Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. november 2., szombat Politikai könyvnapok. 1985 Mindjárt az elején meg kell jegyeznünk, hogy egy szakmai folyóiratról, illetve tájékoztatóról van szó. Igaz, ha az olvasó az ez évi folyóirat első számát kezébe veszi, akkor ott azt látja: „X. évfolyam, 1. szám”. Valóban a hivatalos engedéllyel rendelkező kiadvány első száma 1976 decemberében jelent meg, de talán pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondjuk, hogy folytatódott a néhány éve „pihenő” tájékoztató. Több iskolai és közművelődési könyvtár szekrényének és állványainak a mélyén még ott lapul az 1955 márciusában megjelent kiadványsorozat. Akkor még nem lehetett végleges, pontos címe, mert alkalmi kiadványnak számított, amihez az engedélyt a megyei lanács vb igazgatási osztálya adta. Az első kiadvány címe pl. Nevelés és Oktatás volt, ami ezer példányban jutott el az olvasókhoz. Tíz megjelent számnak más ér- más név volt a fejlécén egészen 1965 júniusáig, amikor — a nagyméretű kiadványon — már a Borsodi Művelődés szerepelt. Ilyen formátumú kiadásban három év alatt csak öt példány került az olvasó elé. ső néhány szám kissé oktatáscentrikus volt. ami kitűnik a Felhívás olvasóinkhoz! című bevezető gondolatokból is, amelyből néhányat idézünk: „Nem rideghangú körleveleket, útmutatásokat kívánunk közölni, hanem azt szeretnénk, hogy a tájékoztató lapjain minden olyan pedagógus megszólaljon, akinek csak egy kicsit is szívügye a szocialista köznevelés kialakítása és az új típusú. szocialista ember felnevelése.” „Nem elvi fejtegetéseket várunk, hanem az iskolai munka hétköznapjai próbálkozásainak, eredményeinek a leírását." számban felhívtuk a figyelmet arra, hogy nem minden jó gondolat jut el országos szintű folyóiratokba, vagy kiadványokba. Hangsúlyoztuk ... hogy kiadványunkkal nem valami „mentőakciót” kívánunk szolgálni, hanem olyan gazdagításról, olyan szakirodalmi nyersanyagról van szó, amelyek némelyike fennakad az idő rostáján. de mindenesetre változatosabbá teszi az oktatással, neveléssel és közművelődéssel foglalkozók készlettárát. A különböző számokban más és más volt az írásművek csoportosítása, s legtöbb esetben a fejezetek címe is. Az oktatásközpontúság ellenére már az első számban foglalkoztunk népműveléssel is, de néhány szám után mind nagyobb és nagyobb teret kapott ez a terület. Sok töprengés előzte meg — a már említeti — első példány összeállításával és kiadásával járó teendőket, mert nem voltak a szerkesztéssel és a folyóiratszerű kiadvány megjelentetésével kapcsolatos tapasztalataink. Számunkra a kiadvány tervezéséhez, elkészítéséhez a határozott indítékot pártunk központi vezetőségének az oktatásügy helyzetéről szóló 1954. év februári határozata adta meg, amely — többek között — a következő feladatot jelölte meg: „Széles körben meg kell ismertetni, el kell terjeszteni a pedagógusaink gyakorlatában kialakult új és helyes kezdeményezéseket...". Furcsa fintora a valóságnak, hogy az 1956 szeptemberi számban megjelent egy szerkesztő bizottsági felhívás a következő szöveggel: „Kérjük olvasóinkat, hogy őszinte véleményüket, elgondolásaikat és cikkeiket juttassák el a megyei oktatási osztályhoz. A következő számhoz f. év november 50-ig várjuk az írásokat." A történelem viharos szele elsodorta a kért írásokat, és csak másfél év elteltével gyűjtöttünk össze egy füzetre valót, amelyek elé „Vihar után” címmel Hetényi György osztályvezető írt biztató sorokat: „Legyen ez a kiadványunk is hasznos segítség a borsodi nevelők egységének megteremtéséhez és nemes céljaink megvalósításához." Első számunkhoz szemé- • lyes beszélgetésekkel és levelekben megfogalmazott kérésekkel gyűjtöttük a nyersanyagot és sok-sok olyan apró hirtömeget, amelyekből egymást is jobban megismerhették az olvasók. Az elA sok átszervezés, és személyi változások miatt többéves kényszerszünet következett, mert az új, nagyobb méretű kiadvány csak 1965 közepén jelent meg Borsodi Művelődés címmel. Ez maradt a neve a már hivatalos engedéllyel rendelkező folyóiratnak is, amely közel tíz év óta a mai formátumban. jelenik meg évenként négyszer, csaknem százoldalas terjedelemben. Az első Befejezésül csak még any- nyil, hogy az új formátumban megjelent folyóirat előtti megjelent számokban 136 szerző tollából 194 írás jeleni meg, amelyeket kiegészített a bőséges híranyag és az egyszemélyes „szerkesztő bizottság" közleményei. A szerzők többsége — mint arra már utaltam — gyakorló pedagógus, szak- felügyelő volt, de akadt közöttük az irányítással magasabb szinten foglalkozó dolgozó is. Merényi József Juha Vakkuri: Hegfelelő ember kényes feladatra A finn irodalommal is úgy vagyunk, mint más kis népek irodalmával: még a művelt olvasó is legfeljebb néhány nevet és címet ismer belőle. Illik „ismerni” a Kalevalát, és a Nobel-díjas Sil- lanpää nevét, a történelmi regények kedvelői tudják Mika Waltariét. A skandináv irodalomban mindig is volt valami titokzatos-misztikus, s nemcsak az északi lény miatt. A tárgyias-hűvös stílusban elmondott történetek szenvedélytől fűtött hősöket mutatnak be, megcáfolva a beidegződött sztereoptípiákat. Aki elolvassa Juha Vakkuri krimiizgalmú regényét, az mindenképpen módosítani fogja ezt a régi képet. Kezdjük azon, hogy a regény cselekménye eleve nem Finnországban játszódik, hanem egy meg nem nevezett, ám modellszerű államban. Pap Éva — az utószó írója — ugyan utal arra, hogy a szerző évekig Afrikában teljesített szolgálatot, s ott valamelyik (katonai?) diktatúrában szerezhette élményeit, ám a főhős sorsa, karrierje, jelleme annyira képletszerű, hogy behelyettesíthető más földrajzi környezetbe is. Az utószóban a nagy francia politikus, Richelieu gondolatát idézik: „Hogy egy állam kormányzása során helyesen járjunk el, sokat kell hallgatni és keveset beszélni.” S ezzel bizony az is együtt jár, hogy el kell hallgattatni a hatalom (állam) ellenfeleit. A gondolat bizony éppen nem demokratikus, hiszen a demokrácia az információk szabad áramlását feltételezi, azaz, hogy a tömegeket, a népet nem akarják becsapni, az orránál fogva_ vezetni. Juha Vakkuri államában azonban éppen hogy ezt teszik, mégpedig egy hajdani forradalom eszméire hivatkozva. A regény főhősét (s minden szereplőjét) csupán egy betűvel jelöli a szerző. Mindenki csak egy fogaskerék a gépezetben, álljon a hatalom bármely posztján, fokozatán, s a főhős a maga bőrén tapasztalja, hogy ez a gépezet összemorzsol, elsodor mindenkit, aki szembefordul vele, vagy akit az ellenségének vél. „S”, az ambiciózus fiatalember szép karriert fut be, osztályvezető lesz a Művelődési Minisztériumban. Akkor találja szemben magát a hatalom gépezetével, amikor egy történelmi pályázat kapcsán ki akarja deríteni az igazságot, mi is történt a Parancsnokkal, aki a rendszerváltozást előidéző forradalmai vezette. Ügy véli, hogy a hazugság lerontja azoknak az igazságoknak az érvényét is, amelyek kétségtelenül a népet és a haladást szolgálják. A dilemmája az, hogy szabad-e (akár a legkisebb, elhanyagolható) hazugságot is megengedni az Ügy, az igazság szolgálatában? Eszes ember, jó hivatalnok, feltétlen híve a rendszernek, de amikor ezzel a történelmi-erkölcsi kérdéssel találja szemben magát, mindenképpen utána akar járni. Csakhogy ez a hatalomnak már nem érdeke, s a Biztonsági Szolgálat közbelép. Börtönbe jut, ahol fizikailag ugyan nem bántják (noha állandóan érzi a fenyegetettséget), de különböző lélektani fogásokkal megtörik, mígnem „bevall mindent”. Ez a szabadulás ára, hogy utána immár a Belügyminisztériumban íveljen tovább a karrierje. Ezen a ponton talányos a szerző, mert S mindent elmondott, de M-et, a fiatal lányt, aki kapcsolatot teremtett a földalatti mozgalommal, nem szolgáltatja ki. Minden hatalom megtörik egy ponton, mert a lélek ellen tud állni a legrafináltabb módszereknek is. Az állam biztonságára tehát sokkal nagyobb garancia a demokrácia — sugallja a regény — még akkor is, ha az munkaigényesebb, több gonddal, fáradsággal jár. Megyei megnyitóünnepség Leninvárosban Néhány szám, évfolyam megjelenése után a tartalom annyit változott, hogy a módszertani ihletésű írások mellett szaporodtak a tudományos jellegű és egy-egy tematikához kapcsolódó cikkek, tanulmányok. A folyóiratban halványult a jó értelemben veti „provinciális" jelleg, ritkultak a gyakorló pedagógusoktól származó, a saját munkájukat, eljárásaikat, tanácsaikat reprezentáló írások. Igaz, folyóiratsze- rűbbé, tudományosabbá, talán tartalmasabbá is lett a kiadvány, de halványabbá lett az eredeti célkitűzés és cserélődtek a szerzők a gyakorló pedagógusok rovására. Az ország különböző területein dolgozók tollából a legtöbb esetben tartalmas, elgondolkodtató írások jelennek meg. Az utolsó tíz évben megjelent cikkek, tanulmányok elemzése, esetleg a harminc évi „termés" részletesebb értékelése egy hosszabb tanulmány feladata lenne. Juha Vakkuri stílusa — Frank Gabriella fordításában — szikáran tömör, mégis plasztikus és talányos. Modern próza, fárasztó modorosságok nélkül. A Kossuth-Könyvkiadó huszonnegyedik alkalommal rendezi meg idén novemberben a politikai könyvnapo- ■ kat. A megyei és a leninvá- rosi pártbizottság, valamint a kiadó megyei kirendeltsége november 14-én rendezi meg a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központban a politikai könyvnapok megyei megnyitóünnepségét. A művelődési ház emeleti kiállítótermében ez alkalomból könyvkiállítás is nyílik, de megyeszerte könyvvásárokat, bemutatókat szerveznek gyárakban, intézményekben és könyvesboltokban. A politikai könyvek iránti megnövekedett érdeklődés kielégítésére több mint 600 ezer példányban jelenteti meg újdonságait a Kossuth Könyvkiadó. A politikai könyvünnepre 21 kötettel jelentkezik a párt kiadója. Ezek között van Szűrös Mátyásnak, az MSZMP KB titkárának Hazánk és a nagyvilág című kötete, amely főként az utóbbi években elhangzott beszédeiből, különböző folyóiratokban publikált tanulmányaiból és eddig még nem publikált írásaiból tartalmaz válogatást. Zoltai Dénes Egy írástudó visszatér című munkájában Lukács György 1945 utáni munkásságát foglalja össze. A tanulmánykötet a legújabb kutatások eredményeit hasznosítva ad képet a filozófus tudományos és közéleti tevékenységéről. Hollós Ervin és Lajtai Vera új könyve Horthy Miklós, a fehérek vezére címmel jelenik meg. A külföldi szerzők művei közül megjelentetik Stanislaw Komornicki kötetét. A Varsó barikádjain c. könyv a város második világháborús pusztulásának tragikus eseményeit vázolja fel. A maffia által meggyilkolt neves olasz író és újságíró Giuseppe Fava könyve, a Szicíliai maffia 1982-ben jelent meg először Olaszországban. A szervezetet leleplező mű magyar kiadása annak a bővített kötetnek alapján készült, amelyet 1984 tavaszán adtak ki, miután a hírhedt szervezet végzett az íróval. Az újdonságok között található egyebek között a katolikus egyház felszabadulás előtti történetét és a Szak- szervezeti Ifjúmunkás- és Ta- noncmozgalom (SZÍT) létrejöttét, szerepét bemutató kötet is. P. J. Siker és megérdemelt, igaz siker Talán egyik legtöbbet használt és leginkább elkoptalott szavunk mostanában a siker. A lapok sikeres cukrászati bemutatóról adnak hírt, ha egy cukrászdában megvásárolják a kirakott süteményeket, siker a meghatározott időre alkalmazott kedvezményes árú szezonvégi vásár akkor is, ha a tervezett árumennyiségnek a felét sem adják el, siker a színházi előadás, vagy minősíthetetlen hakniműsor, ha előadás után néhány néző provokációja után sokan összeverik a tenyerüket, és természetesen siker az a film, amelyhez sokan váltanak jegyei, függetlenül annak értékeitől, meg siker az a könyv, amit legnagyobb példányszámban adnak el, legyen az esetleg hírhedt félpornó, vagy egyéb könyvalakban közreadott nyomtatvány. Mi hát a siker? Hagyjuk figyelmen kívül a siker szó zsargon jelentését, azaz a részeget, ittast, maradjunk az eredeti fogalomnál. Siker — az értelmező szótár szerint — valamely tevékenység szerencsés kimenetele, jó eredménye, illetve az alkotással, magatartással kivívott tetszés. Mennyiben igazi a siker, mikor megérdemelt, — erről kellene többször is elgondolkoznunk, mielőtt a siker, a sikeres minősítést bármire ráaggatjuk, bárminek odaajándékozzuk. A fentebbi példáknál maradva, a sütemények elárusítása az érdekelt cukrászatnak mindenképpen siker, hiszen tevékenysége szerencsés eredményt hozott, az áru elfogyott, annyi sem maradt belőle, amit a másnapi puncstorta töltelékébe be lehetne darálni; eredményes volt üzleti szempontból és bizonyos mértékig erkölcsi vonatkozásban is, hiszen a vásárlókat hozzájuttatták olyan árukhoz, amit egyébként rendes napi forgalomban is mindig árusítani kellene a magára valamit is adó cukrásziparosnak. Sikert könyvel el magának a kereskedelmi vállalat a valójában félsikert sem hozó vásár után, mert ha bármennyivel is csökkentette raktárkészletét, az már relatív eredménnyel járt tevékenység, tehát bekalapálható a siker címszó alá. De időzzünk inkább a színháznál, a vendégjátékoknál. a moziban, meg a könyveknél. sikereknek. Legfeljebb beárnyékolja azokat, hiszen, ha mindent sikeresre tapsoltatunk, akkor mi különbözteti meg a „csak sikert" az igazitól, a megérdemelttől?! Itt aztán számításba kellene venni még a siker megítélésénél például egyes darabok rövid kifutását, azaz a siker kiteljesedése útjának korlátozását, más daraboknál meg az erőszakolt, végtelenségig műsoron tartást is. de ez már külön téma. A filmforgalmazásban már eleve be is határolódik egy-egy filmnek a sikerlehelő- sége. Az a magvasabb, művészi-eszmei értékekben gazdagabb mű forgalmazási szempontból eleve nem lehet sikeres, amit eldugnak egy kis moziba két napra, vagy délelőtti két előadásra. A siker a tartalmatlan, a legkevesebb értéket hordozó, ám nagy tömegeket pénztárcanyitogatásra csábító filmeké, amelyeket reggeltől estig vetítenek. De vajon lehet-e igaz siker egy olyan film, vagy bármely művészi produktum, amelyet! már a mozi lépcsőjén hazafelé menet elfelejt a néző, s másnap«» elsősorban arra emlékszik, hogy ezért u^an ltár voll negyvenegynéhány forintot kifizetnie? Más, kevesebb néző elé kínált filmek viszont hosszú időre emlékezetes élményt adhatnak, továbbgondolkodásra késztetnek nemcsak a szemnek, hanem az Embernek az emberi egésznek értéket adó produkciók. Melyik a „csak siker”, s melyik az igazi az egyetemes társadalom és kultúra érdekeit tekintve? Napjainkban már sikerfilmek mozija néven is működnek ilyen mozgókép-mutogató intézmények. Támogatják a sikert a kasszában. De a társadalomban? Említettem a könyvbolti foi'galmat is Talán még ott a leginkább kiegyenlített b viszony az értékek és az álértékek forgalmában, azaz a siker és a megérdemeli siker aránya még itt a legjobb, s ez az e terület, ahol az esetenkénti kedvezményes árusítás tömegeket segít hozzá a valódi értékekhez. (horpácsi) Még nem láttam olyan gyatra színházi előadást, különösen nem a premieren, amelynek végén a függöny elé lépő színészeket meg ne tapsolta volna a közönség. (Más kérdés e taps kiprovolcálása olykor az előadást záró, ütemes tapsi'a buzdító zenével, az ugyancsak provokatív célzattal ko- reografált tapsrenddel, meg a nézőtéren ülő kollégák, barátok olykor hisztérikus kurjongatásokkal is tarkított sikercsiholása.) Régi szokás, hogy az előadások végén a színész kilép a szerepéből és meghajol a néző előtt, ezt a közönség szokásból is megtapsolja. Sikernek fogható fel ez a taps, amely néha kényszeredett? Legfeljebb átmenetinek, vagy ha jelzőként lehetne használni ezt a fogalmat, úgy rutin-sikernek, de nem igazinak, megérdemeltnek, őszintének. Ezt a színész is tudja, érzi, nemegyszer legszívesebben már hazafelé tartana, de a rendező, a tapsrend, meg egyik-másik kolléga önkritikátlan becsvágya a rivalda szélére kényszeríti, hogy színpadi műmosollyal fogadja a tapsokat. (Nem először esik róla szó, magam is foglalkoztam vele, hogy érzéki csalódásról van szó: a színész nem azért jön ki, hogy megköszönje a tapsot, hanem kijön, s erre a néző tapsol; másrészt meg, ha valaki nem tapsolni, hanem őszintén fütyülni és pfujolni kezdene, vajon mi történne, rendőrt, vagy mentőt hívnának-e hozzá:) Mindez persze nem mond ellent a színházakban szerencsére igen gyakori őszinte és megérdemelt, igazi Meglehetősen ismert és sokat emlegetet adat, hogy József Attila Nagyon fáj címí kötetéből Cserépfalvi Imre mindössze ké' példányt tudott eladni első megjelentetésekor, az 1936-os könyvnapon; ám két é\ múlva, néhány hónappal a költő öngyilkossága után, mint Cserépfalvi Imre a minaf a televízióbeli emlékezésében elmondta már több tízezer példány fogyott el belőle de ezt nem irodalmi sikernek, hanem c tragédia keltette szenzáció eredményénei kell betudnunk. Mindez egy más világbar történt, s az eltelt fél évszázad igazolta hogy József Attila kötete igaz érték as 1936-os kudarc ellenére is, s nem az 1938- as szenzációszagú vásárlás tette azzá. Mi ért említem ezt a túl jól ismert József At- tila-példát? Mert hiszem, hogy igaz siker megérdemelt siker lehet az a film is, amelyet csak kevesen láthatnak, mert a vásznon át kell adnia helyét a nagyobb bevételt ígérő, ám eleve tartalmatlanabbnal látszó darabnak, amely lehet nyereséges de csak kasszasikeres. Igaz siker lehet as a színházi előadás, amelyet nem kísér őrjöngő tapsvihar, hanem a nézők gondolatait mozgatja meg és továbbgondolásra készteti akár heteken át nyugtalanítja is, s csal siker, nem igazi, megérdemelt siker a nagydobbal kísért tapsnál hajlongó színészeké S talán az is siker, ha néhány kasszasikeresnek vélt, bizonyos közönségrétegek sznobizmusára számító könyv a boltokban po rosodik, nem fogy. Ez a fejlődő közönség meg művelődési állapotaink, politikánk sikere. Benedek Miklós
