Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-17 / 193. szám

1985. augusztus 17., szombat Azon oknál, hogy hálunk mögött jócskán gyülemlik az idő, mind gyakrabban forog emlékezetünk a gyermekkor bok­rai között. Emlékeimnek felboly gátó ja azonban ezúttal nem más, mint — si fecisti, non negál (ha lelted, ne tagadd le!) — egy saláta receptje. De nem ám holmi közönséges rece- ficéröl van szó. Gyermekkorom jól ismeri és máig is kedv­vel fogyasztott csemegéjének elkészítési módját tudatták ve­lem az ínyesmesterek. Mostanáig abban a szent meggyőződés­ben leiedzettem, hogy amit oly jóízűen majszolok — palóc gyomorba való palóc étek. És erre az orrom, illetőleg a sze­mem alá dörzsölik nyomtatott betűkkel, hogy tévedtem .. Hogy is volt csak ... ? Anyai nagyanyám felettébb tudta a módját, miként kell elkészíteni legizletesebbre csemegén­ket. Kőházénak ámbitusárát nyíló, barna gerendás mennye­zetű külső szobájában, fal mellett állt egy hatalmas Icaros- lóca. Annak a lócának a hátára vékony, rugalmas tölgyfa­deszkákból érdekes minták voltak kifűrészelve és kifaragva7 A lóca előtt terpeszkedett egy ugyancsak hatalmas asztal. Ez a két bútordarab szinte a szoba felét betöltötte. Itt volt szer­tartása lakmározásainknak. Leszedtük a kertből az uborkái, megmostuk, meghámoz­tuk. Nagyanyám gondosan karikára vágta, aztán a felszel- desett uborkát behintette, megforgatta sóban és egy ideig állni hagyta. Közben már készítette az ecetes levet, amibe deszkán, késhegyével elvakart fokhagymát kevert. A sólevet kinyomkodta az uborkából, beleöntötte a fokhagymás, ecetes lébe, vágott még rá kis csokornyi szagos kaporlevelet; s az­után az egészet nyakon loccsantotta jó hideg tejföllel. Hat unoka ülte körül a lavórnyi cseréplálat, s ettük, faltuk gyors kanalazással, melléje kenyerei is harapva — apró és szapora rágásokkal, nagy nyeldeklésekkel elpusztítva az utolsó csep­pig. Nem maradhatott belőle kummányi se. Felséges és felül­múlhatatlan gyönyörűségű étek voll az minékünk ... S itt térek vissza az említeti receficére, amit sokféle nyári magazinban olvashattam, ilyen-olyan különkiadás speciális unikumaként: „TEJFÖLÖS UBORKASALÁT A (grúz saláta). Három megmosott és karikára szelt uborkát megsózunk, ki­csavarunk és fokhagymával ízesített ecetes lébe helyezünk tejföllel leöntjük, s kaprot hintünk rá." A recefice olvastán sokat faggattam őseimet: honnan vet­ték tejfölös, fokhagymás uborkasaláta-készítő tudományukat1 Nem járt-e talán valamelyik szépapám vagy szépanyám va­laha Grúziában, vagy nem találkozhattak-e grúzokkal? He- tediziglen azt bizonygatták, hogy nekik az anyjuk, a nagy­anyjuk és annak is az anyjuk, nagyanyjuk már ugyanígy és ugyanezt csinálta. A recifés ínyesmester ezek szerint nem tudott (és nem tud!) a palóc konyháról. Közelebb esett neki Grúzia. Nem töröm rajta a fejemet, ne törjék mások sem hogy miért s miként. Inkább készítsék el maguknak e remek étket. Bármelyik recept szerint. Hiszen egyformák. /I min- denit ... ! Pa-taky Dezső Magányosok klubja ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 ■ A nevezetes műemlék szélmalom tövében, Szeged-Kiskundorozs- mán az idén már nyolcadik alkalommal rendezték meg a dorozs­mai népzenei találkozót, ahol jó nevű népdalkörök és citera- együttesek - most még külföldről jött meghívottak is — adtak egész napos műsort. A rendezvényhez a népművészek kirakodó­vására csatlakozott. Válasz cikkünkre Siketfajd vagy Skót-grouse? Általában kisöbű golyóspus­Nem tartott nyári szünetet az Avas-déli Kulturális Egye­sület által támogatott magá­nyosok klubja. Sőt több ki­rándulást is tellek a klub­tagod ezen a nyáron. Az egri kiránduláson hozzájuk csat­lakoztak például néhányan a debreceni klub tagjai közül is, a Péccsel való ismerkedés egyik célja pedig éppen az. volt, hogy kapcsolatot épít­senek ki a dunántúli nagy­városban működő magányo­sok klubjával. Szerveztek rö- videbb kirándulásokat is. Hollóstetőn például bogrács- gulyás főzése közben múlat­ták az időt. Legutóbb Nyír­ja! Talán mert eleinte még jól éreztük, hogy ez a zene nem igazán szabadtérre va­ló, mindig, minden mozzana­tában föltételez valamilyen -atelier-hangu latot, bennfen­tes „elzártságot”, legrosszabb esetben is, fejedelmi park- és udvarbelsőt. A Varázsfu­volának a Mozart-operák so­rában is különös helye van. A szerző egyetlen olyan ope­rája, amelynek történetében, szövegében, szituációiban hangot kap a korszak „gon­dolkodói lelkiismerete”, vala­mely kritikai hang, társada­lombírálat, s minden roko- kós sallang nélkül. Mozar­tot megérintette a korszak szabadkőműves-gondolkodói­nak óvatosan „forradalmár" ideológiája. S Mozart zené­jének e gondolati-tartalmi töltését érzékeltetni mindig, századok múltán is feladat. A vendégrendező érezte ezt, ám érezhetően nehezen bir­kózott meg az operának a hatalmas színpadra-nézőtér- re való átformálásával. S' tisztelet a kivételnek, az éne­kesek többsége sem volt iga­zán jó partnere a feladat teljesítésében. Legszíveseb­ben csak Gregor József ne­vét írnánk le itt. aki Sarast- róként az ensemble fölé ma­gasodott. Nemcsak nagysze­rű énekhangja — amely iga­zán nem is érvényesülhetett Sarastro szólamában —, de mindenekelőtt operaéneke­seknél szokatlanul magasfo­kú átélő és színészi képessé­gei révén, ö maga képes si­egyháza-Sóslón járlak. Egy- •egy kirándulásra harmincán, ötvenen is elmentek, a Há­mor, étteremben pedig még ennél is többen vesznek részt egy-egy alkalommal. A miskolci klub korábban a Vörösmarty Művelődési Házban működött, nemrég kerültek át a kulturális egye­sülethez. Őszre egyébként új terveik vannak. Szeptember 14-én ők szervezik és rende­zik meg a magányosok klub­jának országos találkozóját. Tavasszal már vállalkoztak hasonlóra, az nagyon jól si­került. keire vinni az előadást, a többiek itt untermannok. Az előadás karmestere, Oberfrank Géza, aki annyi­szor győzött már meg kivé­teles képességeiről, ezúttal nem tudott igazán fegyel­mezett. összhangzó produk­ciót megvalósítani. Valami baj van a fegyélemmel ... A néző észrevehetett ebből annyit, hogy már javában ment az opera nyitánya, amikor két elkésett zenekari tag a legnagyobb természe­tességgel ült be a helyére s vette kézbe a hangszerét, csak úgy „menet közben”. A rendező Kari Heinz Erkrath már említett „szabadtéri” tanácstalansága különösen a „ nagy „totáloknál" a látvá­nyos tömegjeleneteknél volt szembetűnő. A tömeg vagy állt, vagy meglehetősen át­tekinthetetlenül ide-oda ro­hangált, mindkét verzióban a funkció kívánatos hatásfo­ka nélkül. A befejezés vi- rágdobálása, miután testes napraforgókról volt szó, ria­dalommal vegyes derültséget keltett a nézőtéren. Jók, ha­tásosak Forrai Gábor díszle­tei s Vágó Nelly jelmezei; dicsérettel kell szólni Pethő László koreográfiájáról s Molnár László kórusvezeté­séről. Sajátosan, ám egyálta­lán nem véletlenül francia királyként ugyancsak Gregor József a főszereplője a sza­badtéri játékok másik pro­dukciójának, a rockosított János vitéznek, amely egyéb­ként hűen követi történet­Nézem a sátoraljaújhelyi határátkelőhely előtt sorjázó kocsisort. Csehszlovák, len­gyel, osztrák és francia rend­számú gépkocsik várják, hogy átlépjék államhatárunkat. Az átkelőhely szerény épülete kevés árnyékot nyújt, s a szolgálatot teljesítő határőrök amúgy sem húzódhatnak az árnyékba, hiszen a sorompó előtt, a 32 fokos meleget fel- forrósiló betonon végzik munkájukat. A határőrök gyorsan, ha­tározottan intézkednek, elké­rik, ellenőrzik, visszaadják az úti okmányokat. Gyorsan gördülnek tovább a jármű­vek. A hosszú kocsisort néz­ve, arra gondolok: a turista- idény közepe embertpróbáló időszak az átkelőhelyeken szolgálatot teljesítő határ­őrök számára. — Az átkelőhely forgalma egész évben folyamatosan emelkedetl, és ebben az idő­szakban éri el a csúcsot — tájékoztatott Hardi István al­ezredes, az átkelőhely pa­rancsnoka. Megnövelteden az egyéni, a csoportos és a tran­zitutasok száma, elsősorban csehszlovák turisták jönnek többen. Tegnap (egy csütör­töki nap volt) több mint 7110 személyautót engedtünk be az. országba. A kishatármenti forgalomnak ' és a baráti, testvérmegyei kapcsolatok je­gyében történő gépcseréknek, szállításoknak is csúcsidő- szaka július. Sódert, kaolint, perlitet szállító jármüvek és mezőgazdasági gépek napon­ta fordulnak meg az átkelő­helyen. — Jóval a megengedhető várakozási időn belül — 30 perc alatt — dolgozunk — mondta a parancsnok —. de tudjuk, hogy a siető és a nagy melegben várakozó luristák­' nak ez is sok. Kinőttük a je­lenlegit, kicsi az áteresztő- képessége, szűkösek az állo­mány elhelyezési viszonyai, és bármilyen gyorsan dolgo­zunk. ilyen nagy forgalom mellett nem tudjuk tovább rövidíteni a határátlépés ide­jét. Az alapvető útlevél- és vámellenőrzést a csehszlovák kollégákkal együtt kell elvé­geznünk. A Sátoraljaújhelyen átkelő emberek döntő többsége ter­mészetesen tisztességes turis­ta, de nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem. hogy akadnak olyanok, akik nem műemlékeinkre, városaink, talvaink szépségé­re kíváncsiak. És találkozni ben és zenében az eredeti János vitézt. Victor Máté át- rilmizálta, áthangszerelte Ka­csok Pongrác dalait, zenéjét, Kollay Gábor pedig minden lehetséges hatáselemmel élve grandiózus, bár ugyancsak vásári szuperprodukciót ál­lított elő ezen a sok mindent megélt Dóm téri pódiumon. Az ilyesféle átdolgozások le­hetősége mostanára, épp oly korlátlannak tűnik már, mint a Thália Színház más indí­tékkal és más színvonalon készülő produkcióié. Mi jö­het János, a vitéz után? Tol­di, a Miklós? Alighanem bármi, egészen a Nagy-Bu­dapesti Telefonkönyvig. Fel­használva természetesen az egykori Kazal-kupié zenéjét, átritmizálva-hangszerelve, „á la Victor” ... Katona Klá­ri, mint Iluska, hatásos, bár nem „mesebeli" Varga Mik­lós, Mint János vitéz (a vi­téz) ezúttal személyesen s nemcsak hangjával megfelel a rá szabott huszárjelmeznék és rock-feladatnak. Hernádi Judit igazán mindent meg­tesz, hogy a lehető leggono­szabb legyen, a gonosz mos­toha szerepében ... A többi, szó, szó, szó ... Vagy ahogy ma mondják: bibap. Záróak­kord a balett. Markó Ivá- nék csodálatos víziókat ál- modnak-táncolnak a szín­padra. Tánc és látványosság. Több mint balett!... S oly­kor. mintha kevesebb is len­ne. A táncnak ez az embert csontjaiig vetkőztetö jellege, ez a biológiai exhibicioniz­olyan hazai turistával is, aki külországban a felüdülés, a látnivalók csodálata helyett azt keresi, hogy milyen áruk becsempészésével teheti „nye­reségessé” az utazást. A pa­rancsnok azt is elmondta: ők is találkoznak ilyenekkel, épp a közelmúltban leplez­tek le egy pulóvereket „ex­portáló” társaságot. Egy biz­tos: a sátoraljaújhelyi for­galomellenőrző pont határ­őrei is a biztonság, a kultu­ráltság jegyében végzik fele­lősségteljes munkájukat. Az itt szolgálatot teljesítők nagy része sorállományú. A szűkös helyiségekben egy el­igazítást is nehéz tartani. De a parancsnok és Süveges Sándor alezredes, a miskolci határőrkerület parancsnoksá­gának munkatársa örömmel újságolják, hogy épül az új s á to ra 1 j a ú j h ely i átkel őh el y, amely majdan a „kinőtt” ré­gi helyébe lép. Megnéztük az új átkelő­hely építését, ahol a jelek szerint körülbelül félidőben tart a munka, s jövőre ter­vezik az átadását. Az új FEP már így is impozáns látványt nyújt, teljes hossza eléri a 100 métert. A még nem tud­ni hány sávos fedett csar­nokban külön sávjuk lesz a kamionoknak. A sátoraljaúj­helyi átkelőhelyen, amely a jelenleginél jóval kisebb for­galomra épült, az utasok szemszögéből a gyorsaság je­lenti a legnagyobb gondot. Az új — a legkényesebb nyugati turisták igényeit , ki­elégítő — átkelőhelyen ezzel nem lesz probléma. És bizo­nyára mással sem. hiszen itt kap majd helyet a parancs­nokság, a vámhivatal, lesz pénzváltó, s különféle szo­ciális létesítmények. Hardi alezredes örömmel kalauzol minket az épülő lé­tesítmény területén, de némi szomorúsággal jegyzi meg: — Itt már nem én leszek a parancsnok, mivel az év vé­gén nyugdíjba megyek. Har­mincöt évet szolgáltam a ha­táron, délen, nyugaton, és itt, északon már húsz éve vagyok a sátoraljaújhelyi határátkelőhely parancsnoka. iHalárőreink a csehszlovák szervekkel baráti együttmű­ködésben. bajtársi légkörben a lakosság megbecsülésétől övezve teljesítik kötelességü­ket. mus még kissé idegen a ha­zai néző számára. S valami visszariuszt benne! A .teat­ralitás, a fölfűtött érzelmes- ség, a szentimentalizmus, a gesztusok, a mimika valami­képp erotikán-túli erotizmu- sa? Az ember ül, néz és gyönyörködik. Mert amit lát­hall gyönyörű és igényes do­log. Amin közben elgondol­kodik?... Mindenesetre, jö­vőre lesz klasszikus balett újra, az odesszai balétt-tár- sulat szerepel a Dóm té­ren. Lesz musical, méghozzá klasszikus-modern, a Jézus Krisztus (a) szupersztár. A program még készül. Ha el­készül, hírt adunk róla. * Visz hazafelé a vonat. Ott­honról hazafelé. Háromne­gyed ötkor indul Szegedről s 10 óra 25 perckor van Miskolcon. A vonat ugyan­az! A mosdó, a vécé ugyan­olyan. A kalauz más. Ő a kérdésre azt mondja, Ceg­léden tizenöt percet áll a vo­nat. Aki akar, megpróbál­hatja. Legfeljebb lemarad. Mi szerencsésen hazaérkez­tünk. Papp Lajos Tisztelt Főszerkesztő Elv­társ! A fordítói tévedés nem­egyszer tréfálta már meg az újságok szerkesztőit. Erre gondoltam, amikor az Észak- Magyarország augusztus 14-i számában a „Siketfajd he­lyett agyaggalamb” című cikket olvastam. E cikkben ugyanis véleményem szerint nem a siketfajdról (Tetrao urogallus) van szó, hanem a Skót-grouse-ról (skót hó­fajdról). Vadászati szempontból a si- ketfajdnak és a grouse-nak igen kevés köze van egymás­hoz. A siketfajd a túzok után Európa legnagyobb tes­tű madara. A kakas súlya 4 kilogramm, vagy még an­nál is több. Kizárólag az összefüggő, nagy erdőségek lakója. Főként a fenyvesek, bükkösök felső régióiban ta­lálható. A megcsappant ál­lománya miatt vadászata rendkívül korlátozott. Ápri­lisban, a siketfajd-nász, a dürgés alatt adnak engedélyt néhány példány elejtésére. A kakas pii'kadatkor kezdi el fatetőn, vagy havon ülve dürgő énekét, mely alatt né­hány másodpercig önkívüle­ti állapotba kerülve se nem lát, se nem hall. Ezeket az ismétlődő siketségeket ki­használva közelíti meg. lop­ja be a vadász a kakast. Nem mindennapi kultúr­történeti relikviát őriznek a Koreai NDK-ban — az' or­szág legrégebbi földrajzi tér­képét. Li Hoe koreai föld­rajztudós alkotását 1402-ből. A 171x164 centiméter mé­retű színes térkép Koreát, Kínát, Japánt, az európai és afrikai kontinenst ábrázolja. Jelzi a térkép a fővárosokat és minden ország nagy és kis városait. A folyók és tavak kék színűek, a tengerek, a sóstavak pedig zöldek. A térkép alján 284 betűből ál­ló szöveg található, amely kával ejtik el. A trófeát a tollazata jelenti. A Skót-grouse, vagy más néven Vörös-grouse a fogoly­nál kissé nagyobb, gyors röp­tű madár, amely főleg a Skót-Felföld hangafűvel be­nőtt fátlan hegyvidéket lak­ja. Nyár végén jókora csa­patokba verődik. Augusztus 12-én kezdődik a vadászata, vizsia előtt vagy hajtásban. Erre a vadászatra külföldi csoportok is érkeznek. Roko­na a „Sandgrouse” vízima­dár. Indiában az angol gyar­mati uralom alatt nagy kul­tusza volt a „Sandgrouse”- vadászatnak. A máig is vi­lágrekordnak számító teríté­ket a bikaneri trónörökös lőtte, 19'29-ben egy leshelyen, 3 óra alatt 917 madarat. A cikk többi megállapítá­sai, ha a grouse-ra vonatkoz­tatjuk, természetesen mind helytállóak. Igaz, hogy e tévedés kevés embernek szúrhatott szemet, de az újságírói tisztesség mindenképpen korrekciót kö­vetel. Nagy Lajos a Miskolci Vadászklub titkára elmagyarázza, hogyan ké­szült. Említi a szöveg azt is, hogy Li Hoe már szerkesz­tett térképet, mégpedig Ko­reáról, amelyet Tongguknak, magyarul: Keleti Országnak nevezett. Világtérképének megalkotását sok más atlasz tanulmányozása előzte meg. Az értékes emléket az Im- dzsin honvédő háborúban (1592—1598) a japán hódítók elrabolták és csaknem 400 év után került ismét vissza Koreába, ahol ma is nagy becsben őrzik. Petra József Világtérkép 1402-ből

Next

/
Thumbnails
Contents