Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-19 / 271. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1985. november 19., kedd A világ népei pozitív eredményeket várnak a genfi találkozótól (Folytatás az 1. oldalról) a komoly előkészületekre árnyal vetett számos szovjetellenes tüntetés, amelyet a többi között algán ellenforradalmi csoportok rendeztek, majd amikor a tüntetéseket betiltották, a szovjetellenes megnyilvánulások súlypontja átkerült előkelő szállodák konferenciatermeibe, ahol — nyilván amerikai megrendelésre — az emberi jogok kérdése, valamint Nicaragua, Kambodzsa, Etiópia, Angola, továbbá ismét csak Afganisztán volt a fő téma. A helyi sajtó a komolyabb, igényesebb kommentárok, a jóindulatú reménykedést tolmácsoló írások mellett teret engedett ezeknek a megnyilatkozásoknak is. A hivatalos svájci hatóságok kitüntető figyelmességgel veszik körül a világpolitikai eseményt. Kurt Purgier elnök hétfőn délután kü- lön-külön hivatalosan is fogadta az SZKP KB főtitkárát és az Egyesült Államok elnökét. Maga a csúcstalálkozó kedden délelőtt tíz órakor kezdődik a Fleur d’Eau villában, amely az amerikai fél hivatalos szállása. Délután ismét ugyanez a villa lesz a találkozó színhelye, majd szerdán a szovjet ENSZ-misszió épületében folytatódik Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan megbeszélése. Békemegmozdulások, felhívások Nagaszaki polgármestere békefelhívással fordult a genfi szovjet—amerikai csúcs- találkozó résztvevőihez. Hi- tosi Motosima, a második világháborúban atomcsapást szenvedett város vezetője felhívta Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan figyelmét arra, hogy milyen komoly veszélyeket rejt magában, ha egyesek a békét a nukleáris elrettentéssel próbálják „biztosítani”. „Negyven esztendővel ezelőtt megtanultuk, hogy az atomfegyverek megsemmisíthetik az emberiséget" — ál! a táviratban, amely hatékony intézkedéseket sürget a nukleáris leszerelés érdekében. A ,,22-k bizottsága” elnevezésű japán háborúellenes szervezet, amelynek tagjai befolyásos közéleti személyiségek és politikusok, a genfi csúcshoz intézett üzenetében arra szólította fel- a szovjet és amerikai vezetőt, hogy hárítsák el a világot fenyegető nukleáris veszélyt, és állapodjanak meg a fegyverkezési hajsza megfékezésében. * során széles körben tájékoztatták a nyugatnémet közvéleményt a fegyverkezési hajsza, az amerikai rakétatelepi- tés és a washingtoni „csillag- háborús” tervek veszélyeiről. Négyszázötven helyen összesen több mint 5000 különböző háborúellenes rendezvényt szerveztek. * A békemozgalmakkal és minden békeszerető emberrel szorosan együttműködve lehetséges csak a fegyverkezési hajszál megállítani, a leszerelési tárgyalásokon eredményt elérni és az egész emberiséget a nukleáris katasztrófától megmenteni — hangzik az európai országok katolikus keresztényeinek berlini konferenciája nevű katolikus békeíórum erfurti tanácskozásán elfogadott záródokumentum. A vasárnap este véget ért háromnapos tanácskozáson 24 európai országból és Nyugat- Berlinből 230 katolikus egyházi és világi személyiség vett részt. Nyilatkozatok, vélemények Georgij Arbatov, aki a Szovjetunió egyik szóvivője Géniben, egy hétfői — az ABC amerikai televíziós hálózatnak adott — nyilatkozatában leszögezte: a hadászati fegyverek csökkentésének megvalósítása elválaszthatatlan az űrfegyverkezés megakadályozásától. ..El kell dönteni, mit akar az Egyesült Államok: űrfegyverkezést. s ezzel együtt a hadászati fegyverek kérdésének megoldatlanul maradását, vagy leszerelést. Ez utóbbi megvalósíthatatlan, ha nem tiltják el az űrfegyverkezést” — mondotta. * Robert McFarlane. Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója ugyancsak nyilatkozott hétfőn amerikai televíziós riportereknek. A Weinber- ger-levél körül kirobbant vitákra utalva azt mondotta, hogy az amerikai kormányzat álláspontja egységes a fennálló szerződések, ezen belül a hadászati fegyverek számát korlátozó SALT—I. szerződés megítélését illetően s ezt az álláspontot a hadügyminiszter is támogatja. McFarlane nem szólt arról, hajlandó lenne-e az amerikai kormányzat kötelezettséget vállalni az év végén lejáró szerződés érvényének további egy évre történő meghosszabbítására. Az NBC televízió közben Géniből .jól értesült forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Reagan és Weinberger álláspontja valójában nem tér el egymástól, s az elnök nem kívánta felajánlani Genfben a SALT—I. érvényének meghosszabbítását, sőt nem kíván kötelezettséget vállalni erre akkor sem. ha szovjet részről tennének ilyen javaslatot. Provokáció a sajtóértekezleten A szicíliai Comiso város békeaktivislái tiltakozó tömegmegmozdulást szerveztek az új amerikai nukleáris fegyverek nyugat-európai telepítése ellen. A helyi katonai támaszponton már Ifi amerikai manőverező roboL- repülögépet állítottak hadrendbe. A nagygyűlés szónokai határozottan elítélték a NATO telepítési terveit, amelyek Európa és az egész világ békéjét veszélyeztetik. * „Munkahelyeket a világűr militarizálása helyett!", „Konkrét leszerelési intézkedéseket Genfben — az SDI ellen!" — ezekkel a jelszavakkal tüntettek nyugatberlini békeaktivisták a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtti napon. A nyugat-berlini háborúellenes mozgalom céljainak alátámasztására aláírásgyűjtő kampányt is szervezett. * „A békéért és a leszerelésért" elnevezéssel információs hetet szervezett az NSZK békemozgalmának koordinációs tanácsa. A hét befejezése alkalmából Bonnban tartott sajtóértekezleten a szervezők sikeresnek minősítették az akciót, amelynek Míg az amerikai szóvivő hétfőn délután zavartalanul tájékoztatott, provokáció zavarta meg — mái- másodszor — a szovjet küldöttség sajtóértekezletét. Alighogy Vlagyimir Lomejko, a külügyminisztérium szóvivője beszélni kezdett, egy nő, aki a Szovjetunióból emigrált, kiáltozni kezdett az emberi jogok állítólagos szovjetunióbeli megsértéséről. A nyugati tudósítók egy részének érdeklődése a váratlan közbeszóló felé fordult, a többség viszont minden jel szerint a sajtóértekezlet folytatását igényelte. Miután azonban a rendet tartósan megzavarták a szovjet szóvivő befejezte a tájékoztatót és megjegyezve, hogy „egyszerre nem lehet két személyre figyelni”, elhagyta )x termet. Az emigránsnőt a svájci szervezők az incidens után megíosztották sajtóbelépőjétől. Robert McFarlane, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója délután igen óvatosan nyilatkozott a csúcstalálkozó kilátásairól. McFarlane, akit - pedig az amerikai sajtó a Reagan-ta- nácsadók „mérsékeltjei" között emleget, ismét részletesen beszélt arról, miért kíván Washington kitartani az ..űrvédelmi" terVek mellett. A politikus, visszatekintve a korábbi csúcstalálkozók történetére, hangsúlyozottan óvott a nagyobb várakozásoktól. hangsúlyozva, hogy „a béke nem a találkozóktól függ”. Az amerikai szóvivő szerint „a nagyhatalmak nemzeti érzései erősebbeknek bizonyulhatnak" — ezért óvni kell az illúzióktól és realizmussal kell szemlélni a két nagyhatalom tárgyalásait. McFarlane szavaiból is világos volt, hogy az amerikai álláspont szerint a Szovjetunió „tartózkodó” Világpolitikai magatartása esetén volna remény érdemi közeledésre Washington és Moszkva között. McFarlane egyébként elmondotta, hogy a kedd délelőtti első tárgyalási fordulón, amely kétórás lesz, először Mihail Gorbacsov, majd Ronald Reagan fejti ki nézeteit. Sarlós István Madridban Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke, Gregorio Peces Barbának, a spanyol képviselőház elnökének meghívására hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra Madrirjba érkezett. A repülőtéren Leopolde Torres, a képviselőház első elnökhelyettese fogadta. Jelen volt Dóczé Kálmán, a Magyar Népköztársaság madridi nagykövete. Radzsiv Gandhi Vietnamba látogat Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök a közeli napokban Vietnamba látogat — jelentették be hétfőn Hanoiban. Radzsiv Gandhit- Le Duan, a VKP KB főtitkára és Pham Van Dong, a VSZK kormányfője hívta meg hivatalos baráti látogatásra. India és Vietnam kapcsolatai hagyományosan barátiak és magas szintűek, a két ország hasonló nézeteket vall a világhelyzet és az ázsiai biztonság kérdésében. Tavaly Le Duan tett látogatást Üj-Delhiben. Európai Kulturális Fórum Hétfőtől az Európai Kulturális Fórum ismét plenáris üléseken folytatja munkáját azzal a céllal, hogy megvonja az eszmecserék mérlegét, és összegezze a tanácskozás eredményeit. Ezen a héten kell elvégezni annak a több mint 200 különféle javaslatnak az értékelését is, amelyeket a küldöttségek, illetve a munkabizottságok tevékenységében részt vevő kulturális személyiségek terjesztettek elő, a kulturális kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetséges irányaira és gyakorlati formáira. Drexler Gábor, a magyar küldöttség szóvivője az MTI munkatársának kérdésére válaszolva elmondta, hogy a feldolgozásra váró nagyszámú javaslat között egy sor ésszerű és megvalósítható elgondolás szerepel, amelyek teljes körű egyetértésre tarthatnak számot. Vannak azonban olyan, hivatalosan benyújtott kezdeményezések is, amelyek nem veszik kellően figyelembe az együttműködés alapjának, a kölcsönösségnek elvét, vagy a tanácskozás mandátumán kívül eső kérdéseket érintenek, ezért nem esélyesek az elfogadásra. A résztvevők többségének véleménye szerint a fő figyelmet azoknak az együttműködési javaslatoknak a megvizsgálására kell összpontosítani, amelyek konszenzusra tarthatnak igényt. Az európai biztonsági és együttműködési folyamaiban hagyományosan fontos szerepet töltenek be a semleges és el nem kötelezett államok az álláspontok közelítésében és a megegyezések kimunkálásában. Az Országos Béketanács ülése Diósgyőrben (Folytatás az l. oldalról) hangsúlyozta a találkozón Csövek István, a szakszervezeti bizottság titkára. Ezután Fodor István, az Országos Béketanács titkára ismertette a békemozgalom jelentőségét, a formabontó tajértekezletek hasznosságát. Ebben az évben lényegesen egységesebb, tartalmában sokszínűbbé vált a magyar békemozgalom. Egyetlen esztendőben több, mint száz békeklub alakult hazánkban, és ez tovább gazdagította az egyre szélesebb rétegeket érintő mozgalmat. Szervezettebbé vált a területi munka, nagyobb önállóság tapasztalható a munkabizottságok tevékenységében, amelyek tábora tovább bővült. A rendezvények sorából kiemelte azt az első, országos találkozót, amelyet a békemozgalomban élenjáró szocialista brigádok részére szerveztek meg hazánkban ez évben. Elmondta: nem szabad megfe kezni arról, hogy békep tikunknak mindenkor tődnie kell a napi ese nyékhez. És ezen a te még akad javítanivalónl Az országos tanács tii ra ismertette azt is; a gyár békemozgalomnak már nagy tekintélye va világban, a szocialista é kapitalista országokban ( aránt. Jó hírünket péld: azoknak a fejlődő ország nak a közeledése, a lyekkel, bízva az ered nyes együttműködésben, videsen felveszik a kap latot a magyar békemo: lom vezetői. Az értekezlet résztvi délután üzemlátogat: vettek részt, amelyet ki tőén a békebrigádok v tőivel, tagjaival, a társa' mi aktívákkal, szocial brigádtagokkal fórum je gű beszélgetéssel fejező be a találkozó. (mono: Kötvényért (Folytatás az 1. oldalról) A gyakorlati tudnivalókról : magánszemélyek 25 ezer,- míg gazdálkodó szervezetek 100 ezer forint névértékű kötvényeket vásárolhatnak. A kamat: 7 százalék. Kazincbarcikán már a múlt héten kikézbesítették a tájékoztatókat és a'jegyzési ívet.. Január 31-ig várják az ívek visszaküldését. Az eddig beküldött jelentkezéseket feldolgozzák és március 31-ig értesítik az ügyfeleket arról, elfogadják-e a jelentkezésüket. A kötvényekből befolyó pénz tulajdonképpen kölcsön. Nem mentesít a telefon beszerelési költségei és a belépési díj alól. Mi hát az előnye? Fix időpont a telefon beszerelésére, illetve a kötvényeseknek csak a felét kell fizetniük a belépési díjnak. Az első törlesztés (hétezer forint plusz 1750 forint kamat) visszafizetésének időpontja 1988. március 31. A kötvények adhatók, vehetők. Ám a jogtalan előny- szerzést megakadályozandó, a telefont csak az kapja majd meg, aki a kötvényt eredetileg jegyezte, azaz elsőként vásárolta. biztos telelőn Még egy fontos dolog sorrendiség. Aki kötve vásárol, előnyt élvez a igénylőkkel szemben, t nem vásárolnak, ám igén van a postán. A kötvényeseknek a pi legkésőbb 1988. június 3 telefont szerel fel. S ame nyiben a kötvényes teli nők felszerelése után í korlátozott mértékben t fon bekapcsolására keni sor, az ezt igénylő ügyfi a megemelt belépési d (az eddigi dupláját) fiz: járulnak hozzá a telefon lesztéshez. Az érintett városok társadalmi bizottságokat : kítanak, mely bizottság c a vonalak 5 százalékát tevő, úgynevezett szoci keret elosztásától. Ez zincbarcikán 150 telefon kötést jelent, tíz évre elő va. Kik fordulhatnak a zotlsághoz kérelemmel? A: akik rendkívül alacsony védelemmel rendelkezi ám a telefonra szüksé lenne. A kedvezmény pei kötvény vásárlása nélkül eredeti feltételek mellett hatnak távbeszélőhöz. (em— Napirenden a pártélet időszerű kérdései A JKSZ KB ülése Belgrádban hétfőn ülést tartott a JKSZ Központi Bizottsága. A napirenden a pártélet időszerű kérdései és a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó javaslatok megvitatása szerepelt. A testület a jövő júniusra összehívott 13. pártkongresz- szus előkészítése jegyében tanácskozott. Vojo Szrzentics, a JKSZ KB Elnökségének tagja referátumában közölte, hogy a JKSZ-nek a múlt év végén 2 millió 168 ezer tagja volt, vagyis 1984-ben a taglétszám mintegy 10 ezer fővel csökkent. Elmondta, hogy a : vétség 71 ezer alapszerve: közül 52 ezer tavaly egye! új tagot sem vett fel. A számoló részletezte a p, építés soronlévő feladatai Jure Bilics, a KB Ein ség tagja, a JKSZ szerve szabályzatának módosítá: vonatkozó javaslatokat mertetve a többi között emelte: minden párttag * mára kötelezővé kell te azt, hogy elvszerűen fel jen és harcoljon a szó lizmusellenes és az önif gatás-ellenes irányzatai szemben. Választék a választáshoz Jugoszláv bútorokból BUTORKER ÁRUHÁZ Miskolc, Besenyői u. 14. Elegáns szekrénysorok, kárpitosgarnitúrák, étkezők, konyhák széles választékával várja kedves vásárlóit Egyes termékre 10%-os engedmény Nyitva: hétfő—péntek szombat 8—17 óráig 8—12 óráig E bűurker