Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-04 / 233. szám
1985. október 4., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁ6 3 Ha nincs szél, nem kell a vitorla Álló víz? Ez a beszélgetés kezdetben semmiben nem különbözött a többitől, hiszen napjaink állandó témája a mezőgazdaságban csakis az idei, meglehetősen kedvezőtlen időjárás lehet. Egyszóval: az idén a termelőszövetkezeteknek alaposan kijutott a bajból. Nem lehet csodálkozni azon, hogy Pál József, a Hejőkeresztúri Hejő- menti Termelőszövetkezet elnöke is a károkkal kezdi: — A búza kétmillió, a napraforgó pedig egymillió forinttal hozott kevesebbet a tervezettől. Nagy kérdés még a kukorica, de csoda szükséges ahhoz, hogy hozza hektáronként a hét tonnát. A termésbecslések azt mutatják, hogy az abraknövény is egy tonnával kevesebbet ad. De különösebben nincs miért panaszkodni! Ezek a termésátlagok egy átlagos év hozamainak felelnek meg, s valójában nincs olyan növényünk, amelynek termesztésére ráfizetnénk. Ám itt elkanyarodott a beszélgetés egy rázósabb útra, amelyre az elnök ígv vezetett. — Az az igazság, hogy napjainkban egy kiugró, rekordokat döntögető év sem jelentene a szövetkezetnek sokat. Legfeljebb egy-két millióval nagyobb nyereséget. De ez még mindig kevés lenne ahhoz, hogy az egyszerű újratermelést az alaptevékenység eredményéből megvalósítsuk. Még tartani tudjuk a tápanyagutánpótlási szintet — nem mondtuk vissza a műtrágyát —, de már gépeink kopnak, amortálódnak, s újakat csillagászati összegekért a szűkre szabott nyereségből nem tudunk megvenni. Az utóbbi három évben 12 millió forinttal növekedett az állami elvonás, amelyeket hozamnövelésből megint nem tudunk pótolni. Ez a gazdaság korántsem kedvező adottságú, igaz azzá minősítették, de homokon, kavicstenger felett termelni korántsem leányálom! Aki nem hiszi, próbálja meg! Egyszerűen nem tudunk lépést tartani az alapanyagok áremelésével. Van, aki kimondja. van, aki nem, de ez az igazság. — És az állattenyésztés? Pál József elneveti magát. Dé nem jókedvében: — Ez még forróbb téma. A tehenészetnek nincs perspektívája. Évek óta küszködünk, hogy a termelésre ne fizessünk rá. Sikerült, de már ötven tehénnel kevesebbet tartunk, mint amennyit lehetne. — Felemeli a kezét, mintegy elvágva a kérdést. — Tudom, hogy mii akar mondani! Hogy végre változott a szabályozás, s az állam majd jobban dotálja a tejtermelést. A látszat ezt mulatja, hiszen literenként, majd egy forinttal többel, kaphatunk. De az a dotálás csak arra lesz elég — legalábbis nálunk —, hogy megerősítsük az ágazat „0” pozícióját. Vagyis már elképzelhető lesz pár tízezer forintos nyereség. Jobban támogatja az állam a telepek rekonstrukcióját, pontosabban az újabb beruházásokat, amelyekkel növelhetnénk a férőhelyek számát. De kérdem én: aki egy ekére sem tud pénzt fordítani, vagy, aki nem tud egy vetőgépej vásárolni, beruház egy olyan » létesítménybe, amely eleve nem Hoz hasznot? Még egy dolgot: az a gazdaság, amelyik tehenenként ötezer liter tej felelt termel, kiemelt támogatást kap. De ilyen kevés van. A többi nyeli a keserű pirulát. Kérdezem: a négyezer liter alatti gazdaságok tej- hozamára nincs szükség? És azt hiszem, mivel mi vagyunk a többség, joggal várunk erre választ. Kedvezőbb választ a jelenlegitől, mert a szigorú gazdaságossági számítások alapján a tehenészeti állományt tovább kell csökkentenünk. — Ezen a helyzeten nem lehet változtatni? Emlékszem, amikor a tsz élére került, nagyon optimistán nyilatkozott az előrelépés lehetőségeiről, bízva az ipari- szolgáltató melléküzemágak kialakításában, amitől any- n.yi nyereséget remélt, hogy az alaptevékenység fejlesztését megalapozza. Az elnök felkapja a fejét. — Akkor ez így is volt. — Kezdetben az ipari tevékenység segítette is a gazdálkodást, de aztán változott a szél. Sőt, a mi vizünk, a mi gazdaságunk felett a szélcsend lelt az uralkodó. Egymás után alakultak meg a szakcsoportok, amelyek nem versenytársak lettek, hanem a kedvezőbb adófeltételeik miatt lekörözték a szövetkezeti melléküzemágakat. A szerencselovagok, s a maszek kisiparosok kiszorítottak minket az egészséges versenyfutás jelszavával, de ma már köztudott, hogy általában hova kerülnek. A bíróságok a megmondhatói ... — Nem a túlzott keserűség hangja ez? Vállal von: — A derűé semmiképpen nem. Az elmúlt években tizenhat melléküzemágat szerveztünk. Volt, ami nem vált be, s mi kötöttünk útilaput a rész- lag talpára, de az általános kép az, hogy a szakcsoportok, kisiparosok kifúrtak bennünket. Maradt hat részleg, amely még versenyképesen dolgozik, s így töb- bé-kevésbé nyereségével támogathatja a szövetkezetei. De nem szabad elfelejteni, hogy az ipari tevékenység jövedelme napjainkra a korábbinak felére csökkent. — És nem lehet szervezni újabbakat? — Jelentkező lenne, de megfelelő pénzügyi, piaci háttér nélkül. Nagy szükség lenne arra, hogy megyénk nagyüzemei több kooperációs kapcsolatot létesítsenek a szövetkezetekkel. így velünk is. Mert nélkülük úgy megoldani a helyi foglalkoztatást, hogy nyereséget is termeljen és kvalifikált munkaerőt ne igényeljen, elképzelhetetlen. Mi szívesen szerveznénk ipart, mint nyereségteremtől, de ha nincs szél, minek a vitorla? Következésképpen: még az életbe lépő szabályozóváltozás sem fogja olyan mértékben növelni a szövetkezetek termelését, amire biztonsággal lehetne alapozni. Egyre szigorúbb takarékos- sági intézkedésekkel —, amelyek már súrolják az ésszerűség határát — a jelenlegi szintet még úgy- ahog.v fenn lehet tartani. Hejőkeresztúron az idén másfél millió forintos nyereségnek örülnének. A gazdaság termelési értéke 75 millió forint. Vagyis a jövedelmezőségi kulcs alig éri el a két százalékot! Ez nagyon elgondolkodtató adat. — kármán — Vállalati gazdasági munkaközösségek és a munkavédelem (Folytatás az 1. oldalról) rendszeressé válnak. Táptalajként szolgál például a kisebb vétségek elkövetésére, hogy a kohászati vállalatok jelentős része — az ÓKÜ is — az évek óta jelentkező létszámhiányt a vgmk-k életre hívásával igyekszik ellensúlyozni. Negatív hatás továbbá, hogy a gazdasági munkaközösségben erőn felül végzett tevékenység nyomán a dolgozóknál a fő munkaidőben jelentkezik a fáradtság, a figyelmetlen munkavégzés. A tapasztalatok alapján az is megállapítható, hogy a vállalatok körében nem egyértelműek a balesetek megítéléseinek szempontjai, s gondok jelentkeznek az ellenőrzéseket illetően is. A vitában a bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a munkaközösségek fontos szerepet töltenek be a nép- gazdasági fejlődés folyamatában, s a jövőben szükséges a munkavédelmi szabályok pontosítása, finomítása, az egészséges munkavégzés feltételeinek megteremtése érdekében. A szabályozásbeli hiányosságok sorában szóba került az is: nincs egységesítve, mennyit dolgozhat havonta a vgmk-tag a fő munkaidőn kívül. Lényegében a munkaközösségek képviselői jogilag nem felelős vezetők, s így a számonkérés sem megoldott. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az egyes gazdasági egységeknél eltérően ítélik meg a munkaeszközök biztonságos üzemeltetésének felelősségi jogkörét. (A jogszabály szerint a biztonságos munkaeszközöket mindenkor a vállalatnak kell biztosítania, hiszen azok használatáért a vgmk-k díjat fizetnek.) El kell érni továbbá, hogy a vállalati gazdasági munkaközös*égek működési rendjét meghatározó jogszabályok szerves részét képezzék a vállalati munka- védelmi szabályzatnak. Sok vállalatnál a tekintetben sem egységes az álláspont, hogy a vgmk-ban előforduló baleseteket hová sorolják be, különös figyelemmel a vállalaton kívül végzett tevékenységre. Ennek kapcsán a bizottság tagjai úgy foglaltak állást, hogy a vgmk-nál előforduló baleseteket a vállalati baleseti mutatóknak kell tartalmazniuk, mert a vállalat dolgozói, a vállalat eszközeivel és a vállalatnak végeznek kiegészítő tevékenységet, s így természetes, hogy az előforduló sérülések is a vállalati statisztika részét kell, hogy képezzék. Az ülésen szóba került az is, hogy a közeljövőben új rendelet lát napvilágot, amely az eddigiektől szigorúbban szabályozza a vállalati gazdasági munkaközösségek működésének feltételeit, s ezen belül a munka- védelem kérdéseit. Ezért is fontos, hogy a megyei munkavédelmi bizottság időben összegyűjtse a gazdálkodó egységeknél felmerülő hiányosságokat, a kedvez^ gyakorlati tapasztalatokat, s azok továbbításával hozzájáruljon a mind átfogóbb és egységesebb szabályozás kidolgozásához. Csákó Gyula Tagfelvétel Csatornaásás Jól halad a bodrogközi meliorációs munka. Aki erre jár, sok helyen lát hatalmas, speciális kotrógépeket dolgozni. Egy ilyen árokásó kotrógéppel Nagyhomok határában találkoztunk. Riczkó László a Bodrogmenti Vízgazdálkodási és Talajjavító Vállalat dolgozója egy négy kilométeres csatorna építésén dolgozik. Fotó: Laczó József és pártpolitika Ha nyomon követjük az elmúlt évek tagfelvételi munkáját, őszintén meg kell állapítani, hogy évek óta gond, feloldhatatlannak tűnő ellentmondás a szociális és a korösszetételre vonatkozó cél teljesítése és a minden arra alkalmas jelölt felvétele a pártba. Miért nincs ezen a téren előrelépés? Megítélésem szerint azért, mert a tagfelvételt nem pártpolitikai mozzanatként kezeljük, hanem szervezeti síkon, bürokratikus módon közelítjük meg. Célszerűbb lenne, ha a tagfelvételi munkát, a pártépítést a párt előtt álló politikai feladatok fontos részének tekintenénk. A statisztikai arányoknak tulajdonított túlzott jelentőség helyett elsősorban azt kellene néznünk, hogy milyen szerepet játszik a párt politikájának alakulásában a taglétszám nagysága (életkor, foglalkozás, képzettség szerinti) összetétele. Természetesen mindenekelőtt a párt országos és nagyobb területi szerveiben van értelme és létjogosultsága annak, hogy az összetételre vonatkozóan átfogó következtetéseket vonjanak le és orientációs programot dolgozzanak ki. A helyi szervek és főleg az alapszervezetek csak olyan ösz- szetételből meríthetnek, amilyennel működési területükön rendelkeznek. Ezt eleve meghatározza az adott munkahely jellege, de ennek keretén belül sem lehet más követelmény a leendő párttagokkal szemben, mint az alkalmasság. A területi pártszerveknek a politikai szükségletek alapján időről időre át kell tekinteniük a pártépítés helyzetét az összetétel vonatkozásában is. Az ebből levont következtetéseknek megfelelően ösztönözhető egyes területeken jobban, másutt kevésbé a tagfelvétel. Indokolt esetben természetes politikai lépés az előzetes elképzelések korrigálása. Egy megyei vagy városi pártbizottság rendelkezik azzal a képességgel és felkészültséggel, amellyel, áttekintve a pártépítés helyzetét, politikailag befolyásolhatja a pártszervezeteket a tagfelvételi munka konkrét teendőire. Csak ezen az alapon lehet helyesen meghatározni, hogy elsősorban hol, milyen rétegek körében szükséges szorgalmazni a tagfelvételt. A szocialista demokrácia viszonyai között a jól működő politikai rendszer erősíti az emberek közéleti vonzalmát, még nyitottabbá és érzékenyebbé teszi őket a közügyek iránt. Ilyen körülmények között lényegesen jobbak a színvonalas tag- felvételi munka esélyei — feltéve, ha az emberek azt tapasztalják, hogy a pártban nagyobb teret kapnak a cselekvésre, a kommunista kollektívával karöltve jobb feltételekhez jutnak a személyes gondjukat is jelentő közügyek megoldásához, képviseletéhez. Viszont az is igaz,' hogyha ezzel ellenkeznek tapasztalataik. ha úgy látják, hogy a párthoz tartozásuk nem vagy alig jelent többet a puszta formaságnál, ha a pártélet kimerül a semmit előre nem vivő fölösleges értekezésekben, egyszóval, ha nem tudunk tartalmas és vonzó pártéletet kialakítani, akkor a tenni akaró emberek számára csökken a pártszervezet vonzóereje. Ezt megelőzendő szükséges a pártélet kellő nyitottsága, nélkülözhetetlen az érdemi tájékoztatás, hogy valós kép alakuljon ki az adott párt- szervezetek munkájáról. Ezeken is érdemes lenne elgondolkodni, amikor a tag- felvételi munka mai feltételeit vizsgáljuk. Leegyszerűsítése a tagfelvétellel kapcsolatos gondjainknak a közéleti szerepvállalás hiányára vagy a fokozott individualizálódásra hivatkozni. A fiatalok körében — ahol a tagfelvételt jobban kellene szorgalmaznunk — az átlagosnál nehezebbek az életkörülmények, nagyobb terhekkel kell megküzdeniük. Elsősorban körükben kellene a közéletiség olyan feltételeit kialakítani, a mozgalmi élet presztízsét erősíteni, ami a párthoz való vonzódásukat erősítené. A szocialista demokrácia fejlődése a gazdasági-társadalmi élet minden területén jelentősen növeli- a közéleti-politikai aktivitást. Napról napra tűnnek fel olyan fiatalok és idősebbek, akik nagyfokú közéleti érdeklődésről és felelősségről tesznek tanúságot. Számtalan példa mutatja, hogy a közvélemény felfigyel rájuk, bizalommal van irántuk. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a pártépítésben nem mindenütt merítenek eléggé ebből a gazdag és természetes forrásból. Nem arról van szó. hogy egy-egy sikeres közéleti szereplés eleve az illető alkalmasságát bizonyítja a párttagságra. De azt igen, hogy alapos okunk van jobban figyelni ezekre az emberekre, hiszen olyan tulajdonságukkal tűnnek ki, amely minden párttagtól elvárható: a közügyek iránti fogékonyságukkal, a közvélemény befolyásolásának készségével és képességével. ÖNÁLLÓAN, ^g|UÖS$eGG^||||| Most ezen a téren kell segítséget nyújtani az alapszervezeteknek. A különféle, esetenként bürokratikus egyeztetések helyett az alkalmasság politikai jellemzőire érdemes lenne töbo figyelmet fordítani. Ha ezt a fajta gondolkodásmódot erősíteni tudjuk az egész párttagság körében, akkor fölöslegessé válik a bábáskodás, a beavatkozás az alapszervezetek életébe, amely ma még meglehetősen jellemzője a tagfelvételi munkának. E tekintetben is fokozni lehetne az alapszervezetek \ önállóságát, megteremtve a feltételeit annak, hogy a taggyűlés következetesebben érvényesíthesse döntési jogkörét. Nem szabad lebecsülnünk ezen a téren sem az alapszervezeti kommunista kollektíva politikai tapasztalatát, emberismeretét és felelősségvállalási készségét. Rákos Imre
