Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 14., szombat „Tessék velünk valamit csinálni...” Bemelegítenek a KODMON formáció; táncosai . . . Fügeczkyné Balogh Mária: „így kell ezt csinálni!" Éppen ma egy hete — s holnap lesz — székesfehérváriak lelkesedtek a látványon, tapsoltak. Miskolciaknak, a városi művelődési központ majorette együttesének. Megtették már ezt — a tetszésnyilvánítást — e nyáron a szegediek is. Itthon pedig, megyeszékhelyünkön jeles alkalmakkor — például a május 1-i ünnepen — a látvány hozta érzés mellé a büszkeség is összeverte a tenyereket: „a mieink, miskolciak .,.” Bizony, szép teljesítmény ez egy „koraszülöttől”. A miskolci majorette együttes ugyanis éppen héthónapos . . . * Szívem szerint most az elnézést kérés következne. Mondjuk, a KÖDMÖN for- mációs táncosaitól. Mert ők az idősebb testvér, s mert annyi szép sikert értek már el, mert nekik is ezrek tapsoltak az évek során. És hát rosszallhatnának a versenytáncosok is, ők mégiscsak mindig megméretnek... s folytathatnám (hála istennek) a sort.. . * Szívem szerint pedig mindenekelőtt Fügeczkyné Balogh Máriától kérnék elnézést. Tudom, persze tudom, ő aztán végképpen nem „pályázna” arra, hogy elismerésével próbáljuk felkelteni és megkötni az olvasó figyelmét. Ö már a százak mozdulataiban munkáló rendben él ott. A mozdulatok kifejezte rendben, a jelfogók által kifejezett elismerésben. Miskolc utcáin már korábban megjelentek a felhívások; a szórólapok és a figyelemkeltő kis füzetek szétosztódtak: a városi művelődési központ ifjúsági és úttörőháza várja a jelentkezőket tanfolyamaira és a csoportjaiba — várja a mozgásművészet iránt érdeklődőket. Egy héttel a hirdetett jelentkezési határidő előtt látogattunk el az intézménybe, kíváncsian arra, mi van, mi várható? Természetesen Fügeczkyné Balogh Máriát kerestük. Hogy mi van, arról így informált: — Először is volt és lesz mozgásművészeti tanfolyamunk a 3—10 éves gyerekek számára. Ök tavaly körülbelül 100-an voltak. Mindenfélével . foglalkozunk, a gyermekjátékoktól kezdve a néptánc- és dzsesszbalett-elemeken át a tornagyakorlatokig. A 10—14 évesek következnek, miskolci módra velük három ágban dolgozunk : néptánc, versenytánc és formációs tánc, összesen li()-an jártak hozzánk. Tudja, azt azért el kell mondanom: az volna a nagyon szép, ha az előző korosztály képviselői folytatnák itt a munkát, de az arány körülbelül ötvenszázalékos ... A 14 éven felüliek közül 25-en vannak a versenytáncosok, a néptáncosokat már engedjük a Vasasba, az Avasba, a formációs táncosok 35-en dolgoznak a KÖD- MÖN-ben. Szerveztük még a kondicionáló tornát a 16-tól 60 éves nők számára, ők 60-an jártak hozzánk. — Háromszáz ember a mozgásművészeti formákban, ez valóban szép. Miben szeretnének újítani? — Éppen azért, mert a „felmenő rendszerben” nem jön annyi gyerek, amennyi kellene, most a középiskolák első és második osztályosaival próbálkozunk: előképzőt (gyorstalpalónak is lehet mondani) szervezünk számukra. Kéthónapos munka után javasolnánk, ki menjen a versenytáncosok közé, ki a KÖDMÖN-be, ki a majo- rettesek közé ... Ugyancsak most kísérletezünk a sportgimnasztikával, hátha lesznek jelentkezők ... — Tudjuk, csak a próba, meg a gyakorlat a csoportok számára egy idő uian unalmas lehet. Milyen kilépési lehetőségeik vannak? — Formációs táncosaink sikerrel szerepeltek az országos bemutatókon, nekik önálló műsoruk van, ezzel gyakorta fellépnek a városban. A versenytáncosaink részt vesznek a meghirdetett versenyeken, a majorette együttes szintén sok meghívást kap. Az úttörőkkel ugyanez a helyzet, pontosabban úgy áll, hogy a versenytáncosok és a formációs táncosok az úttörő seregszemlén (miskolci példa!) bemutatkoznak. Szólni kell az ifjúsági házban lévő táncos rendezvényekről is, általános és középiskolás fiataloknak szerveztük a tánciskolát, s hogy gyakorolni is tudják a tanultakat, szombatonként és vasárnaponként „áll a bál”... A 3—10 éves gyerekek, a mozgásművészeti tanfolyam részesei félévenként nyilvános órát „tartanak”: a szülők lemérhetik, mennyit fejlődött gyermekük ... Négy-öt éve, amikor Fügeczkyné Balogh Máriával táncról, tánckultúráról beszélgettünk, a társastánc ürügyén nekikeseredett a toll és a jegyzetfüzet. A helyzet ma? A helyzet az, hogy a diszkóőrület „lement”, de nem jött más helyette. Űr van. A megyében az elmúlt fél évben a társastánc tanfolyamok száma ugyan nem csökkent, de a résztvevők száma igen. Hogy van-e elegendő táncpedagógus? íme, a számok: heten vagyunk a megyéPróbál a majorette együttes ... ben, öten nyugdíjasok. Keserves dolog.” Tenni kéne valamit: — Az elképzelésem az, hogy utánpótlást nevelünk. Ennek érdekében augusztusban már megindítottam az asszisztensképzést. Résztvevői középiskolások. A megyéből 28-an jöttek, a képzés ideje három év. A lényege, hogy olyan pedagógusok mellett, akik nem tudnak rendszeres elfoglaltságot vállalni, ők belépnek ... És itt van nálunk a táncpedagógusok országos képzése is, ennek célja, hogy a formációs táncok színvonala emelkedjen ... A miskolci mozgásművészeti műhely mára valóban műhellyé nőtte ki magát. Testnevelő tanárok, oktatók álltak be a sorba. Figyelemre méltó munka folyt az elmúlt években. Ehhez persze az elkötelezettség megszállottságai is kellett! Próba előtti időben jártunk az ifjúsági házban. A beszélgetést gyakorta szakították meg. Jött egy hang az ajtóból: „Ne tessék haragudni, azt üzeni Erika, nem tud jönni próbára, mert belázasodott. Csak azért üzent, nehogy azt tessék hinni, nem akaród- zik...” Jön egy másik hang: „Elnézést kérek, hogy tegnap nem voltam, de szüretelünk ...” Aztán jön egy újabb kérdés, de ehhez már Fügeczkyné Balogh Mária fűz megjegyzést: „Építők napján a formációs csoporttal léptünk fel, amikor odajött négy cigány fiú: „Mi is szeretnénk táncolni. A »bréket« tudjuk ...” Mondtam, keressenek szeptember elején. Egy napon már reggel 8 órakor itt voltak. Azóta jönnek. Azt mondták: „Tessék velünk valamit csinálni . ..” Szöveg: Ténagy József Fotó: Csákó Gyula Mindig kész programokat vártak... Gyermekközmíívelodés Sárospatakon A közoktatás és közművelődés egymásrautaltsága elvileg nem szorul bizonyításra. A közoktatás a közművelődés alapja, és a legeredményesebb iskolai nevelés személyiségformáló hatása is félmúnka marad, ha nincs megfelelő folytatás, ha a művelődés folyamata megtorpan, esetlegessé válik. A közművelődésnek, mint kultúraterjesztő és egyben a közvetített műveltséganyag közösségi, egyéni feldolgozását, befogadását, irányító, szervező, segítő tevékenységnek döntő szerepe van a társadalmi megújulási folyamatokban. Napjainkban, amikor is az iskola — a növekvő követelmények miatt — egyre nehezebben tudja teljesíteni hagyományos feladatát, különösen fontos, hogy a köz- művelődés folyamatosan biztosítsa az iskolai tanulás utáni művelődés kibontakozását. Ebben a kérdéskörben döntő láncszem, hogy az iskolai tanulók és az iskola- hagyott fiatalok hogyan viszonyulnak a közművelődéshez. A Comenius Tanítóképző Főiskola fontosnak tartja, hogy a Művelődés Házávat együttműködése erősödjön, hatékonysága fokozódjon. A Művelődés Háza kiváló színtér a tanítójelöltek értelmiségivé neveléséhez, illetve a főiskolán folyó közművelődési szakképzés gyakorlóterülete. A közösen megoldott feladatok tapasztalataink szerint eredményesen segítik a tanítóképzés cél- és feladat- rendszerének kiteljesedését, a közművelődési szemlélet megalapozását, az értelmiségi magatartásminták gyakorlását. Hallgatóink az elmúlt tanévben is igyekeztek bekapcsolódni Sárospatak közművelődési életébe, közreműködtek művelődési közösségek szervezésében, irányításában, részt vettek közművelődési akciók lebonyolításában. Az első félévben egy hallgatói csoport Tini-klub szervezésére, vezetésére vállalkozott. A hallgatók propagandamunkája eredményesnek bizonyult. Az első foglalkozásra 80—!)0 gyermek gyűlt össze. Három csoportba osztották a klubtagokat, és íorgószínpad-szerűen cserélődtek a programok. Néhány hónap leforgása alatt a résztvevők száma 20—25 főre csökkent, majd fokozatosan elapadt. Miből adódott a probléma és végül a kifulladás? A gyermekek mindig kész dolgokat vártak, érdekfeszítő, kíváncsiságukat folyton ébren tartó programokra számítottak. Mindezért önmaguk semmit sem akartak tenni, passzív szemlélői, befogadói magatartást tanúsítottak. Az együttlét, a közös játék öröme, a cselekvő élményszerzés nem vonzotta A tervezett ütemben fo- ■lyiik Leniniváii'osiban a tv- antenmaireindazer kiépítése. A tavaly megkezdett munkálatok alapján napjainkban már 2íi00 lakásban tudják biztoőket. Nem tették magukévá a főiskolai hallgatók kezdeményezéseit, kívül maradtak törekvéseinken, végül lemorzsolódtak. A 7., 8. osztályos gyermekek magatartása mintha a kicsinyített felnőtt képét vetítette volna elénk, az érdektelenséget, passzivitást, közömbösséget. Mit vártak tulajdonképpen a klubtól? Sajnos azt, hogy valakik szórakoztassák őket, de ehhez leginkább csak puszta jelenlétükkel kívántak hozzájárulni. A második félévben a Móricz Zsigmond Tanyasi Diákotthonban próbálkoztunk hasonló kezdeményezéssel. Itt több sikerünk volt, a kollégiumi életben színt és változatosságot jelentettek programjaink. A gyermekek szívesen jöttek a foglalkozásokra, akartak játszani, szórakozni, művelődni. 17 és 18 óra között — ez volt a klub- foglalkozás ideje — a kollégiumban nincs szigorúan kötött program, de a városba nem lehet kimenni. Klubtagjaink „szabad idejükből” áldoztak a közös művelődésre, vagy inkább „munkaidejükből”? Talán az „is-is” a kézenfekvő felelet. Érdemes még megemlíteni a május 25—26-án megrendezett városi szintű gyermeknapot. A Művelődés Háza sokrétű, változatos, életkorhoz alkalmazkodó programmal készült, és megfelelő propagandával igyekezett felhívni az érdeklődők figyelmét. A központi nagy műsorok mellett játékos szellemi, ügyességi versenyek, feladatok várták az érdeklődő, szórakozni vágyó gyermekeket. Volt várépítőverseny homokból, kerékpárügyességi- verseny, szellemi olimpia, nyelv- és ritmusjátékok, családi váltóverseny, stb. Sajnos az érdeklődés, az aktivitás nem felelt meg a várakozásnak. A gyermeksereg létszáma a különböző napszakokban változott. Az egy időben több helyszínen bonyolított programok egyikére-másikára esetenként alig volt számottevő közönség. Előfordulhat, hogy a pedagógusok sem tettek meg mindent, hogy kellően ösztönözzék tanítványaikat a részvételre. Az is lehetséges, hogy több család kirándult, a víkendtelken, a szőlőben töltötte a hétvégét. Dicséretes viszont, hogy sok szülő eljött gyermekével, érdeklődött a programok iránt, sőt be is kapcsolódtak a közös játékokba. Példájuk követésre lenne méltó. Ösz- szességében mégis azt kell mondani, hogy a város gyermekserege, legalábbis a többség nem élt kellően a lehetőségekkel, ezért vagy azért elmaradt a rendezvények ről. Úgy gondolom, érdemes elgondolkodni ezeken a jelenségeken, amelyek arra utalnak, hogy a közoktatás és közművelődés együttműködésében még van javítanivaló feladat, illetve a családi kulturális nevelésben is szemléletváltozásra van szükség. Homonnaync Jób Klára sítani öt televíziós és egy rádiósávon a jó vételi lehetőségeket. A hálózat teljes kiépítése pedig megteremti a városban a kábeltelevízió működésének feltételeit is. Kábeltelevízió Leninvárosban
