Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-01 / 127. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1985. június 1., szombat A Hórtól a Törökérig it ... a rejtek pedig leginkább a látvány, a hang, az illat ősidőkben megszületett harmóniája. Maga a természeti szépség, az ember alkotta mementók, a csend, a fenyők, bükkösök, rétek illatának remek ötvözete. Feledem hát sok száz pipáló kéményed, s székhelyed Miskolc, sokszor idegesítő lüktetését, zaját, porát. De még idegenforgalmi .eflektorfényeidet is! Minden kirívót, sőt még az élénk színeket is. A pasztell marad csupán. Feledem ezúttal Lillafüredet, Sárospatakot, a diósgyőri és füzéri várat, Boldogkőt, Miskolc-Tapolcát, Aggteleket, Tokajt és a Zsórit is. Mert e nevezetességek szerepeltek leggyakrabban abban a „felmérő dolgozatban", amelyet a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egyik másodikos osztályának diákjai voltak szívesek részemre elkészíteni, megyénk legismertebb nevezetességeiről. Az imént felsoroltakon kívül még harmincöt más látványosságot említettek. Itt és most csak az szerepel, amiről ők nem szóltak! Ami ezen felül maradt. Szóval a rejtek. Szándékkal formálódott így, azt bizonyítván, hogy Borsod, valamint részében Abaúj, Zemplén és töredékében Torna, Gö- mör, ez a történelmi évszázadokat eggyé összekötő Borsod-Abaúj-Zemplén megye aranyló halmokból, kedves szigetekből, az embert rabul ejtő pasztellszínekből kifogyhatatlan. Jómagam tizenegy éve járom „hivatalból" a Hórtól a Törökérig csatornáit, nyugatról keletre, az ároktői Tisza-parttól Kéked újra ébredő szép kastélyáig, déltől északra. Magánemberként pedig már jóval korábban kezdtem a felfedezést, az ismerkedést. De máig nem mondhatom: beteltem vele. Máig nem állíthatom: ismerem minden rejtekét . . . — Keressék Kertész Pált — igazit el egy asz- i szony Rakacaszend központjában. — Nála vannak a templom kulcsai .. . Mi hallgatunk a szóra, megyünk Kertészékhez. Két esztendeje már jártam a barátságos gazdánál. Akkor a méhészkedés ügyében látogattam meg, mert hogy Pál gazda jeles méhésze a környéknek. Nem csoda, hogy most is a méhek körül leljük. Ám úti célunk ezúttal nem a méh, hanem a műemlék templom, ott fenn a dombtetőn. Arra vagyunk kíváncsiak. Kertész Pál most is barátsággal, nagy-nagy szívélyességgel fogad. Hozza a kulcsokat, indulhatunk ... ♦ Bárhonnan is nézem, bármelyik oldalról, szögből, mesterien megszerkesztett építészeti remekmű ez az alapjaiban tizenkettedik századi eredetű kis templom Rakacaszenden. Légiesen könnyed, s harmonikus; anyagainak — zsin- delyes tetőzetének, fehérre meszelt falainak — egyLégiesen könnyed . . . szerűsége pedig már-mái fenségessé emelik. A külső, a tájjal jól harmonizáló vonalai, valamint előnyös, dombtetőre épülése látogatásra csalogatja az erre vetődő idegent, aki akár a külső, úgy a belső látványban sem csalódik. Ott belül a középkor kódex-illatú zsolláros levegője, kellemes hús csapja meg az embert, s bizony sokáig bámulja a nagy- nagy csendben az itt is, ott is előbukkanó XIII. századi freskókról reá tekintő ősöket, a régi mesterek keze- nyomát. S ugyanígy lenyűgözi az észak-magyarországi kazettás mennyezetek itt fellelhető szép darabja is. A rakacaszendi nyolcszáz éves templom — amelyet az elmúlt évtizedben példamutatóan restauráltak — tulajdonképpen három templom összeölelkőzése. Az. első még XII. századi. román kori. A mai templom bejáratánál állt, téglából épült. Restaurált alapjai szépen láthatók. A második templom az. elsőt 150 évvel követte, a XIII. század végén készült el az elsőnek déli oldalában. Ennek a templomnak freskótöredékeit restaurálták a legutóbbi helyreállításkor. A harmadik, a jelenlegi templomíorma 11120-ban alakult ki. A legkorábbi részt ekkor bontották le, s a második részt — az elsőnek anyagából — ekkor bővítették nyugati irányban. A XVII. századi kazettás famennyezetet is ekkor egészítették ki a régit utánzó díszítéssel. Zsoltárokat zengtek századokon át ezek között a falak között, nyelvet, nemzetet, közösséget is őrizve. Mára — hála az értékek időbeli felismerésének, megmentésének — kultúrtörténeti és építészettörténeti emlék, „múzeum” a tornyos épület. Aki a ra- kacai tavat felkeresi, toldja meg útját vagy hat kilométerrel! Megláthatja a szen- diek ékszerét! A méhek köve? Előző nap esett. Méghozzá kiadós májusi eső áztatta Szomolyát. Bent a faluban mondták is: rosszkor jöttünk. Más alkalommal gépkocsival is ki lehet menni a kaptárkövekhez, de most még gyalogosan sem lesz könnyű — óvtak. S aggodalmasan pillantottak félcipőnkre, vasalt nadrágunkra. — Mindenesetre mi megpróbáljuk — döntöttünk az aggályoskodás ellenére. A Szomolyai Általános Iskola egyik tanulója, a hetedikes Karázi Péter szegődött mellénk idegenvezetőnek. Ezzel azt is elárultuk, hogy a szomolyai kaptárköveknél korábban még egyikünk sem járt. Szerencsére Péter úgy ismerte a vidéket, mint a tenyerét. Amíg szilárd burkolatú úton haladt a gépkocsi, elmondta, hogy szinte minden szabad idejét ezen a tájon tölti. Apjával is szokott gombázni, de legtöbbször maga vagy néhány játszótársával jár oda a kaptárkövekhez. Ismeri is minden zegzugál. — Aztán azt tudod-e, hogyan keletkeztek ezek az érdekes képződmények ? — firtattuk a talpraesett srácot. — Én úgy hallottam — kezdte nagy komolyan a magyarázatot ’— (de hogy igaz-e nem tudom) a török időkben itt találkozott a török és magyar sereg. E helyszínre előbb a törökök érték. Ezekről a kőpor domboldalakról figyelték az erre vonuló magyarokat, akik a létszámot tekintve többen voltak. Megijedtek a törökök a magyarok sokaságát látva, de feltalálták magukat, s a puha kő- porba üregeket kezdtek vésni. Nem kelleti hozzá nagy erőfeszítés. Ezek a ma is látható üregek a távolról nézve töréseknek látszottak. A magyarok bizony azt hitték, hogy a törökök egy várat építettek fel. S mivel várostromra nem vállalkoztak, elkerülték az ütközetet, így a törökök — hála furfangjuk- nak — megmenekültek. Aztán beszélik azt is, hogy a kaptárkövektől alagút vezet az egri várba, de én ezt nem hiszem, mert ha lenne ilyen alagút, már megtaláltam volna... A gépkocsinkkal a fölei - útra érve valóban nem tudunk tovább menni. A hátralévő utat előbb talpunkra ragadt sárbocskorral, szőlők között, majd térdig érő nedves fűben, erdei úton. gyalogosan teltük meg. Kicsit kényelmetlen volt a vizes nadrágszár, a sáros cipő, de a ritka természeti látvány bent az erdőben kárpótolt a viszontagságokért. — Ez a Teve — mutatta a szomolyai kaptárkövek egyikét Péter. — Mi neveztük el így, mivel a teA szomolyai - tele fülkével teje olyan, akár a teve hála. A fehér, szürke, hámló iiolittufa-kúpot már teljesen körülöleli az erdő, sőt egyik-másik fülkéjében (amely fő jellemzője a kaptárköveknek) is kisarjadt néhány erdei cserje. Összességében mégis fenséges látvány a szomolyai kaptárkő. A szép, nagy nyugalmú táj megérdemli az idezarán- dokolást. Cserébe a kalauzolásért elmeséljük Péternek az ezekről a szabályos riolit- tufa kúpokról, illetve kialakulásukról, rendeltetésükről általunk ismert részleteket. A Szomolyán kívül Noszvajon, Bükkzsércen, Kácson, Cserépváralján, Darócon, Bogácson, Cserépfaluban is megtalálható kaptárkövekről első leírójuk Bartalos Gyula egri levéltáros azt tartotta, hogy egy késő vaskori kelta eredetű nép elégetett halottainak hamvait tartalmazó urnákat helyezte el ezekben az üregekben. Borovszki Samu történetíró szerint a bronzkor embere „temette” a fülkékbe halottainak hamvait. Klein Gáspár, Borsod vármegye egykori főlevéltárosa viszont úgy vélte, az üregek a honfoglalás idején itt élő pogány magyarok bálváiTytartó helye volt. A legújabb 'feltevések, vélekedések' szerint méhészkedéssel összefüggő emlék a kaptárkő. A fülkék a méhcsaládok lakóhelyéül szolgáltak. Hogy ötven-száz év múlva is ez lesz-e a tudományos magyarázat, vagy esetleg más, nem tudjuk. De úgy gondoljuk, a bükkaljai táj szerelmeseit sokkal inkább a kaptárkövek látványa, a romantikus környezet vonzza, mintsem kialakulásának magyarázata. A kaptárkövek nem attól szépek, érdekesek. A láp regéje Az egykoron itt élő papköltő, Tompa Mihály rímbe szedve megírta a láp regéjét. Azét a lápét, amely Putnok és Keleméi- között, a Forrás völgy ben, a Piros- ka-hegy nyugati lábánál lelhető. Ügy nevezik: Mohos tavak. A rímbe szedett monda tragédiát mesél. Vagyonon osztozkodó utódok marakodásáról szól, akik nem tudtak hat tulkon megegyezni. (Melyikünké legyen? határozzon a hely Hol jóllakás után delelni meghever — mondta egyikük. A mindent remélés terve tetszett mindegyiküknek. Ám a tulkok pihenni máshová mentek. (Hol ez elölt nem volt csupán avar, cserje: j Mély siippedélces láp támadott egyszerre: / Ingó bajnok- fűvel, kákával takarva. .. . Elnyelte e tulkot. íme ott a szarva . ..) A valóságban a Mohos tavak természetesen másként keletkeztek. Tudós tanulmányok szerint a legutolsó jégkorszak végén, hegycsuszamlás után jött létre a Nagy-Mohos és Kis- Mohos. Medrükben évmilliók során vastagodott a tőzegmohaláp. Hogy valójában mi adja a kelemén Mohos tavak páratlan értékét? Kilenc évvel ezelőtt e lap hasábjain azt írtam: „A turistának a 'táj, a néprajzosnak a szájhagyomány, a botanikusnak a növényritkaságok... és még valami: a mélybe rejtett évezre- , dek.” Valóban. Mert a lőzeg- mohaláp, mint valamiféle konzerv, a valóságnak megfelelően rögzítette a környező vegetáció fejlődéséi. Zólyomi Bálint akadémikus volt az, aki 1951-ben az országban először itt kezdett hozzá pollenanalitikai vizsgálatokhoz. Az közismert, hogy az erdei fák nagy mennyiségben termelnek virágport, s az egyes fajok virágpora jellegzetes, egymástól jól elkülöníthető. A Mohosok tőzegrétegeiben évezredek, -milliók virágpora konzerválódott, egymás fölötti rétegekben. Áz itt végzett vizsgálatok után vált ismertté, hogy hazánk területén a jégkorszakot a hűvösebb éghajlatot kedvelő fenyő és nyír követte, majd ezt a meleg, száraz mogyorófázis. A következő szakasz a nedvesebb, meleg tölgyfázis volt, míg végül a legfelső rétegekben a napjainkra is jellemző, kissé hűvösebb éghajlatra utaló bükkfazis nyomai láthatók. Mindezt őrzik a Mohos-tavak, s ezért nagy érték ez az öthektárnyi természetvédelmi terület, amit... amit a mese, a rege Ynég szépre is színesít. (Ha éjjel mély zúgást hallat a hegyoldal / A minőt egyedül a földön fekvő hall / Mond a pásztor: meghal rövid nap trnlaki / S osztály lesz .. ■ bömbölnek a Mohos tulkai.)
