Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
1985. július 17., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A fűrész szüretel Egy elvesztett Valamikor egymás után telepítették az ültetvényeket. A kajszit, a meggyest, a szőlőt. Nagy állami támogatással, de nem kímélték, sajnálták saját pénzügyi eszközeiket sem. A Harangod dombjain „megszületett” a nagyüzemi gyümölcstermesztés, amely kezdetben beváltva a hozzáfűzött reményeket, jelentős nyereségei biztosított évente a megyaszói Aranykalász Termelőszövetkezetnek. Ahogy telt, múlt az idő, úgy fogytak a remények. A szüretelő!« zsivaját a motorfűrészek dübörgése váltotta fel. Dőltek a fák, fogytak a tőkék. Dolgoztak a fejszék, s elveszett egy paradicsom... Tóth Károly, a szövetkezet elnöke emlékeivel kezdi: — Valamikor azt hittük, hogy tényleg paradicsommá lehel változtatni ezt a tájat, ültetvények hosszú sorával, bő termést hozó gyümölcsösökkel. Ám a számításokba hibák csúsztak. És ezekről a hibákról kiderült, hogy végzetesek. Nem a gyümölcs érik be Megyaszón, hanem a gyümölcsfák érnek fejszére. Hozzá kell tennem: az ültetvények felszámolása sajnos az én elnöki „működésemet” fémjelzi, amiért természetesen vállalom is a felelősséget! A fakitermelők éppen egy évtizede köszörülték először gyümölcsfákhoz eszközeiket. A fűrészek áldozatává akkor a barackos vált. — Nem jó szívvel hoztuk a döntést. A szövetkezet szekere, akkoriban kátyúba jutott, igyekeztünk minden olyan ágazatot felszámolni, amely a ráfizetéses termelés forrása volt. Az elöregedett kajsziültetvény, s az alacsony — és tartósan alacsony — piaci árak megpecsételték az ágazat jövőjét. Akkor még nem tudták, hogy a csonthéjas növény sorsában a szőlő is osztozni fog. Kelecsényi Imre, a gazdaság főkönyvelője: — Légvárat építettünk. Az akkori előrejelzések azzal biztattak, hogy a csemegeszőlő-telepítésekre szükség van, különösen nagyvárosok mellett, mert nagy a lakossági igény. A tervezők alaposan elszámították magukat, rosz- szul mérték fel a várható keresletet. Ráadásul szövetkezetünk éghajlati adottsága eleve behatárolta a gazdaságosságot. hiszen nálunk az alfölditől két héttel később értek be a fürtök. A piacon a szőlődömping kellős közepén jelentkezhettünk terményünkkel. A kő hektáros ültetvényünk eleve veszteségre ítéltetett. Az utóbbi öt évben több mint négymillió (!) forintot fizettünk rá. — De akkor miért csak az idén vágták ki a tőkéket? — Meg kellett várnunk, hogy a telepítésre kapott állami dotáció annyira csökkenjen, hogy a felvett támogatást nem szükséges visszafizetni. Ezért akármennyire veszteséges volt a termelés, az ültetvényt nem bánthattuk. — Maradt kilenc hektár meggy és cseresznye. Olyan kis terület ez, ami már biztos nem oszt és nem szoroz. Vagy mégis? Az elnök őszinte: — Ha a jövedelmezőségét nem tudjuk javítani, — s erre csekély az esély —, akkor két éven belül felszámoljuk. Pedig itt is megpróbálkoztunk az égvilágon mindennel. Rázógépeket béreltünk, termésfokozó hormonnal kezeltük a fákat. Volt év, amikor ez az ültetvény egymilliós jövedelmet is hozott. De azután elkerülhetetlenül jöttek a kudarcok. A fák nem bírták n gépi rázást. A hozamok csökkentek. A konzervgyár a túltermelés hatására szőrözni kezdett. Tavaly 100 mázsa gyümölcs került cefréshor- dókba ... Tehát eltűnik az utolsó ültetvény is. Arról a tájról, amelyre öt évvel ezelőtt még nasv elkénzelések születtek. A főkönyvelő erről a tervről beszél: — Szó volt arról, hogy gazdasági társulásban a környék szövetkezeteinek összefogásával száz hektár korszerű ültetvényt hoznánk létre. Mivel ilyen formában nagyobb állami támogatást kaptunk volna a telepítésre, s a gyümölcsösök hűtőtárolóra épültek, reális volt az esély, jövedelmező ágazat kialakítására. De végül is az egészből nem lett semmi, hiányzott a legfontosabb; az elegendő pénzügyi alap. Pedig, — és ezt senki nem vitatja — megfelelő fajtaösz- szetételű, korszerűen művelt ültetvények megteremthetnék azt a nyereséget, amelyre nagy szüksége lenne a termelőszövetkezetnek. De ezek kialakításának az ára is nagy. Kelecsényi Imre már sorolja is: — A szőlő egy hektárja 220—250 ezer forintunkba kerülne, amelyből csak 102 ezer forint az állami támogatás A meggynél, cseresznyénél arányában hasonló a helyzet. Következésképpen; lépni nem tudunk. Szövetkezetünk hatkilencmillió forint közötti nyereségre képes. Vagyis a gyümölcsösök kialakítása elvinné a fejlesztési alapunkat, s a többi ágazat előre lépéséhez, de még szintentartá- sához. sem tudnánk pénzt előteremteni. Ha hitelből próbálnánk megvalósítani, akkor megint zsákutcába kerülnénk, az ágazat hatékonysága nem bírná el a törlesztési, s a kamatterheket. Megértve a szövetkezet érveit, tudomásul kell venni, hogy a Harangod lankáin elveszett egy ágazat. Miként fűrészek vették át a főszerepet Csobaj, Felsőzsolca, Sa- jóvámos — és még sorolhatnánk hosszan tovább — ültetvényein. De sajnos nemcsak a fákat veszeitjük el. hanem az olcsóbb árak reménységét is. Mert minden egyes nem termő ág. kevesebb gyümölcsöt is ie’ent. s a hiány újabb lehetőséget teremt — a hibáit mindig taktikusan rejtegető — kereskedelmi. s feldolgozó vállalatoknak. hogy az árakon is- m°t emelienek. Vajon megállíthatatlan folyamat-e az ültetvények felszámolása? Az igazi vesztes a jobbára városlakó fogyasztó és vásárló lesz. És persze valamennyien. mert nem szabad elfelejtenünk. hogy ezeket az ültetvényeket állami dotációval hozták létre. És ez is olyan érv, amelyre érdemes odafigyelni ... — kármán — Ipari munkacsarnok, tanintézet... Régebben sem voltak munka nélkül, de a város dinamikus fejlődébe mindenképpen kedvez a Mezőkövesdi Építőipari Szövetkezetnek. Lakások százait építették már föl, jórészt ők teremtik meg az emeletes Mezőkövesdet. A lakóházak mellett közintézményeket, ipari létesítményeket építenek és nemcsak itt, hanem a környező községekben is. Munkájuk minőségét jól illusztrálja, hogy kétszer egymás után, tavaly és az idén is Kiváló Szövetkezet kitüntetést kaptak. — Min dolgoznak most a mezőkövesdi építők? — kérdeztük Boa Józsefnétól, a szövetkezet elnökétől. — Hosszabb idő után ezekben a hetekben fejezzük be a szentistváni építkezéseket. Tavaly iskolát építettünk ott, aztán bővítettük az óvodát, most pedig elkészültünk az egészségházzal és a hozzá tartozó szolgálati lakásokkal. Szinte ezzel egyidöben adjuk át rendeltetésének a posta, az OTP-fiók épületét, melyekhez szintén szolgálati lakás tartozik. A kőművesek már „hazajöttek” a kö- vesdi építkezésekre, a szakipari dolgozók is hamarosan követik őket. — Bizonyára lesz munkájuk a városban is ... — Szerencsére igen. A belvárosban, a nemrégiben átadott garzoniház mellett, építünk no fines technológiával egy 26 lakásos épületet. A Bacsó Béla úton pedig egy ugyancsak 26 lakásos házat építünk hagyományosan, kisméretű téglából. A belvárosi ház átadását az évvégére tervezzük, a Bacsó Béla útinál már a befejezésnél tartunk, de az átadáshoz meg kell várnunk, míg elér odáig a gázvezeték. Legnagyobb idei programunk az Autóvillamossági Felszerelések Gyárának csemetekerti munkacsarnoka. Ez egy 40 millió forintos munka. — Tudja-e tartani a szövetkezet a határidőket? — Januárban kénytelenek voltunk pár hetes fagyszabadságra küldeni a kőműveseinket. Néhány hét is hosz- szú idő az építkezésen. Ügy gondoltuk, hogy a második negyedév során megszüntetjük a lemaradást. Sajnos, nem sikerült teljes mértékben. az elmúlt hónapokban az állandó esőzések nehezítették a munkánkat. Az Autóvill üzemcsarnokából rokszor napokig szivattyúznunk kellett a csapadékvizet. Reméljük, azonban hogy ezek a csúszások nem érintik majd az átadási határidőket, „csupán” a mi belső munkaszervezésünket nehezítik. Építőipari szempontból jó év az idei, elegendő és változatos a megrendelés, a munkák között van annyi hatékony, amennyi ellensúlyozni képes a kevésbé gazdaságos feladatokat. Ez most különösképpen „jól jön” a szövetkezetnek, mert mint az elnökasszony elmondta, a másik, az ipari tevékenységgel gondok vannak. Kevés az igény a vasipari munkákra. Felvonulási konténereket, ajtó- és ablakkereteket, zsalukat és egyéb termékeket gyártanak. Mivel már tavaly érezni lehetett az érdektelenséget, tetszetős, praktikus billenőajtós garázsokat és hétvégi házakat fejlesztettek ki. A hétvégi házzal, a garázzsal egyaránt nagy közönségsikert arattak valamennyi kiállításon, bemutatón. elismerést vívtak ki velük szakmai körökben is. Ennek ellenére nem fogynak ezek a termékek sem úgy. ahogyan a kapacitás és a Szervezési szigetek A nehezedő gazdálkodási körülmények között minden forintot meg kell fogni — vallja helyesen a sárospataki Kossuth Tsz vezetősége. Különösen akkor, amikor az ő esetükben a növénytermesztési ágazat a belvizes területek tervezett bevételének elmaradása miatt nem sok reménnyel kecsegtet. Az ipar sem „ontja” mostanában a pénzt a téesznek, ezért okos termékváltással, ügyes piackutatással igyekeznek az időjárástól független ipari tevékenység gyártmányait eladni. Fröccsöntőüzemük például újabban kötőtű készítésével is foglalkozik az eddig szokásos termékek mellett. Rájöttek ugyanis, hogy a kötőtűt importból szerezte be a hazai kereskedelem. így ez a Patakon gyártott és a kötögető lányok, asszonyok körében keresett cikk devizát takarít meg a népgazdaságnak. tervek diktálnák. Munka nélkül azért nincsenek a vasasok, generálmunkákra vállalkozott a szövetkezet. — Milyenek a jövő évi építési kilátások? — Szerződésünk még nincs, de szeretnénk, ha nem kellene levonulnunk az. Autóvill telepéről — mondja Bán Józsefné. — Szociális létesítményekkel és egy galvániizemmel folytatja beruházását a vállalat. Lakások épülnek jövőre' is a városban ... Mindezek mellett elnyertük a versenytárgyaláson a mezőkövesdi ipari szakmunkásképző építési feladatait. Ez ismét szép munka’ lesz. — Mikor és hol épül fel a tanintézet? — A gimnázium mellett építjük, már az ősszel hozzáfogunk az alapozáshoz. — Egy teljes iskola felépítése bonyolult feladat. — Van már tapasztalatunk. Néhány éve mi építettük a kövesdi 2. számú, tizenhat tantermes általános iskolát és a hozzá tartozó •hatszáz adagos konyhát. A 340 fős építőipari szövetkezet az idén 112 millió forint árbevételt és 12 millió forint eredményt tervezett. A kereseteket 9—10 százalékkal szeretnék növelni. Hogy ezt ki tudják gazdálkodni. további szigorító intézkedéseket hoznak a munkaidő. jobb kihasználása és a minőség javítása érdekében. Lcvay Györgyi Lehetséges-e a gyártósor kapacitását 20 százalékkal növelni úgy, hogy nincs mód sem a létszám növelésére, sem pedig az adott technikai-technológiai feltételek megváltoztatására ? A feladattal külföldi szervezőket bíztak meg, és gyorsan kiderült, hogy a kívánt kapacitásbővítés — csakis a munka átszervezésével — bizony megoldható. A jórészt szakképzetlen segédmunkásokat foglalkoztató munkahely átszervezése közben érzékenyen ügyeltek, vigyáztak arra a néhány szakmunkásra, akiknek munkája a minőség és a mennyiség szempontjából meghatározó. s akik ily . módon a munkafolyamat kulcsfigurái. Ugyanis, ha az átszervezéssel a munkahelyi hierarchiában elfoglalt helyüket veszélyeztették volna, akkor az egész átszervezés kudarcával is számolni kellett volna. Ügyelni kellett a közvetlen munkahelyi vezetők „szervezés-érzékenységé- re” is: anyagi ösztönzési rendszerük ugyanis nem a teljesítmény-tartalékok robbanásszerű, hanem csak fokozatos, lassú feltárására készteti őket. S persze vigyázni kellett a segédmun- kásgárdára is, mert ha nem érzik az átszervezés azonnali — és kedvező —anyagi következményeit, akkor egyszerűen odébbállnak. A módszer: az átszervezést követő azonnali és általános órabéremelés — minden teljesítménynövekedés nélkül. így aztán mindenki jól járt, csak a külföldi szervezők távoztak csalódottan, mert be kellett látniuk, hogy munkájuk jó esetben is fél sikerhez vezetett. A teljesítmények és a bérek valamicskét közelebb kerültek ugyan egymáshoz, de a keresetek közötti különbségek nem annyira a teljesítménykülönbségeket, hanem inkább a szóban forgó munkaszervezetekre jellemző hatalmi viszonyokat tükrözték. Más példa: a gépipari nagyvállalatnál egyre többe került és még több gondot okozott a t.mk-munka. Az átszervezéssel megbízott külföldi szakemberek első figyelmeztetése: ha egyszer „tervszerű megelőző karbantartás", akkor semmi helye az utólagos és terv- szerűtlenül kapkodó javítgatásoknak. A tagadhatatlanul racionális elképzelés annyira megtetszett a vállalat vezetőinek, hogy a módszert „egy az egyben” alkalmazni kívánták a váratlan üzemzavarok elhárításával foglalkozók — vagyis a hagyományos értelemben vett tmk-sok — körében is. A következmény: teljes csőd. A gyors reagálást, a hirtelen támadt zavarok esetén nélkülözhetetlen mozgékonyságot és rugalmasságot tanúsító javítóbrigádok egyszerűen nem- tűrték meg a folyamatosan tervezett. a géphibák megelőzésére kitalált — ráadásul a hatékonyságot szolgáló szigorú normázási módszerekkel kombinált — szervezési eljárást. Az akció végül is oda vezetett, hogy közös megegyezéssel tartósították a felemásra szervezett karbantartási rendszert; fokozatosan enyhítették a rendszer szigorát, lazították a prémiumfeltételeket, a munkamegrendelés és az elszámolás rendjét. Az imént vázolt két — és az ezekhez hasonló sok más — példának közös a lényege és a tanulsága: úgy látszik, hogy a vállalatvezetők. s még inkább a termelést közvetlenül irányítók cselekvését a kelleténél jóval kevésbé motiválja a termelékenység növelésével elérhető eredményesség. S ez mindeddig a vezetők érdekeltségi rendszerének hibáira, ellentmondásaira volt visszavezethető. Másrészt: a hazai szervezési gyakorlat többnyire inkább a termelő munkahelyekre szorítkozik; az irányító munkában és a termelés elökészítésé- ban alig-alig fedezhetők föl az átszervezésekből szükségképpen adódó konzekvenciák. Röviden és kényszerű-egyszerűsítéssel fogalmazva: a t eljesi tmény visszatartásra ösztönző érdekeltségi viszonyok közepette jó esetben is csak afféle szervezési szigetek tűnnek fel a vállalatoknál, hogy aztán előbb-utóbb eltűnjenek, visszasüllyedve a gazdálkodás általános feltételrendszerébe. Nem kellene meghosszabbítani, tartóssá tenni e szervezési szigetek létét? Első lépésként sokat jelentene ez is. V. Cs. ... a büklcaljai szőlőben
