Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-14 / 190. szám

n NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA — Megyénkben az idén a mezőgazdasági üzemek l.'i— 14-szer permetezték gyümöl­csöseiket. Ebből legalább 10 alkalommal a gombafertőzé­sek miatt kellett a növénye­ket permetezni. A szőlőültet­vények többsége is 7—H al­kalommal került repülőgépes permetezés alá. Ennek elle­nére ez utóbbi növényi kul­túra a téli fagyok és a tava­szi esőzések miatt nagy ká­rokat szenvedett, és a becs­lések szerint az idei termés !I0—85 százaléka lesz a ta­valyinak. — A biztonságos munka­végzés feltételeinek megte­remtését az egyik legfonto­sabb feladatnak tekintik a Lenin Kohászati Müvekben. A munkakörülmények továb­bi javítására a vállalat eb­ben az évben mintegy .ötven­millió forintot irányzott elő. Ezenkívül fejlesztik az üzem­egészségügyi ellátást, mely­nek keretében több új szak­rendelést vezetnek be. KÖZI.EMfiNY A Miskolci Kiizlckcdcsi Válln- lnt lá.iékoziiUjn az utazóközönsé­get, hogy az avasi gyalogos aluljáróban levő jegy- és bérlet­pénztár 1985. augusztus 18-161 csak a hónap utolsó keltő, illet­ve a követő hó első 8 munka­napján — a hérletkiadás idején — üzemel. Menetjegyei vásárolni a bizo­mányi jegyárusító helyen — kö­zületi és magánüzletekben — és a jegyárusító automatáknál le­het. MLskolei Közlekedési Vállalat — Munkavédelmi célokra a tervezettnél 17 százalékkal többet, összesen 10 millió 388 ezer forintot fordítottak az. év első felében a Digépben. A védőeszközökön kívül íl olyan targoncái és Mullikar típusú kis tehergépkocsikat vásárollak, amelyek lényege­sen csökkentik a nehéz, fizi­kai munkát. — Új meddőhányót létesí­tene!; a Bükkatjai Őánya- íizem Szeles-aknájánál. A régi magassága elérte az 50 métert, és ezért határozta el a Borsodi Szénbányák veze­tése egy újabb építését. A tervek már elkészüllek, és az. alapozási munkákat ebben a hónapban megkezdik a szak­emberei;. — Több általános és kö­zépiskolai oktatási - intézmény felújítása, karbantartása fe­jeződik be megyénkben au­gusztus 20-a tiszteletére, Így például a Miskolci Építőipari Vállalat szocialista brigádjai befejezik a megyeszékhelyen az 5. Számú Általános Isko­la teljes felújítását, ami több millió forintba került. Ugyan­csak végeznek a brigádok a Zalka Máté Gépipari Szak­középiskola elektromos veze­tékének teljes cseréjével, va­lamint az épület festésével és mázolásával. Felmentették a szolnoki gféiekgyilkosság vádlottját A Főv.'irosj liirós.ij; Mngdn Jú- nos 4M eves szohmki hikoäl ked­den kihirdetett. ítéletével — bi­zonyítottság hiányában — föl men­tene az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett em­berölés vádja alól. és elrendelte s z a ba cl l á b i a hely ezése l. Mini ismeretes, az ügyet első lökön a Szolnok Megyei Bíróság tárgyalta és Magda Jánosit ha­lálra ítélte. A Legfelsőbb Bíró­ság a határozatot tavaly novem­berben hatályon kívül helyezte, új eljárást es további bizonyítást rendelt el. A Legfelsőbb Bíróság indoklása szerint ugyanis a szak­értői véleményekben többféle hiányosság és ellentmondás volt. s. nem teljesítették maradéktala­nul a bizonyítási eljárás, törvé­nyes kívánalmait, az ítélet in­dokai nem voltak mentesek az ellentmondásoktól. Az újabb el­Naptár ____ 1 985. AUGUSZTUS 14., SZERDA A nap kelte .">..'18. nyugta 19.58 órakor A hold kelte 2.38. nyugta 19.27 órakor Névnap: Marcell, üzséb Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1.900. augusztus 14-én halt meg — 35 éves korában — Papp Dániel író, újságíró. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Folytatódik az igen meleg, napos, száraz idő. Mérsékelt marad a légmozgás. Hajnal­ban helyenként párás lesz a levegő. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 29-34 fok között alakul. so fokú tárgyalásin a Fővárosi Bíróságot jelölték, ki. Magda János ellen az volt a vad. hogy 1983. október 25-én a szolnoki temető mellett meg­támadott egy hétéves- kislányt a temetőbe hurcolta és kövei tarkon ütötte, hogy s/.eméirem- sérlö cselekményt kövessen el. A kislányt egy sí rü regbe rejt­ve és a fedőlappal letakarva másnap holtan találták meg. Az új tárgyaláson a Fővárosi Bíróság kibővített büntetőlaná- esa csaknem négy hónapon át tárgyalta Magda János bűn­ügyét. A bíróság iendelkczésére csak közvetett bizonyítékok iíll- tak. Am. miként az ítélet in­doklásában elhangzott. közve­tett bizonyítás esetén — ha a vádlott tagad és szemtanú nines — a bizonyítékoknak zárt lán­colatot kell alkotniuk, e lánco­latban pedig (•.•rak olyan bizo­nyítékok vehetők figyelembe, amelyekhez kétség nem fér. Ln­nék az elvnek megfelelően vizs­gálta a. Fővárosi Bíróság a bi­zony ilékhkat. és megállapította hogy azok a tanúvallomások, amelyek sz'érini a vádlottat temetőben vagy környékén lát­ták. kétségbe vonhatok. A hely­színi tárgyaláson például a bí- réíság meggyőződött arról, hogv az.m tanú. aki a tett időpontjá­ban a temetőben látni vélte a vádlottat, a sötétség miatt öt nem ismerhette fel. Nem tDlaltá a bíróság két­ségtelen bizonyítéknak azt a zsebkendőt sem. amit a Magda Jánosnál tartott házkutatás -so­rán elvitt nadrágban talált meg a későbbiekben Budapesion a vegyész szakértő. Azt sem tud­ták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ki a tulajdo­nosa a zsebkendőnek. Továbbá: a vádlott ruháin, cipőin. vaev körme alatt sem a temetőből származó talaj-, növényi ma­radványt. sem vért nem lahál­tak. A Fővárosi Bíróság felmentő ítélete ellen az ügyész felleb­bezett. így az ügyben a. Legfel­sőbb Bíróság hoz majd jogerős ítéletet. Észak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ; 38-941. Titkár­ság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat; 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat; 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VÉRES MIHÁLY. Telefon; 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlap- kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655 ISSN 6133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS. Madonna, a popsztár férjhez megy Költséges sport Siketfajd helyett agyaggalamb A tervei; szerint pénteken lesz az esküvője az olasz származású amerikai pop­sztárnak, Madonnának, ere­deti nevén Louise' Cicámé­nak. A boldog férjjelölt, Sean Fenn színész. A há­zassági engedélyt hétfőn kap­tál; meg Los Angelesben — sötét napszemüvegek mögé rejtőzve a nyilvánosság elöl. de a riporterek azért csak felismerték őket . .. Madonna szóvivője közöl­te, hogy az énekessztár pén­teken lesz 27 éves, a vőle­gény pedig csütörtökön tölti iDe a 25-öt. Koncertjein Ma­donna a Holiday és a Like a Virgin című dallal vált hí­ressé. Később elterjedt róla: ruhátlanul szerepelt fényké­pen a Playboy és a Pent­house magazinokban. Azzal védekezett, hogy noha a hír igaz, a fényképfelvételek ide­jén még nem volt popsztár. Nem éppen sikeresen kez­dődött a „Dicsőséges 12”, a hagyományosnak számító brit siketfajdivadászati idény kedden hajnalban. A kevés madár miatt le kellett^ állí­tani a vadászatot, és a rész­vevőknek agyaggalamb-lövé- szetet ajánlottak kárpótlás- kénl. A siketfajdok Skócia és Észa k- A ngl ia mocsaraiban tanyáznak. A költséges brit sportot gazdag angolok és tehetős amerikai turisták űzik. Ebben az évben a fajdal- lomány jelentős mértékben csökkent, egyrészt a hanga- fűvel borított lapos vidéken legelő birkák által terjesz­tett betegségek miatt, más- rc szt a ragadozók, például a rókák elszaporodása követ­keztében. Így a turisták az idén legföljebb agyaggalamb- ra lövöldözhetnek. / Ez a bolond nyár az. oka min­dennek. amikor az emberek tüle­kedve tiporjál; egymást még _ a vízparton is, egy csepp vízért, egy korty levegőért, egy szusszanásért... Ó!, a nyavalya törje ki, dühön­gött Géza. hogy a fél emberiség mindig egymás nyakán nyaral, csupa ismerős pofa, akárhová megy, a felesége is ott liheg a sar­kában mindenütt, bezzeg a mély vízbe nem menne utána, oda, ahol esetleg . . . — Vegyünk lángost! — nyeke­regte az asszony. — Nem! — mordult fel Géza. — Egy tapodtat sem. Olyan jól ülök itt a pléden. Eridj egyedül! Végül csal; felkászálódott. Tíz métert sem tettel; 'a bódé felé. amikor... — Gézuka! — visított fel kitörő örömmel velük szemben egy fia­tal nő. Egy egészen fiatal nő, vö­rös hajjal, fehér sortban, fején nagy fehér kalappal, fél arcát el­takaró napszemüveggel. — Nini! Hát maga itt?. — Csókolom a kezeit... — mo­tyogta Géza bizonytalanul, és csak nézte, nézte a nőt a fehér sortban és kalapban. — Én igazán nem is tudom, mi­kor voltam olyan szerencsés ... A. fehér sortos nő egészen a vö­rös haja tövéig elpirult, a feleség pedig gyanakodva léeöiekelt. és Géza arcára meresztette a szeméi. — De Gézuka! —■ sipákolla a no, halálos sértődöttséggel a hang­jában. — Hát nem ismer, nem is­mer meg engem?! — Ó! Dehogynem! — kiáltott fel Géza. és bűnbánókig verte a fejét, amely még ebben a pilla­natban is olyan volt, mint egy rumbalük. — Most már persze, tu­dom, de hallatlan ez a meleg, ez a nyüzsgés, kész téboly itt, tudja, bocsásson meg, hogy az előbb még... De... izé... annyira meg tetszett változni ... izé . .. kivirult, megszépült teljesen, ugye a nap­fény, a levegő . .. — Na, beszélhet már maga ne­kem — igazított a nő kacéran a hatalmas kalapján, és közben vé­gigmérte az asszonyt is, talptól te­tőig, azzal a pillantással, ahogyan csak a nők képesek felbecsmérelni egymást. — Szégyellne magát! Hát nem emlékszik, amikor... — Nem! — vágott közbe a Géza hadarva. — De mióta is van itt? — Hiszen ide járok mindennap. Tudja azt maga nagyon jól. — Hogyne, 'hogyne... — vere­sedéit el a Géza feje, és megtö­rölte a homlokát. — És ha szabad kérdeznem egyedül, vagy a ked­ves mamával? — Ugyan Géza! Hiszen a mama már régen nem ól! — Ügy? A kedves mama meg­halt azóta? Szegény... — morog­ta Géza szemlesütve. — De hiszen tíz éve meghalt már! Szörnyű ember maga Géza! — rázta szét vörös haját a vállán a nő, és lebiggyeszlette duzzadt száját gúnyosan. — A viszontlá­tásra, Gézu'ka. És legközelebb a papa után kívánjon részvétet — mondta malidéval. — ö ugyanis már kicsiny gyerekkoromban el­halálozott. — Csókolom a kezeit... — nyögte Géza, és belekarolt, mint valami mentőövbe, a felesége pár- nás karjaiba. — Na, menjünk akkor, anyu­kám azért a lángosért. Az asszony azonban indulatosan hátralépett, a hangja, mint a smirglipapír. — Eridj csák egyedül. Ügy lá­tom, van még itt ismerkednivalód bőven, a sok megunt pofa között... Keresztény Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents