Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-23 / 171. szám

1985. július 23., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Mikor álmodik jót az elnök? Három tokaji kistermelő levélben fordult szerkesztősé­günkhöz, panaszára gyógy­írt keresve. Mint ahogy leír­ták, harminchat, részben sa­ját, részben a bekecsi terme­lőszövetkezettől kihelyezett tehenet tartanak a tiszaladá- nyi Magyar Róna Termelő­szövetkezettől bérelt legelőn. A zavartalan fejeshez áram­ra volna szükségük. Egyet­len oszlop felállításával a gondjukat rendezni lehetne, de a termelőszövetkezet el­nöke kérésüket a követke­zőképpen utasította el: igaz, hogy az engedélyezés rajtam múlik, de ezt a papírt soha nem fogom aláírni. Kérdé­sükre, hogy miért, azt a vá­laszt kapták: — „Csak!”... Színik György magyarázat helyett a legelőre invitál. A község végénél, a bodrogke- resztúri út mellett húzódik ez a gyepterület. Rajta vá­lyogkunyhó, náddal fedett, rozoga hodály, s karámok. Az asztfalt után pár méter­re kiásott gödör. A villany- oszlop helye. A kistermelő is odapillant, és nem is tikolja elkeseredését: — Tokajnak a felső részén nem tartanak szarvasmar­hát. A községi csordához vé­gig kellene hajtani az álla­tokat a főutcán. Ebbe a ta­nács biztos nem egyezne be­le. Ezért béreltem ki 50 ezer forintért ezt a 25 holdas le­gelőt. Bár ne teltem volna! A termelőszövetkezet min­dent elkövet, hogy tönkrete­gyen minket. És itt nemcsak az egy árva villanyoszlopról van szó. Az csak az elnök jó- vagy rosszindulatán mú­lik. Viszont az is igaz, hogy pillanatnyi hangulata, sze­szélye 14 ezer forintunkba került, mert nem tudtuk a tejet időben kifejni, s az át­vevőhelyre szállítani. Meg is romlott. Egy magánházból vezettünk ki a legelőre egy vezetéket, amely szinte ál­landóan zárlatos lett. De ezt a békát még lenyelnénk, azt már nem, hogy a szövetke­zet hármunk ellen szinte há­borút indított. Itt került elő az első le­vél. Keltezése július első napja. Aláírója a szövetke­zet főmezőgazdásza. Idézünk belőle: („Személyes ellenőrzé­sem során megállapítottam, hogy többszörös felszólítás ellenére, tehénállományát nem a kijelölt helyen legel­teti .. . Becslésem szerint a szabálytalan legeltetés miatt 100 mázsa szénatermés esett ki a közös gazdaság termésé­ből, ezzel Ili ezer forint kár érte a szövetkezetei. Egyben felhívom figyelmét, hogy a további károkozásokat ke­rülje el, mert kártérítés mel­lett a szabálysértési eljárást is kérelmezni fogjuk.”) — Majd leültem a földre, amikor ezeket a sorokat ol­vastam. Mert amit leírtak, az lényegében igaz. Csak arról felejtkeztek el, hogy a Bod­rog árhullámai kacsaúsztató­vá változtatták a legelőt, amelyre nem lehetett álla­tot hajtani. Ott legeltettünk, ahol tudtunk. A fűért 50 ezer forintot fizettünk éven­te, s ezt tisztességes árnak tartjuk. Azt sem szabad elfelejte­ni, hogy a szövetkezet nem mérte ki szerződésben rög­zített területünket. Vörös tintával nem volt ráírva a gyepre, hogy az szövetkeze­ti tulajdon. A válaszlevelet elküldtük, címezve a szö­vetkezetnek, felsorolva indo­kainkat, kérve a kártérítés mellőzesét. Feleségem, s kis­termelő társam, Tóth József személyesen is felkereste a szövetkezet vezetőit. Tóth József: — Benkő Fe­renc főmezőgazdász szó sze­rint kidobott engem. Ezek­kel a szavakkal: „seprés in­nen” ... Szmik György: — Nem is nagyon csodálkoztam azon, hogy tíz nap múlva újabb levél érkezett. („Termelőszövetkezetünk tudomására jutott, hogy Ün tudomásunk nélkül 71 na­pon keresztül a Tokaj Fel- sömezön levő, a szövetkezet tulajdonát képező juhho- dályban 34 db tehenet tar­tott ... Felszólítjuk, hogy a teheneket azonnal vigye el és a juhhodályt ürítse ki, ugyanakkor 24 tehén 10 Ft db nap, 71 napra a juh- hodályban való tartásért, használati díj címén fizes­sen meg II napon belül szö­vetkezetünknek 24 140 Ft­ol.") A történet folytatása: — Ez így volt. Amikor üresen állt a hodály, tényleg be­vittük a teheneket fejni, de mintegy 10 napig, nem 71- ig. Ahogy megérkeztek a birkák, kiürítettük az aktot. Amennyiben a szövetkezet vezetői személyesen tájéko­zódtak volna (vagy egy hoz­záértő szakembert küldtek volna ki), azonnal kiderül, hogy a tehenek nem voltak behajtva. Ehelyett büntetni akarnak. Inkább azzal tö­rődnének, hogy ne maradjon parlag, mert végigmenve To­kaj korábban jól termő földjein, csak szántatlan, ve­tetten táblákat lehet látni. Tudomásom szerint a tej­termelés kormányprogram. Ezért kezdtünk nagy buzga­lommal a tehéntartáshoz. És furcsának tartjuk, hogy egy tsz vezetője, akinek első­rendű kötelessége lenne a tejtermelés érdekében min­dent megtenni, így áll a té­mához. Sári Gyula, a tiszaladányi termelőszövetkezet elnöke: — A kistermelőnek igaza van. Ezer hektárunk maradt idén parlagon. Ennyi területen akadályozta meg az ár- és belvíz a vetési munkákat. A növénytermesztés árbevétel­kiesése meghaladja a 16 millió forintot. Ez a mi ba­junk. Valószínű, veszteség­gel fogja zárni az évet szö­vetkezetünk. De visszatérve az elhangzott panaszokra, hadd mondjam el a szövet­kezet véleményét. Szó sincs arról, hogy mi nem támo­gatnánk a kistermelőket. Elvégre Szmik György ké­rését is méltányoltuk, bérbe adtuk a legelőt, hogy ne kelljen Tokajon — amit nem is engednének — áthajtani a szarvasmarháit. De a bér­leti szerződést csak vele kö­töttük, a mai napig nem tudjuk, hogy két társának tehenei miként csapódtak állományához. Ráadásul az állatait nemcsak belvízkor legeltette, mert azt elnéz­tük volna neki. Saját sze­memmel láttam, hogy a ho- dálvba július közepén is be­kötötte állatait. így az ösz- szes kártérítési igényünk jo­gos. Meg fogjuk keresni a tanácsot, hogy kárunkat ténylegesen felmérjék. Az elnök is egyre ingerül­tebbé válik: — Valahol tu­domásul kéne venni, hogy az egyéni nem mehet a kö­zös rovására. A szövetke­zetnek ezeregyszáz, a háztá­ji gazdaságoknak több, mint ötszáz szarvasmarhája van. Ezt mind el kell lakarmány- nyal látni, akkor is, ha bel­víz fojtogatja a legelőn a fü­vet! Éppen ezért hozta a ve­zetőség a döntést; minden egyéni állattartót ellátunk takarmánnyal, de idegen gazdaság tehenét nem. — Ne haragudjon, hogy jön ez ide? — Mert felbukkanlak az illegális tehenek. A Nagy- miskolci Állami Gazdaság, a bekecsi, s a gönci termelő­szövetkezet kihelyezett négy évre. kistermelőkhöz tehene­ket. Nekünk egy árva szót sem szóltak szándékukról, pedig ezeket az állatokat ne­künk kell ellátni — mégha térítés ellenében is — ta­karmánnyal. Világos, hogy érdekellentét áll fenn. Ne­künk további állományhoz sem legelőnk, sem takar­mányfelületünk nincs. Ezért a kihajlás kezdetén közhírré tettük, idegen állatot a le­gelőn nem tűrünk meg. Aki mégis kihajtja, az ellen sza­bálysértési eljárást kezdemé­nyezünk. A tanács sokakat meg is büntetett. Az 500— 900 forintos büntetés nem érte el célját, ma is legalább 30 tehénről tudok, amely jogtalanul legel. Ezeket az embereket, mármint a tulaj­donosokat naponta fel kéne jelenteni. Nem is tudom, ed­dig miért néztük el nekik. (Nemrégen történt, hogy egy kistermelő, 14, így ki­helyezett állatát, több napos felügyelet nélküli bolyongás után, a búzamező kellős kö­zepéből hajtották be a tsz majorjába. Gazdája azokért az állatokért, melyeket na­ponta kétszer kell fejni, har­madnap, káromkodva jelent­kezett. Sári Gyula ezért hív­ta fel az állatokat bérbe adó, s kihelyező gazdaság igaz­gatóját, aki azonnal vissza­szállította a teheneket.) — Valamit még szeretnék elmondani. Ez a kihelyezési akció nagyon felelőtlen ügy­let. Kiadják a kistermelők­nek a teheneket, s nem in­formálódnak arról, hogy a vállalkozónak egyáltalán van-e legelője, van-e istál­lója, vagy csak a befektetés nélküli, gyors meggazdago­dást keresi? Ez nem Szmik Györgyre, vagy ennek az ügynek szereplőire vonatko­zik, de ettől függetlenül, a kép általánosítható. Vissza­térve a panaszoshoz, sok mindent elnéztünk volna ne­ki, azt, hogy idegen állato­kat legeltet, azt, hogy a mi kaszálónkat használja, talán még azt is, hogy önhatalmú­lag beköltözött a hodályba, de akkor elsőként ő jelent­kezzen, s legyen mindezekre valamilyen árajánlatot. A tejtermelés népgazdasági ér­dek, ki lehetett volna alakí­tani egy egészséges komp­romisszumot. De kérem ő hibázott, s ő kezd el most vádaskodni? Csoda. hogy nem engedtem felállítani azt a bizonyos villanyoszlopot ? így a történet végéről a happy end elmarad. Mind a tsz, mind a kistermelő a ta­nácshoz fordul, döntsön a hivatal, hogy kinek van iga­za! És ezzel megkezdődhet a végeláthatatlan pereskedés. — kármán — Ki minek mestere? - az LKM-bei A korábbi évek hagyo­mányainak megfelelően ez évben is megrendezésre ke­rülnek a Lenin kohászatban a Ki minek mestere? szak­mai-politikai vetélkedők. A fiatalok ősszel, többek közt LD-olvasztár, szálöntő, hen- gerész-forrasztár, villanysze­relő-lakatos, valamint laka­tos szakmákban mérik ösz- sze tudásukat. A nagyüzemi KISZ-bizottság által kezde­ményezett versenysorozat előkészítése már megkezdő­dött és a vetélkedőkre több száz fiatal jelentkezését vár­ják. Bálázzák a szalmát Ahogy befejezik munkájukat a kombájnok, máris megjelennek az aranyló tarlón a bálá­zógépek, hogy a rendre vágott szalmát hengerekbe tömöritsék. Képünk a Tiszakeszi Tisza- menti Termelőszövetkezet határában készült, ahol Hesston tipusú bálázóval oldják meg a melléktermék gyűjtését. Fotó: Laczó József A Miskolci Sütőipari Vállalatnál Sokszor irtunk már a sü­tőipari termékekről, több­nyire csak a vásárlók szem­szögéből. Kicsi a zsömle, rö­vid a kifli, száraz a kenyér, égett a kuglóf: ugye sokak számára ismerősek ezek a megállapítások? Ezekre az írásokra a sütőipar vezető­sége mindig reagál, elmond­ja a saját véleményét. Most Budavári Tibor, a Miskolci Sütőipari Vállalat energetiku­sa a vasgyári sütödébe in­vitál, győződjünk meg róla, milyen körülmények között készül a város mindennapi kenyere. A Fürdő utca 1. szám alatt levő üzem most inkább fel­vonulási területnek látszik, mint kenyérgyárnak. A már elavult berendezések, korsze­rűtlen munkaeszközök tet­ték feltétlenül szükségessé a beruházást. A szabadban is legalább 30 fok van, de az üzemben minimum 50 fok. Beszélge­tőpartnereink: Bendsák Kál­mán, a vállalat igazgatója. Kázsmér Béla gyáregység- vezető. — Azt hiszem, ha látnák a fogyasztók, hogy milyen körülmények között dolgoz­nak itt, kevésbé háborodná­nak fel egy-egy nem egészen jól sikerült terméken. Bár lehet, hogy ez érdekli leg­kevésbé az embereket, azért mégis az lenne a kérésem, beszéljünk kicsit a régi üzemről. — Nagyon rosszak a mun­kafeltételeink. Ez az épület, amelyben jelenleg folyik a termelés, egy többször átépí­tett, sok ideiglenes megol­dással foltozott gyár. Több­nyire kézi erőre kell számí­tanunk, de kevés fizetésért, meleg üzemben, három mű­szakban, folyamatos terme­lésre nagyon kevés a jelent­kező. A zsömle gyártása ma­nuális, a lisztet kézzel kell a zsákokból kiönteni, a csé­székbe berakni, majd fel­dolgozni. Ebben a gyártási folyamatban egyedül a zsöm­le méretre gömbölyítését végzi gép. Óránként egy- egy asszonynak 7200 gombó­cot kell a tálcákra rakni, majd ezt kézi erővel tolják be a kemencébe. Ez a ke­mence 1978-tól működik fo­lyamatosan, karbantartásra csak szombat délutántól va­sárnap délelőttig állhat le. Gyakran kimarad az áram, ilyenkor leáll az egész gyár­tás — mondja a gyáregység­vezető. — Hány ember, mennyit termel napionta? — Százhúsz a dolgozói lét­szám és 170—200 ezer da­rab a napi termelésünk. Az új létesítményben piedig 180—200 fővel, napi 230 ezer zsömlét szeretnénk sütni. — A gondok után hallhat­nánk valamit az épülő új beruházásról? A műszaki vezető ve­szi át a szót: — A hatodik ötéves tervben egy sütőipa­ri kombinátot szerettünk volna létrehozni. 1980-ban elkészítettük a terveket, a beruházás 150 millió forint­ra rúgott volna. Sajnos pénz­ügyi keretünk nem engedte meg, hogy ennyi pénzt ál­dozzunk iá, és nem akar­tunk belemenni egy átgon­dolatlan, bizonytalan építke­zésbe. így az igényeinket le­szállítottuk, és a miskolci Szövtervvel készítettünk egy újabb tervet. Eszerint az üzemben négy alagútkemen- ce lesz, amit egy központi kazánról működtetünk. Igyek­szünk minden teret optimá­lisan felhasználni. Bővítjük a szociális helyiségeket. A régi üzemegységet összekap­csoljuk az újjal, és itt lesz a készáru raktár, ami most nincs. Ezzel elérjük, hogy a pékáru természetes hőfokra lehűlhet és nem törődik me­legen. Itt helyezünk majd el egy laboratóriumot, és egy tmk-műhelyt is. Helyet kap a lisztraktár, hiszen a lisz­tet 15 napig pihentetni kell, amire most nincs lehetősé­günk. A régi csészéket és dagasztógépieket is kicserél­jük. — Ahogy jöttünk át az új, még csak félig kész üzem­csarnokon, rengeteg nagy ládát, dobozt láttunk, ezek már az új berendezések? — Igen. Bár az építkezés még a felénél tart, az új gé­pieket már megvásároltuk még 1982-ben, és ezzel meg­spóroltunk egy kemence árát, megközelítőleg 1,8 mil­lió forintot. Megvannak már a kazánok és a gépiek nagy része. — Hogy halad az építke­zés? — A kivitelezést az ÉAÉV vállalta, az időjárás miatt van némi lemaradás, már a tetőt szigetelték vol­na, de folyton esett az eső. Reméljük, hogy most a jó időben ezt befejezik. Ahogy ez meglesz, mi már kezdjük beépíteni a kemencéket — válaszolja az igazgató. — Terveznek-e valami- lyen termékbőv ítés t ? — Egyelőre nem. A mos­tani termékválasztékunk elég bőséges, inkább azt szeret­nénk, ha a meglevő termé­keink megfelelő mennyiség­ben és minőségben kerülné­nek a fogyasztókhoz. Eh­hez az is kellene, hogy a kereskedelem ne rendeljen többet az eladható mennyi­ségnél, és utána a szárazát ne keverje a másnapi friss­hez. Ha a mostani választék mellett javítani tudunk a minőségen, bizonyára keve­sebb lesz a reklamáció. Mindannyiunk örömére. Orosz B. Erika Mérettartó műanyag padlók A Hungária Műanyagfel­dolgozó Vállalat pvc-padló- kat gyártó üzemében kor­szerűsítik a termékszerkeze­tet: csökkentették a hagyo­mányos kemény pvc-szőnye- gek előállítását, s fokozták az újszerű, habszerkezetes műanyag padlók termelését. Az idén készülő, mintegy 8 millió négyzetméternyi mű­anyag padlónak a fele már habosított termék lesz. A döntést széles körű köz­vélemény-kutatás előzte meg. A vállalat szakembereinek kérdéseire sok ezer válasz érkezett, amelyek többsége szerint a vásárlók lakásuk felújításához vagy újonnan épült otthonuk csinosításá­hoz a hagyományos mű­anyag padlókkal szemben előnyben részesítik a drá­gább, ám sokkal johb minő­ségű, hő- és hangszigetelő, habosított piadiókat. Különö­sen népiszerűnek bizonyult a vállalat egyik újdonsága, az üvegszállal erősített méret­tartó piadió, amelynek a ha­bosított termékek kedvező tulajdonságain túl további előnye, hogy a használat so­rán semmit sem veszít ere­deti formájából, az illeszté­sek évek múlva is úgy si­mulnak egymáshoz, ahogy a padlót leragasztották. ' Gondok — szakemberek szemével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents