Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-13 / 137. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1985. június 13., csütörtök Olof Palme Magyarországon Olof Palme, Svédország miniszterelnöke — Lázár Györgynek, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására — hivatalos látogatásra szerdán Budapestre érkezett. Ma­gyarországi útja első ízben teremt alkalmat a két or­szág kormányfőinek tárgya­lásaira. A Ferihegyi repülőtéren — ahol a kora esti órákban landolt az Olof Palmét és feleségét, valamint a svéd kormányfő kíséretét hozó kü- lönrepülőgép — ünnepélye­sen fogadták a vendégeket. A magyar és svéd zászlók­kal díszített légikikötőben felsorakozott a néphadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György és felesége, Várkonyi Péter külügyminiszter, továbbá po­litikai életünk több más ve­zető személyisége. Ott volt Szigeti Károly, hazánk stock­holmi és Karl Vidar Kell­ners, Svédország budapesti nagykövete. A repülőgépből kilépő Olof Palmét és feleségét elsőként Lázár György és felesége üdvözölte, s köszöntötték a kíséret tagjait is. Üttörők virágcsokrot nyújtottak át a magas rangú vendégeknek. A díszszázad parancsnoka jelentést tett a svéd kor­mányfőnek, majd felcsendült a két ország himnusza. Ezt követően a magyar és a svéd államférfiak kölcsönösen üd­vözölték egymást. Az ünnepélyes fogadtatás után a svéd miniszterelnök és kísérete — a vendéglátók társaságában — gépkocsival szálláshelyére hajtatott. Olof Palme hivatalos ma­gyarországi programja csü­törtökön kezdődik. Kuznyecov fogadta Oláh Istvánt Oláh István vezérezredest, honvédelmi minisztert, aki katonai küldöttség élén hiva­talos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. szerdán fogadta Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge elnökének első helyettese. A szívélyes légkörű meg­beszélésen részt vett Szergej Szokolov marsall, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere, Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka, valamint több más magas rangú szovjet kato­nai vezető. Jelen volt Raj­nai Sándor moszkvai magyar nagykövet. A nap folyamán a magyar katonai küldöttség ellátoga­tott Kubinkába, ahol megte­kintett egy repülős egységet. Ezután az Oláh István ve­zette küldöttség vidéki kör­útra indult. Jelentős magyar sikerrel zárult Szófiában a III. épí­tészeti világbiennálé, ame­lyen mintegy 40 ország 596 építésze — közöttük 22 ma­gyar — állította ki legszebb alkotásainak terveit, fotóit. Az Észak-magyarországi Ter­vező Vállalat Ybl-díjas épí­tésze, Noll Tamás a miskol­ci gyermekrehabilitációs köz­pont tervével, Taba Benő a Bükki Nemzeti Park foga­dóépületének tervével el­nyerte a biennálé bronzér­mét, a fiatal építészek kate­góriájában pedig Viszlai Jó­zsef, a Gyermekmúzeum, Bu­dapest című diplomatervéért ezüstérmet kapott. —ü A megválasztott tanácstagok névsora (3.) ARNÖT 1. Novak János, 2. Galvács Ernő, 3. Lovász Ferenc, 4. Knapp Má­té, 5. Galvács László, 6. Kolen - kó Gábor, 7. Kusper János, 8. Homa Endre, 9. Kaczvinszki Já­nos, 10. Ifj. Simon József, 11. Nagy József, 12. Molnár Béla, 13. Ifj. Tóth István, 14. Ifj. Har­csák Pál, 15. Chmara Jánosné, 16. Béres Ernő, 17. Kálvin Lu­kács, 18. Gondos Zoltán, 19. Lipták Zoltán, 20. Turcsányi Ta­más, 21. Cseh Sándor. BÖCS 1. Nagy Géza, 2. Göndör Sán- dorné, 3. Balázs László, 4. Kiss István, 5. Ferencz Gézáné, 0. Kis Barnabásné, 7. Kristin Béla, 8. Vámosi István, 9. Csányi Pál, 10. Dósa Józscfné, 11. Tamás István, 12. Lüvei Barnabás, 13. Bodnár Gusztáv, 14. Leskó Já­nosné, 15. Hegymegi Lászlón é, 16. pótválasztás, 17. Tóth István- né, 18. Lippai Lajos, 19. Komo­lya János, 20. Pocsai Károly, 21. Oláh Andor, 22. Lakatos József- né, 23. Szabó Ferenc, 24. Csóka János, 25. Horváth András, 26. Kiss István, 27. Lovász István, 28. Tóth Fcrencné, 29. Lovász Lászlóné, 30. Gennus Ferenc. BÜKKARANYOS 1. Pótválasztás, 2. Fábián Lászlóné, 3. Török Gyula, 4. Munkácsi Bertalanné, 5. Cservák István, 6. Érsok Istvánné, 7. Mecser Béláné, 8. Pázmándi Jó­zsef, 9. Botkó Elek, 10. Szabó Péter, íi. Csécsi Bertalan 12. Vass László, 13. Fejes Istvánné, 14. Csécsi Gábor. BÜKKSZENTKERESZT 1. Iladványiné Bérezi Edit, 2. Orliczki János, 3. Budai József- né, 4. Pintér Elemér, 5. Bodnár Tibor, 6. Fridel Antal, 7. Bácsik Lászlóné, 8. Jámbor László, 9. Rapajkó Imre, 10. Mátrainé Er- dődi Valéria, ll. Bihari József, 12. Búzás Antal, 13. Mezei Ká­roly, 14. Égerszegi Lászlóné, is. Matiscsák Ferenc, 16. Erdödi István. GESZTELY 1. Kiss Imréné, 2. Kovács László, 3. Menyhárt László, 4. Petóczi Jánosné, 5. Huszár Fe­renc, 6. Fehér István, 7. Papp Ferenc, 8. Kiss Zoltán, 9. Szűcs Károlyné, ío. Molnár István, ll. Szűcs Barnabás, 12. Ruzsvánszki Endre, 13. Krausz Tamás, 14. Ifj. Drevenka József, 15. Váradi Dezső, 16. Szemán András, 17. Lajhó Dezső, 18. Csóka László, 19. Kertész Istvánné, 20. Tóth Lászlóné. 21. Szűcs Sándor, 22. Biczó imréné, 23. Szabó Lajos, 24. Hornyák István. GIRINCS 1. Vrazala János, 2. Ádám Já­nos, 3. Baráth László, 4. Var­sányi Gyula, 5. Bodnár József, 6. Gyöngyösi Károly, 7. Lupko­vics József, 8. Bene Lajos, 9. Dr. Fehér József, 10. Egyed Zoltánná, ll. Kertész Géza, 12. Balogh Dezső, 13. Balogh Ist­ván, 14. Balogh Mihály. HARSÁNY 1. Baráth Barnabás, 2. Szolno­ki László, 3. Szegedi András, 4. Dudás Barnabásné, 5. Arnóczki Imre, 6. Tóth László, 7. Zsef- nyák Dezső, 8. Leeső István, 9. öcsai Tibor, 10. Bernáth Gábor, 11. Bepei Lajosné, 12. Szenda Sándorné, 13. Papp János, 14. Tóth Sándorné, 15. Székely Bar­nabásné, 16. Kiss Gábomé, 17. Oláh Tibor, 18. Ligeti Sándor, 19. Ligeti Sándorné. HERNADNEMETI 1. Zsák József, 2. Csucsi Jó­zsef, 3. Kecskés Ferenc, 4. Si­mon Balázs, 5. Nyeső István, 6. Mikita István, 7. Spitzmüller György, 8. Zsuga József, 9. Bod­nár Bertalan, 10. Dr. Bobkó Gyula, ll. Novák Lászlóné, 12. Hajdú Imréné, 13. Zsóri András, 14. Vajner Sándor, 15. Nagy László, 16. Bán Istvánné, 17. Pót választás, 18. Pótválasztás, 19. Molnár Zsuzsa, 20. Szalontai Sándor, 21. Bodó Jánosné, 22. Zsákány Ferenc, 23. Kertész Ist­ván, 24. Gilányi Géza, 25. Kato­na Zoltán, 26. Sajgó László, 27. Hajdú János, 28. Juhász Sándor^ 29. Fedor Gyula, 30. Rabóczki József, 31. Mátyus László, 32. Molnár Gyula. KESZNYETEN 1. Topa Lajos, 2. Feketéné Pabar Irén, 3. Túróczi Károly, 4. Mer- tus Imre, 5. Mertus László, 6. Bús Dezső, 7. Szeghő Barnabás­né, 8. Ozsváth Judit, 9. Budai Zoltán, 10. Baráth István, 11. Csiger Dezső, 12. Pótválasztás. 13. Szikszai Barna, 14. Oláh Lászlóné, 15. Balogh Barnáné, 16. Makóné Székely Irma, 17. Macz Dezsőné, 18. Pocsai László. KISGYÖR 1. Juhász Barnáné, 2. Kovács Károly, 3. Barsi Gyuláné, 4. Szi­geti Ferencné, 5. Geröcs János­né, 6. Kiss Lajosné, 7. Szolnoki Imre, 8. Papp Gyuláné, 9. Die­nes Károlyné. 10. Kun Sándor, ll. Csenge Barna, 12. Barsi Bertalan, 13. Török Lajos, 14. Dienes József, 15. Késely Barna­bás, 16. Faragó János, 17. Dr. Demők László, 18. Hulyák Ist­vánné, 19. Székely Bertalan, 20. Nagy Gyuláné, 21. Boldizsár An­tal, 22. Csizmadia Sándor. KISTOK AJ 1. Bordás Barna, 2. Künszler József. 3. Bordás József, 4. Ba­jor Józsefné, 5. Pataki László, 6. Bajó Erzsébet, 7. Birkás László. 8. Müller Ferenc, 9. Ber­náth József. 10. Ambrus Béla, 11. Haraszi Béla, 12. Sipos Ist­ván, 13. Harsán.vi Sándorné, 14. Gál András ifj.. 15. Dancsók Ferencné. MALYI 1. Lukács János, 2. Varga Jó­zsef, 3. Labóczki János, 4. Szűcs István, 5. Macsári Gyula, 6. Mi­kulás István, 7. Bánrévi Béla, 8. Forgács Kálmán, 9. Szilágyi László, 10. Bányai Emil, 11. Sü­tő István, 12. Konyári István, 13. Kovács János, 14. Vécsei Já­nos, 15. Kun János, 16. Szakács László, 17. Pataki Lászlóné, is. Honos Tibor, 19. Bagány Lajos­né, 20. Krajnyák Ferenc, 21. Spisák Imréné. ONG A 1. Szabó Lajos, 2. Mázik Fe­renc, 3. Szalay Sándor, 4. Tóth Miklós, 5. Bányai Győző, 6. Ró­zsa László, 7. Berta József, s. Dobrózsi Zoltán, 9. Kovács Ár­pád, 10. Bráz Pál, 11. Büdi Ilo­na, 12. Réz József, i3. Balogh Lajos, 14. Gara Bertalan, 15. Ta­kács Lászlóné, 16. Jónyer Béla, 17. Urszin László, 18. Kiss Géza, 19. Solymosi Ferenc, 20. Kerék- jártó Lajos, 21. Tóth Lajos, 22. Becse Albert, 23. Tímár Imre, 24. Majzik Lajosné, 25. Tóth Ti­vadar, 26. Sebestyén Gézáné, 27. Becse Sándor, 28. Szammer Er­zsébet, 29. Magyar Sándor, 30. Lévai Lajos, 31. Veres Sándor. ÓNOD—MUHI 1. Bordás Géza, 2. Csörgő Já­nos, 3. Kanyuk Istvánné, 4. Ta­kács Mihály, 5. Gyarmati Sán­dorné. 6. Virág Sándor, 7. Szár­szó László, 8. Pulla Pál, 9. Gyü- kér László, 10. Csabai József, 11. Dr. Udvary Sándor, 12. Ma- darassi Magdolna, 13. Zavarkó József, 14. Horkai Károlyné, 15. Pótválasztás, 16. Knapp Károly, 17. Tóth József, is. Szikszai Fe­renc, 19. Cs. Tóth Imre, 20. Sol­tész Aladár, 21. Zavarkó József, 22. Pótválasztás. 23. Heiczman Lajos, 24. Seres Barnabás, 25. Óvári János, 26. Honti Béla. PARASZNYA 1. Szemán Miklós, 2. Goór Gyula, 3. Sándor Tibor, 4. Szabó Lajos, 5. Kovács István, 6. Ko­csis Teréz, 7. Rémiás Bertalan, 8. Jaskó János, 9. Szaniszló Jó­zsef, 10. Dienes Pálné, 11. Die­nes András, L2. Pótválasztás, 13. Faragó Károlyné, 14. Kiss Fe­renc, 15. Üveges Gyuláné. 16. Illés István, 17. Szternaj János­né, 18. Szűcs László, 19. Vass László, 20. Dienes Sándor, 21. Lukács László, 22. Gyöngyösi Istvánné, 23. Soltész Kálmán, 24. Gaál Béla, 25. Lukács Attila, 26. Ifj. Pócsik Ferenc, 27. Tő- zsér Gyula, 28. Pótválasztás, 29. Kispál Balázsné, 30. Bencs Zol­tán, 31. Bencs Sándorné, 32. Ifj. Szabó Gyula, 33. Sándor József, 34. Szirmai László, 35. Bencs Ferenc. répasiiuta 1. Mátrai Károly. 2. Orliczki Károly, 3. Lovász Jenő, 4. Zelei Pálné, 5. Hegyi Oszkár, 6. Pe­tőfi János, 7. Tiszai Károly, 8. Nemes Oszkár, 9. Polgár Miklós, 10. Mátrai Oszkár, ll. Fridel Bé­SAJÓHÍDVÉG 1. Koncsogh Sándor, 2. Hacsá- né Borbás Edit, 3. Lánczi Imre, 4. Kiss Józsefné, 5. Szabó Atti- láné, 6. Szögeczki Endre, 7. Dr. Lengyel András, 8. Mihály Zol­tánná, 9. Kerékgyártó János, 10. Mihály Imre, ll. Kardos Miklós- né, 12. Major Pálné, 13. Gábor Lászlóné, 14. Kondrát Ferenc, 15. Dányi János, 16. Berta Imre, 17. Tóth Sándor, 18. Kondás Miklós, 19. Bártfai Béla, 20. Rontó Barna. SAJÓKERESZTÜR— SAJÓECSEG 1. petrovics Lajos, 2. Petrovics Lajosné, 3. Ifj. Tardi Imre, 4. Végh János, 5. Rátkai István, 6. Pótválasztás, 7. Kaczur László, 8. Subert Sándor, 9. Óvári Pál, 10. pótválasztás, ll. Gyöngyösi Ferenc, 12. Gavlowics László, 13. Máté István, 14. Pótválasztás, 15. Ifj. Vadnay József, 16. Simon Pál, 17. Kolláth Mihály, 18. Reha Mihály, 19. Gyenes Lászlóné, 20. Almási József, 21. Rabi József, 22. Kulcsár Károly, 23. Nemesi Balázs, 24. Szunyogh Gyula, 25. Csontó József, 26. Tassonyi Ber­talan, 27. Markovics János, 28. Tóth Lajos. S AJÖL AD—SAJÖPETRI 1. Varga István, 2. Dudás Gás­pár, 3. Princz János, 4. Takács Bertalanné, 5. Németh István, 6. Nyitrai Imréné, 7. Ifj. Molnár Gyula, 8. Kissné Klusóczki Ka­talin, 9. Tomcsik Lukács, 10. Szikszai Gábor, 11. Füredi' Já­nos, 12. Horváth Dezső, 13. Var­ga Imre, 14. Szabó László. 15. Takács Barnabás, 16. Csabai Ló- rántné, 17. Nagy László, 18. Ko­hók István, 19. Miklós Ferenc, 20. Szabó Ferenc, 21. Farkas Im­réné. 22. Dr. Nagymihályi Géza, 23. Szántainé Pálinkás Sarolta, 24. Háncsok Imre. 25. Strázsa Barnabás. 26. Harkány József, 27. Bodnár Ferenc, 28. Jobbágy Imre. 29. Kiss Lászlóné. 30. Deb- reczeni Jánosné. 31. Drótos Jó­zsef. SAJÓ VÁMOS 1. I.őkös István, 2. Unták Ist­vánné, 3. Gvöngyösi István. 4. Ga*da Lászlóné. 5. Mertus isf- vén. 6. Ifi. Tóth Sándor. 7. Ko- vácsné Tamás Ilona, 8. Deme­ter Józsefné, 9. Kovács János, 10. Lipták László, 11. Samt» Ba­lázs, 12. Komjáthy Lajosné, 13. Rakaczki Zoltán, 14. Mikita Gyula, 15. Fejes Béláné, 16. Ke­lemen Józsefné, 17. Körtvényesi Lajos, 18. Dombainé Körtvénye­si Mária, 19. Makkai Mária, 20. Vékei Béla, 21. Bodnár László, 22. Takács István, 23. Ifj. Lő- rincz János. Ülést tartott a KISZ Borsod Megyei Bizottsága Pedagógusok az ifjúsági mozgalomban Sátoraljaújhelyen 1976-ban alakult először önálló peda­gógus KISZ-alapszervezet, akkor mindössze harminckét taggal. Ma a város vala­mennyi óvodájában, általá­nos és középiskolájában, sőt a körzet oktatási intézmé­nyeinek többségében műkö­dik önálló pedagógus KISZ- alapszervezet. Hogy miként és milyen eredménnyel? Er­ről tanácskozott — egyebek között — tegnapi ülésén a KISZ Borsod Megyei Bizott­sága. Az ülésen megtár­gyalták az ózdi pedagógus KISZ-szervezetek munkájá­nak tapasztalatait is. Sátoraljaújhelyen a peda­gógus KlSZ-alapszervezetek- ben a tagság létszáma meg­haladja a háromszázat. Az alapszervezetek összefogása, megfelelő irányítása érde­kében 1984 áprilisában meg­alakult a pedagógus KISZ- bizottság. Ennek eredménye­ként tovább javult a KISZ tömegbefolyása e réteg kö­rében. A mozgalmi munka középpontjában áll az egyik legsikeresebb, legsokrétűbb tevékenység, a szakkörveze­tés. Hasonlóan fontos a be­mutató tanítások kollektív szervezése, az úgynevezett tehetséggondozás, a gyer­mek- és ifjúságvédelem, a pályára irányítás és a szak­tárgyi versenyekre történő felkészítés. Az alapszerveze­tek pedagógusai különös gondot fordítanak az oktató­nevelő munkát segítő újítá­sokra, a szakmai önképzés­re. Ma már az ifjúsági vi­takörök szervezése min­denütt az érdeklődési körök­nek megfelelően történik. Jól bevált gyakorlat a peda­gógusok fóruma, amelyet általában évente kétszer rendeznek meg. Témáját mindenkor előzetes közvéle­ménykutatás alapján hatá­rozzák meg. A KISZ-szervezetek jelen­legi felépítési rendszere jól szolgálja az érdekképvisele­ti munkát. Általában jutal­mazásba, kitüntetések oda­ítélésébe, lakásszerzésbe, pontosabban a lakáshoz jut­tatásba szólnak bele a KISZ-szervezetek képvise­lői. Kevesebb ugyanakkor a lehetőségük e beleszólásra a munkakörülmények alaku­lása, pályázatok meghirde­tése és elbírálása szempont­jából. A KISZ-életre való felkészítés érdekében az út­törőmunkával kapcsolatos vállalásokat írásban rögzí­tik és az abban foglaltak végrehajtását rendszeresen ellenőrzik. Ennek köszönhe­tően követésre méltóan jó együttműködés alakult ki az óvodai KlSZ-alapszerveze- tekkel, az úttörőcsapatokkal és a középiskolai KISZ- szervezetekkel. Robbanás az elrabolt bejrúti gépen Robbanás történt szerdán a bejrúti repülőtéren az el­rabolt ALIA-gépen. Miután a géprablók délután kettő kö­rül szabadon engedték tú­szaikat, rövid sajtóértekezle­tet tartottak, majd felrob­bantották a Boeing—727-es gép orr-részét. Mint Eszes Ti­bor, az MTI tudósítója jelen­ti, a bejrúti repülőtér illeté­kesei közölték: a géprablók vezetője és a jordániai biz­tonsági szolgálat 8 embere életét vesztette a repülőgép fedélzetén bekövetkezett rob­banás nyomán. Az utasok és a személyzet, összesen 57 ember épségben, még a de­tonáció előtt elhagyta a re­pülőgépet. Az újságírók, akiket né­hány perccel e tragikus fej­lemény előtt szállítottak az ALIA légitársaság gépéhez, nem látták, hogy a jordá­niai biztonsági emberek le­jöttek volna a fedélzetről. A géprablók egyike azt közöl­te, hogy egy rövid ideig ők még fennmaradnak. Ezt kö­vetően felolvasott egy rö­vid közleményt, melyben el­ítélte a Libanon elleni iz­raeli agresszió, majd a megszállás idején az arab or­szágok többsége által tanú­sított közönyt, és hallgatást. Majd hozzátette: tiltakozásuk jeléül felrobbantják a repü­lőgépet. Pillanatokra rá bekövetke­zett a detonáció, ami után még lövéseket lehetett halla­ni, s a közeli homokdűnék közül valaki egy kézi raké­tát lőtt a repülőgépre. Az életben maradt géprablókról egyelőre nincs további hír. Szovjet űrhajósok egy hete Egy hete tartózkodik a vi­lágűrben a két szovjet űr­hajós, Vlagyimir Dzsanibe- kov és Viktor Szavinih. A Szaljut—7 fedélzetén ötödik napja dolgoznak, hogy lak­hatóvá tegyék az űrállomást, amelyen minden bizonnyal hosszabb időt fognak eltöl­teni. Szerdán a földi kapcsolat- tartáshoz elengedhetetlenül szükséges rádióösszeköttetési rendszert ellenőrizték, át­vizsgálták az egyes műsze­reket és berendezéseket. Hozzáláttak az űrállomás „komfortosításához” is: a fe­délzeti energiarendszerre rá­kapcsolták a levegőcserélő és a mérges anyagok elnyelésé­re szolgáló berendezést, üzembe helyezték a levegő­analizátort és az ételmelegí­tőt. Erre csak azután kerül­hetett sor, hogy biztosították a fedélzeti energiaellátó rend­szer működését. A két koz­monauta kedden és szerdán töltötte fel az akkumuláto­rokat, ellenőrizték a napele­mek mozgatásához — meg­felelő irányba történő beállí­tásukhoz — szükséges be­rendezések működését Ezt követte az egész elektromos rendszer kontrollja. A két űrhajós a földi irá­nyítóközponttal történt kap­csolatfelvétel során közölte, hogy jól érzik magukat, foly­tatják a programban meg­határozott feladatok teljesí­tését. Június 14—22. között BUBIV-bótorkiállítás és -vásár a Borsod DOMUS Lakberendezési Áruházban, Miskolc, Nagyváthy utca 2. szám alatt. __ __ _ __ Á kiállítás ideje alatt egyes kárpitostermékek 10—25%-os árengedménnyel kaphatók. jnxi bubiv

Next

/
Thumbnails
Contents