Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
1985. október 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A borsodsziráki példa Az esztergagépnél Egy jó esztergályos sokszor gyorsabban tudja „beszerezni” a hiányzó alkatrészt, mint a legjobb anyagbeszerző. A mezőgazdasági gépszerelők sokszor küszködnek anyaghiánnyal, s ilyenkor van „kéznél" az esztergályos. Tompa Ede esztergályos, a Tiszakarádi Új Élet Mgtsz dolgozója sokszor készít „hiányzó” alkatrészt. Képünkön ő látható munka közben. Fotó: Laczó József Átgondolt intézkedések után A Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat 1955-ben alakult, és a működésének eddigi három évtizede alatt 58 ezer lakást, 100 iskolai tantermet, 108 ezer négyzetméter kereskedelmi és szolgáltató létesítményt, valamint több középületet épített a megyeszékhelyen és Borsod több városában. Egy borsodsziráki barátom a múltkoriban megjegyezte: — Unom már az újat. Lassan nincs olyan évszak, amikor ne nyitnánk egy új üzemet, s kezdődhetnek ismét és ismét az idegőrlő napok, hetek, amíg a technológia beáll, s zavar nélkül működik a részleg. Néha azért fohászkodom, hogy bárcsak lenne egy olyan esztendő, amikor csak! ugyanazzal foglalkoznánk, mint tavaly. Az elnök „megnyugtatott”. Gyermekkoromban aratás közben én is panaszkodtam nagyapámnak: — Nehéz a munka, amit rám bízott. Nagyapám egy régi közmondást mondott: „Aki bírja, markolja — aki nem bírja, leteszi”. Hozzátette még: „Jó a kasza, jó a sarló, csak az ember néha gyarló.” Hogy felidéztem beszélgetésünknek ezt a részét, annak a legfőbb oka: keresve sem találtam volna helytállóbb megállapítást a borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezetről. Fél éve jártam ott utoljára. Nos, a nem egészen hat hónap alatt itt több minden történt, mint néhány termelőszövetkezetben egy évtized alatt. Botya Péter, a gazdaság elnöke: — A piac túl gyorsan változik ahhoz, hogy egy helyben vesztegeljünk. Nincs más választásunk, csak az erőltetett menet. Fel kell számolni azt, ami gazdaságtalan, s hónapok alatt helyet kell teremteni a hatékonynak, no és az újnak. (öt évvel ezelőtt a szövetkezetben még csak négy- százmillió forint értéket termelték Az idén már 850 [!] milliót.) — Arra, hogy a versenyben nem szabad megállni, pontosan öt évvel ezelőtt figyelmeztettek bizonyos jelek. A helyben telepített hagyományos ipar, a lakatos-, forgácsoló-, tapéta-, beton- és műanyagüzem, a csokoládécsomagolással együtt gyorsan veszítettek hatékonyságukból. Tizenhatmillió forintos nyereség helyett csak hárommillióval gazdagították a szövetkezet pénztárcáját. Elemezve a helyzetet, világossá vált: ezekben az üzemágakban a legélesebb a konkurenciaharc, amely nyomott árakhoz vezetett. Másrészt a beruházások csökkenése kevesebb megrendelést jelentett. Logikus volt a döntésünk, hogy az öt leggyengébben dolgozó üzemünket felszámoljuk. És meglehetősen éles viták után döntöttünk úgy, hogy a hagyományos melléküzemági szerkezet nem felel meg nekünk, csak olyan termékek gyártására vállalkozhatunk, amelyekre hosszú távon tartós piac ígérkezik. (Az ötlet alapja, az elnök előadásában: — Gépészmérnök létemre azt mondom, még az is előfordulhat, hogy vasat Kínából, technológiai berendezést Kanadából fogunk behozni. De élelmiszert, csokoládét, vagy éppen üdítőt soha! Azokat itthon kell megtermelni.) — Vagyis az élelmiszer- ipar? Botya Péter rábólint: — Csakis. Ennek állandó, tartós piaca van. Már volt egy húsüzemünk, és sietve kellett dönteni arról, hogy milyen termékek gyártására szakosodhatunk. Körülnézve a megyében, rögtön szemet szúrt, hogy a Borsodi víz palackozása nincs kellőképpen megoldva. A kereslet nagy volt, a kínálat kevés. Harmincmillió forintot költöttünk egy korszerű üzem létrehozására, amely be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Többek között szerződést kötöttünk a Márka- szervizzel, havi szinten 50— fOO ezer üdítő gyártására is. Így üzemünk kapacitását még jobban le tudjuk kötni. (Jó dolog a gépesítés. Amikor a hazai édesipar a nagy rekonstrukció után azoknak a termékeknek a gyártására szavazott, amelyekhez nem kellettek a szorgos kezek, lényegében közkedvelt desszertek készítéséről kellett lemondania a lakosságnak. Már több mint egy évtizede hiányoznak ezek a csemegék a hazai piacról, s ez a borsodszirá- kiaknak tűnt fel először.) — Hogy is mondjam? Az ötlet jó volt, de ha a budapesti Csemege Édesipari Gyár nem látott volna benne fantáziát, akkor semmit nem ér. így megalakíthattunk „Aranycsoki” néven egy gazdasági társulást, amely eredeti receptúrák alapján gyártja ezeket a régi termékeket. Ma már huszonnégy termékünk van, s a létszám állandóan nő. Ede- lényben, ahol a női munkaerő foglalkoztatása állandó probléma, mondani sem kell, hogy mit jelent az a 110 dolgozót foglalkoztató üzem. Példamutatóan jó a kapcsolatunk a fővárosi gyárral, bizonyítva azt, hogy egy állami vállalat, s egy szövetkezet is tud kölcsönös érdekek alapján nyereségesen együttműködni. (Élelmiszeripari üzemek ide, élelmiszeripari üzemek oda, a megyében a szirákiak legnagyobb „fogásának” azokat az üzemeket tartják, amelyek monopolcikkeket gyártanak. Igaz, akadnak olyan kívülállók, akik ironikus felhanggal magyarázzák a szövetkezet „szerencséjét”, amelyet magas pártfogóknak, a jó kapcsolatoknak köszönhető ajándéknak tartanak.) Az elnök most először üt meg élesebb hangot: — Az üzleti életben haverizmus nincs. Nem tagadom — s miért is tagadnám —, hogy vannak barátaim, akikhez bekopogtatok. És akiktől tippeket is kapok, hogy ők az én helyemben mit tennének. A személyes kapcsolat igenis fontos dolog. Csak így lehet tájékozódni arról, hogy milyen ágazatokban várható fejlesztés, hol számíthatunk hosszú távon piacokra, vagy honnan lehet éppen hitelt szerezni. Gyakran kopogtatok ajtókon, hogy ki tudjam választani, s tudjam ajánlani azt az üzletet, amely a szövetkezetnek a legtöbbet ígéri. De itt hozzá kell tennem, ha gazdaságunk nem lenne tőkeerős, vagy nehézségekkel küszködne, egyetlen barátom nem lenne, aki vállalná azt a kockázatot, hogy támogasson bennünket. (És ezek a kapcsolatok lennének a magyarázatai annak, hogy Borsodszirák általában jól választ? Nem valószínű, hiszen ismert, hogy megyénk mezőgazdasági üzemeinek többségében a melléküzemágak, az ipari szolgáltató szakcsoportok a pénzügyi veszteség legfőbb okozói lettek.) — Más dolog az ötlet, más dolog a kivitelezés. Egy-egy üzem megnyitására hónapokig kell készülni. Elemezni kell a technológia adta lehetőségeket, a piaci igényeket, a költségeket, az árviszonyokat. Példaként: egyik monopol üzemünk a deko- ritlemezt gyártja. Az országban csak nálunk gyártják a jármű-, a bútoripar e nélkülözhetetlen elemét. Fél évig számoltunk s tervezgettük az üzemet, amit két hónap alatt üzembe állítottunk. De még be sem indult az első gép, már tudtuk, hogy a jelenlegi gyártmányskála mindössze három-négy évig lesz kelendő. Az idén Olaszországba indultunk tanulmányútra. Ugyanis két-három éven belül be kell szereznünk az új technológiai berendezéseket, hogy a hazai piacon versenyben maradjunk. A hazai vevő is igényes, hiszen exportálni is csak úgy tud, ha a nyugati országok termékeihez hasonló karcolásmentes, divatos színű, vagy rézlemez felületű alapanyagot kap. Tehát, lépni kell, menetelni a minél korszerűbb felé. S érdekes, e célunkat a bank is megérti, hiszen támogatja a valutáért kapható gépek beszerzését. (Vagyis, manapság egy termelőszövetkezeti elnöknek a menedzselés a legfontosabb feladata? És tárgyalásokon dől el egy-egy üzemv sorsa?) — Azt soha nem engedtem meg magamnak, hogy üzemvezetőnek a kezébe adjam a kész üzem kulcsát — mondván, a többi — a nyereség előteremtése — a te feladatod. Legalább fő vonásaiban ismerni kell minden folyamatot, hiszen megfelelő alap nélkül döntéseket hozni lehetetlen. És itt egy pillanatra álljunk meg. Egy elnök soha nem lehet annyira menedzser, hogy üzemi munkáját távolról figyelje. A szakembereit biztatnia kell, nem szabad engedni, hogy elkeseredjenek. Ha valaki húsz termékkel befuccsol, akkor próbálkozzon meg a huszonegyedikkel. Kockáztasson ő is, ahogy én is kockáztatok. Mert az élet furcsa helyzeteket hozhat. Mi minden ügyletünket számításokkal támasztjuk alá, csak azután fogadjuk el az ajánlkozásokat. Nem ritka az az eset, amikot elutasítjuk. Igaz, adódnak kivételek, pl. hozzám bejött szinte az utcáról egy idős ember. s félórás tárgyalás után meggyőzött találmánya hasznáról. Kockáztattunk, s bevált. Idén már négy úszókotrót adtunk el, jelentős haszonnal. (És mégis, amit fejleszteni akarnak, az a mezőgazdaság. Az alaptevékenység, amelynek jövedelme korántsem éri el az ipari üzemek szintjét.) — Sokan „vádolnak” minket, hogy a mezőgazdaságról elfelejtkezünk. Pedig a nyereség legnagyobb része ennek fejlesztését szolgálja, s ezek a főágazatok fejlődtek legtöbbet. Sikerült hatékony- nyá tenni növénytermesztésünket, s most az állattenyésztésen a sor. Az elavult telepeket felszámoljuk. Viszont új istállókat építünk, s korszerű technológiát telepítünk, hogy a termelést központosítani tudjuk. Négyszáz tiszta vérű feketefríz tehenet akarunk vásárolni, hogy a tejtermelést fokozni tudjuk. Tizenhatmillió forintba (!) kerülnek az állatok, s 850 darabra tudjuk növelni a tehenészet létszámát. Elkezdjük mintegy 120 millió forintért a sertéságazat rekonstrukcióját. Nemcsak a hízókibocsátást fogjuk megkétszerezni, s termelését központosítani, hanem dolgozóinknak emberibb munkakörülményeket is akarunk teremteni. És bármennyire is rosszak jelenleg az állattenyésztés pozíció, mi ebben az ágazatban is maximális nyereségre törekszünk. Kármán István A vállalat az alakulásától kezdve meghatározó szerepet tölt be a megye építészetében, elsősorban a lakásépítésben. Elismeréseket és vitákat kiváltó tevékenysége ellenére ma is meghatározó, hiszen az elmúlt évek változásai sem tudták megkérdőjelezni a nagyipari építészeti technológia létjogosultságát. Közismert az, hogy a VI. ötéves terv időszakában igen jelentős arányváltozás történt a lakásépítésben, jelentősen csökkentek az állami megrendelések, ehelyett a magánerőből történő építés növekedett meg, erre pedig a paneles technika nemigen alkalmas. Ennek a folyamatnak és a más jellegű beruházásoknak a visszafogása igen nehéz helyzetbe hozta az építőipart, és ebből a nehéz helyzetből a hagyományos módon, a hagyományos gondolkodással nem tudott a vállalat kikerülni. Hogyan és mit tettek a BÁÉV vezetői, és mit tesznek a jövőben? — kérdeztük Bánhegyi Árpád vezérigazgatótól és Kocsis Lajos vezérigazgató-helyettestől. — Az ismert okok miatt a perspektívátlanság következtében valóban a mélypontra került a vállalat. Az elmúlt hét-nyolc évben, körülbelül 2 ezer ember ment el tőlünk és csak 1982-ben, egyetlen évben, 450 ember hagyta itt a BÁÉV-et. Azt is hozzá kell tenni, hogy az eltávozott emberek egy része törzsgárda- tag volt és jó szakember. Ezt a folyamatot kellett megállítanunk, és a külső körülmények ellenére arra kellett törekedni, hogy megállítsuk a vállalat spontán leépülését. Ez az erőfeszítésünk sikerrel járt, 1983-ban megállt az elvándorlás,. 1984 végén pedig már létszámstopot rendeltünk el, és megkezdhettük a szakemberállomány minőségének javítását. — Jól tudjuk, hogy ez a folyamat bonyolult, és ennek igen sok összetevője van. Ismert az is, hogy a bevezetett paneles technológia nélkülözhetetlen volt ilyen számú lakás megépítéséhez, de a szakmát és azokat a szakmai értékeket rombolta le, ami az építőiparban évtizedek során felhalmozódott. Most az a célunk, hogy a változásokkal szinkronban, újra visszaállítsuk a jó szakmunkások presztízsét. — Mit tettek a vállalat létét fenyegető leépülés és az új helyzethez történő alkalmazkodás érdekében, hiszen az is ismert, a lakosságban valami okból kialakult egy panelellenes hangulat, és a magánépítők úgymond, hallani sem akarnak arról, hogy a saját otthonukat panelből emeljék. — A nyolcvanas évek elején tudomásul kellett vennünk, hogy ez esetben hosz- szabb távú folyamatról van szó, ezért az új helyzetnek megfelelő vállalati stratégiát készítettünk és ezt műszaki fejlesztési tervvel is kiegészítettük. Azt is tudtuk, hogy a korábbi fejlesztések nem teszik lehetővé a vállalat talpon maradását- Elsőként belső átszervezést hajtottunk végre, és ennek során öt önálló komplex egységet alakítottunk ki. Ezek gondoskodnak a munkaerő foglalkoztatásáról, a bérekről és valamennyi, az ottani tevékenységhez kapcsolódó dologról, tehát önállóan végzik a munkájukat. Tehát, oda került a felelősség is, ahol a munkát végzik. Ez több új fiatalembernek azt jelentette, hogy bekerült a mély vízbe. Volt, aki jól feltalálta magát, de az isi bebizonyosodott, hogy az önállóságot is tanulni kell. Mivel nekünk a fő technológiánk a panel, ezért a tervidőszak közepén már éreztük. hogy fordulópont következett be ennek az igényével kapcsolatban is. Egyensúlyba került a kereslet és a kínálat, és ezt követően már nekünk kellett utánamenni, hol, milyen munkát tudunk szerezni. Ez szétaprózottá, más jellegűvé tette a munkánkat, mint korábban, és most Borsodná- dasdtól Sátoraljaújhelyig, Budapesttől Mezőkövesdig igen nagy területen szétszórva dolgozunk, igen erősen megváltozott építtetői igények- közepette. Az utóbbi két-három évben, éppen az igények megváltozása miatt számos módosítással formáljuk és megújítjuk a paneles technológiát. Miskolcon, a Jókai lakótelepen, az Avas—III. ütemben, a Nagyváthy utcai munkáslakásoknál, az OTP- háznál, a Korvin Ottó utcai építkezésen, valamint Sajó- szentpéteren is a korábbihoz képest már teljesen más megjelenésű és felfogásban is más lakóházakat építettünk, építünk. De ez a folyamat tovább megy, funkcióban. városképi megjelenésben újabb és újabb lehetőségeket keresünk és próbálunk ki. Az ÉSZAKTERV- vel, a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve és pályázati úton is, olyan új kísérleti épületek megépítését tervezzük az Avason, ahol variábilis megoldásokat, új technológiákat, például biobetont is alkalmazunk. Ezek az új megoldások lehetővé teszik akár hét méter körüli belső fesztávolságú terek kialakítását is a paneles technológiával. Ugyanakkor színesebb, más megjelenésű épületek kialakítására is lehetőség van. akár magastetős kivitelben is. — A vállalat jelenleg is meghatározó a lakásépítésben, hiszen csak Miskolcon több mint ezer lakást emelnek évente. Ugyanakkor a BÁÉV-nek igen fontos, mondhatni, döntő eleme a lakásépítés, hiszen ez a tevékenységének háromnegyed részét teszi ki. Ügy is lehet mondani, a vállalat együtt sír és nevet a várossal és a megyével. Mit tesznek annak érdekében, hogy e munkájuk egyértelműen elismerésre méltó legyen? — A rendkívüli hideg időjárás miatt az év első felében elmaradtunk a tervek teljesítésében. Körülbelül most értük el azt az átlagos lakásszámot, hogy a munkánkkal naprakészen legyünk- És bízunk benne: az év végéig teljesítjük a terveket és az eddig átadott ezer lakás mellett további négyszázhatvan otthont is átadunk. És talán a minőséggel sem lesz baj. A feltételeken itt ösztönzéssel kívánunk javítani. Ugyancsak több vállalattal közösen keressük a korábbi hibák, például a penészesedés okait is. A célunk az, hogy úgy javítsuk a vállalaton belüli légkört, hogy jobbak legyenek a munka feltételei és egyúttal a végzett munka minősége is. Erre törekszünk a jövőben és erre dolgoztuk ki a VII. ötéves terv célkitűzéseit. Azt szeretnénk elérni, hogy intenzív piacpolitikával a jelenlegi szintet megtartsuk. Az elkövetkező időszak fejlesztési terveiben nemcsak a nagyobb lakásszámú, többszintes épületek emelésére törekszünk, hanem kidolgoztuk a kisebb, egyedi lakások építésére szolgáló technológiákat is. Ezt a feladatot gazdasági társulással szeretnénk megoldani, svájci li- cencen alapuló biobeton fel- használásával. Ebből a termékből családi házak és sorházak egyaránt építhetők. Az ehhez szükséges blokkgyártó gépet már ősszel szeretnénk megvenni. Azt akarjuk elérni, hogy az új technológiák és új módszerek elterjesztésével gazdaságossá tehetjük a lakásépítést. A jövő fejlesztéseihez összesen mintegy 120 millió forintra lenne szükség, és bízunk benne, ha ezeket a fejlesztéseket fokozatosan meg tudjuk csinálni, akkor egy bizonyos idő múlva, mindenki elégedett lesz a BÁÉV munkájával — mondották a BÁÉV vezetői. Hajdú Gábor Folytatódik ■ Hl ifi — ^
