Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-13 / 241. szám

ÉS2AK-MAGYARORSZAG 2 1985. október 14., Hétfő várunk — 6 tonnát hektá­ronként — ám a próbafoko- lás alapján a minőség jó lesz. A Szentistváni VII. Párt- kongresszus Termelőszövet­kezetben is a legfontosabb dolog a szüret. Hajdú Ben­jámin, elnök: — Jelenleg a szőlő és a kukorica betaka­rítása folyik teljes intenzi­tással. Ennek eredménye­ként a 229 hektáros szőlőből már 160 hektárnyit leszüre­teltünk, a termést értékesí­tettük az Eger—mátravidé- ki Borgazdaságnál. Sajnos a termésátlagok messze elma­radtak a várttól. Jobb a ku­korica hozama. Itt 448 hek­tárból betakarítottunk már 370 hektárt és a termésátla­gok a tervezett 6 tonnás hek­táronkénti eredményt hoz­ták. Lassan befejeződik a vetés is, hiszen ez idáig a tervezett 2100 hektár őszi búzából elvetettünk 1700 hek­tárt. Nálunk is komoly ne­hézséget jelent a kiszáradt talaj, ami igénybe veszi az embert és a gépet egyaránt. Rendkívül sok a munkagé­peknél a törésből adódó meg­hibásodás. összességében a szövetkezetünk növényter­mesztése az idén nehezen tudja teljesíteni a tervét, mert bár a kalászosok be­takarítása jól sikerült, sem a szőlő, sem a napraforgó nem adta a várt eredménye­ket. A kiesések pótlására in­tézkedéseket hoztunk, azaz további anyag-, energia­felhasználás csökkentésével, egyéb költségek megtakarítá­sával próbáljuk a hiányokat kompenzálni ... (bea) Hegyalján megkezdődött a szüret A földműves esőt, a szüretelő jó időt vár Mádon, a borkombinát feldolgozójában gyűlik a szőlő. (Folytatás az 1. oldalról) Hegedűs József, a Hejőpa- pi Űj Élet Termelőszövetke­zet főagronómusa: — Szö­vetkezetünkben megkezdő­dött a kukorica betakarítása. A terméskilátások ígéretesek, elérjük a hektáronkénti hat tonnát. Jól haladunk a ta­lajelőkészítő munkákkal, hi­szen már 80 hektáron elvé­geztük a szerves trágyázást, 1100 hektáron pedig a mű­trágyázást. Folyamatosan ha­ladunk az őszi mélyszántás­sal és befejezéshez közeled­nek a vetési munkák, hiszen a tervezett 1100 hektárral szemben már 920 hektáron földben van a búza magja. Hogya János, a Bekecsi Hegyalja Tsz mezőgazdasági főmérnöke: — A nagy szá­razság miatt nehezen hala­dunk a vetéssel és vetőágy­előkészítéssel. Jelenleg a tervezett 1100 hektáros búza­vetésből csak 350-et fejez­tünk be. A száraz talaj nagy­mértékben megviseli a gépe­ket. Ennek ellenére az őszi vetések alá a talajelőkészíté­si munkákat már mintegy háromnegyedrészben elvé­geztük, és jól haladunk a mélyszántással. A program­nak megfelelően elkezdtük a cukorrépa betakarítását. 142 hektáros répaföldről felszed­tünk 41 hektárnyit és en­nek a termését beszállítot­tuk a cukorgyárba. Termés­átlag? 48—50 tonna körül alakul hektáronként. A hét végén indulunk a szemes ku­korica betakarításával és a hét elején pedig a szőlő szü- retjével. Ez utóbbiról el kell mondani, hogy az előző évek­nél jóval kevesebb termést Őszi csúcskeüvezmények a MÁV-nál Orosz csipke az Adyban (Folytatás az 1. oldalról) a vasútnak igaza van, érde­mes erre odafigyelni, mert egyre nő a cégek által kifize­tett késedelmi díj. Tavaly 194 millió forint büntetést fizettek a cégek kilenc hó­nap alatt, ebben az eszten­dőben viszont már 317 mil­lió forintot. Ez az egyik veszteség. A másik az, hogy a megállapított kirakodási normaidőn felül közel négy­millió óra esett ki a szállí­tásból, ami azt is jelenti, hogy naponta 400—500 kocsi­val több áruval megrakott vasúti kocsi futhatott volna a síneken! A MÁV Miskolci Igazga­tósága most megállapodást kötött a megye 47 vállalatá­val. A szerződés lényege: amennyiben a vállalat a ki­rakásra váró kocsik 85 szá­zalékát határidőn belül föl­szabadítja, úgy a jövő év el­ső negyedében kirakási kése­delem esetén sem köteles büntetést fizetni, csak az alap kocsiálláspénzt. Ezekben a hetekben a miskolci igazgatóság terüle­tén 2000—2100 vasúti kocsit töltenek meg áruval napon­ta. Hétköznapokon 80 ezer tonna, szombaton és vasár­nap 60—70 ezer tonna áru indul útjára. Elsősorban ak­kor keletkezik feszültség, ha olyan áru érkezik, illetve tá­vozik a területről, amelynek elsőbbsége van. Mint példá­ul a szén, amelynek fuvaro­zásához naponta 500 vagont kell biztosítania az igazga­tóságnak. Rangsorolták az őszi csúcs idejére az áruféle­ségeket. Ilyen „protekciós” szállítmány minden export- termék. energiahordozó, élel­miszer és gabona. Emiatt egyes tömegáruk szállítása késik. Fónagy István (Folytatás az 1. oldalról) Szibériai Állami Együttes ve­zető táncospárjának, Prosz- kurjakovának és Szmoljakó- nak fellépése is. De a Szovjetunió egyik legjobb népdalénekesének tartott Valentyina Ftomenko (ő a moszkvai együt­tes tagja) előadóművészete is nagy tapsot váltott ki, s ha­sonló szép sikert tudhatnak magukénak a műsorban fel­lépő artisták is. A másfél órás műsor fő­szereplője azonban kétségte­lenül maga a Ruszkie Uzori együttes volt, amelynek tag­jai rendkívül magas színvo­nalon szólaltatták meg saját készítésű népi hangszerei­ken az orosz népdalokat. Az együttes művészeti vezetője Vlagyimir Alekszandrovics Zozulja érdemes művész el­mondta, hogy művészi törek­vésük az orosz népi folk­lórhagyományok feldolgozá­sa. Forró hangulatú, jókedvű, színes, baráti este volt a moszkvai művészek vendég- szereplése Diósgyőrben. A műsor előtt rövid köszöntő hangzott el. A vendéglátók nevében Pápai Gyuláné, a Miskolc Városi Pártbizottság munkatársa köszöntötte az együttest, a vendégek ne­vében pedig Valerij Alek­szandrovics Magdias, az Oroszországi SZSZSZK Mű­velődési Minisztériumának képviselője mutatta be az együttest és a műsort. A de­legációval Miskolcra érke­zett Alekszandr Mihajlovics Szavcsenko, a Moszkva Me-1 gyei Tanács művelődési osz­tályának helyettes vezetője is. A moszkvai művészeknek a közönség nevében — a Lenin Kohászati Művek ma­gyar—szovjet baráti tagcso­portja köszönte meg a szín­vonalas estet egy szép virág­kosárral. Mezőkövesd 85 Pető János űira otthon**. Miskolcon élő kiváló gra­fikusművészünk ismét haza­tért. Haza — Mezőkövesdre. A város — amint az a pén­tek esti, valóban szerény külsőségű hivatalos megnyi­tó ünnepségen is elhangzott büszkén vállalja és vallja szülöttének a grafikust, a festőt; a képekben fogalma­zó, érző és gondolkodó em­bert. Pető János önálló kiállí­tása nyílt meg október 11-én Mezőkövesden, a művelődési központban. Több mint het­ven alkotás szerveződött ön­álló kiállítássá, önállóvá — a formai jegyeken túl az alkotó egyéniségét demonst­rálva is. A pénteki megnyitó ün­nepségen Kruzsely Károly, a városi művelődési központ igazgatója köszöntötte a ki­állító művészt és a közönsé­get, majd Kövér Árpád, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mondotta el azt a vallomást, amellyel Pető Já­nos tisztelgett szülővárosa, a kiállítást létrehozók; minden ízében-gondolatában-érzel- mében pedig a sorsot meg­határozó élmények melegé­ben. A megyei pártbizottság osztályvezetője jó szívvel ajánlotta Pető János mun­káit a kiállítás jelenvolt és majdani látogatóinak. Hittel erősíthetjük ezt az ajánlást: mennyiségében és minőségé­ben nagy anyaggal tért szü­lőföldjére ezúttal (is) vissza Pető János. A kiállítás október 27-ig látogatható. (t. n. j.) Fotó: Csákó Gyula Pető János autogramot ad Ülést tartott a megyei NEB A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság az elmúlt héten ülést tartott Miskolcon. Szarka Já­nos elnökhelyettes köszöntöt­te a résztvevőket, majd el­sőként Drótos László, a Le­nin Kohászati Művek vezér- igazgatója adott tájékoztatást a vállalat lakásgazdálkodási és lakástámogatási tevékeny­ségéről. A vezérigazgató egyebek között arról tájé­koztatta a. testületet, hogy a kohászat kollektív szerződé­sében meghatározottak sze­rint, kamatmentes kölcsön­nel. lakáskiutalással és egyéb dologi segítséggel tá­mogatja a dolgozók lakás- helyzetének javítását. A vál­lalat vezetése a dolgozók la­kással való ellátottságának javítását a jövőben is ki­emelt szociálpolitikai fel­adatnak tekinti és a jövő­ben is törekszik e tevé­kenység kiszélesítésére. Ezek között folytatják a vállalati lakásépítési akciót, fokozot­tan támogatják a családi há­zat építő dolgozókat, emel­lett vállalati lakásügyi és tájékoztató szolgálat meg­alakítását is tervezik. A testület ezután megvi­tatta A társadalmi tulajdon védelmének helyzete az épí­tőiparban című vizsgálat ta­pasztalatairól készített je­lentést, amelyhez Nagy Sán­dor és Petrasovszky István, a vizsgálat irányítói fűztek szóbeli kiegészítést. Az el­múlt hónapokban lefolyta­tott vizsgálatot egyebek kö­zött az indokolta, hogy az elmúlt években az építőipar­ban lazult a gazdálkodási és állampolgári fegyelem. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsa: a kivitelező építőipari szervezetek mi­lyen intézményes eszközök­kel, módszerekkel segítik elő az építkezések, raktárak, te­lepek vagyontárgyainak vé­delmét; a felügyeleti és bel­ső ellenőrzések a jelentősé­güknek megfelelően tekintik át ezt a területet és. károko­zás esetén megteszik-e a kellő intézkedéseket. A me­gyei ésl a területi népi ellen­őrzési bizottságok által — a megyei rendőr-főkapitány­ság, a PM Ellenőrzési Fő- Igazgatósága és a megyei ta­nács építési osztálya segít­ségével — végzett vizsgálat húsz vállalatra terjedt ki. Ezt a vizsgálatot negyven építőipari szervezetnek kül­dött kérdőívre adott vála­szokkal egészítették ki. (A vizsgálat fontosabb tanulsá­gaira lapunkban később visszatérünk.) A NEB végezetül tájékoz­tatót hallgatott meg a la­kossági szénellátás megyei helyzetéről. Az 1984-es évet. és az idei esztendőt elemző vizsgálat célja az volt, hogy a lakosság jobb szénellátását célzó döntések végrehajtása hogyan történik, a végre­hajtás során mutatkozó prob­lémák milyen tényezőkre vezethetők vissza és milyen további intézkedések szüksé­gesek. P. J. Drágulnak a villamos-szerelési cikkek A termelési költségek nö­vekedése miatt a Kontakta és a forgalmazó kereskedel­mi vállalatok a belföldön gyártott villamos-szerelési cikkek fogyasztói árát októ­ber 15-től átlagosan 15,8 szá­zalékkal, a Hajdúsági Ipar­művek és a forgalmazó ke­reskedelmi vállalatok a ha­zai előállítású keverőtárcsás mosógépek és centrifugák fogyasztói árát ugyancsak október 15-től átlagosan 9,4 százalékkal emelik. A MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT pályázatot hirdet szerződéses üzemeltetésre, az alábbi üzletekre: 1985. november 16-tól 1988. november 15-ig terjedő időszakra: 206. sz. Piccoló eszpresszó II. oszt. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 42. 1986. január 3-tól 1989. január 2-ig terjedő időszakra: 549. sz. borozó III. oszt. Miskolc, Beloiannisz utca 17. továbbá szerződéses üzemeltetésre, vagy bérbeadásra: 1985. december 1-től 1988. november 30-ig terjedő időszakra: 212. sz. Mini eszpresszó III. oszt. Miskolc, Engels utca 45. A pályázat benyújtásának határideje: 1985. november 4. Helye: a vállalat személyzeti osztálya. A meghirdetett üzletek információs tájékoztatója átvehető a vállalat központjában (Miskolc, Baross Gábor u. 13-15.) a közgazdasági osztályon, 1985. október 18-tól. A nyilvános versenytárgyalásra 1985. november 12-én (kedd) délelőtt 9 órakor az Otthon étte­remben (Miskolc, Könyves K. u. 4*) kerül sor. Jövedelemérdekeltségű üzemeltetésre: 1985. december 1-től 1988. november 30-ig terjedő időszakra: 361. sz. Eszem-iszom falatozó III. oszt. Miskolc, Herczeg Ferenc utca 13. A jövedelemérdekelitségű üzemeltetésre vonatko­zóan felvilágosítást ugyancsak a közgazdasági osztály ad. A 18/1982. (X. 22.) BkM számú rendelet 1. §-0 alapján az üzlet vezetőjét a vállalat igazgatója jelöli ki, a pályázók elbírálása után.

Next

/
Thumbnails
Contents