Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 12 1985. szeptember 7., szombat Meg sem várták, hogy sieptemberre forduljon a naptár. Augusztus utolsó napjaiban fölszedték a sátorfákat, összegöngyölték a sátrat, hálózsákot. A tehetősebbek a szállodaportán kérték a számlát, intettek a hordárnak, s mentek. Hiszen a nyárnak vége. Vége a szabadságnak is, kezdődik a tanítás. Meg az utószezon. Amely megajándékozhatja ugyan a hozzá ragaszkodókat - végül is sokan vagyunk, akik az édes ősz rajongói közé tartozunk - napsütéssel is, remek kiránduló- idővel is, ám visszacsalogatni a turisták, üdülök seregét, nem képes. Még ez a szerencse! - sóhajtanak föl azok, akiknek a nyár rendszerint csak munkát jelent, hiszen a vendéglátás ilyen vagy olyan ágazatában nekik éppen azokban a hónapokban kell legtöbbet dolgozniuk, amikor a többi ember pihen. Ám, most hogy immár elvonult a „hadnép kevesebb a vendég, jobban ráér egy kis beszélgetésre a jeles történelmi múlttal rendelkező városka tanácselnöke. Szívesen mondja el a szállodás, a kempinges, a víziszerkölcsönzö és a borkimérő, számára milyen volt a nyár, az íróasztal, a recepció pultja, vagv épp a söntés pultja mögül. I Vadászat a turistákért Üres félhomály a recepción, a csinos fiatal hölgy újságot olvas, a pulton is katonás rendben sorakoznak a több nyelvű újságok. Bágyi Pál, a sárospataki Bodrog Hotel vezetője: — Márciusban volt két esztendeje, hogy nyitottunk, és az idén már többször is elmondhattuk, hogy „sajnálom uram, vagy hölgyem, nincs üres szobánk”. A kora tavaszi hónapok háromnegyedes üteme után egész nyáron teljes gőzzel üzemeltünk. Zömmel szovjet vendégeink voltak, kis számban nyugatiak. — Mivel magyarázza ezt az arányt? — Nézze ... ha a nyugati polgár az ország túlsó feléről kocsival (mert többnyire ugye azzal közlekedik) idejön, az itt található hagyományos látnivalókkal egykét nap alatt „végez". Aztán megszűnik a lekötöttség, a turista barangol még egy kicsit a környéken, és a harmadik nap már az unalomé... Ezért inkább visszamegy oda. ahol szórakozni is tud. — Ön szerint mivel lehetne itt marasztalni? — Hajaj! Én — miskolci lévén — csak három éve lakom itt családostól, de véleményem szerint sok mindennel. Például a MAVAD segítségével a Zemplénben szervezett vadászatok fellendítésével. Állandó jellegű kulturális programmal. Aztán szerintem nincs kellőképpen kihasználva a város Bodrog-partja sem. Vízi bázist lehetne fejleszteni, csónakázással, szörfözéssel, strandolással, ezzel szemben a Bodrog-part elhanyagolt . . . Aztán lehetne több gyalogostúrát is szervezni. Vagy mondok mást: a Bodrogot hajózhatóvá tenni olyanformán, hogy összekötnék Tokajjal. Ez persze csuk az én maszek véleményem, a mi feladatunk a szállásadás, a programok bővítéséért nem sokat tehetünk. Hozzánk tartozik például a Művelődés Házának kávézója is, ahol szintén sok mindent lehetne csinálni, de mi igazodunk a ház profiljához. ' J^j. Mit lehetne „kitalálni”? „Kedves Elnök Elvtárs! Két napja érkeztünk vissza nyaralásunkról. Lévén rutinos országjárók, úgy véljük, hogy Patak egészében véve egyedülálló adottságokkal rendelkezik. Ilyen nagyszerű helyen — szép város, folyó, hegyek, a környéken sok látnivaló, mindenütt kedves emberek — még nem nyaraltunk... De., két dolgot azért megemlítenénk. Az egyébként kifogástalan kempingben nincs egy icipici üzlet sem, ahol tejet, kenyeret lehetne venni. A büfé inkább kocsmára emlékeztet. A másik: . . . bementünk az immáron világhírű Művelődés Házába, és július 14-én azt mondták, jelenleg már nincs program . . . Hogy lehet ez? . . . Köszönettel és üdvözlettel: Manulek Zsuzsa pszichológus, Vasad.” Eddig az idézet az egyébként igen hosz- szú dicsérő levélből, amelyet Takáts Gyula. a Sárospataki Városi- Tanács elnöke elénk lesz, s amely tulajdonképpen csak egyike a szeptember táján érkező visszajelzéseknek. — Mindkét ügyben intézkedtünk már, pontosabban a második félreértésen alapult, hiszen — és a levél mellé most egy lista kerül — programoknak nyáron sem volt híján a ház — mondja az elnök. Aztán a beszélgetés folytatódik azzal, hogy az idei szezon rekordnak számított. Most, ebben az évben jutottak el addig, hogy az újságíró által feltett kérdés jogossá vált: „Abszolút mértékben bővíthelő-e még Sárospatakon a turizmus?” — Vagy engedünk a nyomásnak — gondolkodik hangosan az elnök — és a kollégiumok az egyre sűrűsödő szervezett programoknak adnak helyet, egy kicsikét a spontán turizmus rovására, vagy ... De végül is nekünk az elsődleges feladatunk I a szervézett rendezvényeknek teret biztosítani. Erre köteleznek minket a hagyományok. — Jól zártak egy évet. A tennivalók? — Bocsánat — még nem zártunk. Előttünk a szeptember, a diákcsoportok időszaka. Terveink pedig persze hogy vannak, akár lajstromot is állíthatnék össze. Például a téli turizmus kérdése, hiszen a Zemplén hóval bontottan is szép. Aztán ... az éttermek ugye nem olcsóak, jó ■ lenne több időszakos üzemeltetésű kis gyorsbüfé, ami derekasan állja a nyári ostromot. A strandot is fejleszteni kellene, a parkírozókat bővíteni, a pavilonok számát gyarapítani, a környező hegyek turistaútjait kiépíteni... soroljam még? Megmondom őszintén, a jövőt nézve a legégetőbb gondunk most egy állandó programsorozat „kitalálása”. Olyasmire gondolok, mint a hortobágyi lovasnapok, vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok stb Amíg lesznek fiatalok, amíg lesznek szabadba vágyó emberek, bogrács, nyárs és szabadtűz-kedvelő emberek, addig lesznek kempingek is. Sőt, egyre több lesz belőlük. A sárospatak-végardói kemping a legifjabbak közé tartozik, s máris ismerik országszerte. Igaz, a turista hogyhogy nem, de megérzi, ha valahol egy új kemping nyílt, s rögtön odasiet. A végardói kemping vezetője, immáron két esztendeje Sikora Endre, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat dolgozója. Mint elmondta, a faházakban és a sátrakban négyszázan lakhatnak egyszerre, előbbiekben október 31-ig tart a szezon. Sátrat viszont szeptember első napjaiban már nem találtunk. A sátrasokat elvitte az augusztus végi lehűlés: a kemping személyzete szusszanhat egyet. Ami évről évre ide vonzaná a turistákat, még azokat is, akik az állandó látnivalókat életükben egyszer már megcsodálták. Ezen töri a fejét nálunk most mindenki... Amire júliusban, augusztusban szó szerint nem jutott pillanatnyi idejük sem. Egymást érték a kapuban a vendégek, és bármekkora a meleg, türelmetlen csak a szálláskereső lehet. Nem lehet véletlen, hogy az elmúlt szezonhoz képest is legalább tizenöt-húsz százalékkal növekedett a vendégforgalmuk. Hollandok, NSZK-beliek, franciák előszeretettel keresik föl Végardót, hiszen az egyik oldalon a strand vize kínálkozik, pár kilométerrel odébb pedig a Zemplén láncolata, amely nemcsak kirándulóterepnek remek, de még háttérnek sem rossz, a sátrak mögé. Üjra visszacsalja azokat, akik akár csak egyszer is, jártak már errefelé. En mondom meg, ki az ittas! Szőke szép asszony. Éppen olyan, mint némely népszínművek fogadósnéi: szem- revaló, csípős nyelvű. Kérdésre kéréssel válaszol, neve maradjon jótékony homályban. Ö biztosan tudja, miért. — A bormérőnek van szezonja? — Itt mindig sokan vannak. Csak nyáron egy kicsivel annál is többen. — Milyen az igazi borissza? — Öh, olyan már nincs is. Kevesen ismerik, hogyan kell bort inni: — Talán azért, mert igazi bort kevés helyen mérnek. Maga ne ismerné a viccet az öreg kocsmárosról, aki haldoklik, s hivatja a fiát. Kiküld mindenkit a szobájából, s hagyatkozik: „Tanuld meg fiam, szőlőből is lehet bort csinálni!” Legyint. — Ugyan, mindenki ezzel jön. Ha azt mondanám, ez a bor tényleg tőkéről való, elhinné? — Magának biztosan. Egyébként tényleg, hogyan kell bort inni!? — Ügy, hogy valamennyi érzékszerve részt vegyen a borozásban. Szeme, orra, ajka, nyelve, de még a füle is. — Ezt lenne olyan nehéz megtanulni? — Némelyik férfivendég egyéb érzékszervével is „iszik”. Azt hiszi, fél liter bor árába a bormérő is beletartozik. — Mit lehet tenni? — A határozottság a lényeg. Egy-két jó viccel mindig tartogatok az ilyen mohó vendégek számára. Meg egy újabb pohár bort. — De hát kinn a tábla, ittas vendéget nem szolgálnak ki. — Ö, azt, hogy ki az ittas, én ítélem meg. — Hálás érte a vendég? — Panaszkodjak? — A bort legalább szereti? — Csak a hárslevelűt. Azt is csak szabadnapon. Képzelje el, ha csak minden századik vendéggel koccintanék, hamar elúszna a kassza! —V Sátor a csillagok alatt... Gulyás András letörölte szájúról a paprikáscsirke nyomait, megköszönte feleségének és édesanyjának az ebédet, rámo- solygott az udvaron babakocsiban szundikáló négyhónapos kislányára, és szép lassan elballagtunk a kölcsönzőbe, amely a szálloda nyitásával egy időben a Tokaj Hotel alagsorában kapott helyet még 1981- ben. Gulyás András, a kölcsönző vezetője ezen a héten ugyanis szabadságot vett ki, ám a pihenést említve, ésak legyintett, mondván ;-ő most is rendelkezésére áll bárkinek. — Nekem csak papíron van szabadság. A szállóból otthon mindig megtalálnak, két utcával odébb. Nyáron is számtalanszor rámzörgették az ablakot a szabadnapomon reggel hatkor, hogy horgászni mennének, felszerelés kéne... Még egy káromkodás sem szaladt ki a számon; az üzlet az üzlet. — És milyen volt ez az idén nyáron? — Hát.. . elég pocsék. Júniusig alig nyitották rám az ajtót, itt állt raktáron a sok motyó; kint meg üresen a sok ka- jak-kénu, rossz volt ránézni... Aztán meglódult a forgalom, augusztusban volt a legtöbb jövés-menés, amikor két-három napra is kibéreltek csónakokat. — Sok vólt a külföldi kuncsaft? — Nem mondhatnám. Sőt, lényegesen kevesebb, mint tavaly. S ezt már egy meleg ősz sem hozhatja be. Az már baj, ha az ember személyesen emlékszik a bérlőre, mert azt jelzi, kevés a tárolni- valója a memóriának. Júliusban volt egy ausztrálom (nem magyar), néhány hollandom és néhányan az NSZK-ból. — Drágák az árak? — Á! Nem ez a magyarázat. Egy háromszemélyes kenu egy napra 300 forint, egy kétszemélyes kajak 210, hogy csak a legmagasabb tarifákat mondjam ... Ha jönnek is ide elegen Tokajba, nem maradnak sokáig. Nincs miért, mert nincs szórakozási lehetőség. De a kempingből is sokan jöttek már hozzám azzal: sátrat kölcsönöznének éjszakára, ne a csillagos ég legyen a takarójuk, legyen hol alud- niok. — Pedig milyen szép itt! — mutat körbe lent a folyó partján a stégnél, ahol szorosan egymás mellett feküsznek a csónakok. — Ilyenkor, szeptemberben különösen. Érzi? — simít bele a Bodrogba. — Milyen lágy. Még a víz sem hideg... , írta és fényképezte: Keresztény Gabriella-Csendes Csaba „Türelmetlen csak vendég lehet”
