hogy egyesületünknek legfonto­sabb feladata a tagok mun­kával és részben magánéle­tével kapcsolatos problémái­nak a megoldása. Ha azt akarjuk, hogy a népművelők kötődjenek az egyesülethez, erre kell a hangsúlyt helyez­ni. és csak áttételesen, de nem mellékesen a szakma problémáinak megoldására Egy másik megállapítás a szakmánk és a népművelők presztízsének kérdésével kapcsolatos. A presztízs nö­velése nem lehet öncél, fő­leg azt kell tudomásul ven­nünk, hogy azt nem elég központilag követelni. Ezen a téren akkor számítha­tunk eredményre, ha ezért nemcsak az egyesület, hanem személy szerint minden nép­művelő tesz. Elismerésre lel­kiismeretes munkával, tanu­lással. a közösség szolgálatá­val lehet szert tenni. Termé­szetesen egyesületünkben to­vábbra is napirenden kell tartani, hogy munkánk anya­gi és erkölcsi megbecsülésé­nek javítását fontosnak tart­juk és kérjük. Problémaként említettem, hogy a tagság egy része nem eléggé kötő­dik az egyesülethez. Még azok sem mindig érzik ma­gukénak ezt az egyesületet, akik a szakmát magukénak vallják. Elmondtam, hogy Borsodban két év alatt 25- ről 90-re nőtt a fizető tagok száma, s ezt elsősorban az információáramlás felgyorsí­tásával értük el. Ezzel ösz­szefüggésben említettem, hogy az információáramlás meggyorsításának elodázha­tatlan feladata az Egyesületi Tájékoztató aktualitásának fokozása. A megkésett in­formáció sok bosszúságot okoz. Végezetül, javaslatot tettem kollégáim nevében, hogy az egymás jobb megis­merése érdekében készüljön az egyesületen belül egy olyan „személyes jegyzék”, amely segíti a kapcsolatke­resést, kapcsolatteremtést. Szorosan ide tartozó hír: a közgyűlésen megválasztot­ták az új tisztségviselőket, módosították az alapszabályt. Az új elnökségnek tagja lesz Németh Éva. a megyei tai- nács közművelődési csoport­jának főelőadója is. A kül­döttek ma délután 3 órától számolnak be a közgyűlésről Miskolcon, az Ady Endre Művelődési Házban, a nép­művelők klubjában. Min­denkit szeretettel hívnak. (t. n. ,j.) MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Tündér. Gyermekversek. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Ének­lő ifjúság. — 10.50' Zenekari muzsika. — 11.39; Ádámcsutka. XXI/14. rész. — 12.30; Ki nyer ma? — 12.45: Rácz Aladár ját­szik cimbalmon. — 13.00: A Rá­dió Dalszínháza. Offenbach: A 66-os szám. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25:. Orvosi taná­csok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00; Élő világirodalom. — 15.17: Félóra népzene. — 15.47: Filmzene. — 16.05: Kérhetek va­lamit? Kívánságműsor. — 17.00: Űjraolvasva. — 17.30: Mozart: Hat német tánc K. 600. — 17.45: A Szabó család ... — 19.15: Ki­látó. — 20.00; Archívumok mé­lyéről. — 21.16: Népi zene. — 21.30: Tudomány és gyakorlat.— 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kórusműyek. — 22.52: Kí­na kinyitott. — 23.02; Nagy mes­terek — világhírű előadóművé­szek. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor haj­nalig. PETŐFI; 8.00: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Film­zene. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00; Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 14.15: Sanzonok. — 14.40: Ze­neiskolások muzsikálnak. — 15.05: Breitner János táncdalai­ból. — 15.20: Könyvről — könyvért. Irodalmi rejtvénymü- sor. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Gramofonalbum. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00; az élő nép­dal. — 20.10: Hagyományok, szo­kások itt és ott. — 20.30: Népze­nei feldolgozások. — 21.05: Ma­gyar anekdotakincs. — 21.35: Operettdalok. — 22.00: „Segít a dal”. Könnyűzenei hangverseny a berhidai és peremartoni föld­rengés idős károsultjai javára. — 23.20: Nótamuzsika. — 23.50: Barbara Thompson dzsesszegyüt- tese játszik. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítóter­mek programjából. — 9.08; To­kos Zoltán (gitár) hangversenye. — 10.40: Slágerek Olaszországból. — 11.21: Purcell: A tündérki­rálynő. Hangversenyopera. — 13.05: Világhírlap. Nemzetközi sajtószemle. — 13.20: Kamaramu­zsika. — 14.22; Operaáriák. — 14.52: Zenekari muzsika. —15.30; labirintus, zenei rejtvények fia­taloknak. — 15.45; Muzsika gye­rekeknek. — 16.00; Európai Kul­turális Fórum 1985. — 16.15: Ze­nekari muzsika. — 17.00: iskola­rádió. — 17.30: Részletek War­ren zenés játékából. — 17.59: Bemutatjuk új felvételeinket. — 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi mű­sora Pécsről. — 19.05: A Ma­gyar Rádió német nyelvű nem­zetiségi műsora Pécsről. — 19.35: Muzsikáló természet. — 19.40; Kapcsoljuk a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kongresszusi ter­mét. — 21.30: A Londoni szim­fonikus Zenekar játszik. —22.10: Operakórusok. — 22.30: Perspek­tívák. MISKOLCI STÜDIÓ (n 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-en) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: Művészport­rék, színháztörténeti érdekessé­gek. Dr. Gyárfás Agnes előadá­sa. — 17.15; Fiatalok zenés ta­lálkozója. Szerkeszti: Beäp-Ka­talin és Zakar János. — Eszak- magyarországi krónika. (Nem­zetközi technológiai trófeát vett át az DKM. — A szolgáltatás­fejlesztésről tanácskozott a Bor­sod Megyei Tanács V. B.) — 18.25—18.30: Lap- és müsorelő- zetes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna. — 9.00: Isko!a-tv. — 9.30: Fizika. A tömeg. — 10.00: A harmadik ha­tár. 5. rész, — 10.50: Jó han­gulat zenével. — 11.15: Képújság. — 15.35; Iskolatévé. — 15.50; Orcsz nyelv kicsiknek. — 16.05: Weöres Sándor: Bóbita. — 16.30: Hírek. — 16.35; Tévéegyetem. — 17.05: A gyermek mint utas. — 17.15: Képújság. — 17.20: Bara­nyai horgászvizek. — 17.50: Rek­lám. — 17.55: Károm nap tévé­műsora. — 18.00; Hagyományok és kérdőjelek. — 18.50: Reklám — 19.05: Mini Stúdió '85. — 19.10 ■ Tévétorna, — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A messziről jött ember. 3. rész. — 20.55: Stúdió ’85. — 21.55: Hatvan­hat. — 22.45: Tv-híradó 3. — 22.55: Himnusz. 2. MŰSOR; 17.50: Képújsá 17.55: Kerek világ. — 18.10: rók tánca. — 18.30: Körzeti sok. — 19.05: Bulgária berni lőtt és ereklyenövényei. — 1 Beethoven; Asz-dúr szonáta 19.45: Tátrai zergék. — í Helen Schneider Budapestei 20.55; Tv-híradó 2. — 21.15: lám. — 21.20: BVa. menj hez! Csehszlovák film. — I Képújság. szlovák televízió l. MŰSOR; 8.50: Hírek. — iskola-tv. — 9.25: Autósok, torosok magazinja. — 9.55: sita leányasszony. — 11.10: rendőrség nyomoz. — 11.15: I kocsival. — 11.55: Hírek. 15.40: Hírek. — 15.45: Iskol — 16.10; Spektrum, ismére jesztű műsor. — 16.35; A emlősök. — 17.20: Nyugat-; vákiai magazin. — 18.20: mese. — 18.30: Távlatok — gazin. — 19.10: Gazdasági j zetek. — 19.30: Tv-híradó. 20.00: A győzelem stratégii 11. rész. — 20.50; Martin Ru sorozat. — 22.00 • Férfi kéz da. — 23.00; Hírek. mozi BÉKE: Nyomás, utána! nes olasz kalandfilm. 14 aluliaknak nem ajánlott! emelt III. helyár! Kezdés: és 3 órakor. — A. tanítván Színes magyar film. 14 aluliaknak nem ajánlott! dés: n6 órakor. — Mön.ten< Színes svéd film. 18 éven : lieknek! Kezdés: £8 órakor BEKÉ. KAMARA: Vad fa Mb. olasz film. 16 éven j lieknek! Kezdés: 4 órakor A later. Mb. olasz film. 16 felülieknek! ii. helyár! Kei 6 órakor. — KOSSUTH: 1 más, utána! Színes olasz landfilm. 14 éven aluliaknak ajánlott! Kiemelt ni. hel Kezdés: f3, hn5 és 7 óra — HEVESY IVAN FILMKI Ki kém. ki nem kém? Mb. nes amerikai bűnügyi vígjí 14 éven felülieknek! Kezdés és f7 órakor. — TÁNCSICS házibuli folytatódik. Mb. si francia vígjáték. in. hel Kezdés: í5 és 17 órakor. TÁNCSICS, KAMARA: Bor jó bokszoló. Mb. színes c kalandfilm. 14 éven alulial- nem ajánlott! Kiemelt in. fc ár! Kezdés; f5 és f7 órakor SZIKRA: Az alvilágot fel molni. Színes szovjet film. 1 dés: Í5 órakor. — Hét me kaszkadőr. Színes amerikai landfilm. in. helyár! Kezdé órakor. — FAKLYA: Fantan éjszakában. Mb. színes amei krimi, 16 ^ven felülieknek! emelt III. helyár! Kezdés: és Í7 órakor. —^^AKLYA, MARA: Guernicá. Színes gyár film. 16 éven felüliek! Kezdés: Í5 órakor. — PET< Süsü, a sárkány. Színes gyár bábfilm. Kezdés; f5 kor. — FeketeszakálL széllé Mb. színes amerikai—angol játék. m. helyár! Kezdés; órakor. — NEHÉZIPART SZAKI EGYETEM; Gregory rátnője. Mb. színes angol 1 Kezdés: 5 órakor. — MISKC SZIRMA: Az eltűnt frigy fosztogatói. Színes amerikai i 14 éven aluliaknak nem a lőtt! Kiemelt III. helyár! 1 dés: Í6 órakor. — KAZ1 BARCIKA, BfiKE: Roccó és véréi I—U. Mb. olasz dráma éven aluliaknak nem aján Dupla helyár! Kezdés: 6 kor. — Akit Bulldózernak tak. Mb. színes olasz vígja UI. helyár! Kezdés: 4 óra — MEZŐKÖVESD. PET< Sophie választása I—II. Sz amerikai film. 14 éven alul nak nem ajánlott! Dupla h ár! Kezdés: 6 órakor. — ROSPATAK. RÁKÓCZI; Az veszett frigyláda fosztogj Színes amerikai kalandíilm. éven aluliaknak nem aján Kiemelt III. helyár! Kézi hn4, 6 és n9 órakor. — SAT ADJA ÍTJ HELY, BÉKE: A c, Színes amerikai katasztrófa- landfilm. 16 éven felüliekr Kiemelt III. helyár! Kezdés és 7 órakor. — ÖZD, KOSSU A győzelmi díszszemle. Szó dokumentumfilm. 14 éven liaknak nem ajánlott! Kez< 14 és £6 órakor. — SZERESS RÁKÓCZI: Vándorlások mes Mb. színes szovjet—csehszlo mesefilm. Kezdés; 6 órakor, A müsorváltoztatás jogát f€ tartjuk! színház 19, kedd A kék madár Gyermekelőadás Kezdés; du. 3 órakor Dolgozókat alkalmazna A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz 20 fő nődolgozőt 3 műszakos fizi­kai munkára, 4000 Ft-os havi ke­reseti lehetőséggel. 8 általános is­kolai végzettség szükséges. Je­lentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztály, Mis­kolc, HL, Fürdő u. 4. sz. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz egy és három műszakban női munkavállalókat, 8 általános Is­kolai végzettséggel. ÉJSZAKAI PÖTLÉ.K 60%-kal elszámolva, lentkezés: Diósgyőri Ed esi Gyár munkaügyi osztály, f kolc III., Fürdő u, 4. sz. A Semmelweis Kórház-Rcz lőlntézet Miskolc, Csabai kap: sz. azonnali belépéssel feli érettségivel rendelkező élelme ügyintézőt, szakács szakmun sokat, raktári és szállítási gédmunkásokat, 2 műszakos < tályos takarítónőket. Miskolci jelentett lakással rendelkezők lentkezését várjuk. Jelentkező kórház munkaügyi osztályán

Next

/
Thumbnails
Contents