Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
1985. október 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Egyetértéssel és közös akarattal írta: Virizlay Gyula, a SZOT titkára A szervezett dolgozók több milliós tábora, társadalmunk nagyobb figyelemmel fordul a szakszervezetek felé; szeptemberben megkezdődtek az alapszervezeti választások, és a kongresszusi előkészületek. A magyar szakszervezetek bonyolult körülmények között léptek a választások időszakába. A korábbi éveknél nehezebb feladatot jeleni bérezéssel, szociálpolitikával, a jobb munkafeltételek megteremtésével, vagy a dolgozók művelődésével foglalkozni. Sokat vállalnak magukra a szak- szervezeti tisztségviselők, viszont eredményeink a korábbiaknál szerényebbek. A szakszervezeti munka színvonala a közel ötmillió szervezett dolgozó közös akaratán, felelős cselekvésén múlik. Gondjaink megoldásában azonban mindig a dolgozó embereknek a társadalomért érzett felelőssége és magatartása volt a meghatározó. Ma is ez a mi legfőbb tartalékunk. A LEGJOBBAKRA ÉPÍTSÜNK A szakszervezeti mozgalom mindenkori fő célkitűzése, hogy a dolgozókkal együtt valósítsa meg a törekvéseit. A közel negyed- millió szakszervezeti bizalmi ebben a legfőbb szövetségesünk, azok, akik együtt élnek, együtt dolgoznak társaikkal. Ez a mindennapos, egyéni megközelítésű mozgalmi munka újabb ösztönzést kapott a választások során. A szakszervezeti mozgalomban mindig voltak és vannak olyan dolgozók, akik másokért is áldozatot hoztak, nem sajnálták rá az időt, a fáradságot, akik vállalták a vitákat, mások meggyőzését. Voltak és vannak, akik mindennapi munkájukkal kivívták dolgozótársaik megbecsülését, szavuknak hitele van. Példájukkal megmutatják, hogy lehet és érdemes pontosan, szépen dolgozni, a munkának nemcsak a kereset a haszna. Rájuk lehet építeni, szavukra odafigyelnek a dolgozótársak. Ilyen emberek az igazi szakszervezeti bizalmiak is, akik nevükhöz, funkciójukhoz méltóan dolgoznak a mozgalomban. Amikor a mozgalom továbbfejlődése, a szakszervezeti munka színvonalának emelése van napirenden, megkülönböztetett a jelentősége annak, hogy cselekvőképes, a közösség ügye iránt elkötelezett tisztségviselők kerüljenek minden funkcióba. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgozók ezúttal is olyan munkatársukra adják szavazatukat, aki képes csoportja tagjaival közösen kialakítani álláspontját, akinek szavára hallgat a gazdasági vezetés, és akinek tekintélye van dolgozótársai körében is. A választások bizonyítják, hogy a bizalmi — miként minden szakszervezeti vezető — igazi tekintélyét, rangját nem a jog- és hatáskörök adják, hanem azok a dolgozók, akik megválasztották, és akik a mindennapos munkában is mögötte állnak. A szakszervezeti tisztségviselők, a választott testületek jogai valójában a szervezett dolgozók jogai, amelyeket a választott szakszervezeti szervek és vezetők az ő nevükben és érdekükben gyakorolnak. Erről sohasem szabad elfeledkeznünk. JOBBAN ÉLNI LEHETŐSÉGEINKKEL Sok kérdésről esik szó a választások során kibontakozó társadalmi méretű párbeszédben: élet- és munkakörülményekről, az országos politika és a megyei, városi élet megannyi tennivalójáról, a munkahely jelenéről és jövőjéről. Terveink azonban csak munkánk minőségének, hatékonyságának további javításával válhatnak valóra. A magasabb szintű érdekvédelemnek is a végzett munka a reális alapja. Sokan említettek munkahelyi tartalékokat, amelyek kihasználása javára válik a társadalomnak, a kollektívának és az egyes dolgozóknak. Miközben alapvető vívmánynak tekintjük a munkához való jogot, mind gyakrabban kell szólnunk arról is, hogy ki miként, milyen színvonalon, milyen hatásfokkal teljesíti a kötelességét. Bátrabban kell különbséget tennünk az egyes munkák társadalmi hasznossága közt, és kiemelt figyelmet szentelni, elsőbbséget adni mindazon törekvéseknek, amelyek tovább gazdagítják szocialista társadalmunk eredményeit. A munka számunkra több, mint az anyagi és szellemi gazdagodás forrása, több, mint javaink gyarapításának eszköze. Az emberi értékeink igazában a munkában teljesednek ki, hasznosságunkat legjobban munkánk fejezi ki. Életünk valamennyi területét fejlesztő jelentős változások idején az emberi magatartás, a műveltség, a kulturáltság rendkívül nagy értékké válik. Ennek fontosságát napjainkban is érzékeljük. A szakszervezeteknek elő kell segíteniük, hivatásukból fakadóan, hogy a gazdasági vezetés a munkások műveltségének növelését hosszabb távú folyamatként kezelje és támogassa, túl a technikai-technológiai változások, a szakmaváltósok, átképzések kényszerítő hatásán. A műveltség gyarapításában kapjon nagyobb szerepet a munka, a munkahelyi környezet kultúrájának fejlesztése, a személyi kapcsolatok, a viselkedés kulturáltabb formáinak kialakítása. A MUNKAHELYEKEN VALÓSULNAK MEG TERVEINK A szakszervezeti munka szempontjából is új helyzetet jelent a vállalatok növekvő önállósága, mert egyértelműbben és láthatóbban feltárja minden dolgozó számára: ha a kollektíva minden tagja jobban dolgozik, akkor az eredmények is nagyobbak, többet lehet elosztani, több jut szociális, kulturális célokra. Ebben a helyzetben megnőtt a munkahelyi közélet jelentősége. A termelés körülményeinek alakítása, a termékszerkezet formálása, a munka szervezése, a differenciáltabb elosztás érvényesítése, a munkahelyi társadalmi légkör állapota szinte naponként készteti az embereket állás- foglalásra, véleménynyilvánításra. A tisztességesen dolgozó emberek véleményére támaszkodva kívánjuk a munkahelyi közösségek morális érzékenységét erősíteni. Egyértelműbbé szükséges tenni, hogy mit, -miért támogatunk. De azt is jobban kell érzékeltetnünk, amit elítélünk, elfogadhatatlannak tartunk. A szakszervezeteknek nem az a feladatuk, hogy mentegessék a munka- szervezés hiányosságait, a hibás vezetői döntéseket, a hanyagságot. Arra törekszünk, hogy közös erővel legyünk úrrá problémáinkon, gondjainkon. A szakszervezetek befolyása és tekintélye a mindennapok gyakorlatában alakul, formálódik, amikor meghirdetett elveink szembe kerülnek a gyakorlat tapasztalataival. A tudatos munkához szükséges, hogy ki-ki értse terveinket, lássa saját szerepét és lehetőségét. A TOVÁBBFEJLŐDÉS ÚTJÁN Sok mindent újra kell gondolnunk a szakszervezetek tevékenységében, és fel kell gyorsítanunk a korszerűsödés, a továbbfejlődés folyamatát. A megyei küldöttértekezletek, a szakszervezeti kongresszusok, és a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusa a mostani választásokon elhangzó tapasztalatok, javaslatok, józan kritikák a megye, az ágazat, az ország reális lehetőségei alapján jelölik majd ki ennek konkrét tennivalóit. A szakszervezeti dolgozók elvárják, hogy csökkentsük munkánk formális vonásait, erősítsük belső életünk demokratizmusát, fejlesszük szervezetünk mozgalmi arculatát. Elvárják a szak- szervezetektől, hogy érzékelhetőbb módon legyenek részesei az érdekek körül folyó egyeztetéseknek, és önállóbb, kezdeményezőbb magatartást tanúsítsanak a döntések kialakítása során. Ezeknek a véleményeknek, igényeknek az ismeretében folynak a kongresszusi előkészületek. Munkánk nem lesz az eddigieknél könnyebb az elkövetkező időszakban sem, minden eredményért meg kell küzdenünk. Alapvetően jó politikai feltételei vannak a szakszervezeti munkának. Az emberek döntő többsége megérti, hogy gondjaink nagyobbrészt olyanok, amelyeket együttesén oldhatunk meg. Az emberek nagy többsége képes és akar becsületesen dolgozni, tisztességesen élni. Ebben a munkában még jobban építeni kívánunk minden tisztességesen dolgozó ember közreműködésére. Mai feladatainkat éreztetni, láttatni és cselekvésre ösztönözni — ebben van a szak- szervezeti munka nagy feladata. Ezt nem lehet formálisan végezni, csak hittel, meggyőződéssel. Ezáltal tudjuk erősíteni a bizalmat a nehezebb időkben, a bonyolultabb feladatok: végrehajtása közben is, a szocialista eszmék iránt. A dolgozó embert megilleti az, hogy ismerje a célokat, a törekvések mögött meghúzódó okokat, a várható következményeket. Elvárja az ügyeivel való gondos törődést, a demokrácia további fejlesztését, mindenekelőtt ott, ahol a napi munkaidejét eltölti, ahol közvetlenül érintik őt az intézkedések. Ott kapjon választ, magyarázatot kérdéseire, ott érveljünk, ott vitatkozzunk. Mindebben nem kevés tennivalója van a szakszervezetnek. Szemérmes öregek Hogyan segíthetünk rajtuk? A szociális otthontól irtóznak, a napközi otthontól idegenkednek. Mert micsoda dolog az, hogy valaki vénségére beszoruljon egy szobába a többi vénember, vénasszony közé, ücsörögni, fecsegni, hímezni senkinek sem kellő térítőkét..., mikor a ház körül talán még lenne tennivaló, ott a kert, a baromfi, csak az ember győzze szusszal, bírja lábbal. Ne rójanak meg az általánosításért, de hazánkban a legtöbb falusi öreg így gondolkodik, „kitermelvén” olyan ellentmondásokat, hogy amíg egyfelől sürgetjük a településeken az öregek napközi otthonának az építését, másfelől kihasználtságuk, sok helyen megkérdőjelezhető; míg egyfelől igyekszünk a segélyezési, gondozási formákat gyarapítani, másfelől valósággal fel kell kutatni az erre rászoruló öregeket, mert a szemérem és a szomszéd nyelve nagy úr. Dehogy kérnek akárkitől is valamit, hogy megszólják őket és a családjukat... ! Eddigi tapasztalataimat támasztja alá az a tanácsi beszámoló is, amelyet a közelmúltban készítettek Edelényben, felmérve az időskorúakról való gondoskodás formáit és a továbbfejlesztés lehetőségeit. A megközelítőleg 13 ezer lakosú, városi jogú nagyközségben 16 százalék a nyugdíjkorhatár felettiek számaránya. Ez alacsonyabb, mint az országos átlag, - egy település életében mégis fontos a több mint 2 ezer idős ember sorsa, mindennapjainak alakítása. Annál is inkább, mert helyzetük korántsem egyforma; a felmérések például négy kategóriát állapítottak meg. Az első kettőbe azok sorolhatók (szám szerint 69-en), I akik valóban rendkívül hátrányos körülmények között élnek, és segítséget (sok esetben azonnali segítséget) csak a társadalomtól várhatnak. Olyan öregekről van tehát szó, akiknél hiányzik az anyagi biztonság, krónikus betegségben szenvednek, egészségtelen lakásokban élnek, családi viszonyaik rendezetlenek. A harmadik csoportnál az anyagi helyzet lehetővé teszi, hogy az ellátás különböző formáit önköltségesen vegyék igénybe, míg a negyedik csoportba sorolhatók támogatást egyáltalán nem is igényelnek. Természetes, hogy a kategóriába sorolás egyben sorrendiséget is jelez az intézkedések megtételénél. Fontos differenciáló tényező, hogy ki hol Iákik? Mert igencsak eltérőek az időskorúak életkörülményei Edelény, és a volt társközségek, így Damak, Lád- besenyő, Balajt, Abod területén. A nagyközségben a havi jövedelmet jóval nehezebb állattartással, szőlőműveléssel stb. kiegészíteni, mint az előbb említett településrészeken. A családi kohézió, a generációk együttmaradása is ez utóbbi helyeken érvényesül jobban, így a gyerekek és az unokák vállalják azt, amit sok helyen sajnos az államnak kell vállalnia ... S a hivatalos szerveknek nem könnyű a dolguk. Mert, ha csak annyiból állna, hogy X összeget kifizetnek ennyi és ennyi embernek ! Meglepő azonban a magára maradt, egyedül élő öregek szemérmessége, amivel maguk zárkóznak el a segítségnyújtás elöl. Ahogy a beszámolóban írták : „Sokan nem igénylik a támogatás semmilyen formáját sem.” Szemérmes öregeink mellett viszont újabban fel-feltünedeznek a se nem szemérmes, se nem öreg, „munkaképes fiatal állampolgárok”, akik csökkent munkabírásukra hivatkozva egyre többen, és egyre több segélyt követelnek. A legtöbb igénylőnél az edelényi bizottság 40—50 százalékos csökkenést állapított meg, amely nem szolgál alapul a rendszeres szociális segély folyósításához. A feladatokból Edelény- i ben is nagy részt vállal a húszfős öregek napközi otthona, és a házi szociális gondozók. Az ÖNO azonban itt sem kihasznált Ennek oka nemcsak az idegenkedés; egyesek sokallják a havi 600 forintos térítési díjat. Anyagi helyzetüknél fogva ők bizonyára nem alaptalanul, ám ennél olcsóbbra már nem -szabhatják a tarifát az intézményben. Annál kedveltebb forma viszont a szociális étkeztetés, az igények egyre nőnek, és sok helyütt párosulnak a házi szociális gondozással. S hogy mindezt miből? Ebben az évben a nagyközségi tanács több mint másfél millió forintot biz-i tosított a jogosan jelentkező kérelmek kielégítésére. Ez volt az „előirányzat”, amely később még 110 ezer forinttal bővült, öt állandó szociális segély juttatására, és a két főfoglalkozású mellett egy részfoglalkozású házi szociális gondozó beállítására nyílt ebből a pénzből lehetőség. S a lehetőségek mellett a valóságról még valamit: az időskorúak érdekében a hatósági osztály kapcsolatban van a körzeti egészségügyi szolgálattal, a helyi Vöröskereszttel és a tanácstagokkal. Más állami feladatoknál nem tapasztalt módon, önzetlenül és készségesen segítették ezt a legutóbbi felmérő munkát is Edelényben. Keresztény Gabriella Az elmúlt hét elején telt ház volt Mályi- ban, a megyei tanács Oktatási és Továbbképzési Intézetében. Párhuzamosan több továbbképzés folyt, ezek egyikén az encsi városkörzet települései elöljáróinak tartottak előadássorozatot. A háromnapos továbbképzésen a résztvevők részletesen megismerkedtek az elöljáróságok teendőivel, feladataival. — Javasolt tematika szerint dolgozunk — mondja Kisvárdai László, az intézet vezetője — az előadásokat a megyei tanács vezetői, szakemberei tartják. Az elöljárók az ezeket követő konzultációkon felvetik a helyi problémákat, kérdéseket, s így „első kézből” kapnak rá választ a legilletékesebbektől. Már előzetesen is befutott néhány kérdés, ezekre itt adtuk meg a választ. — Mi volt-a legjellemzőbb problémakör? — Az anyagi jellegűek — kapcsolódik a beszélgetésbe Kocsis János, az intézet vezetőhelyettese — s itt is az újdonságnak számító településfejlesztési hozzájárulásról érdeklődtek sokan. Ennél a kérdésnél, mivel kisközségekről van szó, aggályok is mutatkoztak: félő, hogy ezekben az aprófalvakban még kevesebb lesz a pénz — az elöregedés miatt. Továbbá sokan érdeklődtek az igazgatási feladatokról is. Gyámügy, szociális segély — itt az elöljáróságoknak saját döntési joguk van. Három elöljárót kérünk egy kis beszélgetésre. Majik András Gadnáról érkezett. 74. évében jár, de korát meghazudtoló frissességgel, beszél a kis falu múltjáról, jelenéről: — Kenyerem javát már megettem, de látja, most is itt vagyok, és még akarom is tovább folytatni. Voltam már én községi bíró, tanácselnök, megyei tanácstag. Nagyon jó ez az elöljáróság, mert ezáltal megszűnik a magárahagyatottság érzése a faluban. Van kihez szólni, kihez menni az embereknek a gonddal. Mert tudja, ha a csirke mellett nincs kotlós, hát azok ■ szétszélednek. .. Most már sok ügyet helyben intézhetnek a lakosok. De ehhez a munkához az is kell, hogy az elöljárók álljanak a hivatásuk magaslatán. A kapott bizalomért jó munkával, tettekkel kell fizetnünk, nekünk, elöljáróknak. Másik beszélgetőpartnerünk, Hornyák Sándor Szentistvánbaksán elöljáró. Mondandóját élénk kézmozdulatokkal kíséri. Az itt lévők, kor szerint, szinte minden korosztályt képviselnek. Több fiatallal találkoztam, ez jó. Hogy kiből milyen elöljáró lesz, azt majd a jövő, a gyakorlat mutatja meg. Mindenesetre, hogy az emberek ne menjenek el ezekből a kisközségekből, kell, hogy valami odakösse őket. Mire gondolok? Például munkahelyekre. Ez kellene. Persze sok minden más is. Szentistvánbaksán már van egy fúrott kút, jó á vize. Jó lenne azonban a vízhálózat is. Meg aztán nem szabad elfeledkeznünk az öregekről sem. A házi kifőzdéből jelenleg öten kapnak ételt, de kilenc idős ember igényelné. Ezt sürgősen meg kell oldani. — Nálunk a közlekedéssel van a legnagyobb gond — szól Majik András is. —Azt sikerült elérni, hogy reggel már megy egy busz Encsre. De visszafelé? Nincs járat. Rozgonyi Béla még fiatal ember. 25 éves, de a tanácsi munkában már vannak tapasztalatai. Négy évet tanács- és vb-tag- ként tevékenykedett. — Lesz mit tennünk: a segélyek juttatását például az elöljáróság döntése alapján adjuk. A területfejlesztési hozzájárulásokból befolyt pénz is a faluban marad. Ha mellénk áll a falu közössége, együtt biztosan sokat tudunk tenni. Hernádcécén több, mint háromszáz a lakosok száma. Az emberek többsége eljár dolgozni más településekre, otthon csak a téesz tud munkát adni. A beszélgetésből kitűnik: lesz mit tenni az elöljáróknak. S hogy a tervekből, elképzelésekből mi valósul majd meg, az azon is múlik, hogy a többi ember hogyan segíti ezt a munkát. Hiszen a megvalósított eredményekkel a falut, végső soron önmagukat gazdagítják. Mészáros István
