Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

1985. november 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egy tanácskozás margójára Egymást segítve Szokatlan, de találó ha­sonlattal érzékeltette az Al- sózsolcán folyó politikai munka egyik gondjáról a véleményét a Miskolc Vá­rosi Tanács elnöke a Közel­múlt egyik tanácskozásán: „A motor pörög, de csúszik a kuplung és a hátsó kere­kek még lassan forognak”. Kifejtette, hogy az elmúlt években a nagyközségi párt- bizottság a helyi politikai élet motorjaként felpörgette magát, de az a hatása még nem jutott el kellő mértékben az alapszerveze­tekhez. Amelyekben még lassabban és kisebb aktivi­tással politizálnak. És eb­ből adódóan kisebb haté­konysággal is, habár ez ne­hezen mérhető, hiszen az is elhangzott a miskolci váro­si és az alsózsolcai párt­végrehajtóbizottság együt­tes ülésén, hogy az emberek gyorsan mozdulnak a köz érdekében. Több példamuta­tó társadalmi munkaukció igazolja, amit a nagyközsé­gi tanács elnöke is mondott a vb-ülésen: „Jó itt élni és az itt lakóknak van pers­pektívájuk”. A pártbizott­ság mellett az alapszerveze­tek talán még nem vették fel a testület által az elmúlt egy-két évben diktált for­dulatot, de a több hónapos komplex vizsgálat tanulsá­gait levonva határozott tö­rekvésük, hogy a pártmun­ka első vonalában is fel­gyorsítsák a politikai mun­kát. Mi kell ahhoz, hogy a hát­só kerekek is gyorsabban forogjanak? Például az, hogy gyarapodjon az aktívák szá­ma — mondotta a megye- székhely pártbizottságának első titkára. Emellett — igaz, hogy eddig sem hanyagol­ták el, de a jövőben na­gyobb figyelmet kell fordí­tani a falu üzemeire, az itt élő értelmiségre, a káder­munkára, s mindezek mellett nagyobb önállóságra, önte­vékenységre kell ösztönözni az alapszervezeteket. A mun­kamódszer, munkastílus fejlesztéséhez az is hozzá­tartozik, hogy az emberi, elvtársi kapcsolatokban a jövőben nagyobb toleranciá­ra, udvariasságra, és tapin­tatra van szükség. A párt- munka politikai, mozgalmi jellegének fejlesztése tovább erősítheti a meglevő jó po­litikai hangulatot, amely nemcsak a párt-vb-ülés. de az ezt megelőző komplex vizsgálat szerint is kiegyen­súlyozott. Pedig nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a nagyközségi tanácselnök azt is elmondta: a település la­kóinak elvárásai városi, a lehetőségek pedig nagyköz­ségi szintűek. Miért van ez így? Bizonyára azért is. mert az alsozsolcaiak nagy része miskolci üzemekben dolgo­zik, a városban vásárol, s naponta érzékeli a különb­ségeket. Igaz, hogy sokat fej­lődött az elmúlt években a nagyközség ellátása, de még korántsem az elvárásoknak megfelelő. Persze, ez még jó ideig igy lesz, mint ahogy a vitában is elhangzott: Alsózsolca és a Miskolc közötti nem nagy távolságot csak a „kék busz” tudná csökkenteni. Erre pe­dig még várni kell. Az biz­tos: a nagyközség nem Mis­kolc árnyékában, hanem a város mellett, a megyeszék­hellyel együtt fejlődik. Ez azt is jelenti, hogy a köl­csönös előnyök alapján, egy­mást segítve, a jövőben együtt törekednek a problé­mák megoldására. A továb­bi együttmunkálkodást jól segítette a politikai életet felmérő komplex vizsgálat és az együttes párt-vb-ülés. (Petra) Derékhad Van ifjúsági takarékibetét és van öregek napközi ottho­na. A f.iata'1 házasok igazán alacsony kamatú kölcsönt kapnák, ha házépítésre, ott­honteremtésre adják a fejü­ket. A nyugdíjasoknak ked­vezményes mozibérlet jár, s olcsóbban utaztatja őket az IBUSZ. A diákok felét fi­zetik a villamosbérletnek és a vonatjegynek, az idősek nyugdíja automatikusan emelkedik. A tizen- és hu­szonéves nemzedéknek több újságja van, s gyakran szól a, rádió az „idősebbek hul- lámhosszán”. Él és működik az ifjúsági törvény, határo­zatok, rendeletek születtek az időskorúak fokozott meg­becsüléséről, a nyugdíj utá­ni munka nagyobb honorá­lásáról. Idei programjában a tokaji írótábor résztvevői a fiatalok helyzetét vitatta meg, s a miskolci tanács programjában (ha a lakos­ság megszavazza a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás tervének ajánlását) egy ISO férőhelyes szociális otthon megépítése szerepel. Hosszú a példák sora. s a mutatóba szánt mustra is arra utal, hogy napjaink tár­sadalmi figyelme — okkal és joggal — fordul e két ge­neráció felé. Kevesebb szó esik viszont a középnemze­dékről. Arról a derékhadról, amelynek tagjai a legsúlyo­sabb terhel s a legnagyobb felelősséget viselik. A negy­venesekről, ötvenesekről van szó. Nekik nem sugároz ré­tegműsort sem a rádió, sem a televízió, nincs külön saj­tójuk, nem védik őket mé­retre szabott törvények. A derékhad „csak” tartja a frontot, néha fogcsikorgatva, kicsit fáradtan, de általában szótlanul. Igaz, többet ke­resnek, mint a pályakezdők, s jobb anyagi körülmények között is élnek, mint a nyug­díjasok. De őket fenyegeti leginkább az infarktus, ők szednek nyugtátokat, s nem ők öltözködnek a legdivato­sabban, s nem ők töltik meg a zajos presszókat. A derék­had már döntött, választott, berendezkedett. És nem egy, hanem két család nyűgét, anyagi gondját viseli, hiszen a gyerek vagy egyetemre jár, vagy a gyerek — a szülőket pumpolva — lakásra, kocsi­ra, külföldi útra gyűjt. A derékhad a jelszavas kor­szakban nevelkedett, emlé­kezik ötvenhatra, s a leg­szebb korban volt, amikor meghirdették a hatvannyol­cas (nemcsak gazdasági!) reformot. Átélte a hetvenes évek szemellenzős eufóriáját, a nyolcvanas évek elején pe­dig átírta a háztartási költ­ségvetést. Közben becsület­tel tette a dolgát. Elmélázott az újságok vezércikkein, fi­zette az OTP-tartozást, az asszonynak évente már csak egy új cipő jutott, s már talán nem is emlékszik arra, hogy tíz évvel ezelőtt mennyibe ke­rült egy kiló cukor, vagy egy vacsorára való disznókaraj. Mindemellett tanulta az új fogalmakat (GMK. mellék­üzemág, váltó és kötvény, Te­fal, s igyekezett lépést tar­tani a világgal. A számító­géphez nem konyít ugyan, az elektronikus játékukkal sem tud mit kezdeni, zenei fogékonysága és érdeklődése a Beatles-szel lezárult, s alighanem meghúznák abból a matematikából, amelyet most. mondjuk az általános iskola hetedik osztályában tan llanak. Mind ezt csak azért írom le — kicsit szégyenlősen, ki­csit keserűen —, mert véle­ményem szerint a reflekto­rok sugárkévéjéből kissé ki­került ez a sokat próbált és sokszor próbára tett de­rékhad. A korán őszült, vagy korán elvesztett hajat visz- szavarázsolni már nem le­het. s a szem alatt árulkodó szarkalábok sem plasztikai sebészért kiáltoznak. Néhány meleg szó is megtenné csu­pán: jól van öreg, fújd ki egy kicsit magadat. . . Bráckó István Vasérc után gipsz nak, valamennyiükkel szemé­lyesen kell elbeszélgetni ar­ról, milyen lehetőségek kö­zött választhatnak. — A munkaalkalom mel­lett élénken érdeklődnek a keresetek alakulása iránt az emberek. Mit mond erről az igazgató?-— Akik a bányában dol­„Az évezredes múltú ru- dabányai ércbányászatban új korszakot és fellendülést in­dított el 1880-ban, a kéthar­madában osztrák—morva tő- keérdekeltségü Borsodi Bá­nyatársulat megalapítása. Egy éven belül iparvágányt építettek a MÁV vonalához, nagyszabású külfejtést indí­tottak és megkezdték az érc- előkészítést is... 194!). évi államosítással tervszerű mű­szaki fejlődés kezdődött el, Legutóbb negyvenötmillió forintos ártámogatást kap­tunk az államtól, ám idővel már az árkiegészítések sem fedezték költségeinket. ÚTKERESÉS — Ilyen előzmények után született meg az a döntés, amely „halálra" ítélte Ruda- bányán a vasérctermelést. Az ércbánya ez idáig négy százalékkal részesedett a ha­zai kohászati ellátásból... — Valóban. Jóllehet em­tanak az Ózdi Kohászati Üzemekbe és Dunaújváros­ba. Legfrissebb kísérletünk a salakfeldolgozás, azaz a sa­lak és az alumínium szétvá­lasztása. Ennek eredménye évi negyvenezer tonna alu­mínium. BÁNYÁBÓL BÁNYÁBA? — A vasércmű dolgozói­nak száma meghaladja az ez­ret. Jogos aggodalommal goztak, két évig személyi jel. legű pótlékot kapnak. A re­kultivációhoz, azaz a termé­szeti környezet „visszaállítá­sához" — állami támogatást kapunk. Ebből jut a mun­kákra. a termelőeszközök le­írására és bérkiegészítésre egyaránt. A termékszerke­zetváltásra hitelt kapunk há­rom évre, kétszázhatvanmil­lió forintot. Ezt az összeget a gipszbánya nyitására, az előkészítőmű építésére, az amely színvonalában ismét korszerű ..." — olvasható mindez a Rudabánya 1880— 1980 című kiadványban. Az­óta. sok év telt el. s legutóbb már a vasércbánya létkérdé­se foglalkoztatta a szakem­bereket. SORSA ELDŐLT Holdbéli tájhoz hasonló területen járunk az Országos Érc- és Ásványbányák ruda- bányai vasércműjének igaz­gatójával. Bics Istvánnal, aki néhány szakember társa­ságában gyakran megteszi az utal az üzem és a külszíni lejtések, kutatási területek között. Különösen mostaná­ban. — Azok a földgyaluk a gipszminta kivevőárokhoz vezető utal rendezik — mu­tat a távolban sorjázó hatal­mas gépekre Bics István. _ A technológiai kísérletek után hamarosan elérkezünk a bányanyitáshoz. Csaknem húsz méter mélységben, nagy mennyiségű gipszet ta­láltak a kutatók. (Hazai ce­mentiparunknak kétszázezer tonna, építőiparunknak száz­ezer tonna szükséglete van évente.) Számításaink szerint a jövő év utolsó negyedében harminc-negyvenezer tonnát, a következő évben pedig már százötvenezer tonna gipszet szállíthatnak Rudabányáról. Három éven belül talán el­készül a gipszelőkészitőmü és akkor már éves szinten kétszázezer tonnás gipszter­melésről adhatunk hírt. — A két ütemben megva­lósuló beruházás, amelynek első felében a bányanyitás, másodikban a termelés bein­dítása szerepel, már beletar­tozik azoknak az elképzelé­seknek a sorába, amelyek­kel az utóbbi években nap mint nap foglalkoztak a ru- dabányai vasérctermelők. Miért voll erre szükség? — Egy éve jutott a tudo­másunkra, hogy a kohászat­tal való hosszadalmas húza- vona lezárásaként, és termé­szetesen a gazdaságtalan ter­melés miatt 1986. január 1- én megszüntetik Rudabá- nyán a vasércbányászatot. Érceinknek alacsony a vas- tartalma. ezért dúsítására van szükség, hogy a kohá­szatban hasznosítani tudják. Ez azonban igen költséges. Az ércdúsító kéményéből még magasba száll a füst Földgyaluk járják a majdani gipsibánya környékét vetik fel a kérdést: mi lesz most velük? — A napokban volt egy értekezletünk, melyen ismer­tettem a jövőre vonatkozó konkrét elképzeléseket. A munkalehetőség kialakítá­sa folyamatban van. Nyu­godtan jelentem ki: vala­mennyi dolgozónknak bizto­sítjuk a munkát. Kétfajta átcsoportosítással, művön és munkakörön belülivel. Egyébként dolgozóinkat tu­lajdonképpen nem érte vá­ratlanul ez a döntés, hiszen tisztában voltak vele, sokáig nem tartható a ráfizetéses tevékenység. Aggodalmuk természetesen érthető, ezért hangsúlyoztam kollégáim. őrlőmüvek korszerűsítésére, bővítésére fordítjuk. Mind­ez azt jelenti, hogy csaknem ezer dolgozóval folytatjuk a munkát, a megújuló Ruda- bányán. Elképzeléseink sze­rint nagy jövője van a gipsz­bányának. — Bányából bányába ke­rülnek tehát az emberek? — így is lehet mondani. A jelek szerint az Alsótelekes határában megkutatott gipsz­ből — egyébként az ország első ilyen lelőhelye — hama­rosan exportra is jut, ' ha megkezdjük a termelést. Szöveg: Monos Márta Kép: Laczó József Előkészítés litettem, hogy közben hosz- szú évek teltek el. Éppen ezért a hogyan tovább?, már a hatvanas évek második fe­lében foglalkoztatott ben­nünket — mondja az igazga­tó. — Megkezdtük, az úgy­nevezett egyéb ásványfélék kutatását és gyűjtését. Így például a dolomitét. Ebből meglehetősen tetemes meny- nyiség található a bánya kö­zelében. Külön gyűjtöttük a réztartalmú vasérceket. Né­hány éve még jó ára volt a réznek, ma már ez a te­vékenységünk is gazdaság­talan. Ezután a különféle őr­lemények készítésével foglal­koztunk. Kokszot, magnezi­tet, kohósalakot, ferroszilici- umot őröltünk. Kis mennyi­ségben, de kifizetődőén. A barit-leldolgozásunk például a ferodol (fékbetét) gyártás­nál hasznosítható. Két évvel ezelőtt indult meg a kohá­szati hulladékok feldolgozása. A beadagolásra alkalmas anyagból ebben az évben harminc-, jövőre már hetven- nyolcvanezer tonnát szálli-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents