Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-15 / 191. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! mimtm&W&eKP ÍH0I 1 Ha én lennék a tanács. (3. oldal) Pótolható-e az iskola? (4. oldal) ' §§ Megkérdeztük... (8. oldal) Sárospatakon tartja IV. kongresszusát a Magyar Higiénikusok Társasága A .sárospataki Művelődés Házát három napon ál több mint 500 magyar és külföldről érkezett orvos, egészség- ügyi dolgozó népesili be. Ili nyílt meg tegnap a Magyar Higiénikusuk Társasága IV. nemzeti kongresszusa. Dr. Tóth Béla, a társaság elnöke nyitotta meg a tanácskozást, s köszöntötte dr. Horváth Ottó miniszterhelyettest, dr. Kun Lászlót, a megyei párt- bizottság titkárát, a város párt- és állami vezetőit, a bolgár, csehszlovák, osztrák, valamint az NDK-ból érkezett vendégeket. Dr. Horváth Otto egészség- ügyi miniszterhelyettes üdvözlő szavaiban elismeréssel szólt arról, hogy a társaság a korábbiaknál hatásosabban foglalkozik a környezetvédelemmel. annak higiénikus gondjaival, s ennek is betudható, hogy csökkennek a környezeti ártalmak, az ember egészségére károsan haló tényezők. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a feltárásban, a megelőzésben. a gyógyításban és a környezetvédelemben érdekelt egyéb szakterületeken működök kapcsolatát. Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözlő szavaiban áttekintést adott .megyénk gazdasági, természeti adottságairól, s kiemelte,- hogy a VI. ötéves terv idején olyan egészség- ügyi fejlesztési ért el a megye. amilyen egyetlen korábbi tervidőszakhoz sem hasonlítható. Dr. Székel)) Márta, a Magyar Munka-higiénikusuk Társaságának főtitkára a két társaság szoros, jó együttműködéséről szólt, kérve a kapcsolat további ápolását. ■Ezt követően kél ország higiénikus társaságának elnöke köszöntötte a magyar kongresszust: dr. Vladimir Bojadsiev (Bulgáriából és dr. Heinz Gralineis. aki az NDK- ból érkezett. A kongresszus az ünnepélyes megnyitó után plenáris üléssel folytatódott tegnap délelőtt. A három nap alatt 15-1 előadás és 47 poster .szerepel a programiban. A Magyar Higiénikusuk Társaságának tevékenységéről lapunk 2. oldalán számolunk be, ahol dr. Ftudnai Oltó, a társaság főtitkára nyilatkozik, Mivel foglalkozik a Magyar Higiénikusök Társasága? — címmel. Mentesítő vonatok Ünnepi forgalom a MAV-nál A MÁV felkészült arra, hogy az augusztus 20-i ünnepi forgalom zavartalan legyen: mentesítő vonatokat helyez forgalomba, egyes vonalakon pedig több kocsival közlekednek a szerelvények. Augusztus Iti-án, a munkanapra, uugusztlus 17-én, a hét utolsó munkanapjára, augusztus lít-án a munkaszüneti napra, augusztus lilén szintén a munkaszüneti napra, augusztus 20-án, a hót első munkanapját megelőző napra, augusztus 21-én pedig a hét első munkanapjára meghirdetett menetrend szerint közlekednek a vonatok. Mentesítő vonatok indulnak augusztus 16-án Nyíregyházára és Kisvárdáru, 17- én Győrbe és Miskolcra, Illán Fonyódra, Balalonsze- mesre, Balaton füledre, Ba- latonmária-fürdőre, Pécsre, Sátoraljaújhelyre, Kiskunhalasra, Mátészalkára, Szegedre, 20-án pedig Pusztasza- bolcsra és Szobra, összesen 24 mentesítő vonat szolgál arra, hogy az utazók zavartalanul érhessenek céljukhoz. A hosszas sorbaállások elkerülésére célszerű; ha az utasok elővételben váltják meg menet- és helyjegyüket. A vonatok indulására és érkezésére vonatkozóan a 429-150 és a 227-860-as telefonszámon, valamint a pályaudvarokon adnak felvilágosítást. AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 191. szám Ára: 1,80 Ft Csütörtök, 1985. augusztus 15. Tapasztalatcsere az újítómozgalomról Szovjet vendégek a BVK-ban Szovjet delegáció látogatott el augusztus 14-én, szerdán a Borsodi Vegyi Kombinátba, hogy tanulmányozza a vállalat újítási és találmányi tevékenységét, a jogszabályok alkalmazásának általános feltételeit és eszmecserét folytasson- a mozgalom vállalati tapasztalatairól. A delegációi a kombinát részéről dr. Fekete Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes fogadta. Köszöntötte N. V. Mironovöt, a Szovjet Találmány- és Felfedezésügyi Állami Bizottság elnök- helyettesét, a delegáció vezetőjét és annak tagjait, Sí. A. Sesukint, a moszkvai ZIL Autógyár osztályvezetőjét. V. R. Szkerepkót, a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és jogtudományi Intézetének főmunkatár- sát. valamint G. V. Guzsint, a Leningrádi Kohóipari Kombinát főmérnökét. Tájékoztatta a vendégeket a kombinát termelési eredményeiről. majd részletes ismertetés hangzott el a vállalat újítási és találmányi helyzetéről. Megtudták a vendégek, hogy a BVK sok éves hagyományokkal és jelentős eredményekkel rendelkezik az iparjogvédelem területén. Az elmúlt tizenöt évben jelentősen fejlődött az újítási tevékenység: duplájára nőtt az újítások, valamint az ezért kifizetett összegek nagysága. az ebből származó gazdasági eredmény pedig megháromszorozódott. Ennek köszönhető, hogy a vállalat 1979-ben és ’80-ban első lett az országos újítási versenyben. A VI. ötéves terv időszakában nem volt dinamikus az újítómozga- lom fejlődése, a feltalálók kedve azonban nem csökkent: jelenleg is 81 szolgálati és 47 külföldön jegyzett szabadalma van a kombinátnak. Ezt követően a vállalat műszaki-gazdasági fejlődéséről kaptak tájékoztatást a delegáció tagjai, akik az elhangzottakkal kapcsolatban kérdéseket intéztek a kombinát vezetőihez. A válaszokból kiderült, hogy az elmúlt évtizedben a BVK rákényszerült a világ vezető technológiáinak a megvásárlására, mert a saját erőből végzett kutatásnak szűkösek az anyagi lehetőségei. Emellett igyekeznek jól megfizetni újítóikat és feltalálóikat, mert ez még mindig olcsóbb. mint a licencvásárlást Az is elhangzott, hogy a jövőben fokozni kell a magyar és a szovjet vállalatok együttműködéséi úgy a kutatásban, mint a technológiai eljárások cseréjében. Sok szó esett a környezet- védelemről. amellyel kapcsolatban a kombinát szakemberei elmondták, hogy az eddigi legmagasabb újítási díjat éppen a környezetvédelemmel kapcsolatos pályázatért fizették ki. Ezzel érték el egyébként a legnagyobb megtakarítási is. több mint 110 millió forintot. A tapasztalatcsere után a delegáció tagjai ellátogattak a számítógéppel irányított, japán technológiával üzemelő polimerüzembe. A szovjet küldöttség délután Miskolcra érkezett, ahol a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában Szalai István, az SZMT titkára fogadta a vendégeket. A délutáni- tanácskozáson az SZMT és az Országos Találmányi Hivatal együttműködési formáiról. annak eredményeiről folytattak eszmecserét. Az Országos Béketanács elnökségének állásfoglalása A fajüldöző dél-afrikai re- megeknek az embertelen zsim fokozódó terrorja ellen tiltakozva az Országos Béketanács elnöksége szerdán állásfoglalást tett közzé, amelyben a magyar közvélemény felháborodását fejezi ki a rendkívüli állapot bevezetése óta a Dél-afrikai Köztársaságban tapasztalható kegyetlen rendőrterror miatt. A nyilatkozat rámutat, hogy a pretoriai vezetők az Eoyesüll Államok és más imperialista hatalmak reakciós köreinek támogatásával, az ENSZ határozatait semmibe véve törzsi rezervátumokba kényszerítik az ország fekete bőrű lakosait, akik így saját hazájuk vendégmunkásaivá válnak. Pretoria a környező frontországok ellen fegyveres támadásokat hajt végre, amelyek célja, hogy megfosszák hátországától a dél-afrikai felszabadítás! mozgalmakat, köztük az. apartheidellenes harc vezetőjét, az Afrikai Nemzeti Kongresszust. A rezsimmel szembeni elégedetlenség leszerelésére látszatjogokat adtak a színes bőrű lakosság egyes rétegeinek, miközben változatlan maradt a feketék teljes jogiosztottsága. Ez fokozta a töapartheid rendszer felszámolásáért, egy igazságos társadalmi rendszer megteremtéséért vívott harcát, E - tömegmegmozdulások letörésére hirdették ki a rendkívüli állapotot, amely szaibad kezet ad a pretoriai hatóságoknak a jogaikért küzdő színesbőrűek mozgalmának brutális leverésére. Az apartheid rendszer súlyos belső válságát azonban — hangsúlyozza a nyilatkozat — a fokozódó rendőrterror sem képes megoldani. Az Országos Béketanács — csatlakozva a mind jobban szélesedő nemzetközi tiltakozó mozgalomhoz — követeli a faji megkülönböztetésen alapuló rendszer teljes felszámolását, az összes politikai fogoly azonnali szabadon bocsátását, a betiltott dél-afrikai szabadságmozgalmak legalizálását az állampolgári egyenjogúságot a fekete többség számára, a gazdasági megkülönböztetés megszüntetését és az apartheidellenes harc vezetőjével, az Afrikai Nemzeti Kongresszussal való tárgyalások megkezdését — fejeződik be az OBT elnökségének nyilatkozata. Átképzési támogatás - szélesebb körben Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke a munkaerő hatékony foglalkoztatásának elősegítése érdekében módosította az átképzési támogatásról szóló korábbi rendelkezését. Eszerint az új szakma elsajátításának idejére az eddiginél szélesebb körben igényelhető az átképzési támogatás, amelyet a jövőben a pályakezdők és a bedolgozók számára is kérhetnek a munkáltatók. Az átképzési támogatást a vállalatok továbbra is arra használhatják fel. hogy elAz elelmiszer-kereskede- lem .országszerte felkészült az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódó háromnapos munkaszünelel megelőző várható nagy forgalomra. A tanácsok kereskedelmi osztályai ínár korábban egyeztették és meghatározták az ellátással kapcsolatos teendőket a szállítókkal, valamint az állami és a szövetkezeti kereskedelemmel. Megállapodtak az alapvető élelmiszerek — a kenyér, a tej. a hús és' a húskészítmények — napi szállítási ütemében. A termelőknek, szállítóknak és forgalmazóknak igen körültekintően kellett felmérniük a várható igényeket. Mert igaz ugyan, hogy a boltok 18-án, vasárnap is nyitva lesznek majd a szokásos szombati menetrend szerint, sőt a szombaton megszokottnál több bolt várja majd a vevőket; a legtöbb munkahelyen azonban három egymás utáni munkaszüneti nap lesz, s a családoknak 16-án és 17-én erre kell felkészülniük. A termelőkkel, szállítókkal folytatott tárgyalások alapján az alapvető élelmiszerekből elegendő meny- nyiség áll az ünnepek előtti napokban a vásárlók rendelkezésére. Megfelelő a kínálat húsból és húskészítményekből, lesz elegendő a hosszabb ideig eltartható húskészítményekből is. Nem várható azonban bőséges kínálat olcsó hústermékekből, ezek nagy része ugyanis gyorsan romlik. A hurka, a véresmájas készítmények nem tárolhatók több napon keresztül sem az üzletekben, sem a háztartásokban. Tejből és tejtermékekből bőséges lesz a kínálat, dobozos és féltartós tejből viszont nem tudnak többet szállítani a gyártók, . mint máskor, ezért az igényeknek csak kis részét tudják kielégíteni. A legtöbb gondot a több napos ünnepek előtt mindig a kenyér és a péksütemény beszerzése okozza a vásárlóknak. Ezúttal is számítani kel! arra. hogy a forgalomba kerülő kenyér 15—20 százaléka elősütött termék lesz. hiszen a pékségek kapacitása egyébként nem bírná az igen nagy forgalmat. Az illetékes szakigazgatási szervek az ünnepek előtti napokban fokozottan odafigyelnek arra is, hogy a magán-ke- nyérárusok ne zárják be mozgóboltjaikat, segítsenek a lakosság kenyérellátásában. A burgonya-, zöldség- és gyümölcskínálat bőséges és választékos lesz az ünnepek előtt, s a kereskedelem ígéri: elérhető, reális áron juthatnak ezekhez a termékekhez a fogyasztók. Valamelyest könnyíti a kereskedelem helyzetét, hogy ezúttal nem úgynevezett idényárukból kell felkészülni (nem kötelező a sonka, a virsli vagy a kocsonya fogyasztása augusztus 20-án), nehézséget inkább az okoz, hogy nem tudni, a városokban vagy esetleg az üdülőhelyeken növekszik-e meg ugrásszerűen a kereslet. Erősen az időjárás függvénye ugyanis, hogy a városi lakosok útra kelnek-e a háromnapos munkaszünetben nyaralni, kirándulni. Ezért mind a kereskedelemben, mind pedig a termelőknél, szállítóknál ügyeletet tartanak az ünnepek alatt, s mivel kellő tartalékkal rendelkeznek, azonnal pótolni tudják az esetleg hiányzó húst, hús- készítményeket, tejet, kenyeret. A tejet és a kenyeret, péksüteményt a munkaszüneti napokon is beszerezhetik a vásárlók azokon a vendéglátóhelyeken, amelyek ezeket a termékeket egyébként is árusítják vasárnaponként. lemsúlyozzák dolgozóiknak azt a keresetkiesését, amennyivel kevesebb bért kapnak korábbi fizetésüknél az új szakma elsajátításának ideje alatt. A támogatás változatlanul 12 hónapig folyósítható a betanítás esetében, illetve 30 hónapig a szakképzésben részt vevők számára. A munkáltatók ezután is igényelhetik az átképzési támogatást azoknak a dolgozóknak, akiknek a munkaviszonya, illetve munkaköre azért szűnik meg, mert a tevékenységet, amelyben addig foglalkoztatták őket, felszámolták a vállalatnál, ley a vállalaton belüli munkaerő átcsoportosításához ezután is kérhető a támogatás, sőt az eddigiektől eltérően nem .korlátozzák ezt a létszámot. De csak akkor lehet a munkaerő belső átcsoportosításához támogatást kérni, ha az átképzés a termékszerkezet változtatását, vagy az elektronizáció bevezetését, illetve kiterjesztését segíti elő. A vállalatok közötti munkaerő-átcsoportosítás esetében is ugyanúgy, mint eddig, létszámkorlátozás nélkül igényelhetik a munkáltatók az átképzési támogatást. A rendelkezés új elemé az is, hogy azok a pályakezdők. akiik a munkaközvetítő szervek igazolása alapján három hónapon belül nem tudnak elhelyezkedni tanult szakmájukban, de van olyan munkáltató, amely mássza- mában alkalmazni tudná őket, az ehhez szükséges átképzés időtartamára támogatásban részesülhetnek. A jövőben a saját elhatározásukból munkahelyet változtatók, valamint a szak- képzettséggel nem rendelkező pályakezdők számára is igényelhetnek a munkáltatók átképzési támogatást. (Folytatás a 2. oldalon)