Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-18 / 219. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 18., szerda Taneszközök: dia és video Szakmai taneszközök kiállítását és vásárát rendezte meg az Országos Pedagógiai Intézet Szakképzési Igazgatósága taneszközl'ej lesztési osztálya Miskolcon, a Zalka Máté Szakközépiskolában. A kiállítás tegnap, kedden nyílt meg és csütörtök estig tekinthetik meg a pedagógusok. Pontosabban, nemcsak megnézhetik. ahogyan azt Vágó Tibor osztályvezető elmondta, a helyszínen meg is rendelhetik azokat, amelyek megnyerték tetszésüket, és egy hónapon belül, az önköltség ötven százalékáért le is szállítja az osztály az iskoláknak. Ez az ötven százalék persze nem rendkívüli kedvezmény, az intézel négy és fél millió forint támogatást kap a taneszközfejlesztésekhez és a gyártáshoz. — Tudomásunk szerint először rendeznek ilyen kiállítást és vásárt. Hogyan került erre sor? — Valóban először. Ezen a héten Miskolcon, a következőn Győrött, azután Budapesten lesz látható az anyag, így azoknak is módjuk lesz megnézni még, akik esetleg most elmulasztják. A miértre pedig azt kell mondanom, hogy régi igény volt. Az eddigi gyakorlat az volt. hogy 3—4 soros annotációkból tudhatták meg a szakpedagógusok. milyen eszközök jelentek meg. Ez a tapasztalat szerint nem adott kellő információt részükre. A kiállításon kipróbálhatják az eszközöket, részletesen megismerhetik az anyagot, akár videofilmről, akár írásvetítőkhöz készült . sorozat- anyagokról van szó. — Hány szakma tanításához készítenek eszközöket? — Jelenleg Magyarországon 12Í1 szakmát oktatnak az iskolákban. Elvileg valamennyi részére gyártunk, illetve gyártatunk. — Ezt az utóbbit hogyan értsük? — Szándékunk — és erre ezen a kiállításon is törekedtünk —, hogy feltérképezzük azokat a taneszközöket is. amelyek az iskolákban készültek. Ezért fordultunk már korábban az iskolákhoz, s ennek eredménye, az egy teremnyi „házi készítésű" taneszköz. Amelyek közül jó néhány nagyon komoly szellemi erőfeszítést mutat. Nyilvánvaló, hogy néhányat esetleg átveszünk. és központilag gyártatunk. De a többiek is adhatnak ötletet a pedagógusoknak. Annál mindenképpen értékesebbek, mint hogy csak egyetlen iskolában, egyetlen tanár hasznosítsa őket. Szándékunk egyébként, hogy ezekről az eszközökről is készítünk és kiadunk majd egy jegyzéket, így ezeken a kiállításokon túl is visszakereshetőek lesznek. — A kiállítás nagyobbik része azonban kétségtelenül az intézet által készített taneszközanyag. Tulajdonképpen milyen eszközökről van szó? — Három nagy csoportba sorolnám őket. Az elsőbe a diafilmek tartoznak, ezek eléggé ismertek, elterjedtek. Bemutatjuk azután azokat a belső feszültségeket kimutató modelleket, amelyeket egyszerű írásvetítőre lehet helyezni. Igen tekintélyes mennyiséget képviselnek az ugyancsak az írásvetítőhöz készült ábrasorok. Ezek használata rendkívül előnyös, mert rengeteg időt tud vele megtakarítani a tanár, nem is szólva arról, hogy ezek pontos rajzok, ami egy láblarajzról nem mondható el. — Van-e újdonság? — Igen. Ezek a videofilmek. Eddig 1114 szakmai fil.met videósítottunk, és ez a munka is folyamatos. Már nagyon sok iskolában kint vannak a videoberendezések, jövőre pedig további ezer iskolába kerülnek ki. Van tehát min lejátszani őket. A filmek másolását vállaljuk, akár kazettával, akár kazetta nélkül. És tegyem még hozzá. természetesen számítógépet is hoztunk. Részben azért, hogy az iskolákban, a pedagógusok óllal készített programokat is be lehessen mutatni, részben a központi programok bemutatására. Ezek születését is szeretnénk támogatni. (cs. a.) Emlékezés Mészáros Lászlóra Mészáros László Beethoven-szobra 80 esztendeje, 1905. szeptember 18-án Budapesten született Mészáros László, Medgyessy Ferenc, Beck Ö. Fülöp mellett századunk egyik legnagyobb szobrásza. Apja csepeli vasöntő, 19-es vöröskatona volt. Nehéz sors emelte Mészáros Lászlót a műveszet magaslatára. Először Simay Imre !a- nítványa volt az Iparművészeti Iskolán, Vilt Tibor társaságában állította ki első szobrait a 20-as évek végén a Tamás Galériában, aztán római ösztöndíjas lelt. Megismerte az egyiptomi és az etruszk szobrászat üzenetét, mégis Michelangelo rabszolgái döbbentették küldetésére, melyet tehetséggel, becsülettel vállalt, teljesített. Első klasszikus értékű alkotása, az 1930-ban mintázott Tékozló fiú, mely elhagyja a biblikus színteret, és kora társadalmának összegezését adja, egy osztály, a parasztság becsületét, vágyait, jövőbe vetett hitét. Ebben az időszakban pompás munkásportrékaL is készített, 1929-ben született a Mongol tavasz című szobra, és ekkor álmodta anyagba Beethoven alakját. Remek rajzkészséggel és formáló erővel rendelkezett, ehhez mély társadalmi elkötelezettség járult, mely a kései magyar aktivizmus e kiváló képviselőjét a munkásosztály mozgalmához csatolta. 1933—34-ben készítette az Illegális plaketteket, érdekes íejbillentéssel Petőfit, a Munkás portréját, a Szabadság heroikusán lépő alakját. Szobrászi tette mellett emberi szolgálatot is vállalt, bátran, helytállással segített az üldözötteken, dolgozott a Vörös Segélynek. Minden művét az érlelt monumentalitás jellemzi, zárt formái eszméket és magatartást hordoznak. Kapcsolatban állt az illegális Kommunista Párttal. 1935-ben a Szovjetunióba emigrált és Frunzéban dolgozott. Ö alapította Közép- Ázsia első szobrászati iskoláját, s ő tervezte a frun- zei pályaudvart. Erénye, ereje: a monumentális érzék és a fogalmazás világossága, tömörsége, tisztasága, amellyel képes volt az ősi plasztikai formákat felhasználni a kor igényeihez igazítva. Sajnálatos, hogy ezen elképzelései jórészt csak tervekben maradtak fenn. L. M. ven” akarja visszaadni a látVégei érlek a diósgyőri ■kapok Még soha nem láttam annyi embert kiállitásmeg- nyitón, mint szombaton délután Ózdon, a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Igaz, ennyi szobrot, jelvényt, grafikát, plakálol is ritkán. Amint azt a vendégül látó intézmény igazgatója, Sebők Ottó köszöntőjéből és Kerékgyártó István, a Népművelési Intézet osztályvezetője, egyszersmind a zsűri elnöke megnyitó beszédéből megtudhattuk, 710 beküldött pályaműből választották ki azt a • 210-et, amelyet október 14- ig láthat az ózdi közönség. Tegyük hozzá rögtön, hogy kívánatos is lenne, hogy lássa. A város és a környék iskolái mindenképp! Nemcsak azért, mert joggal lehelnek büszkék az ózdiak amatőr művészeikre (a 20 kiadott díjból hetet ők „vittek el”), még csak azért sem, mert Özdon ritkán adódik ilyen nagy, reprezentatív kiállítás. Más hasznot is ígér ez a tárlat. Áttekintést ad amatőr képzőművészeti mozgalmunk jelenlegi állapotáról, s kicsit a hazai művészet helyzetéről is. Azért csak kicsit, mert — a látottak alapján — amatőr képzőművészeink nem mindig tartanak lépést a legmodernebb stílusokkal, irányzatokkal. Nem azt állítom ezzel, hogy konzervatívok, hogy az események utón kullognak, de azt igen, hogy ragaszkodnak a látványhoz, a tapasztalható világhoz. A kiállítás egészében (részletesebb tanulmányozásához több óra kellett volna) kellemesnek mondható a szó esztétikai, szellemi értelmében. Az ív a naiv művészettől az új formákkal is kacérkodó, elvon- tabb ábrázolásig terjed. Különösen a faszobrok és a (tudatosan) naiv festmények merítik ki a kellemesség fogalmát: a tapintásét, a harsány színekét, a bumfordi- an bájos formákét. Ezeken a műveken érezheti a tárlatló lógató, hogy az élmény és a megformálás közt nincs áttétel, a művész „híványt. Egy ilyen kiállításon helyénvaló is ez, noha Kerékgyártó István óva intett attól, hogy az amatőr mozgalom besétáljon a giccs- gvártás, az olcsó megoldások csapdájába. Mert igaz ugyan, hogy a mozgalom lényege, s egyik funkciója a közösségteremtés, a közösségi érzés ápolása, ám az esztétikai engedmények hosszú távon alááshatják magát a mozgalmat is. Korunk kihívásából sokan ma még csak a gazdaságit érzékelik, amely új módon értékeli át és fel a szabadidőt. Ez a szemlélet csak a munkától megszabadult időt tekinti szabadnak, mintegy másodrendűnek. A művészetet és az önművelést a magánügy szférájába utalja, amelyre nem érdemes időt és pénzt áldozni. Két okból is helytelen és veszedelmes nézőpont ez — fejtegette Kerékgyártó István. A kreativitás és az innováció (korunk felkapott jelszavai) elképzelhetetlen az emberi teljesség nélkül. Nem elég a passzív befogadás (ez a fogyasztói társadalom morálja). Az igazán hatásos a tevékeny részvétel a művészetben. Joggal lehetünk büszkék arra. hogy a vasas kulturális hagyományok is ezt igazolják. Kassák és József Attila gondolatait idézte az előadó. Minden társadalmi osztálynak, minden korban ki kell tudnia fejeznie önmagát — mégpedig a kor színvonalán. Ilyen értelemben az amatőr mozgalom látlelet is, hiszen képet ad egy osztály közérzetéről, hangulatáról, arról a szellemi szintről is, ahogyan meg tudja fogalmazni a világot. A 210 látott alkotás azt tanúsítja, hogy a vasasokban még van akarat, invenció és alkotóerő arra, hogy megfogalmazzák a világot. Gondok persze vannak, amint az a megnyitót követő eszmecserén kiderült, de ezek már nemcsak művészi jellegűek. h. s. Véget érlek a diósgyőri munkásnapok. Az elmúlt héten több, mint negyvenféle programra várták az érdeklődőket a két nagyüzemben, a Lenin Kohászati Művekben, a Diósgyőri Gépgyárban és a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Az olyan látványos, nagy rendezvények, mint a hétvégi nonstop műsor a művelődési ház előtti téren, nemcsak a nagyüzemek, hanem a városrész lakosait is vonzották. Hétfőn délután nyíl! meg és hat héten ál, azaz október végéig látható Miskolcon a Városi Művelődési Központ Kossuth Művelődési Házának Mini Galériájában — a képzőművészeti világhét keretében — a Mai miskolci művészet című kiállítás, amely Miskolcon élő — és két nemrégen elhunyt — képzőművésznek a Herman Ottó Múzeum gyűjteményében levő munkáiból ad közre egy kisebb válogatást. A cím tehát annyiban igaz, hogy kettő kivételével ma is Miskolcon él a tárlaton szereplő huszonhat művész, amit viszont látunk a paravánokon, illetve falakon, nem biztos, hogy éppen a mai miskolci művészetet reprezentálja, hanem esetleg a tegnapit, olykor tegnapelőttit, amit éppen a múzeumi gyűjteményből való kiemelés már eleve jelez. Ezzel azt akartam mondani, hogy sajnálatosan nem eléggé élő mai miskolci művészetet kapunk ezen a sok jó szándékkal és nagyon- nagyon okosan létrehozott kiállításon. A kiállítás katalógusában Végvári Lajos művészettörténész professzor, a tárlat anyagának válogatója és rendezője rövid, magvas áttekintést ad Miskolc és a képzőművészetek kapcsolatáról. s megemlíti, hogy a Herman Ottó Múzeumnak mintegy tizenháromezer műtárgyat kitevő állománya Általában sokkal nagyobb volt az érdeklődés az idén a munkásnapok rendezvényei iránt, mint a korábbi alkalmakkor, többen látogatták a programokat. Ez annak is betudható, hogy az. időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, de annak is, hogy az immáron nyolcadszor megrendezett diósgyőri munkásnapok benne élnek a köztudatban; a nagyüzemek dolgozói számolnak ezzel a szeptemberi rendezvénnyel. van, s ezek között találhatók a Miskolcon élő képzőművészek alkotásai is. Ez a bemutatott anyag arról tanúskodik —, s ezt már a jegyzetírő teszi hozzá —, hogy ez a gyűjtemény, illetve ez a kiállítási anyag oz állam és a város mecenatúrájának is cáfolhatatlan bizonyítéka, hiszen a folyamatos vásárlások az itt élő művészek támogatását is szolgálták a közgyűjtemény gyarapításán túl. Nagy érdeklődéssel vártam ezt a kiállítást, hiszen a kiállítók többségével hosz- szú évtizedek óta élek együtt Miskolc művelődési életében, nyomon kísérem munkásságukat, krónikásuk, olykor bírálójuk vagyok, ismerem tevékenységüket, nem egyhez közülük emberi-baráti kapcsolat is fűz. Kiváncsi voltam hát együttes feltárulkozásukra, mivel ilyennel még nem találkoztam. Kiilön-külön. vagy kisebb csoportokban szerepeltek együtt, de az összes Az egy hét pontos mérlegét persze még kicsit korai lenne megvonni. Nyilvánvalóan erre is sor kerül, hogy a tapasztalatokon okulva, jövőre még gördülékenyebben oldják meg a szervezési feladatokat, s a programok is még jobban igazodjanak az elvárásokhoz. Többek között erről is szólt Németh Tibor, a művelődési központ igazgatója a gyorsmérleg készítésekor. Hiszen e rendezvénysorozatmiskolci még nem. Az első gondolatom tehát az örömé, hogy együtt látható a két tucatnál több alkotó két-három olyan munkája, amely reprezentálhatja művészi alkotó tevékenységét. Ugyanakkor azonban nem ők válogatták az anyagot, hogy mivel szerepeljenek, s nem a teljes életműből, hanem a múzeumban levő, olykor bizony porosodó „készletből” kerültek ki az itt látható művek, szám szerint ötvenhét darab festmény, grafikai lap, kisplasztika. A műveknek ez az egymásmellettisége többféle következtetés levonására is alkalmat ad a töprengő tárlatlátogatónak. Például arra, hogy egymás mellett látva, meglehetősen éles a kontraszt, roppant nagy a szintkülönbség egyes miskolci alkotók között; aztán, ha észrevesszük a műveken az alkotás születésének időpontját, láthatjuk, hogy egyik-másik művésznél miként válnak csaknem lal kettős célt szeretnének elérni. Egyrészt a nagyüzemek dolgozóinak kínálnak kulturált szórakozási, sportolási, továbbképzési alkalmakat, másrészt meg kívánják mutatni magukat a város lakói előtt is. Hivatalosan véget ért a rendezvény — néhány kiállítás azonban természetesen még nyitva tart és — meghosszabbításként — olyan tanácskozásokra is sor kelül még, amelyek már nem férték be az elmúlt hélren- Círzvényeibe. manírrá egyes kifejezési eszközök, ábrázolási formák stb., mennyit változott eszköztáruk az elmúlt években, évtizedekben, vagy éppen mennyire merevedett be. Meg sok mindenre lehet még gondolni, miközben jó néhány alkotásnál messziről felismerhető a kéz, amely teremtette a művet, messziről érzékelhető az alkotói sajátosság. Mindezek ellenére örömmel járom körbe nem is egyszer ezt a tárlatot, szívesen nézem miskolci művészbarátaim együttes bemutatkozását, s közben arra gondolok: igen jó, hogy a Herman Ottó Múzeum és a Mini Galéria megrendezte ezt a kicsit múltba tekintő, mai miskolci művészetet tükröző kiállítást, s milyen jó lenne, ha lenne vállalkozó egy élőbb mai miskolci művészetet bemutató tárlat megrendezésére. (bcnr.dek) Mai miskolci művészet Vasas amatőrök Úzdon
