Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-05 / 156. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. július 5., péntek Határozott névelővel Pap Miklós: A tokaji Ebben meghatározza a jáA Nemes Tihamér országos középiskolai számítás- technikai versenyen igen szép sikerrel szerepeltek a borsodi diákok. A legjobb húsz között végzett Palotás Árpád, a Herman Ottó Gimnázium és Szabeczki Zsolt, a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium tanulója, a kazincbarcikai Rajz István és a Bláthy Ottó Szakközépiskolából két diák, Perkás Zoltán és Nánási László. A verseny igen előkelő helyét — a második helyezést — érte el Fekete István, a Földes Ferenc Gimnázium harmadikos diákja. (A döntőbe — rajta kívül — egyébként a Földesből még további hat fiatal került be.) * A jó hírt Dusza Árpád, a gimnázium tanára, megyei szakfelügyelő telefonálta meg. Ö mondta el azt is, hogy az országos verseny második helyezettje, Fekete István most elérhető közelben van. nyári munkát vállalt a BÁÉV-nél. Természetesen olyat, aminek köze van a számítástechnikához. De azt már az érdekelt mesélte el, hogy raktárkészlet-nyilvántartó programot készít. Vékony, magas, fekete hajú fiú. Mint bármelyik hasonló korú társa. — Hogy kezdődött a ba- rátkozás a számítógéppel? — Úgy, hogy mindig érdekelt a matematika és hallottam, ez még általános iskolás koromban volt, hogy a Földesben működik egy Kis matematikusok baráti köre. Jelentkeztem rá, és akkor hallottam, hogy van számítógépes kör is. Végül erre jelentkeztem. Akkor még Dusza tanár úr volt a „főnök” a szakkörön. Később — matematika tagozatra járok — már komolyabb gépek is voltak az iskolában, és én ottragadtam a számítógépeknél. Elsős voltam, amikor beneveztem egy versenyre, a második fordulóig jutottam el.. . Rendszeresen próbáltam megoldani a középiskolások részére adott feladatokat a matematikai lapban. — Ez a mostani verseny milyen volt? — Szerintem az iskolai forduló volt a legnehezebb, később, a második fordulóban inkább az idő volt az ellenfél, mert az rövid volt. A döntőben viszonylag ismert és könnyű feladatot kaptunk, ennek ellenére szét- húzódolt_ a mezőny. Az az igazság, hogy én is vétettem hibát... — Sok időt tölt a gép mellett? — Ha az ember komolyan akarja csinálni, akkor elég sok idő rámegy, különösen a szüleim szerint. Persze, ha lenne saját gépem, akkor könnyebb lenne — vannak osztálytársaim, akik már megkeresték a maguk gépére valót —, de így ebéd után az iskolában dolgozom. Jó azért, hogy az iskolában ezt_ meg lehet csinálni. — Szülei mit szólnak ehhez a szenvedélyhez? — Ha gépet nem is tudnak nekem venni, támogatják. Ök különben is rám bízzák, nekik az a fontos, azt hiszem, hogy becsületes ember legyen belőlem. Egy év múlva, érettségi után villamosmérnöki karra szeretnék menni. Talán ott tudom majd legszélesebben alkalmazni a programozást a munkámban. Az az igazság, hogy a programozó 'matematikus szak az egyetemen nagyon jó. De nehéz például állást találnia annak, aki végez. És ha talál is? Beszéltem már például olyannal, aki két éve dolgozik, de most sem tudja pontosan, mi a feladata! Ez nagyon rossz lehet, nem akarom, nem szeretném. Ezért gondoltam a villamos- mérnökire. — Esélyei? — Talán ez a verseny is segít. Különben kiszámoltam az átlagom, 4,7. Ez eléggé jó... Azért negyedikben érdemes lesz ráhajtani egy kicsit. — A nyár hogy telt eddig? — Eddig remekül! Előbb öten voltunk Balatonszeme- sen egy Express-táborban, ahol általános iskolások voltak főleg. Olyanokkal foglalközlünk egy kicsit (no, persze, voltak igazi tanárok is!), akik érdeklődtek a számítástechnika iránt. Az eső sokat esett, így sokan érdeklődtek. Azután Kazincbarcikán voltam egy megyei táborban, egyetemről jöttek előadók hozzánk. Rengeteg programot cseréltünk, szóval ez nagyon jó volt. Még azt is megengedték, hogy esténként felvigyük a gépet. Az igazat megvallva, néha hajnalig játszottunk, de arra is szükség van . . . — Őszintén, mi az, ami vonzza a számítógéphez? — Az, hogy a gép kiismerhetetlen ellenfél, hogy logika kell ahhoz, hogy legyőzzük. Szóval, magamat is kipróbálom és igazán szép, amikor olyan feladatokat tud adni az ember a gépnek, hogy ne csak fütyüljön, villogjon, hanem értelmes munkát végezzen ... Ezért jó például az is, amit most csinálok . . . Azután pedig remélem, még vár a nyár! A Napjaink júliusi száma Katowice, a testvérváros címmel közöl összeállítást a júliusi Napjaink. A minap az egyik lengyel rendező a ‘Stúdió '115-ben — a mi tapasztalatainkkal egybehangzóan' — arról beszélt, hogy tőlünk nyugatra nem értenek minket, sőt érdeklődést >em mulatnak. De vajon egymást jól ismerjük-e itt Közép-Kelet-Európában ? A testvérvárosi kapcsolatok például nem merülnek-e ki csupán protokolláris, udvarias gesztusokban? A kérdés korántsem költői, noha a magyar—lengyel kulturális kapcsolatoknak (és érdeklődésnek) történelmi hagyományai vannak — egészen a tatárjárásig. Mégsem haszontalan újra- és újrakezdeni az ismerkedést, a bemutatást, és a bemutatkozást. Négy tanulmány: Kovács Csabáé, D. Molnár Istváné és Nagy László Kálmáné, valamint A. Porcsal- my Éváé ismerteti Felső-Szilézia múltját és irodalom- történetét. Ízelítőül Malgor- zata Golabek, Feliks Netz verseit, Tadeusz Koziura és Cyprian Kamii Norwid prózáját közli a lap. IV. Béla kálváriáját, illetve Frigyes herceg cselveté- seit követhetjük nyomon Grandpierre K. Endre A tatárjárás titkai, avagy: Béla király menekülése című tanulmányában. Sajátos történelemszemlélete, oknyomozása izgalmas olvasmány. Hasonló örsi Ferenc drámája is Balassi Bálintról (Dávid király katonája). Az Ifjúság és társadalom sorozatban ezúttal Ujházy Csaba (A verebek után kik következnek?) és Laczkó András (Vallomások a pályakezdésről) írásait olvashatjuk. Ujházy Csaba (szakmája szerint bíró) a fiatalok deviáns magatartásának okait, tüneteit nyomozza, elemzi, míg Laczkó András a pályakezdés-beilleszkedés nehézségeit illusztrálja négy interjúval. A lapban ezúttal Bysztray Ádám, Pusztai Zoltán, Kalász László, Rózsa Endre, Gyurkovics Tibor. Papp Lajos, Takács Imre verseit olvashatjuk. Herman Ottóra emlékezik érdekes írásában Sándor András (Bükki táj és magyar szellem). Szekér Endre Simonyi Imréről, Szelei Béla Gerelyes Endréről írt tanulmányt. Hajnal Kornél Hogyan csináltunk újságot? címmel 1945-ös emlékeit írta meg. Drozsnyik István és Lóránt János grafikái, Laczó József fotója illusztrálják a lapot. (horpácsi) Ha valahol az országban, vagy a nagyvilágban tokajit hallunk emlegetni, szinte minden mást kizáróan biztosak lehetünk afelől, hogy nem a helyi kőbányáról, nem a zempléni dombokat az Alfölddel összekötő tiszai átkelőhelyről lesz szó, hanem a Tokajban, vagy Tokaj- Hegyalján termett borokról. A tokaji tulajdonképpen jelzője egy borfajtának, ám ez a jelző jóval több. Ez már régóta fogalom. Éppen ezéil indokolt határozott névelővel emlegetni: a tokaji. Mert ez esetben nem lehet más, csak bor. így emlegeti már a kötet címoldalán Pap Miklós. Tokaj múltjának, a tokaj-hegy- aljai szőlőművelés történetének lelkes kutatója, a tokaji múzeum korábbi vezetője is abban a közel háromszáz oldalas könyvében, amelyet a közelmúltban adott közre a Gondolat Kiadó. Ez a címe: A tokaji, s benne a szerző arra a kérdésre keresi, és nagyrészt meg is adja a feleletet. mi a titka a tokaji világsikerének, hogyan terjedt az el a világon, milyen szőlőfajtákat takar ez a tokaji név, és így tovább. Pap Miklós a tokaji Bormúzeum vezetőjeként ezeknek az ismereteknek autentikus tudója és most megosztja ismereteit egy nagyon jól szerkesztett és jól megírt könyvben az érdeklődő olvasókkal, könyvével egyszersmind arra is példát mutatya. miként lehet tudományos ismereteket populárisán és olvasmányosan közkinccsé tenni. Többször is volt szerencsém a szerzői hallani, amint a tokajiról mesélt, most. kötete olvasása közben ugyanezt a meleg szavú, a téma iránti szeretettől fűtött mesélést- kalauzolúst éreztem. Ezért jó, ezért lebilincselő e könyv. Négy nagyobb fejezetre osztja mondandóját a szerző, s tényleges mondandója elé rövid bevezetési iktatott. Nemzetközi VIT-tábor nyitotta meg kapuit Szolnokon, a város tiszaligeti pihenő- és üdülőcentrumában. A kéthetes táborozás nyolcvan résztvevője — magyar, bolgár és észt úttörő — számára a rendezők színes programot állítottak össze. Meghívták a gyerekeket a júliratlanabb olvasó szamára, hol is van Tokaj-Hegyalja, melyik az a huszonnyolc település, amely idetartozik napjainkban, miként alakult ki három és fél évszázaddal ezelőtt ez a zárt körzet, milyen fontosabb rendelkezések szabályozták életét a szá- z.adok folyamán. Ezt követően igen részletesen írja le a hegvaliai szőlőkullúra kialakulását a kezdetektől napjainkig, az ősi és a mai szőlőfajtákat, a területhez fűződő hiteles adatokat és némely, néphiten alapuló történetei, majd a következő nagyobb fejezetben magát a hegyaljai bort és az azzal kapcsolatos ismereteket mondja el. Ebben a fejezetben esik szó a borkezélés történetéről, a palackozásokról, címkézésekről. a bornak a világban elfoglalt helyéről és sok egyébről, de itt olvashatunk bői dalokat, pincézési leírásokat is. Tokaj folklórjáról és a tokaji dicséretéről a különböző országokban és nyelvterületeken olvashatunk a következő fejezetekben. Gazdag irodalomjegyzék teszi végül teljesebbé az értékes kötetet. Pap Miklós könyve, amelyet igen sok fotó is illusztrál. nem elsősorban a szakemberhez szól, de minden bizonnyal az is haszonnal és élvezettel forgathatja, mert igen sok olyan adattal, adalékkal szolgál, amit talán kevés bortermelő ismer, s olvasmányosan írja le ezeket. A bortermesztéssel, szőlőmű- J veléssel nem foglalkozó, de a hazájának, népének értékei iránt érdeklődő olvasó pedig a felfedezés örömével ismerheti meg mindazt a sok érdekes és fontos dolgot, amitől a tokaj-hegyaljai borból a tokaji lelt és lesz, és amelyről Pap Miklós olyan sok szeretettel és olyan nagy hozzáértéssel beszél. us 6-án rendezendő megyei úttörő VIT-napra, amellyel a < közelgő moszkvai világifjúsági találkozót köszöntik. A rendezvényen föllépnek a megyéből összesereglő úttörő művészeti csoportok, a KISZ Központi Úttörő Művészegyüttes, a chilei Viktor Jara együttes. A Felhőgombolyító és Fényesítő Vállalat szakszervezeti titkárának asztalán megcsörrent a telefon. Bögyike jelentkezett, a pénzügyi osztály üdvöskéje, aki semmihez sem értett különösebben, de mindenbe beleszólt, meg egyébként is jó kiállású leányzó volt és személyesen az új igazgató által kiválasztott, helyenként bizalmas leendőkkel megbízott munkaerő. Mint ilyen, némi befolyással is rendelkezett, miért is senki sem szerette, ha ő telefonált, mert abból rendszerint valami társadalmi munka, vagy egyéb, különmunkát adó elfoglaltság kerekedett ki, amit Bögyike ugyan cseppet sem erőszakolt, hanem minden agresszivitástól tartózkodva, szerényen az igazgató személyes kívánságára hivatkozva közölt. S lehet-e egy ilyen módon közölt kívánságnak ellentmondani? Ugye, nem! Nos, ez a Bögyike hívta telefonon a szakszervezeti titkárt, és ezért lett borús annak homloka, amikor meghallotta a hangját. — Mint a szakszervezet titkárát hívtam Stropák elvtársat — közölte Bögyike bevezetésként. — Szeretném megkérdezni, és az igazgató elvtárs is igen kíváncsi rá, hogy tud-e a szakszervezet Szendvics Lajos elvtárs betegségéről, aki immár három hete betegeskedik, táppénzen van. — Hogyne tudnánk! — hangzott a gyors válasz. — Úgy? Tudnak! — váltott élesebb hangra Bögyike. — Akkor az igazgató elvtárs arra lesz kíváncsi, miért nem látogatta meg a szak- szervezet a beteg dolgozót. Nem a szakszervezet dolga lenne az emberekkel ilyenformán is törődni? — Először is, Szendvics elvtárs az a ritka dolgozó, aki nem tagja a szakszervezetnek — replikázolt Stropák. — Másodszor pedig, tudomásom szerint, igen sokan voltak meglátogatni a beteget a szakszervezeti tagságtól függetlenül. Mint emberek, kollégák, munkatársak. Magam is voltam. — Az nem lehet! — Már megbocsásson, én csak tudom, hogy voltam. — Nem, az nem lehet. Az nem lehet, hogy a hivatalos beteglátogatás már megtörtént. Ugyanis még nincsen lekönyvelve, pedig itt, a pénzügyi osztályon számoltunk Szendvics "lvtárs betegségével és ötven forintot beterveztünk a látogatás állami költségeire. Csokoládé, kompót és egy aláírás tőle, hogy átvette a cuccot, mert fő a bizonylati fegyelem. Szóval ez a belég még hiányzik és mindjárt vége a negyedévnek. Ez pedig be volt tervezve . . . — Akik jártak nála, vittek ajándékot . .. — De azt nem a vállalat küldte! Szendvics elvtárs, ha felgyógyul, bejön reklamálni, meg sértődés lesz, meg .. . tudja, hogy van az .... A szakszervezetnek intézkednie kellene, hogy ez az ügy tisztázódjon, illetve a vállalati ajándék Szendvicshez, az aláírt belég pedig a pénzügyi osztályra kerüljön. Az igazgató elvtárs nagy súlyt helyez erre... Így történt, hogy a hivatalsegéd — ő is vállalati dolgozó — Szendvics Lajos lakására sietett az ajándékkal. Aztán, amikor a négygyermekes özvegy Striguláné elcsúszott az esőben a csúszós utcán és eltörte a combcsontját, már nem volt keret, hogy neki is vegyenek ajándékot. Sőt, az is vita tárgyát képezte: üzemi balesetnek tekintendő-e, ha valaki beteglátogatás közben töri el a lábát? Ugyanis özvegy Striguláné volt a hivatalsegéd, aki Szendvics Lajos lakására vitte a vállalat ragaszkodását jelképező ötvenforintnyi ajándékot. (bcnedck) (b. m.) Nemzetközi VIT-tábor Idén először rendeznek Visegrádon palotajátékokat. A látványosságban szerepelnek csodadoktorok, komédiások, táncosok és kikiáltók. Életre kel a palotaromokon Károly Róbert udvartartása is. A kellemes nyári programot íjászok és bajvívók produkciói zárják. A műsort július 7-ig, szombaton és vasárnap láthatják az érdeklődők. A képen: Károly Róbert udvarában.
