Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-17 / 193. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. augusztus 17., szombat Állás van — ludósí- • tott kollégám néhány napja ugyanebben a lapban arról, hogy a rohamléptekkel közeledő új tanévben még bizony hiányzik néhány tanár az iskolákból, kollégiumokból. A nevelőtanárság után nem kapkodnak a .friss diplomás pedagógusok, többnyire úgy vannak ezzel, hogy méltatlannak érzik magukhoz. „Nem azért tanultam négy (öt) évet, hogy azt lessem, rend- betetté'k-e maguk után a szobákat” — mondják ellenérvként, ha felkínálják nekik. Azután meg attól is tartanak, hogy elkopik, megkopik a tudás —, mert nem gyakorolják, mert nem tanítják a szaktárgyukat —, amit épp csak megszereztek. Persze, nemcsak nevelőtanárok hiányoznak (bár igaz, évek óta sürgetik a pedagógus berkekben, hogy induljon nevelőtanári 'képzés is, hiszen a kollégiumi, diákotthoni munka speciális, más ismereteket, pedagógiai gyakorlatot kíván, mint az iskolai), de nyelvszakosok is. Nemcsak vidéki iskolákban, olyan nagyvárosban is, mint Miskolc. A tanév kezdését jelző csengőszóig persze még néhány álláshelyet betöltenek, a hiány kisebb lesz, a még hiányzókat pedig pótolják túlórával, helyettesiléssel. Akárhogyan ^is, de abban biztos vagyok, hogy elrázód- nak, elrendeződnek majd most is a dolgok, mint ahogyan eddig is. Ez persze nem feltétlenül üdvös, inkább csak tényként regisztráltam magam is. Meglehet, kicsit elkalandoztam, mert nem az üres állásokról, hanem a pályakezdő pedagógusokról szeretnék szólni. Akik közül (új, néhány éves jelenség ez) jó néhányan majd csak ezekben a napokban helyezkednek el. Talán nem is mindig önhibájukból, inkább azért, men a hivatalos pályázati úton nem sikerült állást szerezniük. De találkoztam olyannal is, aki egyéb, másfelé sikertelen ka- csingatás után tér vissza arra a pályára, amelyet tulajdonképpen még meg sem összhangja Szemet gyönyörködtető, szívet melengető, szép kiállítás látható tegnaptól Miskolcon, a Vasas Galériában. Kakuk Lajos virágkötő és Szűcs Lajos keramikus közösen vállalkozott a látványosság létrehozására. Ha már a szív szóba került, kezdjük itt: látható és hallható a kiállításon egy műtárgy. Nem, tévedés nincs, a kerámiából formázott, elesettséget mutató emberalak szíve helyén egy óraszerkezet ketyeg. Mondom az alkotónak, hogy mi lesz, ha lejár'; — akkor ez az ember meghal... Válaszul, arra biztat, hogy húzzak egyet a szerkezeten, mert ez itt a lényeg! Az elesetteken segíteni kell! Én továbbadom... Szűcs Lajos, ez a miskolci fiatalember hallatlan akarattal és elszántsággal jutott el oda, hogy használati és díszítő kerámiáiban to- vábbníondja Önmagát. Jó ötlet volt, hogy e kiállításon a virág- kötészet és a kerámia találkozását megteremtsék. Jól élnek együtt, hangsúlyozzák egymást, kiegészítik, vagy éppen ellenpontozzák. Szóval összhangban élnek. Az összhangról, a dolgok leikéről beszél Kakuk Lajos, a virágkötés mestere is. Miskolcon sokaknak nem kell őt bemutatni, virágboltjában szívesen fordulnak meg az emberek. Jó, jó, mondja valaki, haszna van ebből. A haszon azonban — úgymond az anyagi — nemigen érdekli Kakuk Lajost. A munkája érdekli. Azt mondja például: „A szombati nap nekem öt percnek tűnik. Leállók reggel hétkor kötni, s szinte repül az idő.” Nagyon szerencsés ember: nagyon szereti azt, am.it csinál. S ez bizony keveseknek adatik meg. Azt hiszem, akik látták már vagy látni fogják munkáit a Vasas Galériában, rögtön érzik: itt minden részletnek lelke van. Kuriózum, ami a szem elé tárul. Kakuk Lajos 15 éve foglalkozik virágkötéssel; eredeti szakmája szerint mezőgazdasági üzemmérnök. Azt mondja, mindig érzett hajlamot a „dekoráláshoz”, így jött össze a pályamódosítás. Gyakran állít ki. Mindannyiunk örömére. A Vasas Galériában szeptember 1-ig látható Kakuk Lajos és Szűcs Lajos kiállítása, naponta 14 és 19 óra között. <1. n. j.) Fotó: Kojtán László kezdett. Ami megnyugtató (ha egyáltalán az!), hogy azért ilyenek vannak a kevesebben, a pályakezdő óvónők, tanítók, tanárok nagyobb része nem szükséges rossznak, hanem hivatásnak tekinti a gyerekekkel való foglalkozást, amelyre készült. A minap este villant eszembe azoknak a fiatal tanítójelölteknek az arca, akiket elsőként szólított a jól megszolgált oklevél átvételére Sárospatakon ezen a nyáron. egy júniusi délelőtlön az intézmény vezetője. A névsorban valahol jóval hátrább lett volna a nevük, de a megkülönböztetés, a kiemelés kijárt a végzett munkáért. Kitűnő. jeles minősítéssel indulnak a pályának. Ami önmagában is tiszteletet érdemel. De hallottam beszélni is az egyik fiatalembert. (Mert két fiú is volt a jeles tanítói diplomások között!) Nem túl kicsi, de nem is nagy faluban kapott állást. Nem a szülőhelyén, de a szomszédban. Annyi hittel, szeretettel beszélt leendő iskolájáról, kollégáiról és tanítványairól, hogy mi tagadás (szégyen ide vagy oda) összeszorult a torkom. Saz- óta is szurkolok neki, hogy ne csalódjon. Hogy akkor is segítő kezekkel találkozzon majd, ha az első tanévben gondja, baja lesz az óraterv, a tanmenet összeállításával, ha pedagógiai problémái akadnak a gyerekekkel a legjobb szándéka ellenére. Hogy legyen, aki kedvesen, s nem vállveregetően meghallgatja, ha bizonytalanná válik egy-egy órája után, s ha személyés problémája akad. Pályát kezdeni sehol sem és sohasem volt könnyű. A pedagógus pályán különösen nem! Hiszen jó, jó, a főiskolai, az egyetemi évek alatt voltak találkozásaik a gyerekekkel, de akkor mindig érezhették a hivatalos pártfogó, az osztálytanító segítségét. Az igazi, találkozás mégiscsak az, amikor úgy lépnek be a terembe, úgy csukják be maguk mögött az ajtót, hogy a gyerekeken és rajtuk kívül nincs ott más. Amikor a hibára is maguknak kell rájönniük. És ezen nem változtat az sem, hogy valamelyest rendeződtek a kezdőfizetések. Csak enyhülteik a pályakezdőket szorító anyagi gondok, de nem szűntek meg. Viszont lehetnek csendes ellentétek, viszályok forrásai. Lesz, ahol négy-öt éve pályán levővel azonos a besorolásuk. Gondolom, az lenne jó, ha ezt mindkét oldalon tolerálnák. Az idősebb azzal, hogy megérti, a fiatalabb azzal, hogy bizonyítani akar. A pályakezdés ugyanis mindenekfelett mégis a bizonyítás ideje. Akkor, amikor a társadalom megérti az indulás nehézségeit, az önálló életkezdés anyagi gondjait (ezért is emelkedtek a pályakezdő fizetések), jogosan várja azt is, hogy ne csak kérjenek, adni is akarjanak'/ Mert mint bevezetőben is említettük, állás van. Szükség van rájuk, a munkájukra. A gyerekek ott ülnek majd a padban, s noha változó szorgalommal.de várják, hogy megtanítsák őket mindarra, amire kell. A tanévnyitóig még # bátra van két hétnyi valkációs nap, de csak a gyerekeknek. A pedagógusokat nem a csengő, de a kötelesség már néhány nap múlva az iskolába szólítja. A tanévnyitóig még rengeteg az elintézni való dolguk. Remélhetőleg kipihenték magukat, s az új tanévnek felkészülten vágnak neki. És amikor a tantestületekben újra találkoznak, a tanári szobában köszöntik egymást, a köztük levő pályakezdőknek is jut buzdító szó, baráti-kollegiális köszöntés. S ez kitart a tanév végéig. Csutorás Annamária Otthonról haza. E sorok írójának érzelmeit hivatott tükrözni ez a mondat. Haza a szülőföldre, haza az alföldi tájra, haza a fölnevelő, útnak indító városba, Szegedre, haza, haza ... Miskolc és Szeged között közlekedik az ország talán leghosszabb menetidejű, meglehetősen kacskaringós útvonalú, ám átszállás nélküli vonatjárata. S ezen a közel hatórás menetidejű gyorson — ez a másik dolog, amiben alighanem szintén egyedülálló — nemhogy étkezőkocsit nem közlekedtetnek, még a szegedi ünnepi hetek ideje alatt sem, de mozgó büfés sincs. Egy kávé, egy üdítő, egy sza- lámis zsemle jólesne pedig nem egy utasnak, bizonyára. A kalauz vállat von a kérdésre. Az utas utazhat, ez csak elég, nemdebár? A kétszeresére emelt személy- szállítási árak mögött a szolgáltatás nemcsak hogy kívánnivalókat hagy maga után, ám jószerével szolgáltatásnak is alig tekinthető. Szolgáltatás ugyanis az, amikor az embert a pénzéért kiszolgálják. * Az ünnepi hetek programja már megkezdődött. Mégis, valahogy csöndesebb a Nagyállomás, mint akár csak egykét évvel ezelőtt volt. A megafon ugyan bömböli az Idegenforgalmi Hivatal vendégköszöntő mondatait, ám a vendégek gyéresen szállingóznak, van hely buszon és villamoson, sorban állnak a várakozó taxik. Aki nagy csomagokkal érkezik — mint mi is — az örül ennek, ám belegondolva, aligha örülhetnek így a vendéglátók. Van szálláshely is, szállodában, kollégiumban, fizető vendéglátásban. Persze, az is lehet, hogy csak a hőség vált ki ilyesféle érzéki csalódáshoz hasonló, kedvetle- nítő benyomásokat. Mert hőség van, harminckét fok árnyékban. A kollégiumi szállás megfelelő; turistaszínvonal, ám elérhető s ezzel arányos az ár. Lerakodunk, rendbe szedjük magunkat, aztán irány a város: a hőség dacára sokan jönnek- mennek. Sokan üldögélnek a Dugonics téri zenélő szökőkút kőlépcsőin, s körül a padokon, várva az „üzemeltetési időt”. * A másik — a nagy, az ünnepi, a Dóm előtti — színpadon is nagy a mozgás. A lehető legszellősebb, legkevesebbet, a feltétlenül szükségeset takaró ruhadarabokban verejtékező művészek és statisztasereeek próbálnak. A most áttekinthetetlennek tűnő forgatagot vendégrendező, az NDK-beli Kari Heinz Erkrath irányítja. Készül az egyik legnagyszerűbb Mo- zart-opera, a Varázsfuvola előadása. A színpad tőszomszédságában, a Szegedi Orvostudományi Egyetem új előadói épületének előterében megnyílt a szegedi képzőművészek nesztorának, Tá- pai Antalnak s a nyugdíjasként újra Szegedhez kötődő nagyszerű díszlettervező művésznek, Varga Mátyásnak a közös kiállítása. Mindketten elsősorban egy hosszú és gazdag életút summájának bemutatására törekedtek. Tá- pai nemesen tiszta, klasszikus formálású szoborportréi, kisplasztikái és kivált réz- domborításai tiszteletet érdemelnek, csakúgy, mint Varga Mátyás zömükben színházi ihletésű grafikái, tusrajzai, akvarelljei. Apropó, kiállítás! Most nyílt meg Szeged önálló képzőművészeti gyűjteménye. A Kultúrpalota tőszomszédságában, a volt Gyermekkönyvtár helyén a Kass Galéria. A kiállított anyag akkor is kiemelkedő, nemzetközi rangú, ha csupán töredéke Kass János életművének. . Hatásos keresztmetszet persze így is. A plasztik „Fejek” sorozata mellett néhány szép márványszobor minősíti a sokoldalú művész formázóképességét. S grafi- kusi-illusztrátori munkásságát. ami Európa-hírűvé tette, a Bibliához készített lapok mellett a híres Cantata profana, a Kékszakállú herceg vára rajzai s a Hamlet-i'éz- karcok reprezentálják. A gyűjteményt Juhász Ferenc költő nyitotta meg. s maid egyszer tán a most egyre inkább romló, szánandóan pusztuló Kass-vendéglő, utóbb a volt-Hungária épülete fogadja be — ^ művész szándéka szerint —, ha a helyreállítás megtörténik. Mindenesetre, megtörténhet. Hiszen a Szegedi Nemzeti Színház felújítása, helyreállítása is befejeződik lassacskán. Igaz, háromszor annyi időbe telt-telik, mint valamikor a felépítése. Dehát, alapos munka időt igényel, így van ez ma is. * Ifjúsági napok. Van minden, mint Pusztavacson. Beat- és rock- (lágyabb és keményebb), pop- és folk-, sőt, némi punk is. Vannak énekesek és hangszeres szólisták, bömbölő hangfalakkal és hangfalak nélkül bömbölve, van tánc, népi és szalonkivitelben, van karnevál, jelmezes felvonulás és utcabál, van népművészeti vásár, van virsli, sör és bor,"főtt kukorica, lángos, palacsinta, forrókutya, s van nyüzsgés, lárma, ugrálás, sikongatás, szemforgató extázis a zenekarok közelében. Valahogy, elnézegetve tisztes távolból ezt g forgatagot, mégis furcsa érzése van az embernek. Valami mű van ebben a dologban, valami mache, nem igaz. Valahogy olyan, mint a filmekben a túl sok vér; ha valódi vér volna, akkor is festéknek hiszi az ember. Rítussá, ceremóniává válik az, aminek természetesnek kellene lennie, s úgy emberinek, igaznak, valódinak. S a nagy pezsgésben, habzásban, forrásban mennyi köny- nyű mocsok, szenny is sodródik a kiforróban levő dolgok felszínén. Akárcsak a must vagy a cefre tetején. S valóban! Napokig tart a Stefánián, a Kultúrpalota környékén a sétálóparkban a cefreszag, hányadékszag az ifjúsági napok e „pezsgése” után ... Az ifjúsági napok, középpontját képező „Tavaszköszöntő” című néptáncgálaest viszont csakugyan nagyszerű élmény a Dóm téren. A közel ezer táncost mozgató előadás játékmestere idén az a Bor József, aki több kitűnő rendezéssel hívta fel magára a figyelmet itt, Miskolcon is. S az eddigi együttesek és táncok egymásutánjából összeállt gálaestekhez képest különös öröm, hogy Novák Ferenc nagyszerű koreográfiája méltó segítséget nyert a Nagy László-versekre alapozott összekötő szövegben, amelyhez ifj. Csoóri Sándor készített igényes zenét, hogy Sebestyén Márta és Öszabó István kitűnő tolmácsolásában a táncos produkcióval azonos szinten szervesüljön ez a szép keretjáték. * S Mozart Varázsfuvolája? És a János, a vitéz?, és . a Győri Balett és a Magyar Néphadsereg táncegyüttesének közös produkciója? Vegyük a Varázsfuvolát, időrend szerint. Mozart-opera először szerepel a Dóm téren. Hogy miért, isten tud-
