Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. július 17., szerda Közönségsiker és kiemelkedő zenei színvonal Peter Ratzenbeck, az első este sztárja Több mint másfél ezren váltottak jegyet a két nap során folkfesztivál Felsorolni' is nehéz volna, hogy mi mindennel próbálkozott már eddig a Kaláka együttes és a Miskolci Városi Művelődési Központ azért, hogy — az idén végre fesztivál rangot nyert — Kaláka-folknapokból igazi rendezvényt varázsoljanak. Hat nyár, hatszori reménykedés a közönség érdeklődésében, a jó időben, a produkciók sikerében. Volt már hőlégballon, sátortábor a népművészeti tárgyak árusainak, bohóctréfák és mesejátékok a gyerekeknek, volt lovagi torna, és nonstop •koncert három színpadon egyszerre, voltak kényszerű és szándékos kiruccanások (hangversenyek más helyszíneken) a diósgyőri vár falain kívül... De leginkább bizakodás és szívós kitartás: enélkül aligha érhettük volna meg azt a két szép délutánt és estét, amit ez a hatodik folk(nap) fesztivál jelentett. Július 13-án és 14-én valami olyasmi történt a diósgyőri várban, ami minden előadóművész és minden köz- művelődési dolgozó álma. Tódult a közönség, az emberek kitűnően érezték magukat, a műsor igen magas nívót ért el, az erősítés jól szuperált, a programok gördülékenyen követték egymást, és az időjárásra sem lehetett panasz. Amit a kezdeti évek této- vasága után már tavaly és azelőtt is tapasztalni lehetett, hogy a közönségcsábító külsőségek és „programvat- tázások” helyét, és fontosságát előbb-utóbb a zene veszi át. És az is várható volt, hogy akadnak majd olyan előadók, akiket a közönség a Kaláka-napok sztárjaivá avat és elvárja, hogy évről évre fellépjenek. (Hans Thessing, Kaláka együttes stb.) Miként arra is számítani 'lehetett, hogy a ciklikusság nyomán tanúi lehetünk együttesek felfejlődésének (Szélrózsa), együttesek átalakulásának (Mlakám, Gépfolklór, Kormoran stb.), vagy feloszlásának. A folkfesztivál révén kicsit belülről figyelhettük a műfaj kifejezésmódjának alakulását, a népzenével szoros rokonságban álló, vagy azt épp autentikusan művelő csoportok, előadók művészi fejlődését. Az idén nagyot fordult a fesztivál szekere, hiszen első alkalommal próbálták hasznosítani azokat az amatőr kezdeményezéseket, amelyek országos méretekben kitapinthatok. Pályázat útján versenyre' hívták az öntevékeny előadókat, az előzsüri 45 beérkezett kazetta alapján választotta ki azokat, akik a színpadon is bizonyíthatták képességüket. A kilenc fellépő közül a székesfehérvári Los Andinos került ki győztesen, övék lett a fődíj. Első helyezést ért el a miskolci Blue Grass Band, a Magyar Rádió kü- löndíját pedig a borsodi Szederinda együttes, és a pécsi Vízin Antus csoport kapta. Az amatőr produkciók ugyanazt a tételt bizonyították, mint amit a hivatásos, félhivatásos muzsikusok fellépése: a műfaj határai szabadok és tágasak, jól megfér közöttük a hagyományos népzene és annak valameny- nyi aktualizált válfaja, de nem tűnik idegen világnak a rhythm and blues és a dzsessz hatásé leniekkel dúsított városi folklór sem. Ugyancsak az azonosságot tükrözte a széles nemzetközi érdeklődés, már ami a bemutatott, feldolgozott darabokat illeti. A profik és az. amatőrök is szívesen nyúltak déli szomszédaink és a balkáni népek dalaihoz, de hallhattunk dél-amerikai és egyesült államokbeli népzenét is. A koncertek jócskán belenyúllak a késő esti órákba, bár ezt senki sem bánta, mivel a közönség kitűnően szórakozott. Szívesen tapsolt és énekelt együtt a muzsikusokkal, több tucatnyian akadlak, akik nem tudtak egy helyben ülni, s mint a mesebeli varázssíp hangjára, ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy táncra perdüljenek. Kisebb listát tenne ki csupán a felsorolásuk a közreműködő művészeknek, így engedtessék meg, hogy mindössze néhányat említsünk: az első este sztárja Peter Ratzenbeck volt. Gitárjátéka még azokat is lenyűgözte, akik eddig a másik favoritra, Hans Thessingre esküdtek. Vasárnap este a Zsarátnok vitte el a pálmát, a legforróbb hangulat az ő műsoruk alatt keletkezett. A Kalákáék a szokásos ma-' gas nívón látták el házigazdái tisztüket, szívesen hallgattuk Sebestyén Márta éneklését, miként élvezettél figyeltük a Gereben, vagy a Mozaik együttes koncertjét. De mint említettem, a felsorolás távolról sem teljes. Az a másfél ezer ember, aki a két nap alatt végighallgatta az előadásokat, ezzel pontosan tisztában van. Tapasztalatuk — ezt nagyon jólesik leírni — valameny- nyiüknek feltétel nélküli nyereség. D. Szabó Ede Fotó: Szabó Árpád Jártam én koromban, hóban, húzott az álom. Mást kerestem s mellém te álltái kardél mellett felnőtt virágszál, sebzett virágom. Húsz évem elveszett, s érzem, te lész a vigasz. Mord kültelken, hol a füst szárnyal, szádról szóló harmonikáddal föl-fölvidítasz. Engem a szépség, a vígság csodásán éltet. Érte égek, hogy megmaradjak, bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak kócból a mézet. Köröttem kusza az élet, kusza a sorsom. Vértezz hittel, hűséggel állig, akkor én a halálos ágyig beléd fogódzom. Míg' élt, karizmatikus jelenség • volt. Személyes varázsa nemcsak közvetlen ismerőseit, pályatársait bűvölte el. fegyverezte le, de azokat is, akiknek nem mindennapi szellemi tápláléka a vers. Életükben nem mindig a legnagyobbak a legnépszerűbbek. Sőt. A magyar irodalom történetében számos példát találunk arra, hogy csak az utókor szolgáltat elégtételt. Nagy László megtörni látszott ezt a rossz hagyományt. Századunk második felében megkopott a vers varázsa, magyarán egyre kevesebben olvasnak. verset. Nagy László tudta ezt. elszomorította, de nem törte meg a hitét a szépség és a szó igazában. Tudta, hogy a vátesz-szerep ideje lejárt. A költőnek úgy kell vállalnia népe egész történelmét, fajtája, s az egész emberiség gondjait, hogy hangja nem tudja túldübörögni a technika új csodáiba csábult század, a felgyorsult idő és események bábeli hangjait. Nem is ezt tartotta feladatának. Vannak korok, amikor a költészetnek, s egyáltalán a művészetnek az a feladata, hogy megőrizzen, átmentsen értékeket. Ki viszi át a szerelmet? — kérdezi sokat idézett versében, a szerelmet, amelyet népdalaink mindig természeti képekkel írnak szemérmesen körül: egy virággal, kibomló, vagy lehajló ággal, egy- egy kedves madár képével. Ma, amikor könyvtárnyi irodalma van a szexnek, a szerelemről már csak a költők mernek (?), tudnak beszélni. Szorongva, visszafogottan, mert féltik. Nehogy az vesszen el a nagy kapkodásban, rohanásban, ami az embert a természet fölé emeli. De csak akkor, ha nem szakad el tőle. Nagy László költészete nem az elidegenedésé, noha nagyon is jól tudta, látta, érezte, hogy meglazultak, elgyengültek az éltető gyökerek. Optimizmusa a küzdő emberé, aki szembe mer nézni a szörnyeivel, amelyeket maga teremtett. Nagy László költészetének gyökerei a magyar népköltészetbe kapaszkodnak, de József Attila fegyelmezett logikájával, gondolatiságával tört a magasba, terebélyesedett ki. Verseinek éltető eleme ugyanis a burjánzó, de ■ vaslogikával fegyelmezett költői kép, amely első olvasásra talán bonyolultnak hal, de mindenkor adekvát, azaz pontos kifejezése, tükrözése korunknak. Ettől lett maradandó érték. túl a most ünnepelt 60. évfordulón is. H. S. Egy kurta nyári sorozat után Az elmúlt hét csütörtökjén végre zavartalan nyári este várta .azokat a százakat, akik a miskolc-tapol- cai szabadtéri mozi nézőterén foglaltak helyet, hogy megtekintsék A certaldói vásár című zenés komédia előadását. Ez volt a játék ötödik, egyben utolsó előadása is. Akik látták, örömmel teszik el szép nyári művészeti emlékeik közé, akik nem először látták, azt is mondják, a produkció a korábbi estékhez képest jelentős mértékben beérett. (Ezt azért is jó feljegyezni, mert a kedvezőtlen kora nyári időjárás miatt az együttes szinte nem is tudott a helyszínen próbálni, a zárt termekben való felkészülés pedig nem pótolhatta a helyszíni gyakorlatot. Mire azonban ezt a gyakorlatot megszerezhették a játszók, letelt az az öt előadás, amelyre a rendező szerv, a Miskolc Városi Művelődési Központ felkérte és szerződtette őket. Nem oktalan talán néhány gondolat feljegyzése e produkció kapcsán. Mint már korábban hírül adtuk, hosszú évek után most sikerült először a Miskolci Nemzeti Színház művészeit is bevonni a Miskolci nyár ’85 rendezvényeibe. Gyarmati Béla rendezői irányításával készült fel az alkalmi társulás — a színház tagjaiból verbuválódott együttes — az öt előadásra. A• felkészülésbe fektetett művészi és anyagi ráfordítás — kosztümök, díszlet stb. — természetesen pontosan olyan méretű volt, hogy azzal akár tízszer ennyi előadásra is képes produkció születhetett, öt előadással csak éppen belejöttek a színészek, a játéknak a szájreklámja sem futhatott még szét a városban, vagy akár Tapolcán, s máris vége a szériának. Nem tudhatom, hoev a városi művelődési központ anyagi okok miatt méretezte-e ilyen szűkre e produkció lehetőségeit, s vajon a további előadások költségeit tudta volna-e finanszírozni? Azt sem tudhatom, miért volt viszonylag szolid ennek az előadásnak a propagandája, s hogy a közönség miként érdeklődött volna utána, ha több előadást tartanak? Csak feltételezhetem, ha a megjavult időjárási körülmények között szétfut ennek a kicsi- szolódottabb előadásnak a híre, ha segít a szájreklám és egyéb propaganda, lehetett volna nagyobb érdeklődés, s megdőlt volna az a sokéves hit, amely szerint a miskolci közönség nem kíváncsi a saját színházi produkcióira nyáron, ugyanakkor nagyon homályosan, ellentmondó hírekből ismert vendégekre szívesen áldozza pénzét. Mindenesetre gazdaságtalannak is látszik öt előadás kedvéért ekkora felkészülés — tizenkét színész, húsz-huszon- két főnyi statisztéria, tizenöt tagú zenekar, rendező, karmester, díszlet- és kosztümtervező, nagyszámú műszaki apparátus stb. —, de erről nem a krónikásnak kell döntenie. A krónikás csak sajnálhatja, hogy több előadásra nem volt lehetőség. Amikor a színészek augusztus vége felé visszatérnek majd nyári szabadságukról, esetleg eszébe juthat valakinek, hogy felújítsák A certaldói vásárt. Én nagyon örülnék neki. Ám most mindenképpen megtört egy művészeti produkció pályaíve, az együttes hét hétre mindenképpen kiesik belőle; ez törést jelent, újra vissza kell szokni. De megpróbálni mindenképpen érdemes lenne. Ez a nyári játék még néhány más gondra is felhívja a figyelmet. A tapolcai környezet igazán alkalmas szabadtéri színpadi játékokra. A nem állami tulajdonban lévő akropolisz, a szabadtéri színpad megérdemelné az alkalmasabbá tételt. Meg kellene találni a módját, hogy a miskolci művészek jelenléte — különböző műfajokból — folyamatosabb legyen a nyári programokban mind Tapolcán, mind a diósgyőri várban, ahol július 25-től — ugyancsak miskolci művészek előadásában — látható a Mágnás Miska című Szir- mai-operett. Jó lenne hosz- szabb előadássorozatokban gondolkodni, » az sem lenne éppen elhanyagolható feladat, hogy a hazai, illetve helyi művészek, köztük a színház tagjai rendszeres foglalkoztatásával Miskolc még szervesebben épüljön be a nyári szórakoztatásba. A két nyári miskolci színházi produkcióval nagyot léptünk előre a korábbi évekhez képest. Ezt a lépést újabbaknak lenne jó követni. (benctlek) Ma este a képernyőn Hollóháza . Szőkébb pátriánkat érin- # tő, ám országos érdekű témát kínál ma este 21.35-kor az első műsorban a „Lesz-e Hollóháza a porcelán Weimarja?” című adás. Kará- csondi Miklós és Kárpáthy Mariann műsora arról kíván tájékozódni és tájékoztatást adni, hogy a három évvel ezelőtt igen nagy hévvel indult beruházás és Szász Endre grafikusművész (o látható a képen) kapcsolódása a Hollóházi Porcelángyárhoz eddig milyen eredménnyel járt, a nagyarányú beruházás miként váltotta be a hozzáfűzött reményeket, illetve mik lehetnek azok meghiúsulásának okai.
