Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. július 6., szombat A város örök szimbóluma: a Nagytemplom Azért nem olyan nagy az a kényszer, amely a Hajdúság központjába, Debrecenbe szólítja a hírlapírót, aki egy kis szomszédolásra mindig szívesen megy. Elvégre Debrecen és környéke nem az a hely, ahol ne akadna mindig egy kis felfedezni való, ami végül is hihetetlennek hangzik. Megfejteni való titkokat, ismeretlen épületeket, ódon utcákat hegyek lábánál megtelepedett városokban sejt az ember, úgy, mint Pécsett, Egerben, Sátoraljaújhelyen, s Debrecen nem tartozik az ilyen rejtelmes városok közé, gondolhatná az idegen, hiszen a Hortobágy szikesei, a Hajdúság ligetei, a Nyírség szelíd homokdombjai, melyek körbe- ölelik ezt a városi, nem sok érdekes élményt ígérnek. Ennek ellenére Debrecen — a mégoly sűrűn visszatérő utasnak is —, mindig új és új élményt kínál, mintha csak szeretné meggyőzni róla, hogy az az idő. mikor bizonyos Petőfi Sándor egy szigorú telet lehúzott itt egy szegény, de annál jobb szívű özvegyasz- szony fűtetlen szobájában, inkább koplalva, semmint jóllakva, nos, azok az idők már elmúltak. És jobb idők köszöntenének Csokonaira is, elvégre szobra az őt megillető helyre került, s ha versei kiadásához mecénást keresne, nem kellene tapodtat sem mennie, hiszen ebben a városban az irodalom ázsiója a századok alatt bizony jócskán megnövekedett, amit seregnyi, az egyetemen tanító irodalmár neve jelez, és ennek a városnak rangos, országosan jegyzett folyóirata van, hiszen az Alföldet mindenütt érdeklődve forgatják. Ezek után szinte természetes, hogy az Alföldi Nyomdának nem kevésbé jó a híre, s szebbnél szebb könyvek bizonyítják, hogy itt a könyvművészetnek igencsak régi hagyományai vannak. Lehet-e megunni a találkozást Kossuthtal, újra és újra rácsodálkozni a helyre, ahol nemet mertek mondani '49-ben a Habsburgoknak, ahol Nemzetgyűlésbe tudták szólítani negyvennégy telén a nagy világégés után még levegő után kapkodó országrész kéoviselőit?! Bármerre visz a séta Debrecenben. nem tud szabadulni az idegen a történelemtől. hiszen, lám. ha befelezte az ismerős helyek, a református kollégium. a Nagytemplom, a csonkato- ronv. az egyetem meglátogatását. merenghet rajta, v“- letlpn-e. hogy ez a város, amelyben annyi tudós, művész, politikus megfordult, különösképp a vendéglátás egyik legrégebbi hazai emlékével is büszkélkedhet. Mert a csaknem háromszáz esztendős Aranybika éppen úgy fogalommá vált az idegenek számára, mint a fentebb elsorolt helyek, márpedig három évszázad elegendő volt ahhoz, hogy ínyes- mesterek generációi nevelkedjenek itt fel, akik tisztában vannak vele, hogy a vendéget nem elég egyszer idehívni, de úgy kell gondoskodni róla, hogy szíve (no meg gyomra) visszahúzza ide, még akkor is, ha azok az idők már régesrég elmúltak, miikor egy ínyenc, ha igazi töltött káposztára vágyott, vonatra ült, s Debrecenig meg sem állt. Nem, mintha kivesztek volna a töltött káposztát kedvelő emberek a világból, s nem, mintha a Bikában sürgölődő szakácsok mára elfeledték volna a káposztatöltés tudományát. De hát egy pár töltelékért — ha mégoly finom is — nemigen veszi ember nyakába az országot. Megvárja, amíg egyéb dolga is akad a környéken, s talán még magának sem vallja be, hogy azért is iparkodott annyira viszontlátni Debrecent, hogy folytassa a város fölfedezéséi — akár a Nagyerdőben, akár az újonnan épülő városrészekben —, s tovább találgassa, ugyan mi a — hál’ istennek megfejthetetlen titka —, a Bika töltött káposztájának. Szöveg—kép: Csendes Csaba Az Aranybika mai épületének helyén már majd' háromszáz éve is fogadó állott. Á husziták Sárospatakon Mindenekelőtt arra a kérdésre kell válaszolni, hogyan kerültek a husziták Sárospatakra? Habsburg Albert 1439-ben bekövetkezett halála után özvegye, Erzsébet királyné. i iának, a későbbi V. Lászlónak akarta biztosítani a magyar trónt, és törekvését a német császár is támogatta. Erzsébet, célja elérésére Jiskrát, a híres zsoldosvezért (nálunk sokáig Griská- iiok írták) nevezte ki Felsö- Magyarország főkapitányának. Jiskra ugyan nem volt huszita, de serege javát a huszita háborúkban erős katonai egységgé kovácsolódott táboritákból toborozta, és al- vezérei is husziták voltak. Seregében szlovákok, lengyelek, rutének és magyarok is szolgáltak. Sárospatak körzetének parancsnokságát Petr Aksamit huszita alvezér gyakorolta. A husziták számos várat megszálltak, és újakat is építettek. Az elfoglalt kastélyokat, monostorokat sáncokkal, bástyákkal, falakkal erősítették meg. Sárospatakon az elavult Árpád-kori vár helyén a ma is álló Vörös-tornyot a husziták építették. Hogy a követ honnan bányászták a várépítéshez, arra fényt derít egy pataki professzor kutatása: a Megyer-hegyen levő kőbanya művelésének kezdete visszamegy a 15. századba, amikor a husziták Patakon voltak. Az sem érdektelen, mivel vakolták a kővárat vörösre. A Patak melletti Makkoshotykán említi egy középkori oklevelünk a Makra-mái földrajzi nevet. A mái ebben a vonatkozásban a hegyodalt jelzi, a makra pedig az olasz közvetítéssel hozzánk került arab magra szó módosult alakja, amelynek jelentése: festékként is használt vörös föld. vörös agyag. A Vörös-torony akkor egészen más képet mutatott, mint ma; alacsonyabb volt, a födémeket fagerendák alkották, és nem lakótoronynak, hanem erődnek épült. Később a Pálócziak és Percnyiek tovább alakították, s innen ered a tévedés, amely a Vörös-torony építését nekik tulajdonítja. Építői szerint a vár hadászati célja nem Erzsébet királyné fiának érdekeit szolgálta, har nem egy erődrendszer láncszemeként a huszitizmus vallási, politikai és kulturális eszméinek megvalósítását. A régebbi századok történészei közül Pray György, Heltai Gáspár, Bél Mátyás, Kapprinai István és Vályi András is foglalkozik Patak huszita megszállásával, az újabbak közül pedig Hóman Bálinttól Fügedi Erikig többen említik. A husziták pataki várépítésére leghitelesebb mégis ifjabb Csécsi Jánosnak, a pataki kollégium híres professzorának vallomása. A Bodrogköz egy kutatója pedig azt írja, hogy Hunyadi János Tokaj várát éppen a Patakról támadó husziták ellen erősítette meg. Természetes és érthető, hogy a központi hatalmat szervező Mátyás király leszámol a vele is dacoló huszitákkal. Bonfini, a korabeli történész Mátyás királyról szólván hadvezérei, Roz- gonyi Sebestyén és Magyar Balázs 1458. évi tetteiről írja: „Majd Talafusra és Ak- samitra .. . vonultak tovább, kik Sárospatakot és több más várat tartottak hatalmukban .. A husziták nyilván felderítették a túlerővel közeledő királyi hadsereget, és északi irányban kivonultak a talán még nem teljesen erődített várból, késleltető csapatot hagyván falai között. Ám Mátyás serege mellőzte a vár vívását, s a husziták utóvédjét, amelyet Aksamit vezetett, Botkőnél csatára kényszerítelte, és megverte. A husziták lóereje Talafus vezetésével elvonult. Kapprinai János 17(17 —71-ben Bécsben megjelent, Mátyás király okleveleit tartalmazó és magyarázó latin nyelvű művében így ír erről: „... a Patak várát védelemmel tartó csehek látván a társak gyászos vereségét, Sebestyén győzelmét, azután az ellenkező hatalomnak magukat önként megadták.” A huszita harcosok közül sokan Mátyás fekete seregéhez csatlakoztak. A husziták pataki jelenlétéről tanúskodik a város ferences rendjének balra tolódása olyannyira, hogy a parasztokkal részt vettek a Dózsa-íelkelésben. 1526 után itt több ferences szerzetes a reformáció hívévé vált, s magában a város lakóinak vallási átállásában is szerepe lehetett a huszita hagyománynak. * A huszita vezérek a kor szokása és erkölcse szerint seregük eltartása végett megsarcolták a gazdag földesurakat és városokat, de a Tablóhadjárat bizonyíthatóan Aeneas Sylvius, a későbbi II. Pius pápa ráfogása, aki a Habsburgok magyar- országi trónigényét pártolta, s aki szerint a magyarok Hunyadi Jánost „zsarnoknak és árulónak” tartják. * Alaptalan az a vélemény, amely a Vörös-torony építését Perényi Péternek tulajdonítja, aki csak a mohácsi vész után szerezte meg a pataki várat. A torony fennállását pedig 1482-től” 1528- ig több oklevél félreérthetetlenül bizonyítja. Ugyanígy (éves az az újabban hirdetett nézet is, amely a Vöröstorony létrejöttét a Pálóczi unokatestvérek örökösödési problémájával magyarázza. A kezükön több vár is volt, tudtak min osztozkodni. Mátyás egyébként sokkal többre becsülte a városi polgárságot, semmint, hogy egy földesúrnak egy Vörös-torony mere tű erődítés építését engedélyezze. A Pálócziak csak Mátyás halála után, a központi hatalom gyengülése folytán leheltek a Vörös-torony urai. Bevallom. fiatal leány koromban haragudtam Vilma nénire. Strandról jöttem, barnapirosra sülve, ő meglátott az utcán, és összecsapta a tenyerét: — Te nem vagy épeszű, kislányom! Ahelyett, hogy elbújnál a nap elől, vörösre sütleted magad! Már a nyelvemen volt valami gorombaság, de lenyeltem. Nem tudom, hogyan ugrott be most ez a jelenet, de eszembe jutott Vilma néni és „megbocsátottam” neki. Nemcsak azért, mert közelebb kerültem az. ő akkori korához, de mert azóta rájöttem: rengeteg olyan jelenség van a világon. amit az idős ember másként érez, másként él meg, mint a fiatal. így a legegyszerűbbet, az évente ismétlődőt, a nyarat is. A tavaszi, az őszi napsütés kellemes az. idős embernek. de bizony a nyári hőség megviseli őket. Milyen fontos lenne jobban odafigyelni rájuk. Lehel. hogy a saját nagymamánk a város vagy az ország túlsó részén lakik, de bizonyos, hogy van a szomszédunkban olyan idős néni vagy bácsi, aki bizony örömmel venné, ha a nagy melegben a saját bevásárlásunkkal együtt felhoznánk az ő fél liter tejét, tíz deka vaját, három zsemléjét is. Hogy nem kéri? Kérdezzük meg mi tőle. És gondoljunk arra, hogy remélhetőleg a mi nagymamánknak is vannak jó szomszédai. És nemcsak erről van szó. A nagy melegben az. utcán is idegesebbek, ingerültebbek vagyunk egymással. Utazunk a tömött villamoson, autóbuszon és haragszunk az öreg emberre, hogy ő is. minek megy csúcsidőben?! De hátha éppen azért utazik, mert most indul haza az unokaőrzésből, vagy éppen oda tart, hogy egy héten egyszer a fiatalok is elmehessenek egy moziba. Bizony magam hallottam vegyszer egy „udvarias” fiatalembert, aki felállt az ülőhelyéről egy igen idős bácsinak, de ezzel a szöveggel: — Üljön le papa, de mi a jóistennek nem marad ilyenkor otthon a fenekén? Az öregember vagy nem hallotta, vagy nem akarta meghallani a kommentárt, de megköszönte az átadott helyet. Persze nem minden fiatal türelmetlen, és nem minden öreg a megtestesült jóság. A tények viszont ettől még tények maradnak, és a fiatal, ha nem másért, legalább azért legyen megértőbb velük szemben, hiszen ő is lesz egyszer... (de ez már szinte közhelyszámba megy, le sem írom. pedig van egy mondás: Akinek nem esik idejében a fejére egy tégla, az megöregszik). ‘ S. M. Azért van ennek a városnak új arca is.
