Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
1985. szeptember 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Teljes vagy hatékony Az utóbbi másfél évtizedben — s ez nem véletlen —, nincs olyan gazdaságpolitikai fórum, eszmecsere, ahol a teljes és hatékony foglalkoztatottság kérdése szóba ne kerülne. A két oldal összekapcsolását a polemizálok többsége feloldhatatlan dilemmának tartja. Azt, hogy a munkához való jog nem azonos a munkahelyhez való joggal, illetőleg, hogy a teljes foglalkoztatottság állami, a hatékony foglalkoztatás pedig elsősorban (azért csak elsősorban, mert ez az állam számára sem közömbös) vállalati feladat, a közvélemény többsége már elfogadta, megértette. Makacsul visz- szatérő kérdés viszont, hogy a hatékonyság növelése, a fegyelem, a munkamorál javítása csak bizonyos arányú munkanélküliséggel érhető el. Nagyon sok ilyen vitában vettem már részt. Az ilyen polémiák fonalát oda vezetve: helyes, próbáljuk ki, de mit szólna hozzá a vitázó és családja, ha rajta kezdenénk. A szőlő eddig minden ilyen esetben hihetetlen gyorsasággal megsavan.yodolt... A termelésirányítók azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy szinte semmilyen eszköz nem áll rendelkezésükre a fegyelmezésre, a hatékonyabb munka kikényszerítésére. Ezek után a teljes és hatékony foglalkoztatottság két legalapvetőbb kérdését indokolt röviden szemügyre venni: a) A teljes foglalkoztatottság a létbiztonság egyik legfontosabb pillére, s mint ilyen, a szocializmus egyik vívmánya. E vívmány feladása a rendszer jellegének és stabilitásának megkérdőjelezésével lenne egyértelmű, s igen hamar a deviáns magatartás elviselhetetlen mértékű kiszélesedéséhez, nagy aránya esetén súlyos társadalmi feszültségekhez vezetne. Érdemes emlékezetbe idézni, hogy a teljes foglalkoztatottság elvét 1950 telének nehéz napjaiban sem adtuk fel, s erre Lengyel- országban sem került sor. A munkanélküliség ugyanis senkit nem elégítene ki. A keresők azért elégedetlenkednének, mert másokat is el kellene tartaniuk, a munkanélküliek pedig, hogy miért nincs munkájuk, összhatásában is csak a vállalati mutatók javulnának, népgazdasági szinten a nemzeti jövedelem nem, vagy csak kis mértékben nőne. A tiszta jövedelem növekményének egy részét viszont munkanélküli segélyre kellene fordítani. A végeredmény tehát: egy, a kiindulásnál is rosszabb helyzet. Kivéve, ha a hatékonyságban ezáltal jelentős növekedés lenne elérhető. Ez azonban súlyos tévedés, amit nem érdemes kipróbálni, túl nagy árat fizetnénk érte. b) A munkanélküliség és a hatékonyság közötti kapcsolat igen gyenge. Indirekt bizonyításként: Japánban a magas hatékonyság és fegyelem szinte teljes foglalkoztatottsággal párosul. Az USA- ban és Nyugal-Európában a munkanélküliség ingadozása és a hatékonyság dinamikája között szintén nincs kimutatható összefüggés. De hallgassuk meg erről a kérdésről — bár némileg más aspektusé közelítésben — Herbert A. Simon amerikai Nobel-dí- ías közgazdászt, akit nem érhet olyan gyanú, hogy a kérdést a szocialista társadalom szemszögéből közelítette meg. Szerinte: .......sem a technológiai f ejlődés általában és különösen az automatizálás nem idézte elő és nem is fogja előidézni az emberi munkaerő munkanélküliségét, vagy élszegényedését." S valóban, az USA- ban 2020-ban a fizikai munka túlnyomó részéi már robotok végzik, a jólét magas szintjét és a más területeken dolgozók részére csupán néhány órás munkanapot biztosítva. A munkanélküliség szorgalmazása ezek után annak beismerésével lenne egyértelmű, hogy a vezetés-szervezés, ösztönzés, fegyelmezés területein képtelenek vagyunk nagyobb eredményeket biztosító viszonyok kialakítására. Az eddigiekre nézve ezt sajnos, igaznak kell nézni, ami visszafelé tekintve súlyos kritika. A helyzet azonban nem reménytelen. Van mód a változtatásra. Kiindulópont az lehet, hogy minden normális — egészséges ember számára létszükséglet az értelmes munka, feltéve, ha abban érdekelt. Ezek bármelyikének a hiányában a munka robottá válik. Az ilyen munka feltételei a megújulási folyamat eredményeként szerencsére kialakíthatók, amit egyébként — talán legmeggyőzőbb érvként — a vgmk eredményei is igazolnak. A vgm-k számos fogyatékosságuk ellenére éppen ezen a ponton jelentetlek már eddig is komoly kihívást nagyüzemi viszonyainkkal szemben. A hatékonyság, az önszervező képesség, a fegyelem és kontroli-lehetőség tekintetében a vgm-k eredményei ugyanis jelentősen meghaladják az üzemek többsége által főmunkaidőben elért színvonalat. A külső gmk-k, a szerződéses, vagy jövedelemérdekeltségű boltok, a kisvállalkozások területeiről hasonló tapasztalatok nyerhetők. A dolog nyitja: az értelmes munkának jó megszervezése és megfelelő érdekeltséggel való párosítása. A kérdés ezen részét tehát nyugodt lelkiismerettel azzal zárhatjuk le, hogy az egzisztenciális biztonság és a hatékonysági kényszer közötti dilemma feloldható, a közöttük eddig kialakult, s kibékíthetetlen- nek hitt ellentmondás nagyrészt ugyanis saját viszonyaink, gyengéink terméke. Minden gazdasági cselekvés mozgatórugója az érdek, különösen akkor, amikor a gazdaság saját logikájára épülő működését más ideológiai, politikai, katonai slb. szempontok nem keresztezik. Értelemszerűen ezekben az esetekben is érdekek, a gazdaságinál fontosabb, de gyakran csak fontosabbnak vélt érdekek érvényesítéséről van szó, amelyeket szocialista viszonyok között a gazdasági érdekekkel szemben, vagy rovására könnyebb érvényesíteni, mint például egy tőkés gazdaságban. A gazdaság- politikai szempontok érvényesíthetősége tehát az érdekeltségi viszonyoktól és a gazdasági élet szereplőinek érdekérvényesítő képességétől is függ. Az érdekeltségi viszonyokat, mint a gazdasági cselekvések számára mozgásteret biztosító viszonyokat az értékrend és a szabályozórendszer alakítják elsősorban. Értékrendünk sokat bírált fogyatékossága, hogy mélyen az egyenlősdibc nyúló gyökerekkel rendelkezik, ezért középszerűségre hangolt és aszimmetrikus. Lényegéből fakadóan az átlag alatti egyéni és szervezeti tevékenységet is eltűri, sőt támogatja. A kiugró teljesítményeket azonban kevésbé honorálja. Jelen esetben mégis inkább egy másik vonásáról kell kissé részletesebben is szólni, nevezetesen arról, hogy értékrendünk és érdekeltségi viszonyaink mindeddig nem kényszerítettek eléggé a hatékonyság fokozására. A szocialista gazdaságii án.yitási rendszerekre jellemző közös fogyatékosság, hogy az eddig alkalmazott megoldásokkal sehol sem, így nálunk sem sikerült a hatékonysági kényszert kis kollektívák, egyének szintjére levinni. Szabályozó- i endszerünk egyik továbbra is vitatott alapproblémája, hogy makroökonó- m i ai fun kciószabá ly ozásra hangolódott, számára a mikrofolyamatok nem hozzáférhetőek, hatóköre ezért többnyire csak a vállalati kapukig terjed. A vállalatok többségén belül ezért így a tervutasításos viszonyok élnek, élhetnek tovább. Több mint elgondolkoztató ezért, s a gazdaság „szerveződési elvéig nyúló kérdés, hogy mintegy szerves fejlődés eredményeként — egyesek sze- linl az alapmodell szerinti megoldás reakciójaként — az alaptevékenységeken kívüli szférában oldódott meg az érdekeltség és hatékonysági kényszer személyekre való lebontása. A háztájiról, a kisegítő gazdaságokról. kisvállalkozásokról, gmk-ról a szerződéses üzemeltetésű boltokról van szó. Tanulság: az árugazdaság törvényeit nem lehet gazdaságon kívüli premisszákból levezetni, átugrani. Az olyan vélekedésekre ezért, hogy i gmk—vgmk a jövő szocialista munkaszervezet csirái, nem az elutasítás, hanem a végiggondolás és a kikísérletezés a történelmileg helyes válasz. Különösen akkor, ha a hatékonysági kényszer fokozását ideológiai alapon esetleg elutasító nézetet vallók. de mások is, a következő három összefüggést is hajlandók és képesek jól végiggondolni, nevezetesen, hogy: bármilyen rendszerű társadalomról legyen is szó, azt a tehetséges és szorgalmas emberek viszik elsősorban előbbre; a hatékonyabb munka nem azonos a fárasztó, kizsigerelő munkával, ellenkezőleg; végül, hogy minden értelmes és egészséges ember szeret jól dolgozni, de csak akkor, ha munkáját értelmesnek, hozzá méltónak találja, s érdekelt is abban. Fel kell azonban önmagunk számára tenni a kérdést, megadjuk-e a lehetőséget arra, hogy a tehetséges emberek a főmunkahelyen és fő munkaidőben az eddiginél, illetve másokhoz képest lényegesen többet keressenek. Az egyértelmű válasz, hogy csak részben. A kérdés másik oldala nem kevésbé izgalmas. Ki tud- luk-e, és ha nem, miért nem alakítani a hatékonysággal kapcsolatos kényszer és érdekeltségnek azt a hatásmechanizmusát, ami ezt a kényszert és érdekeltséget egyéni, kis kollektívák szintjéig képes levinni. A rideg valóság, hogy egy ilyen hatásmechanizmusának szintén híján vagyunk. Korunk egyik legfontosabb parancsa ezért, a hatékonysági kényszer és érdekeltség összekapcsolása, az ennek útjában álló álhumanitárius középszerűség leküzdése, értékrendünk előremutató, fejlődést segítő vonásainak erősítése. Dr. Barta Imre Apró munkák becsülete a gyárépítöknél A kirakatban dolgoznak Más dolog ünnepelni és más dolog dolgozni. A kettő persze összefügg, de aligha lehet a hangulatát egy nevezőre hozni egy, az építők napján szokásos „csillaghullásnak” és egy komoly, fontos, kritikus műszaki-gazdasági konferenciának. Pedig a helyszín ugyanaz volt. az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat Lorántífy utcai munkásszállójának étterme. A két esemény közötti eltérés mindössze néhány hónap. Akkor „kiváló dolgozó' lett többek között Dancsosi János felépítményes. Juhász. Vendel ács. Sípos János kubikos. „aranykoszorút" kapott Kojsza József, Trencsé- nyi István és Román Sándor brigádja. Most nem osztottak kitüntetést és borítékot. Akkor néhány illusztris vendég kapott szót, s az ünnepség jeles pillanatait videomagnóra vették. Most nem volt ilyen „felhajtás”, de egy híján húszán jelentkeztek hozzászólásra. Volt miről, s volt mit beszélni. Az írásos tájékoztató első mondata így szól: „A vállalat az 1985. első félévi célkitűzései — döntően a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt, de munkánk fogyatékosságaival is összefüggésben — nem teljesültek”. A mellékletben természetesen pontos kimutatás készült arról, hogy az idei produkció mutatói (építési-szerelési termelés, árbevétel, vállalati eredmény, jövedelmezőségi index) mennyivel maradtak el a tavalyitól és a tervezettől. Röviden: a hasznosságot, a fejlődést jelezni hivatott számok romlottak. A hajdan gyárépítésre szervezett vállalatnak ment ennél már jobban is. de volt már ennél rosszabb is a helyzete. Most ugyanis fennáll a lehetősége annak, hogy az ÉÁÉV az év végére hozza a terveket. A korábbiakhoz képest több, apróbb munkából áll össze a jelenleg majd 2400 dolgozót foglalkoztató vállalat programja. (Más kérdés, hogy a létszám egy év alatt mintegy százzal csökkent, s továbbra is tartós a hiány kőművesekből. hegesztőkből, lakatosokból.) Azelőtt egy- egy nagyberuházás húzta, „felszívta” a céget, válogatni lehetett szinte a megrendelések között, most viszont az építők futnak a pénzük után. Sokfelé és sokfélét dolgoznak. Ott vannak a MÁV miskolci járműjavítójának bővítésénél, a Putno- ki Téglagyár rekonstrukciójánál, a Mátra Gázbeton- gyárban, a Gagarin Hőerőműben. s messzebb, a fővárosban is, a Ganz-MÁVAG- nál és a MÁV Landler Jenő Járműjavítóban. Egyik leglátványosabb. s leginkább közérdeklődésre számot tartó — versenytárgyaláson nyert — vállalásuk a miskolci Széchenyi út rekonstrukciója. Nemcsak a munkát végző I. sz. építésvezetőség ügye ez, hanem az egész vállalat presztízse és gazdálkodási eredménye a tét. A közönség a legkeményebb kritikus, s ha a megyeszékhelyen megszűnik a villamos egyvágányos dugója, akkor nemcsak a közvélemény nyugodhat meg, hanem a cég kocsija is sínre kerülhet... B. 1. Nemrégiben, a Miskolci Pamutfonodában megtartott tanácskozáson őszintén és kritikus hangvételben ösz- szegezték a végzett munkát és konkrétan igyekeztek meghatározni, hol szorít a cipő. Elsősorban a teendőkre, a feladatokra koncentráltak, s helyenként kertelés nélkül keményen fogalmaztak. Ez a fajta magatartás abból a csak helyeselhető szemléletből táplálkozik, amit az egyik felszólaló Így fogalmazott meg: — Abból élünk, amit megtermelünk, ami eredményt leteszünk az asztalra . . . Vezető és beosztott egyaránt a jól végzett munkát tekinti elsőrendű feladatnak, legyen az igazgató, vagy a gépek mellett serénykedő fonónő. Fonónőt mondok, mert hisz' a dolgozók 90 százaléka nő. Ebben a gyárban ők vannak többségben. Az elmúlt harminc év alatt (ez év májusában ünnepelték e három évtizedes jubileumot) kialakult a törzsgárda, de sók a fiatal, a pályakezdő is, akiknek többsége szakmunkás, hivatásának élő ember. Ezek közé tartozik Hanzók Andrea is, aki még csak két évet tudhat maga mögött a gyárban. Ennek előtte a 101-es Számú Szakmunkás- képző Intézet tanulójaként készült az életre. Mint ipari tanuló, sűrűn „vendége” volt a gyárnak, hiszen a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez —, mint tanuló — igen gyakran ide szólította a kötelesség. Már ekkor nemcsak a szakmai tudnivalók elsajátítására figyelt, igyekezett mindent megtanulni, ha szabad e kifejezést használni, „ellesni", de ismeretségeket, barátságot is kötött azokkal, akiknek — jól tudta — később a munkatársa lesz. Nem idegenként érkezett a fonodába. amikor a gyár közösségének tagja lett. Szeretettel fogadták és már az első kívánságát is minden ellenvetés nélkül teljesítették. Azt kérte ugyanis, hogy a gyűrűsfonóba mehessen dolgozni. Főnöke, szakmányvezető- je, Halasi Miklós azonnal „gépre tette", azaz, hogy gép mellé osztotta be. Azóta is ugyanazon a helyen dolgozik, öt gép van a gondjaira bízva, amelynek minden rezdülését, minden porcikáját ismeri. De ismeri azokat a munkatársakat is, akik az általa vezetett brigádnak a tagjai. E megbízatást ez év januárjában kapta a szűkebb körű kollektívától. A brigádgyűlésen ö volt talán a legjobban meglepve, amikor a többiek egyöntetűen azt kérték, legyen a vezetőjük. Ezzel nemcsak szakmai fel- készültségét, rátermettségét ismerték el, hanem arra is „esküt tettek", hogy a kis közösség vezetése jó kezekbe kerül. Nem tévedtek. Hanzók Andrea rászolgált erre az elismerésre, mindenekelőtt a munkájával, és példamutató magatartásával. Mindenki azt mondja róla, halk szavú, szorgos lány. Beszéd helyett tettekkel bizonyít. A gyár falai közölt a munka az, amiben nem ismer pardont. Mindenekelőtt önmagával szemben szigorú, de ugyanezzel a szigorúsággal követeli meg másoktól is a kötelesség teljesítését. Akkor nyugodt, és igazából akkor érzi jól magát, ha a műszak végén elmondhatja: ő is és a brigád is eleget lett annak, amit a gyár érdeke megkövetel tőlük. K követelmények között első helyen a minőség van. Minőséget pedig csak precíz, pontos munkával lehet elérni. Jól tudják: ha selejtet gyártanak, ezzel nagy veszteséget okoznak a gyárnak, ugyanakkor csorbát ejtenek az üzem hírnevén is. Ettől pedig óvakodnak. Éppen ezért rendszeresen megbeszélik a nap eseményeit, összegezik, miben, hol hibáztak, hogy másnap és később is. elejét vegyék a buktatóknak, a minőségi munkát veszélyeztető helyzeteknek. A minőség mellett természetesen nem lehet közömbös a mennyiség sem. Ha ebben is tudják tartani a szintet. — márpedig folyamatosan és rend • szeresen ezt teszik —, akkor nem érheti szó a házuk elejét. A termelés grafikonja ott, ahol ennek a brigádnak a munkáját mérik, mindig 100 százalék fölött áll. Ebben nemcsak a fonónők igyekezete, szorgalma látható és kézzelfogható, hanem az a törekvés is, hogy közreműködjenek a munka feltételeinek a javításában is. — Egy alkalommal például azt kértük, hogy a gépek karbantartásánál minket is kérdezzenek meg, mert nem mindegy, hogy ehhez mikor kezdenek hozzá, és egyáltalán sor kerül-e például átállásra? Jó dolog, hogy az ilyen igények elöl nem zárkóznak el. Hanzók Andrea még egészen fiatal. Pályája kezdetén áll. Választhatott volna más szakmát, más hivatást is. De ő a textiliparral, ezen belül is a Miskolci Pamutfonodával kötelezte el magát. S nem bánta meg. Számítását, mint mondja — ő is és társnői is, megtalálták. Andrea keresete hatezren felül van. A többieknek sincs panaszuk az anyagiakra. De a több ezer forintos kereset mögött a jól végzett munka áll, amit mindig, minden helyzetben elsőrendű feladatuknak tekintenek. S ezt eredményeikkel, tetteikkel lan úsit,já k. Tóth Ferenc
