Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1985. június 6., csütörtök XI. Borsodi Vegyipari Napok Hulladékszegény és hulladékhasznosító technológiák A Magyar Kémikusok 0 Egyesülete Borsod megyei Szervezete az idén immár 11. alkalommal hirdette meg a borsodi vegyipari napok rendezvénysorozatát. amelynek ünnepélyes megnyitójára június 5-én, tegnap került sor Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A meghívott vendégek és vállalati szakemberek jelenlétében Szilágyi Gyula, a Magyar Kémikusok Egyesülete borsodi csoportjának elnöke beszédében szólt arról, hogy az annak idején megyei rendezvényként indult esemény- sorozat immár országos méretűvé szélesedett. A kétévente sorra kerülő találkozókon a szakemberek mindenkor egy aktuális téma köré csoportosítják előadásaikat. Most az úgynevezett hulladékhasznosító és hulladékszegény vegyipari technológiák alkalmazásának lehetőségeiről számolnak be a vállalati képviselők. Különösen nagy jelentőségű ez ma. amikor a társadalmi közvélemény megítélése eléggé elmarasztaló az iparággal szemben — s ez nemcsak hazai jelenség. A vegyiparnak természetesen oda kell figyelnie az emberek véleményére. Arra kell törekedni, hogy a technológiai fejlesztések során a “szakemberek fokozottan vegyék figyelembe a környezetvédelmi szempontokat. (csákó) A tanácsi munkáról - választás el (Folytatás az 1. oldalról) Ladányi József hangsúlyosan szólt a helyi, városi-községi tanácsok növekvő önállóságáról és az ezzel járó munkamódszerbeli változásokról. A tájékoztatónak célja volt, hogy a sajtó képviselői — általuk a szélesebb közvélemény — jobban érzékeljék a tanácsok növekvő szerepét, társadalompolitikai céljaink megvalósításában, a településfejlesztésben, a lakosság ellátásában. Ebben az időszakban tanácsaink értékelik a_ VI. ötéves terv teljesítéséi és aktív gondolkodás folyik a VII. ötéves terv tanácsi koncepciójának kialakításáért. Ez a munka olyan stádiumban van, hogy a közeli hetekben a szélesebb közvélemény is megismerkedhet vele, illetve a megyei tanács kéri, hogy a lakosság minél nagyobb része mondjon róla véleményt, és adjon további javaslatokat. Az újságírók kérdéseire válaszolva Ladányi elvtárs többek között elmondotta, hogy a tanácsi szervek vezetői tovább akarják javítani a lakosság tájékoztatását, hogy minél többen ismerjék mep behatóbban a tanácsi testületek és az apparátus munkáját, azt a szolgálatot, amelyet a lakosság közérzetének javítása érdekében végeznek. Gandhi útja A megyei pártszékházban tegnap délután immár nyol- r cadik alkalommal tartották meg az Egy diák — egy könyv akció eredményhirdetését. A rendező szervek: a megyei KISZ-bizóttság, a megyei tanács vb művelődési osztálya és a kiadó megyei kirendeltsége, a megye középfokú oktatási intézményei között évente versenyt hirdet és értékeli; hol, mennyit vásárolnak a kiadó által megjelentetett művekből, A népszerű politikai könyvek jelentősen elősegítik a fiatalok történelmi, politikai ismereteinek bővítését, az olvasás, az irodalom megszerettetését. Az 1984—85-ös tanévben az Egy diák — égy könyv akcióban a gimnáziumok közúti a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépis- ' kola, a szakközépiskoláik között a miskolci Közgazdasági Szakközépiskola, a szakmunkásképző intézetek közül a tokaji Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet; a kollégiumok kategóriájában Jegyzőkönyv aláírásával szerdán Budapesten befejeződtek a magyar—NDK gazdasági tárgyalások. Marjai József és Wolfgang Rauchfuss miniszterelnökhelyettesek, a Magyar—NDK Gazdasági és Műszaki-tudományos Együttműködési Bizottság társelnökei a bizottság Budapesten megtartott 28. ülésszakán áttekintették a két ország gazdasági együttműködésének helyzetét. Értékelték hazánk és az NDK párt- és kormánydelegációinak korábbi tárgyalásain, a két kormány elnökeinek találkozóján, valamint a bizottság 22. ülésszakán meghatározott feladatok végrehajtását. Megállapították, hogy országaink között tovább fejlődik a termelési együttműködés, a gyártás- szakosítás és a kooperáció a mezőkövesdi Földes Ferenc Kollégium szerezte meg az első helyet. A tegnapi ünnepségen a politikai irodalom terjesztésében kiemelkedő munkát végzett terjesztőket tüntettek ki. A Művelődési Minisztérium Kiadói Főigazgatósága és a Kossuth Könyvkiadó Igazgatóságának elismerő oklevelét kapta: Rozgonyi László sárospataki és Szőke László kazincbarcikai terjesztő. * A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségén tegnap rendezték meg a kiadó 1986. évi kiadási tervének megyei vitáját. A tanácskozáson — amelyen részt vett Domonkos Anna, a kiadó marxizmus—len in izmus klasszikusai szerkesztőségének vezetője, a vezető propagandisták, pártmunkások és a kiadó megyei terjesztői — tartalmas vitában beszélték meg a jövő évi tervet. mind a hagyományos, mind pedig az új, magas műszaki színvonalat képviselő területeken. Újabb eredmények születtek az energia- és az anyaggazdálkodás, ésszerűsítésére irányuló munkában, szorosabbá váltak a kapcsolatok a két ország vállalatai és intézményei között. Az ülésszakon megvitatták az 1986—90. évekre szóló nép- gazdasági tervek egyeztetésének egyes kérdéseit, értékelték a vegyipar, az elektronika és elektrotechnika területén folytatott együttműködést. Rámutattak arra, hogy folytatni és bővíteni kell a gyártásszakosítást és a közös kutatási-fejlesztési tevékenységet a mezőgazda- sági gépgyártásban. Az NDK miniszterelnökhelyettese és kísérete szerdán elutazott Budapestről. Négy országot érintő körútra indult szerdán Radzsiv Gandhi indiai kormányfő: kéthetes útja alatt Egyiptomba, Franciaországba, Algériába és az Amerikai Egyesült Államokba látogat el. Gandhi nemrég a Szovjetunióban járt hivatalos látogatáson. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az indiai politikus megválasztása óta most utazik először hivatalos látogatásra nyugati országok ba. Elutazása előtt az új-delhi repülőtéren adott nyilatkozaaz I!I83. június 4-én megtartóit május liavi lottó jutalomsorsolásról. melyen a 19. heti szelvények vettek részt. A nyere- mi_nvjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk. A Vásárlási utalvány (2000 forint) B Zastava 055 GTL típusú személygépkocsira szóló utalvány C AKAI VS—4 EG típusú videó-magnó (130 000 forint) D Wartburg Standard típusú személygépkocsira szóló utalvány E Grundig 0893 típusú színes televízió (85 ooo forint) F Tlrabant í.im. Special típusú személygépkocsira szóló utalvány G JVC DC—7 típusú mini Hír Fi torony (51 000 forint) H Sanyo C20 típusú mini Hi- Fi torony (51 000 Ft) I Sharp FA—101 típusú mini Hi-Fi torony (51 000 forint) J Sony FH—7 MK—11. típusú rádió-magnó (49 000 forint) K AIWA CA—70 típusú rádiómagnó (of> 000 forint) L. Hitachi CPT 147 2 típusú színes tévé (50 000 forint) M TS 4326 iníracolor színes tévé (28 0(10 forint) 5 170 364 V 5 562 923 Z 5 989 917 5 177 251 R 5 576 697 X 5 996 804 5 204 799 B 5 628 019 Q 44 942 789 5 218 573 X 5 624 906 z 44 949 676 5 225 4ü(J Q 5 658 6EÜ T 55 707 170 5 232 347 Q 5 645 567 Q 55 720 944 5 253 008 Z 5 652 454 U 55 724 710 5 273 689 Z 5 666 228 U 55 934 441 5 280 556 V 5 673 115 V 55 941 328 5 294 330 Q 5 686 889 w 55 948 215 5 301 217 w 5 700 663 Y 76 003 159 5 308 104 Q 5 707 550 s 76 010 046 5 314 991 S 5 728 211 V 76 016 932 5 321 878 S 5 735 098 Y 76 023 820 f> 328 765 Z 5 748 872 Z 76 050 707 5 335 652 Z 5 762 646 U 76 057 594 5 249 426 T 5 769 553 u 76 044 481 5 356 313 Q 5 783 307 z 76 058 255 5 363 200 Q 5 790 194 Q 76 065 142 5 383 861 Q 5 797 081 V 76 072 029 5 390 748 W 5 803 968 X 76 078 916 5 404 522 V > 5 810 855 Y 76 085 803 5 425 183 Q 5 817 742 Y 76 092 690 5 445 844 Y 5 838 403 Z 76 099 577 5 452 731 n 5 879 725 T 76 104 464 5 459 618 V 5 927 924 R 76 113 351 5 500 940 Q 5 934 821 Y 76 120 238 5 514 714 Y 5 941 708 U 76 127 125 5 521 601 Q 5 955 482 z 76 134 012 5 535 375 U 5 962 369 R 76 147 786 5 542 262 G 5 969 256 S 76 154 673 5 549 149 V 5 967 143 Q 76 161 560 Iában Gandhi bírálta az Egyesült Államok űrfegyverkezési terveit. Rámutatott, hogy Washington állításával .ellentétben, a terv megvalósítása tovább növelné a feszültséget. Elmondta, hogy az amerikai vezetőkkel leszerelési kérdésekről, az Indiaióceán térségének biztonságáról, a technológiaátadásról és kereskedelmi kérdésekről kíván tárgyalni. Á megbeszéléseken Gandhi szerint nem lesz szó katonai együttműködésről. N Hanimex 2 (150 típusú vi- deóiáték (15 095 l'orint) O Sharp GF—AI típusú rádió- macjió (14 000 l'orint) P CTV 352 Colibri színes tévé (li; 500 forint) Q Szerencse-utalvány (40 000 l'orint) R Otthon lakberendezési utalvány (30 000 forint) S Iparcikk-utalvány (25 000 forint) T Dvras STR-S 777 típusú rádió-magnó (20 000 forint) U Vásárlási utalvány (10 000 lorint) V Vásárlási utalvány (9000 forint) W Vásárlási utalvány (7000 forint) X Vásárlási utalvány (5000 forint) Y Vásárlási utalvány (4000 forint) Z Vásárlási utalvány (3000 forint) A nyertes szelvényeket 19H5. június 25-ig keil a totó-lottó ki- rendeltségek. az OTP-fiókok. vagy a. posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest. V.. Műnnich Ferenc U. 15.) eljuttatni. u 76 168 447 'I' 79 253 823 Q R 76 175 334 Z 79 260 710 U S 76 182 221 Z 79 267 597 S W 76 195 995 Z 79 281 371 S Q 76 189 J08 Q 79 295 145 T R 76 202 882 Z 79 302 032 W VV 76 209 769 T 79 322 693 X u 76 216 656 Z 79 329 580 s X 76 223 543 Q 79 336 467 Y T 76 230 430 R 79 343 354 Q X 76 244 204 Z. 79 357 128 Q s 76 257 978 Q 79 364 015 S w 76 292 413 R 79 370 902 z T 76 299 300 W 79 391 563 T Q 76 306 187 c 79 384 076 X W 76 319 901 Q 79 419 111 w Q 79 005 891 Z 79 439 772 K X 79 012 778 w 79 453 546 R S 79 019 665 X 79 460 433 Z X 79 026 552 Y 79 747 207 V Y 79 033 439 Q 79 481 094 u S 79 067 874 T 79 487 981 • U W 79 088 535 S 79 494 868 w Y 79 102 309 Z 79 501 755 z Y 79 109 196 z 79 508 642 Q Q 79 116 083 s 79 522 416 s S 79 136 744 X 79 529 303 w X 79 143 631 z 79 563 738 u X 79 184 953 Y 79 577 512 V R 79 212 501 V 79 584 399 T Z 79 219 388 Qi 79 591 286 U Y 79 226 275 z 79 598 173 T Befejeződtek a magyar—NDK gazdasági tárgyalások Gyorslista Látogatás katonai alakulatoknál Fejti György, az. MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára tegnap megyénk néhány katonai egységéi kereste fel. Az MN 4105 alakulatnál —, amely egyben betölti a Helyőrség-parancsnokság funkcióit ás — Márton András mérnök-ezredes parancsnok tájékoztatta tevékenységükről. A 0M Ha- tá rőrség iker ü 1 etpar a ncsn ok ságán Nyirkos László ezredes, parancsnok adott tájékoztatást. A megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon Macsek Antal ezredes, parancsnok ismertette tevékenységüket. Mindhárom találkozón részt vettek a pártszervezetek titkárai, akik a helyi politikai munka kérdéseiről tájékoztatták a megyei első titkárt. Gyűlések és találkozók Ma, június 6-án megyénk országgyűlési képviselőjelöltjei a következő helyeken tartanak választási gyűléseket, illetve rétegtalálkozót. Miskolcon, a második kerületi tanácsházán 13 órakor kezdődik Czirbus János és Dudla József rétegtalálkozója. Özdon, az ÖKÜ-ben, az üzemfenntartó gyáregységben 14.15 órakor kezdődik dr. Lotz Ernő választási gyűlése. Kormányválság Portugáliában Eanes portugál államfő kezében van a döntés arról, hogy a szociáldemokratáknak a koalícióból való kilépésről szóló bejelentése után új “választásokat ír ki, vagy lehetővé teszi, hogy a szocialisták kisebbségben is vállalják a kormányzást. Harmadik lehetőség egy úgynevezett hivatalnok kormány kinevezése. A Portugál Kommunista Párt véleménye szerint politikai erőviszonyok ma már nem tükrözik a parlamenti viszonyokat, ezért új választásokra van szükség. Lisszabonban kedden több ezren tüntettek a kormány ellen, amikor a rádió bemondta, hogy a szociáldemokraták kilépnek a kabinetből. Mivel a közös piaci tagországok állam-, illetve (kormányfői június 12-én írják alá Lisszabonban Portugália felvételét az Európai Gazdasági Közösségbe, a PSD miniszterei június 13-án hagyják ott bársonyszéküket. A tüntetések egyik célpontja a politikájában jobbra tolódott Mario Soares miniszterelnök volt. A Szociáldemokrata Párt számára viszont az eddigi jobbra tolódás sem volt elég, s ezért döntött a kilépés mellett. A Portugál Kommunista Párt a Soares-kormány megalakulása óta eltelt két esztendőben többször követelte a kormány lemondását, rámutatva, hogy ez a kormány a munkásosztály és a portugál nép érdekei ellen cselekszik. A PKP egy olyan kormány létrehozása meilett. foglalt állást, amely tömöríti az összes demokratikus erőt, s amelyben helyet kell kapniuk a kommunistáknak is. i Új társulás Ernődön Országosan is ismert problémáról tárgyaltak nemrégiben Ernődön, a nagyközségi tanács ülésén. Á testület tagjai a szennyvíztársulás szervezésének tapasztalatairól és eredményeiről vitattak meg egy tájékoztatót. Mint ismeretes, a nagyközségben a több mint 40 kilométer hosszú ivóvízhálózat lehetővé teszi, hogy egyre több lakásban nyithassák meg a csapokat. Ez azonban többszörösen megnöveli a keletkező szennyvíz mennyiségét is, így napjainkra elkerülhetetlenné vált a szennyvízhálózati csatorna kiépítése. Ha ezt nem oldják meg az emődiek", néhány éven belül veszélyes tömeg- szennyezési gondok jelentkeznének. Erről azonban szó sincs. Á tanács a szennyvízhálózat kiépítésének alapvető feltételeit az elríiúlt é' ekben megteremtette: m gépült a szennyvíztisztító hű első üteme, és erre az átemelő berendezés. Tekintettel a létesítmény megvalósításának lehetőségeire, a lakosság jövedelmi viszonyaira, a gazdasági helyzetre; az elmúlt év decemberében falugyűlésen vitatták meg a lakók a szennyvízhálózat megépítésének szükségességét. A falugyűlésen egyhangú határozattal , döntöttek úgy, hogy a tanács kezdjen hozzá ennek a társulati úton történő megvalósításához. A tárgyalások az illetékes szervekkel már megtörténtek, eredményesek voltak, s most a következő lépés az, hogy bizottságot hoznak létre a társulat szervezésére. — k — g — } Gyorsmásolás! Röv.id határidőre, kifogástalan minőségben, kedvező áron vállaljuk: rajzok, gépelt oldalak, iratok, diploma- munkák, disszertációk, gépkönyvek, prospektusok, használati utasítások stb. gyorsmásolását, fénymásolását különböző méretekben. Munkanapokon: 8—15 óráig. ügyintéző; Lipcsey Lajos és Haffner Lászlóné Telefon: 18-021-22-23 AGROBER B.-A.-Z. megyei kirendeltsége Miskolc I., Vologda utca 4. Egy diák — egy könyv