Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-20 / 169. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12

1985. július 20., szombat

— Mi ez a micsoda? — kérdezte hétéves fiam az asztalon heverő fotóra bökve.

— Köcsögfa - válaszolok automatikusan, lakonikus tömörséggel. Éppen csak odapillantok a kérdezett képre, s dolgozom tovább egy határidős munkán.

De a gyermek újra szól, újra kérdez: — mi az, hogy köcsögfa?

A toll megáll a kezemben. Mór-mór ingerülten azt mondanám: — Hogyhogy mi az!? A köcsögfa az köcsögfa! Hagyd már az ilyen buta kérdéseket! Ám ekkor újra odapillantok a képre, s valami különöset látok. Egy másik köcsögfát. Egy másikat, ami

legalább 25 esztendeje mór nem is létezik. Utolsó darabjaival nyilván a fejsze végzett, majd a nyórsaláshoz rakott tűz, vagy egy másik tűz. Már nem is emlékszem, olyan régen volt. Azt a köcsögfát - amint még áll, s teljesíti feladatát - viszont, most, hogy e képre pillantok, újra látom. Ott áll nagyanyám nyári konyhája mellett, ott a fehér orgonabo- kornól. Sőt most már mást is érzek; a köcsögökből ilyenkor nyáron kanalazott hideg aludttejek máig szeretett ízét.

A gyerekre pillantok. Az a köcsögfa, az én köcsögfám már csak az emlékeimben áll, mór csak ott porosodik. Fiam csaknem két évtizeddel azután látta meg a napvilágot, hogy utolsó darabja ellobbant a lángon. Ö mór az aludttejet pohárból kanalazza, s frizsiderből veszi ki.- Tudod - s leteszem a tollat —, a köcsögfa valamikor, ott, ahol tehenet tartottak, nélkülözhetetlen tartozéka volt a falusi portának. Ennek „ágain" tartotta a ház gazdasszonya az üres, tisztára mosott tejesedényeket, elsősorban a köcsögöket. Innen vették le, ha valamelyikbe tejet, írót, vagy más tejterméket kívántak tenni. Sok eszköze, tartozéka volt akkortájt a tejfeldolgozásnak. Például a fejőszék, a rocska,

vagy fejősajtár, o köpülőfa, vagy más néven zurboló, maga a köpülő, ami lehetett fából, vagy cserépből. Te ezeket már nem ismered. Honnan is ismernéd!... De tudod mit? Hozd csak ide a könyvespolcról azt a piros könyvet. Az a címe Képes magyar néprajz. Az az! Bihari Anna és Pócs Éva írták. Ebben megtaláljuk mindazokat, amiről beszéltem neked... No látod, ez itt egy másmilyen köcsögfa, de a rendeltetése ugyanaz, mint a fényképen látotté. Ez meg itt o rocska, az a másik meg a köpülő. Jól mondod, ilyen dédnagyanyádnól is porosodik a fészerben . . .

Hatvanhat éve történt

Részlet Csanádi—Nagy% várnái—Winkler: A

magyar repülés története című munkájából: „1919. június 18-án Sze- beny Miklós tábori megfigyelő, Ezékiel András tábori pilótával Tárd községnél lezuhant sérült gépével. A zuhanásnál Sze- beny Miklós meghalt, Ezékiel András pedig súlyosan megsebesült. A század (3. Vörös repülőszázad) 161 175 jelű UCI gépe teljesen összetört.”

E pár soros „nyommal” Halász János ezüstkoszorús repülő, a tardi honvédelmi klub vezetője kereste fel még az elmúlt évben Kása Józsefet, a mezőkövesdi MHSZ-titkárt. Arra kérte, „nyomozzanak” tovább, hogy minél több információ, dokumentum kerüljön elő e lassan feledésbe merülő eseményről, majd pedig állítsanak méltó emléket a Tanács- köztársaság eddig nem ismert, mégis jeles személyiségeinek.

A könyvben közölt adatok rövid időn belül gazdagodtak egy korabeli fényképpel, amely a tardi repülőgép-katasztrófa után egy-két nappal, ott a helyszínen készült a lezuhant gépről, s az ott tartózkodó vöröskatonákról. E fényképet Kosa Józsefék azon nyomban elküldték a Népszabadság szerkesztőséSiebeny Miklós, a Tanács- köztársaság tábori megfigyelője, pilótája

géhez. A kép u lap Hatvanöt éve történt sorozatában meg is jelent tavaly ősszel, többek között azzal az aláírással, hogy az MHSZ mezőkövesdi városi vezetősége kéri a lezuhant két vöröskatona le- származottainak, ismerőseinek jelentkezését.

Időközben helyben, Tar- don is akadt szemtanú, a 75 éves Kiss László, a Mezőkövesdi Áfész autószervizének portása személyében. Ö mint gyermek, rajta van az egykori fényképen, fehér ingben, lehajtott fejjel. A hajdani eseményről minap így emlékezett:

— Mint tíz év körüli gyermek, gyakran voltam kint a legelőn a lovakat legeltetni. Történt azon a '19-es nyáron, hogy egy repülőgép — amiről később kiderült, hogy géphiba miatt — egy pilótával leszállt erre a tardi legelőre. Csaknem egy hétig volt ott, s várta a segítséget. Közben a faluból, de a szomszédos településekről is sokan érkeztek megcsodálni az akkortájt szinte csodának tűnő masinát. Ügy egy hét múlva, mondja a pilóta: na, ma fog jönni a „javítógép”! Nyilván valahonnan értesítést kapott. Hétköznap volt, én aznap is kint legeltettem. Jött is a dupla szárnyú gép Kövesd felől, úgy ahogy mondta. Elhúzott a fejünk

felett, majd a gyepdűlönél próbált megfordulni. Ám a Hajdú gödrig végénél váratlan dolog történt. Orrával lefelé zuhanni kezdett a gép. Én a lent várakozó pilótával rohantam ^a zuhanás helyszínére. 'Ő — nagy darab ember volt — megragadta a roncs szárnyait, próbálta széthúzni, hogy mentse a bennelevő- ket. Nekem odakiáltott: — öcsi, hozzál gyorsan vizet! Én szaladtam a libapásztorokhoz, tőlük vittem vizet. Ezzel mosta meg az akkorra már kiszabadított pilótákat. Ügy emlékszem hárman voltak, de közülük csak egy élt. Őt nemsokára elvitték, nyilván kórházba. A halottakért és a roncsgépért később szintén autó jött. ..

A Népszabadságban megjelent felhívás nyomán több levél is érkezett Mezőkövesdre. Ismerősei, rokonai jelentkeztek a lezuhant pilótáknak.

Dr. Balogh Júnosné Budapestről írt. Neki nagybátyja volt Szebeny Miklós. Ö küldte el Szebeny fényképét, aki — ugyancsak tőle tudjuk — 1889- ben született. Műszaki egyetemet végzett, s már kora ifjúságától lelkes és kiváló sportember volt. A

borúban az olasz fronton ismerkedett meg, s lett hadirepülő, ’19-ben, a Tanácsköztársaság pilótájaként szolgálta a forradalmat. A családi emlékek szerint mint kiváló repülőre fontos feladat várt: valakivel Szentpétervárra kellett volna repülnie, de ebben a halálos végű balesete megakadályozta. Hamvai sokáig a Farkasréti temető egyik díszsírhelyén nyugodtak, később a temető átrendezésekor testvére Szebeny Ludmilla (dr. Baloghné anyja) a halásztelki temetőbe vitette, ahol ma is pihen.

Ezékiel János levele Pi- liscsévről érkezett. Többek kzött ezeket írta: — Ezekiel András édesapám első unokatestvére volt. Ta- hitótfaluban született, s a Kerepesi temetőben van eltemetve. Nőtlen volt, 1893- ban született...

Szénié János Tahitótfa- luból ugyancsak Ezekiel Andrásról irt. Levelében többek között azt tudatja, hogy a szerencsétlenség után, amikor sérüléséből felépült, s hazalátogatott a kiváló pilóta, ő maga is személyesen találkozott vele. Ugyancsak tőle tudjuk, hogy Ezekiel a ’20-as évek közepén tüdőbajban halt meg.

*

Az egykori repülőgéptragédiára, s azok hős pilótáira emlékezve Tárd Község Közös Tanácsa és az MHSZ Mezőkövesd városi vezetősége emlékművet szándékszik felállítani még ebben az esztendőben. A tervek már elkészültek. Egy kőből rakott obeliszk tetején az UCI típusú gép öntött, kicsinyített másával hirdeti majd Szebeny Miklós és Ezékiel András önfeláldozó bátorságát, hősiességét.

repüléssel az első világháA tragikus eseményt megörökitö fénykép. Egy-két nappal a repülőgép lezuhanása után készült.

A király leánya

Sárospatakon, a var- templom előtti téren, az elmúlt hónapban avatták fel a város legújabb képzőművészeti alkotását,

Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész többalakoa szoborkompozícióját, amely IV. Lajos, thüringiai őrgróf és Árpádházi (Szent) Erzsébet Sárospatakra érkezését ábrázolja. A neves szobrász nemzetközi elismerést kiváltó műve méltó dísze az értékekben gazdagodó pataki várnegyednek.

A hír röviden ennyi. S most. — kissé részletesebben — lássuk az esemény lelytörténeti vonatkozásait.

Árpádházi (Szent) Erzsébet, II. Endre magyar király (az Aranybulla megalkotója), és a Bánk bán drámából közismert meráni Gertrúd negyedik (egyes források szerint harmadik) gyermekeként, 1207-ben látta meg a napvilágot. A legújabb kutatások szerint Sárospatak várában. Csa- nád Béla szerint a várnak abban a szobájában született, amelyet később kápolnává alakítottak át. Jeles család sarja Erzsébet, hiszen atyai nagyapja — I. István és I. László után a leghíresebb Árpádházi király — III. Béla volt, s négy testvére közül a legidősebb IV. Béla néven, mint „második honalapító" vonult be történelmünkbe.

A gyermek Erzsébetet, kora szokásai szerint már négyévesen eljegyezték Hermann thüringiai őrgróf, tartományi fejedelem hasonló nevű kisfiával. S hogy a két fiatal együtt nevelkedhessen, gyermekfejjel el kellett hagynia hazáját. Élete hátralevő éveit német földön volt kénytelen tölteni. A feljegyzések szerint Erzsébet játékos gyermek volt, korán megtanult, s később imádott lovagolni, szívesen részt vett a kor társasjátékaiban, szépen táncolt, meleg hangon énekelt. Ám a korabeli leírások arról is beszámolnak, hogy sok próbáltatáson ment keresztül a magyar királylány. Alig volt hatéves, amikor értesült anyja haláláról.

Kilencéves korában pedig meghalt jegyese, a sokat betegeskedő Hermann. Már- már felvetődött, hogy haza vagy kolostorba küldik, amikor Lajos, a fiatalabb őrgróf beleszeretett, s 1221- ben Wartburg várában, fényes menyegzőn hűséget esküdött egymásnak a két fiatal.

Házasságukból három gyermek született. Az első, Hermann születése után, II. Endre meghívására, férjével együtt hazalátogatott Magyarországra Erzsébet. 1222. szeptember 29-én indult útra a fiatal pár lóháton, s a 15 éves asszony örömmel látta viszont szülőhazáját, szülővárosát. (Mint a bevezetőmben írtam, Patakra érkezésük pillanatát kívánta ábrázolni kompozíciójával Varga Imre.)

Amikor visszaindultak német földre, még nem tudta, hogy utoljára látta hazáját. Férjét is korún elvesztette. Lajos részt vett a II. Frigyes vezette keresztes hadjáratban, s az úton járvány áldozata lett. A 20 éves özvegyre súlyos megpróbáltatások vártak. Férje rokonai nem nézték jó szemmel adakozó, szegényeket istápoló tevékenységét, rövidesen el kellett hagynia Wartburg várát. Előbb Eisenachban, majd Marburgban élt rendkívül puritán életet. Kevés értékét, munkával keresett kenyerét a szegényekkel osztotta meg. Nagyon fiatalon, 1231. november 17-én halt meg. Holttestét Marburgban temették el. Halála után négy évvel, 1235. május 26-án — még apja. II. Endre életében — IX. Gergely pápa a szentek közé iktatta a magyar királylányt.

Erzsébet élete, története, legendái a világ számos művészét ihlették meg. Liszt Ferenc oratóriummal állított neki emléket. S olyan nagy művészek festették meg Patak egykori leányát mint Raffaello, Murillo, Hans Holbein, Jan van Eyck, hogy csak a legismertebbek nevét említsem.

Varga Imre szobra Sárospatakon

Az oldalt irta: Hajdú Imre Fotó: Fojtán László