Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 19., csütörtök Sylvester Stallone és Rudger Hauer (a rendőr és a terroris ta) a film egyik izgalmas jelenetében. Éppen a napokban nyílt meg New Yorkban az ENSZ 40. jubileumi ülésszaka. Egy kalandfilmről szóló kritikai jegyzetben az ilyenfajta megállapításnak ritkán van helye, most azonban feltét­lenül a bevezető sorok közé kívánkozik. A Fantom az éjszakában című — eredeti címe Éjjeli csavargók — Bruce Malmuth rendezte amerikai filmben ugyanis éppen egy kezdődő ENSZ- közgyűlés résztvevői ellen akar merényleteket elkövet­ni egy Wulfgar nevű vesze­delmes nemzetközi terroris­ta. Igaz, hogy e film négy évvel ezelőtt készült, de ná­lunk csak most jelent újat és aktualitása sajnos nem csökkent. A nemzetközi ter­rorizmus él, nap mint nap döbbenetesen ad magáról hírt, s ez az egyik oka, ami­ért erre a filmre oda kell figyelni. A másik oka pedig az, hogy ez a kilencvenki­lenc percnyi film kitűnő mesterkézre vall, ragyogóan van megcsinálva, mindvégig feszültségben tartja a né­zőt, a vágások, a fényeffek­tusok, az aláfestő zene fo­lyamatosan sokkolják a né­zőt, olykor már-már a hisz­térikus állapotokig is, és mindezekhez nagyon is ép­kézláb, könnyen követhető, logikus történet, meg kitűnő színészi alakítások sora já­rul. Mégis úgy hagyja el a gondolkodó néző a mozit, hogy nemcsak egy izgalmas mozidarabot látott, igazi lát­ványos moziszórakozásban volt része, hanem valami olyan információhoz is ju­tott, a film valami olyasmit is ábrázolt, ami nyugtala­nítja olyan tekintetben, hogy a nemzetközi terrorizmus el­leni jogos indulatait vala­mivel csökkenteni igyekszik. Nevezetesen azzal, hogy ez a veszedelmes bűnöző, aki szenvtelenül robbant és gyil­kol Londonban, Párizsban és New Yorkban, már a filmtörténet első harmadá­ban saját szakállára cse­lekszik, azaz tetteit nem egy meg nem nevezett terror­szervezet irányítja, hanem az éppen szakít vele egy „műhiba” miatt, s ettől kezdve ez a Wulfgar ön­maga gonosztevő nagyságá­nak bizonyítására követi el rettentő cselekményeit, tart sakkban hatóságokat, diplo­matákat, egyebeket, olt ki emberi életeket, s végül szinte a rendőrnyomozó sze­mélyes ellenségeként pusz­tul el tűzharcban. Tehát nem az egész világot fenye­gető terrorizmust győzik le, hanem egy szál gonosztevőt, aki nem is valamilyen szer­vezet nevében gonosz. Ez pedig nagy differencia. A film, mint említettem, ettől függetlenül mindvégig roppant izgalmas, fordula­tos, már a kezdeti képso­rokban, amikor „csalétek” rendőrt alakítanak a köz­ponti figurák, azaz nőruhá­ban leplezik le és teszik ártal­matlanná az éjszakánként nőket megtámadó New York-i rablókat, majd később át­kerülve a terrorizmus elleni különítménybe, hihetetlenül nagy technikai és szellemi felkészültséggel üldözik az először még ismeretlen, maid külsejét változtatott Wulfgart egészen addig, amíg győz az igazság és a gonosztevő holtan gurul le a nyomozó lakásának a lép­csőjén. A film minden koc­káján ott az izgalom, a jól megcsinált fiimi izgalom. Mégis zavaró, hogy a győ­zelem egy szál gazember fö­lötti és nem valamilyen át­fogóbb gonosz közösséget sújtó. A két nyomozó alakjában Sylvester Stallone és Billy Dee Williams, a terrorista Wulfgarként pedig Rudger Hauer remekel. De igen jók a kisebb szerepet alakítók is. Mindenesetre gyengébb idegzetű nézők készüljenek fel egy kis vérnyomás-foko­zódásra. „ (benedek) Dolgozókat alkalmaznak A 31. Sz. Állami Építőipari Vállalat Kazincbarcika és kör­nyéke munkahelyeire felvesz: hegesztő, lakatos, építőipari ne­hézgépkezelő szakmunkásokat. Szállást, étkezést, utazást ked­vezményesen biztosítunk. Je­lentkezés: 31. Sz. Állami Építő­ipari Vállalat 18. Sz. Főépítés­vezetőség, Kazincbarcika-Beren- te, Gagarin út. Telefon: 11-211/ 22-75 mellék. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat sárospataki építésvezetősége sürgősen alkal­maz vasbetonszerelőket, ács szakmunkásokat, jelentkezni le­het: Sárospatak, Vásártér. A Debreceni Tartósítóipari Kombinát (Debrecen, Monostor- pályi u. 92. sz.) felvételre ke­res: műszaki ellenőri munka­kör betöltésére villamos, épí­tész, gépész felsőfokú végzettsé­gű szakembereket; gépészmérnö­köket karbantartási, minőségel­lenőri, művezetői, szerkesztő­fejlesztői és karbantartásban jártas mérnöki munkakör be­töltésére. Fizetés megegyezés szerint. Vidékiek részére albér­leti hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés: részletes önélet­rajzzal a Debreceni Tartósító­ipari Kombinát személyzeti és oktatási osztályán. A Hajdú Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat felvesz: aszta­los, festő, köműveB, ács, vas­betonszerelő, szigetelő, betonozó, villanyszerelő, csőbádogos, cső­szigetelő szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Munkásszálló, étkezés, utazási kedvezmény biztosítva. A munkásszállón la­kók részére felemelt különélés! pótlékot fizetünk (60—80 Ftmun- kanap). Jelentkezés a munka­erő-gazdálkodáson. Debrecen, Kálvin tér 11. sz. A VEGYÉPSZER Vállalat a jamburgi gázvezeték kivitelezési munkáira felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező lakatos, csőszerelő, hegesztő szakmunká­sokat és minősített hegesztőket, előnyös fizetési feltételekkel, tar­tós munkavégzésre, idei belépés­sel. jelentkezés; Justh András főszerelésvezető, VEGYÉPSZER, Lenin városi Főszerelésvezetőség, 3581 Leninváros. pf.: 15. Telefon: 49-11-746. A Miskolci Vasipari Szövetke­zet azonnali belépéssel alkal­maz mártabányai telephelyére női betanított munkaerőt két műszakra és férfi segédmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Mis­kolc, Partizán u. 7. sz. Munka­ügyi csoport. Szomolyai kőfaragók Úgy tartják a szomolyaiak, hogy a jó minőségű kő miatt volt nagyon sok kőfaragó a községben. „A bogácsi meg a siroki kő foltos kő, puhább az itteninél. Gyengébb minő­ségű, mint az itteni” — mondta a hetvenkét éves Lakatos Imre Viga Gyulának, aki az elmúlt év nyarán és őszén kutatta a faluban a kőfaragók emlékeit. Elsősor­ban a kő minőségének tud­ják be (csattogós kőnek tart­ják a magukét), hogy a szo­molyai mesterek iráni, az itt faragott sírkövek, feszületek, kőszobrok stb. után messze földön érdeklődtek. A kőfa­ragás mestersége ma is él a faluban, de régebben nem volt család, amely ne bánt volna a kővel. Ez bizonyos mértékig természetes, hiszen a kő, akárcsak a fa. (ha bő­ven van belőle), óhatatlanul kínálja magát megmunkálás­ra, s ezen a szegény vidé­ken — a község azok közé a települések közé tartozott, amelyek a legtöbb summást adták az alföldi és a dunán­túli uradalmaknak — a kő­faragás jövedelemkiegészítő forrás volt. „Ez a tevékeny­ségi forma — írja Viga Gyu­la —, szervesen beépült a falu lakossága jelentős részé­nek gazdálkodásába, s első­sorban nem ipari tevékeny­ségként, hanem a mezőgaz­dálkodó népesség kiegészítő tevékenységi formájaként ér­telmezhető ...” A szomolyai kőfaragókról, e mesterség néprajzi vonat­kozásairól, a kőfaragásnak a falu életében (gazdaságában) betöltött szerepéről jelent meg igen érdekes, olvasmá­nyos tanulmány a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének gondo­zásában Viga Gyula tollá­ból. A miskolci Herman Ot­tó Múzeum fiatal munkatár­sa résztanulmányként jelen­tette meg e kötetet; Bükkal- ja egészének kőkultúráját ta­nulmányozva, kutatta Szomo- lya kőfaragó-hagyományait. A még élő mesterek (nem mindig tanult kőfaragókról van szó, bár ilyenek is van­nak még a faluban) emléke­zéseiből és részben írásos dokumentumokból következ­tet a szerző, hiszen a régi időkből nem állnak megbíz­ható fonások rendelkezésé­re. Valószínű, hogy a na­gyobb mértékű kőkitermelés és -feldolgozás a XVIII. szá­zad utolsó vagy a XIX. szá­rad első harmadában, kezdőd­hetett (az egri püspöki épít­kezések háttériparaként), de feltehetően nagyobb múltra tekinthet vissza. Alighanem illeni, helybeli kőből készül­tek az Í8(j(i-bon lebontott Árpád-kori templom falai és faragott részei is. Bár a faragással szinle minden férfiember foglalko­zott — legalábbis értett, hoz­zá —, a kő nem egyforma jövedelmet biztosított.. Az uradalmi kőfejtőn kívül kö­zös kőfejtő hely is volt, a legtöbb bánya azonban ma­gánterületen feküdt. Sokan bérbe adták a földjükön, le­vő bányát, és. a tehetőseb­bek a fuvarért is faragott kő­vel fizettek. A mesterség, a kőfaragás fortélyai apáról fiúra szálltak, a fiúgyerme­kek általában már 13-^14 éves korban besegítettek az apának. Voltak kőfaragócsa­ládok — például a Vígak —, a legtöbb mester azonban (bár egymás keze munkájára ráismertek) csak a másolá­sig jutott, el. Ebből is adódik, hogy a szó igazi értelmében vett kőszobrászat csak rit­kán érhető tetten. A Kőmunkák egy bükkaljai faluban című kötet írója sor­ra. veszi a kőfaragás eszkö­zeit is, s részletesen vizsgál­ja a népi építészetben be­töltött. szerepét is. Gazdag illusztrációs és fotóanyag te­szi szemléletessé és teljessé a tanulmányt, többek között Víg Alajos mintakönyvének néhány rajzói is közölve. Tí't 'inak tudományos szem­pontból érdekes ez a könyv — olvasmányossága révén hasznos ismereteket közöl egy régi falusi életformáról is. Éppen ezért érthetünk egyel a szerzővel, hogy a kő­faragás paraszti hagyomá­nyainak vizsgálata a néprajz- tudomány számára még szá­mottevő kutatási feladat. (csutorás) Segítség a nyelvtanuláshoz Sokszor esik szó manap­ság a nyelvtudásról, a nyelv- tanulásról. Nem ok nélkül, hiszen a „külvilághoz” való kötődésünk, hivatalos és ba­ráti kapcsolataink alakulása nagymértékben a nyelvisme­ret függvénye. Melyik kül­földön járó turista ne ta­pasztalta volna, hogy az ide­gen tájak is közelebb kerül­nek hozzá, ha a gondolatok cseréje, az ott élő emberek­kel való beszélgetések élmé­nye is gazdagítja! Idegen nyelveket tanulni legjobban az adott nyelvi környezetben lehet. Ez a kétségtelen igazság azonban sokszor alibi a kényelmes ifjak és „korosabb diákok” számára. Igaz, az iskolai vagy a „magánutas” nyelv- tanulás sok kitartást, szor­galmat igénylő munka. Hisz a nyelv logikus rendszer. Belső mozgásának, törvény- szerűségeinek, fejlődési ten­denciáinak felismerése fok­ról fokra haladó tanulási fo­lyamatot feltételez. Segítésé­re az elmúlt évben, könyvtá­runkban, a II. Rákóczi Fe­renc Megyei Könyvtárban speciális szakrészleget hoz­tunk létre. Nyelv- és nyelv­tankönyvek, szótárak, tanári kézikönyvek, tesztfüzetek, magnóátiratok, folyóiratok képezik gyűjteményünk mag- vát.. A polcokon helyet kap­nak mesekönyvek is, melyek tiszta, szépen megformált nyelvezetükön keresztül, al­kalmasak az olvasási és for­dítási készség fejlesztésére, a gyermekek érdeklődésének felkeltésére. A felnőtt szép- irodalom nem tartozik állo­mányunkba, ennek szolgál­tatósála a Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Könyvtára hi­vatott. Magnókazettáink, dia- pozitíveink szervesen kapcso­lódnak az írott képhez, se­gítik az elsajátítást. A ka­zetták a kezdő szinttől a fel­sőfokig tartalmaznak az alap­nyelveken — angol, orosz, német, francia — leckeszö­vegeket, nyelvtani gyakorla­tokat, de találhatók zenés darabok, drómaelőadások is a. felvételek között. További 13 nyelvből ízelítőt kaphat­nak a hallgatók. Előzetes be­jelentés alapján a nyelvi la­boratóriummal nem rendel­kező iskolák számára lehető­séget nyújtunk egy-egy cso­portos foglalkozás megtartá­sára. A nyelvi részleget, mely az. első emeleten kapott- helyet. bárki látogathatja, aki beiratkozik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba. Nem titkolt szándékunk, hogy szeretnénk a fiatalok, pedagógusok figyelmét fel­hívni arra a gyűjteményre, amely szeptemberben, az új tanév kezdetén különösen időszerű. De a felnőtt korosz­tályhoz is szólunk, hiszen a termelésben, a szolgáltatá­sokban, az élet minden te­rületén szükség van a nyelv­tudósra. Szabó Marianne nyelvi szaktájékoztató HŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20; Egy kis fi­gyelmet kérek! — 8.3U: Fuvósái- iratok. — 8.46: Caccini: Euri- dike. Opera. — 9.46: Nefelejcs. — 10.05: Két hangon. — 10.35: Nádihegedü. — 10.50: Weiner Leó tanítványai muzsikálnak. — 11.39: A kelletlen leány. Ve­res Péter regénye rádióra alkal­mazva. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Mértéktartás. — 12.55: Mü- sorajánlat. — 13.00: Zenekari mu­zsika. — 13.40: Kapcsoljuk -a pé­csi körzeti stúdiót. — 14.09: a magyar széppróza századai. — 14.25: Mozart: Esz-dúr zongora­verseny K. 482. — 15.00: Lapoz­na! ó. — 15.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Rádiószín­ház: Várakozás. — 17.55: Balogn Albert népi zenekara játszik. — 19.15: Fel és le. Történészek be­szélgetnek. — 19.40: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának és énekkarának hangversenye. — 20.45: Népi hangszeres muzsika. — 21.00: Húszas stúdió. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30; Könnyűze­ne — hangszerszólók. — 22.45: Beszédes csontok. Dr. Balogh István igazságügyi orvosszakér- tövel beszélget Gazdy Dénes. — 23.00: Offenbach operettjeiből.— 0.15: Ejfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 8.05: Bundschuch Ist­ván citerán játszik. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. — 12.10: Juanita csókja. Operettrészletek. — 12.25: Útikalauz. — 12.30: A népművészet mestereinek felvételeiből. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Solti Károly és Győri Szabó József énekel. — 14.15: Idősebbek hul­lámhosszán. — 15.10: Operasláge­rek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: SanzoQPódium. — 17.05: Új nótafelvételeinkböl. — 17.30: Segíthetünk? — 18.30: Slágerlis­ta. — 19.05: Tudósítás az orszá­gos öttusabajnokságról. — 19.10: Opcrettkedvelöknek. — 20.03: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Duna-parti randevú. — 22.00: Maholnap. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Éji madrigálok. — 0.15: Éjfél után. Zenés mű­sor hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szól­va .. . — 9.23: Századunk zené­jéből. — 10.43: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 11.43: Pillanat­kép. — 11.48: Zenekari muzsika. — 13.05: Szintézis. — 13.35: Fi­dclio. Operarészletek. — 14.32: Népi dallamok nagy mesterek kezében. — 15.00; Pophullám. — 16.00: Mocsáry Károly zongora­estje. — 17.18: Vlaeyiszlav Pjav- ko énekel. — 17.50: Ravel-mű- vek. — ÍR.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 19.05: Barokk szonáták. — 19.40: Willie Colon és Rubén Blades együttese játszik. — 20.00: Fiatalok stúdiója. — 20.25: Nép­balladák. — 20.45: Ileana Cotru- bas énekel. — 21.09: A Szovjet­unió Állami Szimfonikus Zene­karának hangversenye. — 22.51: Magyar zeneszerzők. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 86,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi ké­peslap. (A tartalomból: „Feléb­red” egy lakótelep. — Veszély­ben a Hámori-tó. — Egy elfe­lejtett tanítóképző. — Tollbe- széd. Németh Miklós Attila jegy­zete.) Szerkesztő: G. Tóth Fe­renc. — 18.00: Észak-magyaror­szági krónika. (A Miskolci Unió Afész és az Élvegy kedvezmé­nyes vására Miskolcon. — Be­zárta kapuit a tokaji írótábor.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelö- zetes. televízió 1. MŰSOR: 9.25: Tévétorna. — 9.30: Pszichológiai csapdák. — 10.00; Pajzs és kard. Szovjet film. — 11.40: Képújság. — 15.50: Is­kolatévé. — 16.35: Hírek. — 16.40; Barangolás a természetben. Cseh­szlovák kisfilm. — 17.05: Műso­ron a számítógép. Angol isme­retterjesztő filmsorozat. — 17.30: Képújság. — 17.35: Reklám. — 17.40: Tanévnyitó az Iskolateleví­zióban. — 18.15: Jó reggelt Csip­kerózsika. Balettfilm. — 18.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: A másik asszony. Amerikai tévéfilm. — 21.30: Pa­noráma. — 22.35; Műteremben. — 23.05: Tv-híradó 3. — 23.15: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.30: Képújság. — 18.35: Kárpáthy Gyula: Sakk, Kempelen úr! Tévéjáték. — 19.20; Ilysses és az aranyat tojó tyúk. Román rajzfilm. — 19.25: Jan Sibelius; IV. a-moll szimfónia Op. 63. Finn film. — 20.00: A nagy sivatagok. Francia film­sorozat. — 20.50; Tv-híradó 2. — 21.10: A hajnali harmat or­szága. Koreai film. —< 21.30: Te­lesport. — 22.30: Képújság. mozi BEKE: Fantom az éjszakában Mb. színes amerikai krimi. 16 even lelülieknek! Kiemelt III. nelyár! Kezdés: n.10, Í12, 3, 116 és 18 órakor. — BÉKE KA­MARA: A nőstény farkas kí- sértete. Mb. lengyel film. 16 even felülieknek! II. helyár! Kezdés: 4 órakor. — Kereszt­apa I—II., Amerikai film. 16 even felülieknek! Dupla III. helyár! — Kezdés: 6 órakor. — KOSSUTH: Aranyesö Yuccában. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt III. helyár! Kezdés: 9, 11, f3, hn5 és 7 órakor. — HE- VESY IVÁN FILMKLUB: A profi. Mb. színes francia kri­mi. 16 éven felülieknek! Hl. hely ár! Kezdés: f5 és f7 óra­kor. — TÁNCSICS: Kesztyűbe dudálni. Mb. színes szovjet gyermekfilm. Kezdés: f5 óra­kor. — Hair. Színes amerikai film. 14 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Ara­nyoskám. Mb. színes amerikai vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kez­dés: 4 és 6 órakor. — SZIKRA: Fehér Toll. Mb. színes NDK kalandfilm. Kezdés: f5 órakor. — Ki kém, ki nem kém? Mb. színes amerikai bűnügyi víg­játék. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — PETŐFI: Piszkos munka. Mb. színes ausztrál western fi lm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kez­dés: f5 és f7 órakor. — FÁK­LYA: Az álarcos lovas legen­dája. Mb. színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! II. helyár! Kezdés: f5 és n órakor. — FÁKLYA KAMA­RA : Az erőd. Színes magyar film. 16 éven felülieknek! kez­dés: £5 órakor. — TOKAJ DISCO MOZI: Tudom, hogy tu­dod, hogy tudom . . . Mb. szí­nes olasz vígjáték. Kezdés: f8 órakor. — NEHÉZIPARI MŰ­SZAKI EGYETEM: Megfelelő ember kényes feladatra. Színes magyar tudományos-fantaszti­kus film. 16 éven felülieknek! II. helyár! Kezdés: 5 és 7 óra­kor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ; Hány az óra. Vekker úr? Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 5 és 7 órakor. —• MISKOLC HÁMOR: Egy kicsit én, egy kicsit te. Színes ma­gyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f6 óra­kor. — MISKOLC, PERECES: Akit a kutyák elé vetettek. NDK film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA BÉKE; A legyőzhetetlen Vutang. Mb. szí­nes kínai kalandfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — Egy kicsit én, egy kicsit te. Színes magyar film. 14 éven aluliaknatk nem ajánlott! Kez­dés: 4 órakor. — LENINVÁROS DERKOVITS: Androidok láza­dása. Mb. színes ameriikai tu- dcmányos-fantasztiikus film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD PE­TŐFI: Sókirályfi menyasszo­nya. Mb. színes csehszlovák— NSZK mesefilm. Kezdés: 6 óra­kor. — A kicsi kocsi újra szá­guld. Mb. színes amerikai film. III. helyár! Kezdés: 8 órakor. — SÁROSPATAK RÁKÓCZI: Családi vészkijárat.. Mb. színes lengyel vígjáték. Kezdés: f5 és 7 óraikor. — SÁTORALJAÚJ­HELY BÉKE: Éljen D’Artagnan! Mb. színes angol—olasz rajz­film. Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD BÉKE: Álmodik az ál­latkert. Színes magyar film. Kez,dés: 5 órakor. — A medve- vadász. Mb. színes japán film. 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Kezdés: 7 órakor. — SZE­RENCS RÁKÓCZI: Férfias ne­velés. Mb. színes szovjet gyer­mekfilm. Kezdés: 6 órakor. Dolgozókat alkalmaznak Közlekedési és Metró Építő Vállalat Miskolci Főépítésvezető- sége felvételre keres ács, kőmű­ves, minőségi hegesztő és hiva­tásos jogosítvánnyal rendelkező autószerelő szakmunkásokat. Miskolc As környéke munkahe­lyekre. jelentkezés: Miskolc, Jó­zsef Attila u. 45. Munkaügyi csoportnál. A Borsodi Vegyi Kombinát pá­lyázatot hirdet egyetemi vég­zettségű, folyamatirányításban és ASSABLAR programnyelvben járatos számítástechnikai szak­ember, valamint oki. vegyész és vegyészmérnök felvételére, gyá­ri technológusi munkakörbe. Munkabér megegyezés szerint. Megállapodás esetén az igényjo­gosultságnak megfelelő elhelye­zést, illetve lakást biztosítunk. Pályázatot a Borsodi Vegyi Kombinát személyzeti és okta­tási főosztályára kérjük bekül­deni, vagy személyesen jelent­kezni. Címünk: Borsodi Vegyi Kombinát, Kazincbarcika, Bó- lyai tér 1. 3702. A szerencsi Lenin Mg. Ter­melőszövetkezet közgazdasági osztályvezetői munkakör betöl­tésére pályázatot hirdet. Házas­párok részére lakást biztosí­tunk. Fizetés megegyezés sze­rint. Pályakezdők is jelentkez­hetnek. Jelentkezés levélben, ön­életrajzzal Majoros Bertalan köz- gazdasági elnökhelyettesnél. Cím: Lenin Mgtsz, Szerencs 3901. Pf.: 45.

Next

/
Thumbnails
Contents