Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. október 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Cukorka, műfog és ravatal Naponta elvisz az • utam egy öreg miskol­ci ház mellett, amely­nek már szinte megvannak számlálva a napjai. Nem­sokára el kell tőle búcsúz­nunk, meri a Széchenyi ut­cai házak rekonstrukciójá­nak kezdetén éppen a főút­vonal és a Munkácsy utca által bezárt terület házait szállják meg a hírek szerint az építők és a hat épület egyike, a 94-es számot vise­lő lebontásra ítéltetett. Gyakran járok e kis ház­tömb körül, mindig is so­kat jártam e környéken, s ha a megmaradó öt ház más, korszerűbb arcot is ölt majd a rekonstrukció hosszú évei­nek végén, emlékezni fogok a hatodikra is. Ez a ház volt emlékezetem szerint mindig a Széchenyi utca páros oldalának leg­utolsó épülete. Sajátos mó­don, tulajdonképpen egy furcsa utcanyúlvány volt ez a Pece-parti beszögellés. A néhány éve eltüntetett Pece- meder, amelynek helyén most a Vándor Sándor utca széles csíkja húzódik, hosz- szában vágta ketté az utcát, amelynek keleti oldala Ki­rály, majd Lichtenstein Jó­zsef utca névre hallgatott, később, a felszabadulás után Ady Endre utca lett, itt volt a már nem létező Ady-híd is, a másik oldalon, levő há­zakat meg a Széchenyi utcá­hoz sorolta be a hajdani közigazgatás, és így él ma is. Aki ma a Vándor Sándor utcán déli irányba indul, hamarosan a Szinva hídjára ér, amelynek csak egyetlen oldala van, a keleti, a másik oldalon a patak nem látható, mert a Korvin Ottó utcától betonfödém alatt folyik, fö­lötte autóparkoló terpeszke­dik. Itt folyt be, nem is olyan régen, a Pece a Szinvába, a torkolat mellett állt az egykori Király-fürdő sok­szögletű épülete, a helyén napjainkban hatalmas pla­kátpalánkon a miskolci für­dőket ajánlgatják a járóke­lőknek. A Széchenyi utca ki­lencven fokos szögben el­fordult vége — a sarkon most a Tulipán bolt van, ko­rábban a MATEOSZ, a te­herautó-fuvarozók irodája volt, de helyet kaptak itt más boltok, raktárak is — egyik oldalán három házzal, a másik oldalán a patakme­der > korlátjával alkotott zsákutcát, amit a most ago­nizáló ház vöröstégla-oszlo­pos, kétszárnyas vaskapuja és külön gyalogos kapu zárt le. Egyemeletes árva ház ez, U-alakban fogja közre az apróka udvart. Déli hom­lokzata, amely valaha a Szinva-medrére nézett, most mélyen besüpped a parkoló szintje alá. Nem tudom, ma hány lakás van ebben a ház­ban, meg udvari melléképü­letében, de személyes emlék is köt ide. Az ötvenes évek­ben egyik munkahely-vál­toztatásom idején néhány hétig egy nagyobb emeleti helyiségben működött az az intézmény, amelyet átmene­tileg közreműködésemmel megtiszteltem: itt alakult meg a MÁVTRANS körzeti főnöksége a Fogtechnikai Vállalat egy kölcsön adott helyiségében. Emlékszem, korábban, kisdiák koromban egy cukorkaüzem, kicsit nagyzolva, cukorkagyár mű­ködött itt, ahol színes csa­vart cukorrudakat, nyalóká­kat, mindenféle szopogatni- valót, drazséféléket, készí­tettek. Ha jól emlékszem, Feuersteinnak hívták a tu­lajdonost. Az ötvenes évek elején a már említett Fog­technikái Vállalat foglalta el ezeket a helyiségeket, a liszt és porcukor helyét a gipszes edények, csiszolókorongok, miegyebek foglalták el. (Aki ma látja e vállalat korszerű laboratóriumát a Bottyán János utcában, nehezen hi­szi el, hogy innen indult a helyi műfogsor-gyártás.) Az udvar ma is forgalmas. Szomorú ügyfelek járnak ide, itt van most a cukorkagyár­tás és a műfogsorok helyén a Temetkezési Vállalat fel­vételi irodája, itt kell meg­rendelni a végtisztességet; az egykori üzemi termeknek meg kaput nyitottak az autóparkoló leié, a Mese cukrászda irányába, s ott vannak a halottszállító au­tók, ott rakodják a koporsó­kat, készítik elő a ravatalo- zási tartozékokat, szegezik a díszeket, bélelik az örök fek­helyeket, igen sokszor az ut­cán, a nyilvánosság előtt. A ház lakói nagyrészt kicseré­lődlek, a régi kapu mellől eltűnt a melléképület, hogy helyet adjon a Vándor Sán­dor utca felé tartó járdának. Aztán majd — nem tudom pontosan, mikor — eltűnik a ház egésze, hogy helyet ad­jon •.. Vajon minek? A .Munkácsy utca. most több méter mélységben lei- ásott csatatér, az itt levő boltokba, húselosztóba nem járhatnak be a kocsik. Fel kell ezt a rövid útszakaszt újítani, mert csatlakozik a Széchenyi utcához, meg az újjászülető házak mellett is jó útnak kell lennie. Ahol most a kozmetikai szalon mellett kiérünk a parkolóba, ott volt korábban a Szinva hídja; a túlsó partoru egyet­len ház állt, a bal oldalon és előtte kezdődött a Hadi­rokkantak utcája, jobbra meg kissé ferdén kígyózott a régi Arany János utcáig az út. Akkor nem lehetett körbejárni a most felújítan­dó épülettömböt, most gyak­ran megteszem. Az egykori hídra néző sa­rokházban, a Tulipán-ház­ban hajdan sokszori megfor­dultam, s emlékszem egy május elsejei felvonulásra is. Harmincöt évvel ezelőtt volt, 1951-ben. Akkor a felvonu­lók menete a Széchenyi ut­cán jött a Búza tér felé. Én e sarokház egyik erkélyén álltam, onnan néztem a me­netet. Üj szervezetek is vo­nultak ekkor. Például az ügyvédi munkaközösségek. A szövetkezeti fényképészek fekete köpenyben menetel­tek és sűrűn kattogtatták közben a masináikat. A tán­cosok mindenféle népi ru­hákban ropták a táncot, s talán vígabban is a kelleté­nél, mert kegyetlenül hideg volt. Erre pontosan emlék­szem: akkor kapta meg a rendőrség az új, kék színű ruhát, s köpenyt kellett vi­selni. A cukorkának, műíognak, meg ravatalnak otthont adó házról, mik nem jutnak még az eszembe? (bcncdek) A népfront munkásai A népfrontbizottságok munkáját fémjelzi, hogy az adott településen mennyire tudják mozgósítani a lakos­ságot egy-egy. többnyire kö­zösségi cél megvalósítására. A bizottság tagjai karöltve a tanács, s más tömegszer­vezetek képviselőivel meg­szervezik a munkát, szemé­lyesen elbeszélgetnek az emberekkel, egyeztetik a le­hetőségeket, segítik a város- politikai munkát. Egyszóval aktívan tevékenykednek a köz érdekében. Az encsi népfrontbizott­ság munkájáról, az elért eredményekről, s a népfront­választásról beszélgetünk Szabó Tiborral, a városi népfrontbizottság titkárával. Az Encsen élők élen jár­nak a társadalmi munkavég­zésben, bizonyítja ezt az el­múlt három évben elért el­ső helyezés, amit a társa­dalmi munkáért kaptak. S az ezzel együtt járó egy- egy millió forint. Ezen túl kétszer részesültek a HNF Országos Tanácsa által ado­mányozott elismerő oklevél­ben, melyhez 500 ezer fo­rint járt még. E pénzek a további társadalmi munkák anyagi bázisát jelentették, így ebből készült el, többek között a város új parkja. S hogy szívesen járulnak hoz­zá az encsiek városuk szépí­téséhez, fejlődéséhez, azt jól mutatja a statisztika is: az elmúlt évben a koráb­bi 2100 forinttal szemben — az egy főre jutó társa­dalmi munka értéke már 2500 forint volt. Ez egy át­lagosan számított öszeg, ami vonatkozik mind a csecse­mőkre, mind az aggastyán­ra. Ha ezt a száfnot meg­szorozzuk a lakosok számá­val, 6400-zal szép kis summa kerekedik belőle. S mit épí­tettek? A lakosság összefo­gásával a sportcsarnokot, a kézilabda- és jégpályát, s már elkezdték napjainkban az új városi tanuszoda föld­munkáit is. Mindezeken kí­vül segítettek a lakosok a víz-, szennyvízhálózat, út és járda építésében is. A felsorolt eredményeket a népfront tevékeny segítsé­gével érték el. Persze a munkaakciók szervezésén, kivitelezésén túl sok mással is foglalkozik a bizottság, így a várospolitikai munká­val, tanácsrendeletek elő­készítésével, a lakosság kö­rében való propagálásával. Legutóbb a városrendezési tervről, a VII. ötéves tervi elképzelésekről kérték ki a lakosság véleményét. Körze­tenként ismertették az el­gondolásokat a lakosokkal. Az ő javaslataikkal, hozzá­szólásaikkal bővülve tárgyal­ták meg a város jövőjét a tanácsüléseken. Ezeken a körzeti fórumokon jó a részvételi arány, bár — mint ahogy Szabó Tibor mondotta — a nemrégiben Encsre költözöttek még nem illeszkedtek be megfelelő­képpen. Ezt könnyítendő, úgynevezett kihelyezett vi­taesteket szervez a nép­frontbizottság. Sikeresek a béke-barátsá­gi rendezvények. Tavasszal több, mint 1500 ember vett részt a városi békenagygvű- lésen. Iskolákban, üzemek­ben , is rendeznek kisebb bé­kegyűléseket. Szepsivel — a csehszlo­vák testvérvárossal — is jó baráti kapcsolatot alakítot­tak lei. Ennek köszönhetően tovább bővült a gazdasági együttműködés is, amit a kishatármenti forgalom nö­vekedése jól példáz. A bizottság 60—70 száza­léka 10 évnél régebben te­vékenykedik a mozgalom­ban. A mostani választáson szeretnék elérni, hogy több fiatal kapcsolódjon a nép­frontbizottság munkájába. Három körzeti és egy váro­si bizottság folytatja majd a munkát a választás után. A tisztújítást követően ha­sonló aktivitást várnak a bizottságtól, hiszen minden­ki javára szolgál munkájuk. Mészáros István Mondhatná szebben... Óvodás korú gyermekek játszanak a lakótelep házai között. A meleg őszi napsü­tésben a lócán üldögélve kellemes érzés nézni őket. Az idilli képet az egyik pöt­töm kisfiú kiáltása hirtelen megzavarja: nyomdafestéket nem tűrő trágár szavakkal próbálja elküldeni a hintá­tól ötéves játszótársát. Még a durva beszédhez edződött fül is sajogni kezd. Hát már a kis unokáink is itt tartanak? Ennyire nem tu­dunk gátat vetni a beszéd eldurvulásának? Az termé­szetes, hogy az ilyen meg­nyilvánulást nem hagyhat­juk szó nélkül, s figyelmez­tetjük a gyermeket. De va­jon elgondolkozunk-e azon, hogy nem tőlünk hallotta-e a gyermeki szájból annyira riasztóan hangzó szólásmó­dot? A gyermek a nyelv elsa­játításának folyamatában mintákat követ, a környeze­tében hallott nyelvi formá­kat utánozza. Nem tudja megítélni még, mi a köve­tendő, s mi az elvetendő; kiszolgáltatottan érik kü­lönböző hatások. Egészségét intézményesen óvják, gon­dolnak mór a természeti és a mesterséges környezetből támadó ártalmakra is, de mintha a szükségesnél jó­val kevésbé gondoskodnánk annak a nyelvi közegnek a minőségéről, amely napról napra hat reá. Amikor egyszer egy sza- badszájúságáról ismert apá­tól megkérdeztem, nem tart­ja-e kártékonynak fiai szempontjából az általa adott mintát, azt felelte, ő mindenben az életre nevel, nem szereti elkendőzni a dolgokat. Csakhogy a neve­léssel tájékozódni kell meg­tanítani a gyermeket. A vá­lasztásban való járatlansá­gát pozitív példák adásával ellensúlyozhatjuk. Hogy valami nagy baj van, akkor ds tapasztaltam, amikor nemrégiben egy kö­zépiskolás diáklány megkér­dezte egy, a nyelvi magatar­tásról szóló előadás után: tulajdonképpen mi is az a trágárság? A válaszadás egyszerűnek látszott: a sze­mérmet durván sértő beszéd. De mi sérti a szemérmet? Ami gátlástalan és szemte­len, ami a szokásba és il­lembe ütközik különösen a nemi élettel kapcsolatos dol­gokban. De hát van-e ma­napság szemérem a társas­élet mindennapjaiban? Van-e még ösztönszerű tartózko­dás, illetve szégyenkezés a társadalmi érintkezésben? A kérdésekre egyre nehe­zebben tudtam válaszolni. Hiszen a kislány a filmek­ben és a könyvekben meg­jelenő életábrázolásra és magatartásmintákra hivatko­zott, s arra a következtetés­re jutott, hogy a szemérem egyáltalán nem modern do­log. Egy felelősségteljes gondolkozású, komoly diák véleménye volt ez, aki egy­általán nem szemérmetlen, csak annyiszor hallotta, ol­vasta a trágár kifejezéseket, hogy — ha nem is használ­ja őket — érzéketlen irán­tuk, bántónak sem érzi őket. A szabadabb (szabado­sabb) erkölcs szabadabb (szabadosabb) kifejezésmód­dal jár együtt. Nem köny- nyű megmagyarázni, hogy a nyíltság nem zabolázatlan- ságot jelent. Szólni kell egyszer arról, hogy van-e értelme a szépí­tésnek a beszédben, hogy rokonszenves-e a finomko­dás. Most erre nem térhe­tek ki. Híve vagyok ugyan az őszinteségnek, ma még­is elsősorban azt tartom idő­szerűnek, hogy a válogatás nélküli „szókimondás” ve­szélyére figyelmeztessek. Nekünk, felnőtteknek arra kell törekednünk, hogy a mi beszédünk ne legyen ne­gatív példa, vagyis: minta — érték nélkül. Ha kicsit is figyelünk szavainkra, vá­lasztékosabbak lehetünk, megállíthatjuk kifejezéskin­csünk teljes lealacsonyodá- sát. elsekélyesedését. Ha na­gyon akarjuk, megmenthet­jük még az árnyalt és hu­mánus beszéd őseinktől re­ánk hagyott értékeit! Kováts Dániel Uj gyógyszer szívritmuszavar ellen Szovjet tudósok új készít­ményt állítottak elő a szív ritmuszavarainak gyógyítá­sára. Az Etacizin nevű gyógyszer 4—5-ször hosszabb ideig és kétszeres intenzi­tással fejti ki hatását, mint a már régebben alkalmazott etmozin, ami kivívta az or­vosok elismerését. A szív ritmuszavarait gyó­gyító új és hatékony gyógy­szerek iránti fokozott ér­deklődés magyarázata az, hogy az aritmia — az isé- miás megbetegedések és a szívinfarktus legveszélyesebb és leggyakoribb kompliká­ciója. A korábbi gyógyszerekkel összehasonlítva az Etacizin hatásosabb a szívritmusza­varok több formájának gyógyításában. Egy eltévedt levél Gondos, szép írás, jó mi­nőségű levélpapíron. A vo­nalvezetésből, a betűk for­májából nem derül ki, hogy a feladót (de hiszen nincs is . feladó a borítékon) már „nagyikának” szólítják. Egyre nagyobb érdeklő­déssel olvasom a sorokat (írójuk megőrizte nyelvérzé­két, a helyesírása azonban elárulja, hogy soha nem járt magyar iskolába), bár egyre világosabb: a levél nem ne­kem szól. Mégis úgy érzem, hogy van valami közöm Máriához, aki papírra vetette ezeket a sorokat, s ahhoz az őrmes­terhez is, aki 1944 decem­berében Kassán szolgált, s akivel — véletlenül — azo­nos nevet viselek. „Ó ti forró szavak a tábo­ri lapokon — emlékezik Mária. Az elhatározásom az volt, hogy a két tábori la­pot borítékba helyezem és elküldöm magának, de aztán mégsem! Nem válók meg tőlük soha, de soha. Ha egyszer majd az időm lejár, meghagyom, hogy helyezzék mellém a koporsóba.” Romantikus regények, ide vagy oda, soha nem hittem, hogy van szerelem, mely át­ível négy évtizedet, s ami ennyire kölcsönös. (Az utób­bira is van bizonyíték, de hát nem adhatom ki az egy­kori őrmestert.) Mindenesetre van abban valami csodálatos, hogy két ember, akiket negyven esz­tendővel ezelőtt egymáshoz sodort a háború szele, most keresi egymást. Lázas, véres — történelmi — körülmények között ta­lálkoztak. A háború meg­ajándékozta őket néhány re­ményteljes órával, nappal, hogy aztán mindent elve­gyen. Mária és a fiatal őr­mester még nem is ismerték egymást, mikor Churchill Moszkvában előterjesztette a fegyverszünet előzetes 'fel­tételeit: „Magyarország kö­teles kiüríteni minden cseh­szlovák, jugoszláv és román területet, amelyeket az 1937. december 31-i állapot óta szerzett és birtokában tart, köteles visszavonni az ösz- szes magyar csapatokat és köztisztviselőket.. Akkor találkozhattak, mi­kor Debrecenben megalakult az Ideiglenes Kormány. Má­ria akkor kaphatta az első tábori lapot, mikor a szov­jet csapatok körülzárták Budapestet. Azon a karácsonyon egy­másra gondoltak. Az őrmes-r tér futott volna Kassáról, ahol a nyilasok kegyetlen- kedtek, de nem mert (a szö­kevények felkoncoltattak), vagy nem is lehetett. Felidézte Mária szavait: (betűhíven közlöm az elté­vedt levélből — a szerk.) „Özvegy menyasszony, árva leány vagyok. A két kezem után keresem a megélheté­semre valót, de becsülete­sen. Senkitől egy tűt el nem fogadok.” A lány tényleg nem fogad­ta el az ajándékba vitt karórát. „Most már eláru­lom, hogy miért — írja négy évtizeddel később. Ma­ga nekem sokkal drágább volt és marad is örökre.” Kassa 1945 januárjában szabadult föl. Űj szelek fúj­tak. S ki számíthatná ki sodrásuk erejét, irányát... Mária a férfi névnapján — minden esztendőben — vázába tett egy szál virágot. Aztán peregtek az évek, év­tizedek. Már „nagyikának” szólítják. Soha, senkinek nem maradt adós. De most úgy érezte, van még egy ré­gi tartozása. Megírta a leve­let az őrmesternek — vála­szul a tábori lapokra. A levél eltévedt. (By—i—a)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents