Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

1985. szeptember 19., csütörtök

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Ősz, ezernyi munkával

Túl vagyunk a nyári nagy betakarításon, az őszi vetések talajelőkészítő munkáin, s mielőtt még földbe kerülne a következő év búzatermésének magja, maradt egy szusszanásnyi idő összejönni, megbeszélni a „hol tartunk most”-ot, s meghatározni a „hogyan tovább”-ot.

Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár és Bcrsod-Abaúj- Zemplén megyék mezőgazdasági üzemeinek, vállalatainak, intézményeinek képviselői tanácskoztak kedden Hajdúböszörményben, ahol dr. Magyar Gábor MÉM miniszterhelyettes vont

gyorsmérleget mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetéről, színvonaláról, a továbblépés lehetőségeiről.

Miről is van szó? A nyolcvanas évektől egyenletes ütemben fejlődő mezőgazdaságot a szigorodó belső és külső piaci feltételek; az exportértékesítést a romló cserearányok határozták meg. Ez utóbbi további feladatokat rótt az agrárágazatra, mert a belső ellátási igények kiegyensúlyozott biztosításán és az exporttermelés fokozódásán túl. további termelésnövekedéssel kellett a cserearányromlást kompenzálni; ugyanakkor az igényes külpiac is minőségjavításra ösztönzött és ösztönöz ma is.

Az agrártermelésben az egyik leglényegesebb kérdés: milyen a gabonatermelésünk színvonala? A kérdésre egyébként könnyedén mondjuk: kiemelkedő. Ez így is igaz, de az élenjárók termelését, — például a búzahozamaikat — még mindig nem tudjuk utolérni, sőt a köztünk levő távolság várhatóan nő. Ugyanakkor tudjuk, hogy a termelési színvonalunkkal ott vagyunk az elsők között. Ez persze nem a pihenésre, inkább a hatékonyabb termelésre kell, hogy ösztönözzön. így, ha már a búzát említettük, ennél a növénynél meg kell célozni a hattonnás hektáronkénti átlagot. A másik legfontosabb gabonanövény, a kukorica termesztésének pedig meg kell teremteni a jobb jövedelmezőségét, hiszen az elmúlt években a kukorica vetésterülete 120 ezer hektárral csökkent, amelyet a jó hozamok sem tudnak kompenzálni.

Az elmúlt években az olajos növényeknél a termelési kedv és színvonal dinamikusan emelkedett, ami persze azzal is szorosan összefügg, hogy ez kultúrák jövedelmezősége kedvező.

A kertészeti ágazatok még mindig közepes színvonalúak, tehát jócskán van tennivaló e téren. Például: a gyümölcs tárolókapacitása jelenleg elmarad az igényektől, itt változtatás szükséges.

Az állattenyésztést a rendkívül nyomott árak és a kedvezőtlen külpiaci helyzet jellemzi. így itt visszaesés tapasztalható. Érdekes, hogy az abrakfogyasztó ágazatok, mint például a sertés vagy a baromfi a ?82—83-as években dinamikusan fejlődött, ám akkor megtorpant, mi több: erőteljes visszaesés következett be. A fajlagos mutatókat tekintve összességében kedvező a kép, hiszen négy év alatt például tejtermelésben a háromezer-hat- száz literes átlagról elmozdultunk, s ma már az egy tehén után évente lefejt tej mennyisége eléri a 4400 litert. Elmondhatjuk, hogy az állategészségügyi helyzet jó, ugyanakkor a kedvezőtlen tartási, takarmányozási körülmények miatt a szaporulati mutatók nem alakulnak megfelelően.

Az elmúlt években a kistermelés is jó ütemben növekedett. A növénytermesztésben való részesedésük 26 százalékos, az állattenyésztésben pedig 44 százalékos. Tovább javult a kapcsolatuk a nagyüzemekkel, például a

szélesedő integráció keretében.

Az. 1982—83-as évtől folyamatosan szigorodó köz- gazdasági körülményekhez a mezőgazdasági üzemek sajnos lassan igazodnak. Sok helyen a tőkeszegénység jellemző. A termelési költségek gyorsabb ütemben emelkedtek, mint. az élelmiszer- árak, ezért elsősorban a tőkeszegény mezőgazdasági üzemekben az egyszerű újratermelés feltételei, is csak egyedi beavatkozással oldhatók meg. A kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági üzemek problémája nyitott, s a feladatok megoldása sürgető. Ügy tűnik, az. állami támogatás csak arra elegendő, hogy az évenként keletkező veszteséget „megvásároljuk”. A továbbiakban is számolni kell a cserearány-romlással, s ez meghatározza a feladatokat. A jövőben az export- képesség — amely tulajdonképpen versenyképességet is jelent — csak akkor növelhető, ha szigorúan figyelünk a minőségre, azaz: minőség, hatékonyság, termelékenység csoport köré lehet, egy- begyűjteni a legfontosabb feladatokat.

Várhatóan a jövőben a mezőgazdaságban a termelés szerkezete alapvetően nem változik. Célunk, hogy gabonából elérjük a 18 millió tonnás termést. A kuko- ricatermesztéf- aránya növekedjen, és például olyan búzát állítsunk elő, amely a szigorodó búzaszabványnak megfelel. Sok remény fűzhető a gyep-gabona váltóhoz. A szálas és tömegtakarmányok termesztésében, valamint a gyepgazdálkodásban évek óta nem tudtunk előbbre lépni.

Tennivalónk van a kertészeti ágazatok termelésében, a jelentkező és meglevő feszültségek megszüntetésében, a hozamok növekedésében, a kisüzem—nagyüzem közötti viszony továbbjavításával. Sürgető a gyümölcsültetvény telepítése is. Például a kajszi és az őszibarack pozíciójának javítására kell törekedni, mert ezekben az ültetvényekben kiöregedési folyamat érezhető, tehát több figyelmet kell fordítani a gyümölcsfák cseréjére, de vonatkozik ez az almásokra is.

Tudomásul kell venni, hogy a meglevő biológiai értékeink kihasználása nem megfelelő. Ebbe a témakörbe beletartozik a termőföld védelme, de például növénytermesztés esetében a fajtaváltás lehetősége, amellyel a mezőgazdasági üzemek nem élnek megfelelően. Évente jelennek meg ugyanis a megnövekedett igényeket kielégítő új fajták, amelyek használata sajnos nem terjed.

Az agronómiái és műszaki fejlesztés a jövőben arra irányuljon, hogy az elért kiemelkedő eredményeink a termelésben folyamatossá váljanak. Az információ gyorsasága a tudomány— gyakorlat megvalósulás láncán jelenleg nem megfelelő.

összefoglalva tehát — mint dr. Magyar Gábot hangsúlyozta — a minőség, mint kategória a biológiai alaptól a megtermelésen ke- iésztül a feldolgozás végéig tart.

Balogh Andrea

• A BURGONYA JÓI FIZET. DE AZ ÁRA ALACSONY

• A VIHAROK K. O.-VAt GYŐZTEK

• BEINDULT AZ ALMAEXPORT

A kedvező időjárást kihasználva, mindenütt dolgoznak megyénk burgonyaföldjein. A nagyüzemekben kombájnok ássák, osztályozzák a gumókat, a háztájikban a hagyományos módszer, a kézi szedés is megteszi. Képünk a sajópüspöki Sajóvölgye Termelőszövetkezetben készült.

Fotó: Mizerák István

Mielőtt felvázolnánk az eladó-vevő kapcsolatban az etikailag kifogásolható jelenségek körét —, mert a tárgyról újabban így, logikus rendszerbe foglalva illik írni —, hadd vállalkozzunk egy másféle csoportosításra. Szerény véleményünk szerint a szakemberek manapság már pontosan tudják, milyen formákban jelentkezik a boltokban, az éttermekben az etikailag elítélendő viselkedés; biztató — bár talán még bővíthető — elképzeléseik vannak arra nézve is, milyen eszközökkel helyes fellépni ellene; csak az nem akar egyelőre sehogy sem összejönni, hogy a fellépés hatékony is legyen.

Első ránézésre ez eléggé furcsa, hiszen az ügyeskedők, saját zsebre dolgozók csapatával a Belkereskedelmi Minisztérium, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete, a vásárlók és vendégek milliós tömege, no meg a kereskedők, vendéglátók tisztességes része, azaz túlnyomó többsége áll szemben. Ám ha meggondoljuk, hogy a rabló—pandúr ösz- szecsapások kimenetelét többnyire nem a létszámarányok szokták eldönteni, már nincs is különösebb csodálkoznivalónk.

Legföljebb azon ütközhetünk meg — a rabló—pandúr hasonlat csak jobban rányitja a szemünket —, hogy miért vagyunk annyira szemérmesek? Miért nevezzük (a kisebb és véletlen botlásokkal összemosva) csupán etikátlannak, azaz erkölcsi szabályt sértőnek egyebek közt a megvesztegetést, a lopást, csalást?

De ideje ígéretünket beváltani, nézzük az „etikailag kifogásolható jelenségek" három fő csoportját, a BKM elemzése alapján, bár nem hinnénk, hogy a meglepetés erejével fognak hatni. Árumanipulációk, korrupciós jelenségek; a vásárlók megkárosításának különböző formái; és az eladói magatartási-viselkedési szabályok megsértése.

E három közül csak az utolsót, az eladók udvariatlanságát, közömbösségét érezzük igazán etikai problémának, de — jóllehet sok bosszúság, idegeskedés forrása ez — egyben a kisebb súlyúak is, az első kettőhöz viszonyítva. Megfordítva: ma még nem zavartalan az örömünk, ha a kereskedő becsapott ugyan, de visszaköszönt.

Nem vigasztalna bennünket, ha a legudvariasabban közölnék is (de nem úgy közük), hogy a keresett árucikk sajnos nem kapható, különösen ha tudjuk, hogy a szomszédos magánkereskedőnél — aki egy tételben felvásárolta —, drágábban hozzájuthatunk. Hát még ha hiánycikkről van szó. Ezeknek az áruknak- a pult alól, raktárról — és „természetesen” csúszópénzért — történő értékesítését a szakemberek sem viselkedési hibának tekintik. Szerencsére. Meri ugyanúgy megvesztegetéssel állunk szemben, mint amikor a csúszópénzt a vásárló beosztása, rangja helyettesíti, s a korrupt kereskedő a jó kapcsolatok, a „szívesség” elvtelen viszonzásának reményében nyújtja a jogtalan előnyt. Úgymond : etikátlanul.

Nem ismeretlen és nem kevésbé felháborító a fogyasztók közvetlen és tudatos megkárosítása sem. A súlycsonkítással, az árdrágítással, a minőségrontással és társaival a boltokban és a vendéglátóhelyeken túlságosan gyakran kényszerünk találkozni, s valamennyien tudjuk, hogy a manipulációk a mi zsebünkre mennek, nem csupán az erkölcsi érzékünket sértve, hanem a tételes jogszabályokat is.

Miért mégis a szemérmes szóhasználat? Egyik oka valószínűleg az lehet, hogy a csúszópénz, a hálapénz, az állampolgár megkárosítása más területeken is terjed — noha nem mindenütt regisztrálják —, és az ágazat irányítói óvakodnak egy esetleges határozottabb fogalmazással azt a látszatot kelteni, hogy a kereskedelem és a vendéglátás minden korrupció melegágya. Ez nem is lenne igaz. Mégis van egy gyengéje az említett felfogásnak: óhatatlanul ellene hat a fellépés határozottságának is.

Aztán van itt még valami, nevezetesen a közgazdasági megközelítés túlhajtása. Arra a jól ismert vetélkedésre gondolunk, hogy a csúszópénz, a korrupció, a vásárlók megkárosításának különböző formái szoros összefüggésben vannak a hiány- helyzettel, s ha egyszer általános lesz az árubőség, szinte egy csapásra megszűnnek majd „e ma annyira jellemző gondok. Bár ez így igaz, azért ne feledkezzünk meg róla: miként a tolvajok leleplezésével sem várhatunk minden alkalom szisztematikus kiküszöböléséig, úgy a hiányhelyzet bűnös kihasználóival szemben sem függeszthetjük fel a harcot ama boldogabb idők eljöveteléig, amikor a pultok a mai hiánycikkektől fognak roskadozni.

Hogy aztán a szakma az előjegyzéses megrendelésrendszerrel, a termeltetés szervezésével, átgondoltabb behozatallal, a verseny szélesítésével, a kiszolgálás technikai feltételeinek javításával, a bolt- és üzletvezetők, igazgatók felelősségének megszigorításával, az ellenőrzések fokozásával, a szűrőn fennakadtak gyorsabb és szigorúbb megbüntetésével, illetve az említett eszközök együttes alkalmazásával tud-e ténylegesen rendet teremteni, abba nincs módunk beleszólni. Egy biztos: tisztességes (és udvarias) kereskedés, vendéglátás mellett még a hiányhelyzetet is könny'ebb elviselni.

K

Ezernyi munkát hozott az ősz, a mezőgazdaságban. A szakembereknek bár előzetes terveket készítettek, mégis sokszor gondot okoz, hogy hova mennyi gépet irányítsanak, hiszen az elképzelések sokszor felborulnak Az idén tucatnyi szabályt felrúgott a kedvezőtlen időjárás. A nagy erejű széllel érkező viharok megtizedelték a kultúrákat, földre fektették például a napraforgó-tányérokat. A belvíz is növelte a növénytermesztés veszteségét, és sok helyen a kukorica betakarítását is akadályozza. Nem egy gazdaságunkban kombájnok helyett diákmunkára alapozzák a napraforgó megmaradt termésének betakarítását. És hol van még akkor az ősziek alá a talajelőkészítés, a műtrágyázás, a csávázás, a vetőmagvásánlás, -előkészítés feladata, a jégverésből, viharkárokból származó árbevétel-kiesések pótlása? Még kedvező időjárás esetén sem kis gond az őszi munkák szervezése, hiszen a legnagyobb tömeget termő árunövények, a silókukorica, a burgonya, a cukorrépa ezekben a hetekben kerül le a földekről. Most, hogy a döntéseknél legtöbbször rögtönözni kell, nemcsak ezernyi feladat, hanem ezernyi probléma is jelentkezik.

Deres Istvánnak, a felső- zsolcai Lenin Termelőszövetkezet elnökének hangjából hiányzik minden optimizmus:

— Már a kalászosoknál is 1—1,5 tonnás terméskieséssel számolhattunk. Bíztunk a napraforgóban, s miért is ne, hiszen az augusztusi határszemlék után, a termés- becslések 2,5—2,8 tonnás

hektáronkénti terméssel kecsegtetitek. Hiú remény volt, mert pár nap alatt a Her- nád-völgyből érkező erős szél megtörte az olajos növény szárát, a fejek a földre kerültek. Megpróbálkozunk a kombájnolással, de csak úgy, hogy kétszáz-kétszázötven diák halad a gépek nyomán, helyettesítve a gép vágóasztalát, ugyanis csak kézzel lehet felszedni a talajra került fejeket. Nem irigylem a diákokot. Az állomány nagy termésre lett beállítva, így meglehetősen sűrű, s a sorok között alig tudnak haladni. Talán sikerül hektáronként nyolc-tíz mázsát összegyűjteni, ami egyenlő a kudarccal. Ráadásul a diákmunkát mi csak szüretre terveztük. A harmincnégy hektáros ültetvényünkről hiányozni fognak ezek a kezek. Az alma különben nem mutat kedvezőtlen képet, minősége, s mennyisége a jégverések ellenére nem mondható rossznak. A napokban küldtük el az első szállítmányt Tuzsérra, s a gyümölcsöt minőségi kifogás nélkül vették át. Ez biztató jel; ám mondani sem kell, a kalászosok, s a napraforgó árbevétel-kiesését semmilyen magas almaátvételi ár sem pótolhatja.

Hasonló a helyzet — többek között — a szerencsi Lenin, vagy a sajópetri Egyetértés Termelőszövetkezetben is. A vihar, kiütéssel győzött, bar az utóbbi mezőgazdasági nagyüzemben szintén megpróbálkoztak az általános iskola diákjainak segítségével a termést menteni. De a napraforgóval már eleve mint ráfizetéses növénnyel számolnak. Ezek után azt hihetnénk, könnyebb a helyzet egy olyan gazdaságban; ahol olajos növényt az idén nem termesztettek. Nos, ott az időjárás más, de ugyancsak hatásos meglepetéssel szolgált.

Pénzes László, a Bodrogközi Állami Gazdaság termelési igazgatóhelyettese: — A belvíz miatt tavasszal már késve tudtuk elvetni a kukoricát. Nagy hozamra eleve nem számolhatunk; ha a napfényes idő kitart, a silókukoricát október elején, az abraknak valót pedig október közepén kezdjük betakarítani. Jobban haladunk az őszi vetésekkel, megfelelő talaj előkészítés után 115 hektár repce, b 75 hektár árpa vetését fejeztük be. A gyümölcsbetakarítás lényegesen nagyobb feladatot jelent, hiszen közel 7200 tonna alma, s 2000 tonna körte leszedését tervezzük. Sajnos a jég az idén sem kánéit mec bennünket. így a gyümölcs nagy részét csak ipari almaként használhatjuk fel. Természetesen az alapanyagot a nagyobb árbevétel érdekében megpróbáljuk saját rostlé-készítő üzemünkben hasznosítani. Az igazi szüret a hét elején indult be. Mintegy kétezer diák dolgozik most az ültetvényeken. A háromszori jégverés nagymértékben rontotta ugyan a gyümölcs minőségét. de még így is közepes hozamnak felel meg az a mennyiség, amelynek java része még mindig a fákon van.

Vadas Józsefnek, a sajc hídvégi Rákóczi Termelőszövetkezet elnökének a föld alatt levő terméssel van a legnagyobb gondja, ugyanis a közös gazdaság a háztáji területtel együtt száz hektáron termeszt burgonyát.

— A gumók egyharmadát már kiástuk. A terjnés jónak mondható, hektáronként 25 —28 tonna burgonya termett. Bár az elmúlt évhez képest a minőség javult, ez az átvételi árakban nem mutatkozik meg. Három kombájn dolgozik a földeken, a kiszedett gumókat a tárolónkban még külön is osztályozzuk. Még pár nap, és befejezzük a silózást is, mintegy kétezer tonna szecskázott kukoricát tömörítünk össze. Készülünk az őszi vetésekre, s a kukorica kom- brijnolúsára is.

— kármán —

„Minőség, hatékonyság, termelékenység”