Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
1985. szeptember 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 a honfoglaló magyarság történetének értékes forrása bíborban szüle-* tett Konstantin, bizánci császárnak a 10. század közepén a fia számára tanulságul írt műve: A birodalom kormányzása. De ebben a munkában tetten érhetjük a besenyő legenda keletkezését is. A politikai' és hadi taktikában járatos császár birodalma érdekében kijátszotta egymás ellen a környező népeket. Különösen sokra becsülte a besenyők szövetségét: úgy vélte, ha ajándékaival megnyeri őket, velük sakkban tarthatja az oroszokat. bolgárokat és magyarokat is. A besenyők rátörhetnek a császár ellenségeinek földjére, „asszonyaikat és gyermekeiket rabságba ejthetik, és földjüket végigzsákmányolhatják.” A besenyők természetesen igyekeztek fölverni szövetségi hűségük árát, erejüket és győzelmeiket eltúlozták: ezért Konstantin közlését a magyar—besenyő viszonyról fenntartással kell fogadnunk. Konstantin szavainak hitelére fényt vet az az eset is, amikor a császár Gabriel egyházi emberrel azt üzente a 'magyaroknak, hogy — a számára veszélyessé váló besenyőket — űzzék ki lakhelyükről, és telepedjenek le ott, ahol korábban éltek. A magyaroknak nyilván eszük ágában sem volt a jól védhető Kárpát-medencét elhagyni, és nem remélhettek értékes zsákmányt sem a besenyők elleni háborúból. Ezért a következő diplomatikus választ adták a császár követének: „Mi nem kezdünk ki a besenyőkkel; mert nem bírunk velük harcolni, minthogy nagy ország az, nagyszámú nép és gonosz fickók; többé ilyen beszédet ne mondj nekünk, mert nem kedvünkre való az.” A magyarok tudták, hogy egy Bizánc elleni csatában jóval gazdagabb zsákmányra számíthatnak. Néhány év múlva, 934-ben, mint arról Masszúdi bagdadi születésű fi besenyő legenda nyomában arab utazó részletesen tudósít. a magyarok a besenyőkkel szövetségben megtámadták Konstantin birodalmát, s a győzelem után adófizetésre kötelezték a császárt. Eltekintve Konstantin közlésének helyes értékelésétől, az alábbi történeti, régészeti és logikai érvek bizonyítják, hogy a-honfoglalás idején a besenyő támadás nem okozóit jelentős pusztítást a magyarok között: 1. Bölcs Leó írja az elei- közi magyarokról: „Örseiket messzire sűrűn egymás mellé helyezik el. nehogy egykönnyen rajtaütés érje őket." Így meglepő támadásról nem lehet szó. 2. Hihetetlen az a feltételezés, hogy a besenyők két ütemben foglalták el Etelközt: 893-ban az egyik részét, 895-ben a másikat. Ha a magyarok elveszítették volna lakóhelyük egyik felét, utána nem küldtek volna egy sereget Bizánc szövetségében a bolgárok, és egy másik sereget a morvák szövetségében a keleti frankok ellen. 3. A bokharai Dzsajháni 920 körüli tudósításából Ibn Ruszta tolmácsolása révén tudjuk, hogy a kazárok minden esztendőben portyá- zó hadjáratot vezettek a besenyők ellen, holott amíg a kazárok hadvezére tízezer lovassal vonult ki, a magyaroké húszezerrel. 4. Hogy sem válságos helyzetről, sem pusztító besenyő támadásról nem lehet szó, bizonyítja az a tény is, hogy mind a hét magyar törzs és a kabarok is megérkeztek n Kárpát-medencébe. 5. Ha a magyarok megsemmisítő vereséget szenvedtek volna, nem hódítják meg néhány év alatt az új hazát, s utána nem tudják rettegésben tartani fél Európát. 0. Őseinkben nem éli gyűlölet a besenyők iránt. Amikor a besenyők a környező feudális államok, nyomása elől Magyarországra menekültek, gyepűvédő katonai segédnépként telepítették le őket a 10. századtól kezdve I. László koráig. Anonymus így ír erről: „a Mosom- nevű fertőn túl nem kevés besenyőt is letelepített országának védelmére" Zol- ta vezér. 7. Ha a magyarok csak harcoló férfiakból álló hadsereggel érkeznek a Kárpátmedencébe, akkor hamarosan elveszítik nyelvüket, mert az anyák saját nyelvükre tanítják gyermekeiket. 8. Régészeti leletek bizonyítják. hogy a honfoglalás kori magyar temetőkben nagyjából azonos a férfiak és nők száma, és a nők ru- hadiszei Etelközben készültek. 9. A Nesztor-krónika néven ismert Orosz évkönyvek közük — évszám megjelölése nélkül, de a honfoglaló magyarokra célozva —, hogy elöl a fehér magyarok vonultak, majd a fekete magyarok a besenyők előnyomulása következtében. Kik voltak a fekete magyarok? Semmiképpen sem szerecse- nek, még kevésbé kabarok, székelyek. A török népeknél — akkor idesorolták a magyarokat is — a legrangosabb nemzetségfők. majd a harcosok után az állattartó-földművelő köznép következett a társadalom keresztmetszetében. Ezt a társadalmi réteget fekete törő köknek nevezték. így értelmezve az Orosz évkönyvek adatát, arra a következtetésre jutunk, hogy a besenyők a honfoglalásra vonuló magyar hadakat követő úl- latterelőket biztosító utóvédet támadták meg. Amikor Querfurti Brúnó és Adema- rus Cabbaniensis a 11. században fekete magyarokról írnak, ők is társadalmi rétegre célozhattak. A besenyő legenda így válik történelemmé. E. Kovács Kálmán Orbón Dezső (1884): Tájkép. Pasztell, papír 48x62,5 centiméter A Miskolci Képtár remekei (16.) Orbán Dezső, a Nyolcak művészeti csoport egyik tagja Párizsban tanult. Eklektikus jellegű művészete a francia posztimpresszionizmusból indult ki. Utrillo hatása mellett Cézanne és Van Gogh példája is befolyásolta látásmódját. A két világháború közti időben leginkább művészetpedagógiával foglalkozott. „Atelier” elnevezésű tervező- és műhelyiskolát alapított. mely Bortnyik Sándor műhelyéhez hasonlóan az új formalátást és alakítási módokat terjesztette el. 1939 óta Ausztráliában dolgozott, ahol az Orbán's Stúdióban folytatta pedagógiai tevékenységét. Életének utolsó harmadában készült alkotásai a nonfiguratív, színes foltokkal szerkesztő látásmód hívének mutatják. A Miskolci Képtárban lévő pasztellképe 1920 körül keletkezett, párdarabja a Nemzeti Galériában lévő Montmartre és Passaui táj című alkotásainak. A sötét tónusú festmény a kubizmustól eltávolodó, de annak szerkesztő tanulságait megőrizni törekvő felfogást árul el. A finoman egymásba olvadó tónusok és képi elemek választékos-ritmusa kulturált művészre vall. Végvári Lajos Egy tanácskozás margójára Formalizmus nélkül, öntevékenyebben A közelmúltban tartott megyei ifjúságpolitikai aktíván is szóba került, hogy az elmúlt években csak részeredményeket hoztak az ifjúsági szövetség megújulási törekvései; többek között csak szerény mértékben léptek előre a mozgalmi jelleg fejlesztésében, erősítésében. Már az aktívát megelőző tanácskozásokon is elhangzottak hasonló megállapítások arról, hogy a fiataloknak legyen nagyobb terük az öntevékenységre. a sajátos érdekeiknek megfelelő kezdeményezésekre. Még a legutóbbi KISZ-kongresszuson a tanácskozás szünetében felröppent a küldöttek között egy tréfa: „hazamegyünk és tartunk egy értekezletet arról, hogy a jövőben kevesebb értekezletet kell tartani”. Persze, az önirónia mögött nyilvánvaló volt, hogy a legilletékesebbek is tudják: a mozgalmi jelleg fejlesztésének egyik fontos feltétele a KISZ formális vonásainak csökkentése. Ami nélkül az öntevékenység sem tud olyan mértékben kibontakozni, hogy a fiatalok nagyobb része kapjon valódi cselekvési lehetőséget. Az ifjúsági szövetség egységes politikai tömegszervezet, de a fiatalok egy része azt szeretné, ha szabadidős, szórakoztató programok szervezésében is nagyobb részt vállalna. A kérés úgy tűnik, jogos, hiszen az elmúlt években a fentebb említett megújulási törekvések eredményei mellett változó, de gyakran direkt módszerekkel politizál. Ez az esetek egy részében csökkenti a fiatalok önállóságát, kezdeményezőkészségét, mivel többségében kész programok, ünnepségek, előadások, különféle tájékoztatók, a politikai képzés, stb. részesei. Pontosabban résztvevői, hiszen készen kapja a programok egy részét, ezeket ily módon nem érzi eléggé sajátjának. A szerepe pedig sokszor alárendelt, hiszen gondoljunk csak a középiskolára, ahol a KISZ-szervezetek struktúrája gyakran egybeesik az osztályok felépítésével. Az objektíve adott és természetes tanár—diák viszonyból adódóan (a KISZ- palronáló tanár természetesen tanít is) az önállóság számos helyen elhalványul. A KISZ-munka házi feladattá válva, iskolai kötelességként jelenik meg. Végső soron valami olyasmi alakul ki, hogy az a jó KISZ-tag, aki jól tanul. Természetesen, ha a kettő találkozik, akkor az jó dolog (igaz, hogy árnyaltabban, de az ÉLET-ben is így van), de elképzelhető az is, hogy valaki közepes tanuló, de emellett aktív közösségi ember, aki hasznos ötleteit mégvalósítva, magáénak érzi a közösséget. Az ifjúságpolitikai aktíva legfontosabb kérdéseket elemző előadása és az azt követő referátumok bonco- lóra vették az ifjúság helyzetének és a párt ifjúság- politikai gyakorlatának eddigi eredményeit, hiányosságait és keresték a kibontakozás útjait. Többek között az ifjúsági szövetség eredményesebb tevékenységének a módjait is. A KISZ- munka hiányosságai bizonyára nem választhatók el a korábbiaktól nehezebb gazdasági, társadalmi körülményektől sem. De elég régen tart már ez a nem könnyű szakasz és sok fiatal passzivitása türelmetlenséggel is párosul, mivel úgy érzik, hogy például az öntevékenység jobb kibontakozását rajtuk kívül álló okok gátolják. Jó néhány helyen —, így KlSZ-szerve- zetek, iskolák, üzemek, intézmények egy részében — napjainkban még nem tartják természetesnek, ha a fiatalok saját ötleteikkel, kezdeményezéseikkel jelentkeznek. Ha igen, akkor előbb-utóbb olyan sémába szorító, formalizmusra késztető hatások jelentkeznek, amelyek elhalványítják az eredeti kezdeményezéseket. Az ifjúsági szövetség országos (és megyei) szinten talán túl sok dologgal foglalkozik, annyi feladatot vállal magára, hogy sokszor nem marad elég ereje a helyi, egyéni kezdeményezések felkarolására. Ez is egyik oka a fiatalok gyakori pasz- szivitásának. Az ifjúsági szövetség a jövőben csak akkor töltheti be eredményesebben hivatását, ha erőteljesebben, önkritikusabban nyesegeti formális vonásait. Ezt szorgalmazzák az irányító pártszervezetek is... (Petra)